Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Bujdosó Miklós: Tündérpalántázó
A sokszobás, öreg kastélyban elült a zaj. Gyöngyhaj, a jótündér szétszórta esti álomporát.
Este tíz óra volt. Totyóka csendben körberepülte a szobákat és miután mindent rendben talált, beszállt a tündérpalántázóba. Kedvenc időtöltése volt a fájós szárnyú dadusnak, hogy leereszkedett az óriás hintaszékre és hallgatta mind a hetvenhét tündérpalánta szuszogását. Három sorban, az ablakokkal szemben lebegtek álmukban a tündércsemeték. Totyóka óvatosan kivette a kristálydobozból az esti varázspihét és háromszor ráfújt. Abban a pillanatban lelassultak a tündértartó szárnyak és a palántákat lejjebb eresztették. Kinyílt a szobákat elválasztó színes ablak és besuhant rajta két mesemondó. Zümi és Duruzs.

Ők minden este pontban 8-kor megjelentek. Meséltek, zenéltek, régi embermeséket regéltek. Álomba duruzsolták a tündérpalántákat. Illetve csak szerették volna, mert ma is akadt olyan közülük, aki az emberek közé akart repülni, kicsit kíváncsiskodni, vajon mit csinálnak, merre járnak éjnek évadján?

Az egyik tündérpalánta; Nyafóc azt találta ki, hogy elviszi világot látni a legkisebbet, Gőgicsét.
Totyóka figyelmét elkerülve átrepültek a puha, nagy termeken, át a főablakon, a hatalmas, párnás kerten, egészen le a városszéli házakig. Igen meleg volt, ezért szerencsére csupa nyitott ablakkal találkoztak aznap.
- Gyere már Gőgicse! - mondta Nyafóc. Nézzük meg, mi történik itt, a rácsos-záras-vasablakos épületben.
Csak valahogyan zajt ne üssél, mert észrevehetnek! Libbenj utánam!

Amint kimondta, rögvest szörnyű sejtése támadt és Gőgicsét felkapva a tetőablakhoz repült. Jól tette, nagyon jól, mert hirtelen hatalmas forgószél kerekedett, a tetőcserepek megremegtek és megérkezett Dögóca, a rossztündér. Nála csak a híre volt gyorsabb és gonoszsága nagyobb. Szerencsére nem látta meg a két kíváncsiskodót, hanem egyenesen a pincéhez suhant, szárnyas ördögökkel körülvéve.
Hármat koppantott, egyet toppantott.
A rács mögött, a titkos bejáratnál előkerült Husslica, hű és szintén gonosz szolgálója és repülő kis jobbszárnya, aki az ajtóra vigyázott.
- Na mi van, beengedsz végre, te átokfajzat! - szólt köszönés helyett Dögóca és a zegzugos alagúton keresztül beszáguldott a méregszobába. Nyomában ördögei tolongtak, Husslica pedig óvatosan követte, közben gondosan körülkémlelt, mind a hét szemével. Az ő dolga a megfigyelés volt. Amint felemelte a fejét, furcsa zajt hallott. Kihussant az előtérbe, majd megkerülte a házat, de senkit sem vett észre.

Nyafóc és Gőgicse tévesztették meg, egy messzire elhajított kővel. Amíg Husslica a hang irányába röpködött, ők besurrantak Dögóca rejtekére. S hogy mit láttak?
Szemük-szárnyuk elállt a csodálkozástól! A méregszoba telis-tele volt mindenféle szörnnyel és közöttük ott szónokolt a rossztündér:
- Nagy nap lesz a mai! Véget vetünk Gyöngyhaj életének és elűzzük az összes tündérpalántát, madarat, levágunk minden virágot, kivágunk minden fát, megmérgezzük a folyókat! Nem Gyöngyhaj az igazi jótündér, hanem a Tündérkergető, jó öreg Fortélymama. Ő a mi példaképünk!
- Akkor vigyünk mindenkinek mérgezett almát! - üvöltötte a szárnyas sakál.
- Még mit nem! Az én utasításom szerint járjatok el! - süvített Dögóca hangja. Először végzünk a tündérkerttel, majd sorban a többiekkel. Azonnal százan százfelé szálljatok és kövessétek parancsaimat!

- Gőgicse és Nyafóc rettentően megrémültek. Husslica figyelő szemeit elkerülve hazaszáguldottak Gyöngyhajhoz - a jótündérhez - a félelmetes hírrel.
- Ébresztő! Ébresztő! Mindenki szálljon ide! - kiabálták a kastélyba érve.
- Totyóka segíts!
- Mi történt, mi a baj?
- Dögóca és csapata rögtön ideér. Mit csináljunk, hová fussunk?
- Keltsétek fel a többieket és gyertek Gyémántszárnyhoz a kapuba, a régi kristálydobozzal!

