Jártó Róza: A nyugalom szigete (2013. május)
Évával, a feleségemmel utaztunk egy kellemes wellness-hétvégére. Több hete készültünk erre a három napra. Tudom, nem sok három nap, de mégis csak több a semminél. Nyaralni se voltunk. Nem hogy idén, de tavaly sem. A minden napok meg egyre nehezebbek lettek. Még egy jól össze szokott párosnak is, nemhogy nekünk, akik alig három éve tépjük egymást.
– Te is tudod, hogy mindig volt kapcsolatom, hol evvel, hol avval. Gyerekeim is vannak.
Két fiam. Mindkettő az anyjával. Egyiknek Maja az anyja, a másiknak Erzsébet. Tudod, aki most Krajcár doktor felesége. Erzsébet most boldog. A férje minden este ott ül a vacsora asztalnál. Én jó, ha félévben egyszer ülhettem ott. Mondhatnád, hogy nem jó szakmát választottam, de ezt is csinálni kell valakinek. No most, hogy nyugdíjba mentem megnősültem. Nem, nem Éva lett akkor a feleségem. Évával sokkal később ismerkedtünk meg. De ez se igaz. Már ismertem. Csak felületesen. Azt mindig éreztem, hogy valami finomság van benne. Csak azt nem tudtam mi. Nem is igazán foglalkoztam vele. Köszöntem neki aztán mentem tovább. Jutka lett a felségem. Hírtelen jött, hírtelen ment. Három hónapig tartott a házasságunk. Még a Tisza-tói nyaralót is ráírattam, csak tűnjön el az életemből.
– Az azért egy jó kis értékes kégli’ volt, nem?
–.Igen, az, de már nem számított. Egyedül akartam maradni.
Mond meg, mit ér egy tábornok a hadserege nélkül? Szétestem. Már a könyvírás se tett boldoggá. Sőt, kedvem se volt hozzá. Abban az időben történt, hogy valami csip-csup dolgot mentem vásárolni. Ott futottam össze Évával az üzletben. Valami vacak kenyérpirítót sóztak rá, ami persze első használat után elromlott. Ö meg gyanútlanul visszavitte. Először az eladó fensőbbséges, lefitymáló arcát vettem észre. Aztán láttam, hogy Éva a vevő. Persze odamentem. Átvettem az irányítást és kicseréltettem a szerkentyűt. Nagyon szép volt ott Éva. Avval az ijedt nagy szemeivel. Rögtön megfogott a nézése. Azt hittem, hogy öreglány, de kiderült, hogy özvegy és a fia külföldön él, valamelyik egyetemen tanít.
Beültünk az Édenbe, egy kávéra. Aztán egy sütemény és később tea is lett belőle. Alig tudtam elszakadni tőle, annyira közvetlen, annyira kedves, annyira, annyira… volt, na, hogy mondjam? Jól éreztem vele magam. Nagyon is. De csak haza kellett mennie. Hazavittem és a kocsiból úgy szállt ki, hogy egy puszit is váltottunk. Én se értem. Olyan természetes volt.
Akkor este rám telefonált Tadi, hogy van két eladó jegye a Szegedi Szabadtéri Játékokra. Rögtön lecsaptam rá. Még csak nem is gondolkodtam. Este már ott álltam Éva háza előtt. Persze nem volt otthon. De tudtam, hogy hazajön. Ezért vártam. Jó későn, úgy 10 körül ért haza, kicsit meglepődött, hogy ott várom, de azért kedves volt. Elfogadva a meghívást, már szálltam is be a kocsiba és jöttem vissza.
Rövid volt az idő, hisz ez csütörtök este volt, és a jegyek szombatra szóltak, de nem volt baj. Éva szombaton 19 órára, gyönyörűen kiöltözve várt. Ettünk nála pár szendvicset, ittunk egy-egy teát és már indultunk is. Ott az előszobába csókoltam meg először. Jó volt. Nagyon jó. Olyan kis puszinak indult véletlen csók volt, de nem felejthető. Édes volt az illata.
