Kedves Látogatók! Magazinunk internetes oldalát hosszabb fejlesztést követően 2020. október 3-án egy megújult oldalra költöztetjük. Az adataitok költöztetése meg fog történni, személyes profil, írások, hozzászólások az új oldalon is elérhetőek lesznek, azonban privát üzenetek, fórum beszélgetések és üzenőfali beszélgetések átköltöztetésére nincsen lehetőség! Kérjük, ha ezekben van számotokra fontos információ, mentsétek el magatoknak 2020. október 2-ig!
Továbbá kérünk mindenkit, hogy a profilban beállított e-mail címet ellenőrizze, változás esetén a profilját frissítse.!
További részletek az emailben kiküldött tájékoztatóban! Üdvözlettel: Szerkesztőség

Jéga Szabó Ibolya: Átok talán?
Hideg az alkonyat, a szél belemar arcomba, még a tél vicsorít ránk, de a lebukó nap egyre tovább aranyozza be az égalját. Késik a kikelet, de rendre eljön, a lélek felszabadul, újra indul egy esztendő. Örök a körforgás, születés, rügyfakadás, élet, és pusztulás. Mindig ezt élem át, már sok-sok éve, meg nem unva a négy évszak ritmusát. Arcom redői, kezem ráncai a korom tanúi. Tavasz, boldogság, langyos szellő, szerelem, ezek kísértek hajdan, ha eljött a megújulás. Nézem a fodrozódó vizet, fülembe lágy zene kúszik valahonnan, emlékeim filmjén az ifjúságom képei peregnek. Férfiakat látok, akik fontos szereplői voltak életemnek, már mind halottak.
Forró augusztusi éjszaka, bál, tánc, sramli muzsika. Mindössze tizenöt éves vagyok, halványlila taftruhácska, csillogó strassz a nyakamban. Megbabonázva forgok a zene ritmusára. Az első bál életemben, és az első szerelem. Titkos randevúk, éjszakai szökések az ablakon át. Hold világította séták a tóparton. Plátói volt és rövid, az iskolakezdet véget is vetett a románcnak. A hajdani szőke fiú nem él, már régen átsétált a nemlétbe.
A következő képen ismét tombol a júliusi nyár, fiatalság, bohóság. Már tizenhét éves vagyok, büszke és szép, enyém a világ. A fiú már nem fiú, férfi. Barna és csábító. Összeláncolt bennünket a szenvedély, a forró nyár és az ifjúság. Mire eljött a tél, kihűlt a vágy. Az élet nem volt kegyes hozzá, nem adott nyugodt öregséget számára. Keze soha nem simogathatta unokái fürtjeit. Gyorsan élt, élete gyertyáját mindkét végén égette.
És eljött életem legszebb nyara. Tizenkilenc éves vagyok, már önálló. A fiú, ki megbabonázott, velem egyidős, és szerelmes. Tudtam, az igazi szerelem köszöntött rám. Nem számított semmi, a szegénység, a sok nehézség, míg magam mellett éreztem, tudtam, hogy mindent legyőzünk. Nem sok időt adott a teremtő számunkra, még harminc sem voltam, és feketébe öltöztetett a gyász. Átok talán, nem tudom, de minden férfi halott, ki fontos szereplője volt életemnek.
A jelenben minden csak a ködös távolba vesző emlék, egy-egy szédítő tánc az életemből, melyek, ha felsejlenek a messzeségből, ráncaim kisimulnak, az elveszett ifjúság gondtalan boldogságának érzése kerít hatalmába, néhány röpke pillanatra. Az idő szürkére festette a hajam, sok mindent megtanultam, és mára már elmagyarázhatom az unokáimnak, ennek a mondásnak a bölcsességét.
„Az élet nem azt jelenti, hogy túléljünk egy vihart, hanem hogy tudjunk táncolni az esőben.”
1543
Mab Tee - 2013. április 15. 09:48:18

Ibolyám!
Nagyon szép írás!
A "Nézem a fodrozódó vizet..." kezdetű mondatból kiszedném a "valahonnan" szót, szerintem nem kell ide. Minden más véleményem szerint a helyén van.
Köszönöm a bölcs gondolatokat.

Üdv: Mab Tee

3392
lambrozett - 2013. április 14. 23:10:19

Tetszett írásod. Smile Éva

1423
Jega - 2013. április 14. 21:01:10

Köszönöm Magdi a figyelmet. Szeretettel Ibolya

1403
titanil - 2013. április 09. 17:44:24

Kedves Ibolya!
Meghatódva olvastam szomorú visszaemlékezésed fiatalkori szerelmeidre. Nem hinném, hogy átok, csupán így alakult az életük.
Viszont a Te szívedben, különösen az "Igazi" emléke benned él. "Túlélted a vihart", és most már unokáidat bölcs gondolatokkal tudod ellátni.
Nagyon tetszett írásod!
Szeretettel: Magdi

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.