Totyóka szólt Gyöngyhajnak, Gyöngyhaj szólt Zengőnek. Zengő a bátor papus, a dadus réges-régi barátja volt. Veszély esetén neki kellett megszólaltatni a torony nagyharangját.
Így is tett. Csengett-bongott a harang. Perceken belül összegyűltek mindannyian és izgatottan lebegve várták, mit mond nekik Gyöngyhaj.
- Figyeljetek rám! - kiáltotta tiszta hangon. A kisebbek repüljenek a puttonyozóba, és hozzanak el minden zsákot! Amikben a kis meglepetéseket gyűjtjük, azokat is szedjétek össze! A nagyobbak pedig száguldjanak ki erdőre, mezőre! Vigyék az összes csodás égpillangót és lepjétek el a fákat, bokrokat! Mindőtök játssza azt, hogy virág! Tündöklő és szép. Színes, mégis egyszerű. Így becsaphatjuk a támadókat. Husslica bizonyára kifigyeli őket, és nekik ront a repülő sakálsereggel. Előttük kell lebegni, szállni, egészen a kastély rejtekablakához csalogatva őket. Ott lesz a csapda!
- Mi lesz, ha mégis a többi nyitott ablakhoz tódulnak? - kérdezte egy csodás, harangvirág-formájú égpillangó.
- Azokat befuttatjuk borostyánvarázzsal, vadszőlővel, hogy ne is látszódjanak. A tündérpalántázó legidősebb majdnem-tündérei pedig a puttonyozó zsákjaival álljanak lesben a rejtekablak szélénél!
- Ti öten pedig, - mondta az öt lebegő, szinte átlátszóan tiszta, bóbitás tündérjelöltnek - nos, ti kapjátok a legnehezebb feladatot. Nyissátok fel a kristálydobozt! Abban találtok öt varázssípot, öt varázspihét és öt varázsmesét. Míg a többiek a testüket, ezekkel ti a lelküket szelídítitek meg, Zümi és Duruzs segítségével.

Ekkor érkezett meg a rossztündér csapata.
Az égpillangók fényesen röpködtek, szárnyas ördögök üldöztek, Dögóca és Husslica kiabáltak. A terv szerint szállt minden a csapda felé. Ahogy a kastély nagy ablakához értek, a virágmadarak hirtelen eltűntek
a teremben. Az üldözők pedig zúgva, sisteregve berontottak a szűk nyíláson.
Igen ám, de bent már várta őket tágra nyitott puttonyokkal a lelkes palántahad. Amint egy puttony megtelt, nosza, repültek vele a szárnyasterembe, ahol a legidősebb, legerősebb tündérek bekötözték a zsákok száját. Ezek után a palántázó tündérszárnyaihoz függesztették őket.
Rögtön enyhe szellő kerekedett és a hetvenhét pár szárny halkan, könnyedén, ringatóan lebegett a magasban.
De a java, még hátravolt Gyöngyhaj tervének. El kellett fogni a rossztündért és hétszemű segítőjét, Husslicát! Beszálltak bizony ők is az ablakon, de a zsákok! Azok bizony sorban szerteszét hasadtak a nagy súly alatt. Amint egy puttonyba berepültek, máris szakadt a varrás. Már legalább tíz puttony volt egyiken is, másikon is, amikor végre sikerült megszelídíteni őket.
Azonmód vitték a nagy, erős szárnyak alá a két főkolompost. Együtt volt hát a két tündércsapat. A jó és a rossz. A nagyteremben az öt bóbitás elővette a varázspihéket, végigsimította őket és a szoba egyszeriben megtelt friss, varázslatos illatokkal. Megfújták az öt varázssípot, mire a zene életre kelt.
Zümi és Duruzs segítségével szálltak, repkedtek a hangok a szárnyak közt és a puttonyok kötelei mind a földre hullottak. Amikor elmondták az öt varázsmesét is, az összes zsák, mint egy álom szertefoszlott, és csak jókedvű, békés ördögök hintáztak meseszárnyakon.
A tündérpalántázó apraja-nagyja kirepült a kertbe, fel a magasba, a fénybe és légiesen könnyű táncot lejtettek. A környéken minden virágba borult és énekelt.
Amikor az öt bóbitás, fehérsapkás tündér visszanézett, a kastély hatalmas gyémántszárnya, mintha nekik integetett volna.

A szárnyak ma is szállnak, tündérek levélen hintáznak, az égpillangók repítik a mesét mindenkinek, aki elhiszi. Aki nem hiszi, szálljon utána.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.