Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Bujdosó Miklós: Bendegúz a vasutas
A csendes pihenő alatt végre mindenki elaludt. Néhol egy-egy vonat felzakatolt, tán álmodott valami szépet. A dohányzó szakaszok még pöfékeltek egy cseppet, majd az egész tájra apró, és selymes szénpor terült. Béke volt, és szokatlan, nagy csend. Mint egy óriási dunyha alatt, úgy pihentek a mozdonyok a felettük ívelő állványzat alatt. A hatalmas acél és üveg kupola védőn vigyázta hatalmas keltetőjében alvó acélcsibéit. Az öreg 424-es már majdnem elaludt, amikor zajt hallott a vagonok felől. Cseppet kinézett jobbra, majd kinézett balra, de semmi különlegeset nem látott acélkígyója mentén.
Teltek, múltak a percek, és egyre jobban melege lett.
Tán ez egy esély, hogy világgá fussak, - gondolta és szomorúan nézte a nagy kézi féket, ami elválasztotta a rohanó világtól a vonatok óriás pihenőjét ott, a nagy dunyha alatt.

Eközben kirándulni indult egy csoport apró gyerek. Mind szerették a mozdonyokat és mind hallottak csodás, régi történeteket arról, hogy miként gyűrte le a hegyeket az akkor szörnynek is nevezett csoda, a vasút erős mozdonya. Eljöttek hát a pályaudvarra, vonatnézőbe.
A gyerekek között volt Bendegúz, a nyolc éves fiú, aki nagyon várta már az utazás hangulatát, és ahogy elképzelte, úgy adta át magát a varázslatnak, hogy ő, a leendő kapitány megüli majd a vágtató acélparipát, és miként hódít meg majd új világokat, - és eközben csendben elaludt az egyik szerelvényben.
A tanár néni nem vette észre, hogy eggyel kevesebben indultak hazafelé, hiszen a pályaudvaron mindig hatalmas volt a tolongás. A szülők azt hitték, a tanárukkal vannak a gyermekek, a tanárok úgy gondolták, a szülőknél alszanak a csemeték, csak a gyerekek tudták, hogy bármit megadnának egy varázslatos, vonatos napért a pályaudvaron, ha ott maradhatnának. Így a félreértés folytán Bendegúz, a nagy vasút kedvelő ifjú, bizony a vonaton maradt, és a sok váratlan csodától az egyik ölelő ülésen elszundított…
Épp ezt érezte meg az öreg 424-es!
Egyszer csak kis széllökés támadt, és a tűztérben doromboló parázs hirtelen erőre kapott. Az öreg 424-es megrezdült. Igazából nem is kellett sok, mert a vonatok nagyon szerettek futni. Arra születtek. Arra is teremtették őket. Mint a bárányfelhők az égen, úgy szaladtak útjukon, olyan örömmel, olyan könnyedén.

A fék volt mindig a gátjuk, hogy szabaddá váljanak, megtisztuljanak és örüljenek a száguldás és a szabadság varázsának. A rezgésre Bendegúz felriadt álmából. Az óriás keltető még duruzsolt a fülében,
és azt hitte, álmodik. Majd az acéldunyha, mintha csendesebbé vált volna. Ekkor a mélyből halk szavakat hallott:
- Segíts!
Bendegúz már határozottan érezte, hogy rajta kívül van még ott valaki. Óvatosan az ajtóhoz ment, és sarkig kitárta. Valami csodálatos vonatillatot érzett. Hallotta az öreg 424-es kívánságát;
- Segíts!
Bendegúz végigfutott a folyosón, ahol egy felirat állta az útját!
„ Idegeneknek belépni tilos!”
Bendegúz cseppet sem késlekedett. Óvatosan átmászott a korláton, fel a tetőre és a dohogó, öreg mozdony szíve felé merészkedett. Ekkor újra hallotta a morgó hangokat:
- Segíts!
Az egész csarnok néma csöndben pihente fáradalmait. Bendegúz épp az egyik vagon tetején kúszott át, amikor észrevette, hogy valami megváltozott. A vonat remegett, dorombolt, énekelt. Ahogy a mozdony szívéhez érkezett, érezte a kazán melegét, az alvó kalauz elfeledett mozdulatait, az étkező kocsi illatát,
és a szenes legények harcát, hogy a vasparipát még erősebbé fűtsék az utazók gyors vágyai szerint.