Alig bírtam magammal a kocsiban. Mégiscsak hatvan kilométeren voltunk egybe zárva? De odaértünk. Na, ne kérdezz, arra se emlékszem mit néztünk. Én Évát. Azaz egy, ami biztos volt. Aztán haza indultunk. Közben megálltam a csárdánál és megvacsoráztunk. Éhes voltam. Éva finoman evett, úgy, mint az egész lénye. Gyönyörű volt. Közben beszélgetünk, okos és szép dolgokról. És kedvesekről is. Nem mertem bedobni az ilyenkor szokásos csajos dumámat. Évánál nem. Elmondta, hogy cukorbeteg. Meglepődtem, Nem mintha nem hallottam volna ezekről a bajokról, de nem tudtam, hogyan viselkedjek. Egyáltalán lehet szex egy cukros és egy nem cukros között? Kiskezét rátette az enyémre és elnevette magát. Elmagyarázta a lényegét ennek a bajnak.
„A cukorbetegség az inzulin hiánya vagy csökkent termelődése miatt kialakuló összetett anyagcserezavar, melyben a szénhidrát-anyagcsere zavar mellé a fehérje- és a zsíranyagcsere zavara is társul. A két típus közül az I-es általában gyermek, illetve ifjúkorban alakul ki, a II-es típus a felnőtt kor betegsége, melynek egyik lehetséges kialakulási oka a helytelen táplálkozás és a mozgás hiánya.”
Ezt persze én nem igazán értettem. Éva egy kifejezetten vékony testalkatú, izgő-mozgó ember. Akkor most miről is van szó? Mármint a cukorbetegségnél? Jót nevettünk, ahogy elmesélte, hogy az orvos az étkezési illetve „italozási” szokásait hogyan javasolta megváltoztatni. Jópofa volt, ahogy előadta az orvos fontoskodó és bizalmas hangú javaslatát, hogy ezután naponta egy kispohár száraz bort, vagy egy nagyobb pohár sört igyon meg, illetve a rövid italokból a féldeci legyen a maximum. A slussz poén az volt, hogy Éva sosem ivott.
–.Akkor most szokjon rá az italra? – kérdezte Éva az orvostól.
Szerencsére egy nevetéssel elintézték. Végül is sem az életvitelét, sem az étkezési szokásait nem kellett megváltoztatni és semmiről sem kellett lemondania a cukorbetegség miatt. Igaz innentől reggel és este is be kellett kapkodnia a megfelelő gyógyszereket, és mindig hordania kell egy szelet vajas kenyeret és párszem kockacukrot. Szerencsére ezekre még eddig sose volt szüksége, hogy az utcán megállva kapkodja be az ételt, vagy a kockacukrot. Igaz ő is átélte már azt az érzést, hogy lement a cukra. Ez megint egy olyan dolog, amire igazán nem tudja ő sem a választ, de az orvos sem.
Mivel Éva egy kifejezetten fegyelmezett emberke, aki betartja az orvos utasításait. Szinte szó szerint. Akkor miért szalad le a cukor? Önmagában ez nem is lenne probléma, de nagyon kellemetlen tünetei vannak. Fejfájás, zavaros látás, zavaros viselkedés, reakció lelassulás, egy olyan, hol egy ágy, hagy feküdjek bele érzés.
– Végül is ez a cukros ügy, akkor lesz ügy, ha ügyet csinál az ember belőle. Ha betartja az előírásokat akkor kezelhető, élhető betegség. Legalább is én így gondolom – szóltam.
–.Ha csak az alapbetegséget nézzük, akkor igen, De ez sem ilyen egyszerű. Rendszerint mire kiszűrik azt, hogy valaki ebben szenved, akkora már elég szépen jelentkeznek a szövődmények. Éva, többször jelezte, hogy bedagadt a lába, de laposabb sarkú cipőt javasolt az orvos, és el kell kezdeni a kalciumpótlást is, ha eddig nem tette meg. De ő megtette. Ezt is.
Meg aztán itt van ez az ügy a szülőkkel. Ha minden cukros a szülőktől „kapta” el, akkor a szülő kitől? Arról nem is beszélve, hogy összetett a cukor szinten tartása. Mert gondolj bele. A gyógyszerezés az egy dolog. Persze az sem olcsó, dolog. És még hol van a diéta. Na de ennek a taglalásába nem is megyek bele, még a végén nekem is jön a cukor.
Végül is eljött a pillanat, hogy tudtam, nekem kell Éva. Cukrostul-mindenestül. Most itt vagyunk ebben a csodás szállóban a Nyugalom szigetében és nagyon, de nagyon jól érezzük magunkat.

***
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.