Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Müller Márta: Abdullah és Zuleika (2013. november)
Abdullah tízéves kisfiú. Zuleika nyolcvanötéves öregasszony. Abdullah Bécsben él, ahol a szülei akkor telepedtek le, amikor ő még egészen kicsi volt. Zuleika Törökország egy eldugott kis falujában él, arrafelé, amelyről mondhatnánk, hogy a határán van a kurdok lakta vidékeknek, ha lenne ilyen határ. Abdullahnak négy testvére van, s rengeteg unokatestvére, mint ahogy Zuleikának sok unokája. Zuleika Abdullah nagymamája. Abdullah nagy örömmel várta az augusztust, a látogatást a faluban, a találkozást a nagymamával, akit ő tulajdonképpen nem ismer. Csak fényképekről ismer.
A faluban furcsa volt neki minden, nemcsak az első nap, de még egy hét elmúltával is. Furcsa volt, hogy mindenki mindenkit ismer, hogy mindenki törökül beszél -- igen, még az is furcsa volt. Bécsben a nővérével, ha nemakarták, hogy a közelben lévők értsék, amit mondanak, törökül szóltak egymáshoz. Itt persze, szólhattak volna németül, de azt valahogy lehetetlennek érezték. ĺgy is, kicsit mintha idegenek lettek volna. A piacon meghallotta, amint az egyik asszony úgy beszélt róla a másiknak, hogy ő „az osztrák unokája az öreg Mehmetnek”.
Egyik nap Abdullah figyelte, ahogy nagyanyja, Zuleika a tyúkokat etette a kertben. Ők Bécsben városi lakásban laktak, tyúkokat Abdullah, mint elég sok hasonló városi gyerek, csak képeskönyvekben látott.
-- Gyere, beszélgess velük! -- mondta neki a nagyanyja.
-- A tyúkokkal? -- kérdezte értetlenül a gyerek.
-- Igen. Én minden nap beszélgetek velük. Mesélek nekik a kisunokáimról. Rólad is mindent tudnak.
ĺgy kezdtek el beszélgetni, Abdullah és Zuleika, a kisfiú és a nagymama. Egyik se tudott sokat a másikról, de mindegyikük leplezni akarta ezt, s azt az idegenség érzést is, amely a másiktól hallottak kapcsán mindkettőjüket többször elfogta.
-- Becsüld meg apádat, biztosan sokba kerül neki, hogy te iskolába járhatsz …
-- Nagymama, ingyen van az iskola…
-- De, úgy hallottam, még külön is foglalkoznak veled…
-- Azért se kell fizetni, nagymama.
A nagymama hitetlenkedve dünnyögött egy kicsit, inkább a városról, meg a többi gyerekről kérdezett. Mennyire vannak barátai, hogy igazodik el a nagyvárosban, tulajdonképpen mindenre kíváncsi lett volna, szerette volna, ha a gyerek minél többet mesél. De, aggodalommal teli, jó szándékú közbeszólásai inkább gátolták, semmint segítették volna, hogy a kisfiúból „áradjon a szó“.
-- Vigyázz magadra, mikor a városban jársz, soha ne menj el messzire otthonról!
-- Nagymama, tudok már közlekedni. Tudod, Bécsben metróval nagyon sok helyre el lehet menni.
-- Metróval -- a nagymama mikor egyszer a fővárosban járt, húzódott attól, hogy kipróbálja a metrót, így aztán az ott élő fia vitte általában kocsival, de arra is ritkán került sor. Rosszul érezte magát a nagyvárosban, nagy volt nyüzsgés, a rohanás, nem sokáig maradt ott.
-- Biztosan sokba kerül a metró is …
-- Nagymama nekem az is ingyen van …
Zuleika csak hitetlenül rázogatta a fejét. Milyen nagy mesemondó lett ebből a kisunokájából! Hogy ott neki minden ingyen van! S a boltban se akart alkudni …
Este a konyhában, mikor kettesben maradt egy időre a menyével, szóba is hozta:
-- Valami nem tetszik nekem az Abdullahon, nem figyeltek oda rá, kedves, remélem, nem bántlak meg. Itt mintha semmi se lenne jó neki, arról a Bécsről meg olyan lehetetlenségeket mesél, hogy neki ott minden ingyen van …
-- Miket mesélt neked, Zuleika?
-- Hát, például, hogy őt ingyen tanítják, még a különórájáért sem kell fizetni, meg ingyen utazhat a metrón, és …
-- De, Zuleika, ez tényleg így van. Ausztria gazdag ország. A gyerekeknek van ingyen iskola, és a nem tehetőseknek ingyen korrepetálás is. A közlekedés pedig Bécsben az iskolásoknak tizenöt éves korukig ingyen van.
-- Gazdag ország… -- Zuleika eltöprengett. Mit várt ő egész életében el az országtól? Mitől tartanak egy országot gazdagnak a benne élők? Minden ország gazdag valamilyen természeti szépségekben, hegyekben vagy tengerben, sokféle növényben, állatban, múltbeli emlékekben, melyik gazdagság az igazán fontos?
Közben a menye már elszaladt, mert valaki hívta a szobából. Zuleika úgy kezdte látni Abdullah másmilyenségét, ahogy addig még nem. Nem bánta azt, hogy úgy érezte, ő felette már eljárt az idő, de örült annak, hogy az unokájának már természetes a nagyvilág, a másmilyen világ. Arra gondolt, hogy bizony ő fiatal lány korában ki sem merte volna mondani, mikor elvágyódott a faluból.
Kedvenc karosszékében ülve szép lassan elszenderedett.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.