Bendegúz nagyon kíváncsivá vált. Kinyitotta a tűztér ajtaját, ahol a szomjas gőzök részegült, színes örömtáncba kezdtek a betörő oxigénadag után. A vén mozdony fellángolt újra.
Tán pár szót susogott, tán a kis fiú megértett valamit ebből a világból, de az öreg 424-es életre kelt. Bendegúz lapátot ragadott, és csak etette, etette az acélparipát, először nagy erővel, majd csendesebben, vigyázva ért hozzá.

A paripa teljesen felébredt. Gyomra izzott, lelke száguldani vágyott, csak a fék tartotta fogva. Bendegúz egyet gondolt, és bátran útjára engedte a vasparipát. A fék tovatűnt, és az öreg mozdony elindította szárnyaló álmait. A dunyha szinte felemelkedett, és figyelemmel kísérte, miként szalad az „öreg” az utakon. A saját útján, amerre ő akart menni.
A 424-es be akarta járni az egész világot, és Bendegúz pedig örömittasan lapátolta neki az ebédet. A finom feketeszenet, amitől olyan vidámmá vált eddig minden szép vonat, legalább száz éven át. Az öreg mozdony repült, szállt, és remegett. Évtizedeken szárnyalt keresztül, hogy Bendegúz lássa, mi is az út, honnan hová vezet, meddig őriz még emléket a békés emlékezet.
A 424-es végre körbenézett ott, ahol annyi éven át óriás súlyait cipelte. Most könnyedén futva látta, merre mennek az utak, egy szabad szárnyalás mennyi újat mutat, és ahová fegyvert szállított egykoron, most milyen békés a táj emberekkel, vágyakkal, gyerekekkel telve. A vasparipa megértette, hogy utunk, ha közös, varázslatokat tár elénk.
Bendegúz pedig erre mit sem figyelve rakta a nagy tüzet az öreg mozdony gyomrában, és megszerette ezt a nagy repülést. Azután, - ahogy cseppet belefáradt, - észrevette, mint lesz az öreg mozdony arca egyre békésebb, és még félálomban látta, hogy a 424-es magától megfordul egy váltón az úton, és hazafelé indul szelíden. Most a mozdony a kazán mellől kinyúlt az alvó falu virágai felé, és úgy tűnt, mintha néhány szál tarka emlék a kezei között valóra vált volna.

Pár óra múlva Bendegúz már csak arra emlékezett, hogy szülei a vonatban rátaláltak, és keltegetik, hogy bizonyára nagyon fáradt volt, s elaludt szegény. Bendegúz arra gondolt, hogy csupán álmodta az egészet. Csak az volt a furcsa, hogy amint megérintette az öreg 424-est, érezte, hogy az öreg mozdony örül.
A parázs izzott, a dunyha lassan felemelkedett, és a kazánból a 424-es vígan füttyentett neki egyet.
4218
bujdosomiklos - 2014. január 27. 12:45:03

Kedves Ottilia,
köszönöm, hogy nálam jártál emlékliftezni.Wink
Legyen szép napod!
Miklós

2693
doroty - 2013. december 12. 17:44:10

Gratulálok Miklós!
Visszahoztad írásoddal a kamaszkori csavargásaim emlékeit. Indultunk messze, a kisvárosi vasútállomásról, kalandok vártak, maga az utazás is élményt jelentett. Érdekes,olyan volt ahogyan leírtad.Különös hangulata volt akkor a vonatozásnak, ködbe veszett, ám előhoztad most a múltból. Köszönöm. Smile
Üdv
OttiliaSmile

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.