Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Bujdosó Miklós: Fénytündér
Élt egyszer a hetedhét hét rengeteg határában egy különös tündér.
Kővárban lakott, épp a legmagasabb kőhegy tetején. Minden reggel kisétált a hegycsúcsra és onnan nézett szerteszét. Figyelte a táj neszét és az állatokat, virágokat, vizeket és a fákat. Nap, mint nap leült egy nagy kőre és szinte eggyé vált vele. Mozdulatlanul elmélkedett és érzékelte világa rezdüléseit.
Az egyik napon madarak vették körül jó tanácsra várva, a másikon páncélos kis tatú jött, hogy fáj a lába,
és egyre érkeztek az állatok, virágok, vizek és a fák Kőország minden zugából, hogy meggyógyítsa őket az ölelő tündérpillantás.

Ahogy teltek-múltak a hideg hónapok, a szürke rengetegből zöldellő ágkarok nyújtózkodtak elő, madarak csiviteltek, virágok nyíltak és az esők vize egyre csak gyűlt, átjárva a földeket, füveket, köveket, és patakokká sokasodva tiszta tóvá dagadt egy óriási mélyedésben. Ide járt a bicegős tatú, a pöttyös kis őz, a regemadár, de még az oroszlán is gyógyulni, inni, megszépülni. Tündérvíz volt ez, igazi Gyógyi-tó.
A tündér mindig ideküldte kedves lényeit feltöltődni energiával, örömmel, és barátsággal. Néha megjelent a fény is a tónál. Leült, igazgatta színeit, majd egy belógó faágról igazi indiánfejessel belecsobbant a vízbe, lemosva magáról az út porát, s a gondokat. Mire kettőt fordult, hármat perdült, egészen megszépült, majd fürdőköpenyét kibontva frissen felfutott az égboltra és csillogva szivárvánnyá nyújtózkodott. Színkezeivel a kővár tornyába kapaszkodott, hogy világítson a tündérnek. Ő pedig a csodás rezgés-harmóniát adta át mindenkinek.

A Gyógyi-tó vize pedig egyre áradt. A tündér épp a partján nézelődött. Az új életet figyelte.
Eljött hozzá a kis tatú, a pöttyös őz, az oroszlán, a regemadár és mind a többi madarak, jöttek a fák, a vizek, hogy együtt legyenek, örvendjenek Kőország varázsfényeinek. Annyi fény, annyi új tiszta gondolat született, hogy egyszercsak megesett a csoda. A tenger felől egy delfin is felúszott a szivárványba kapaszkodva, és rácsodálkozott Kőország fényeire. A tóban játszott és az érkezőket mindig lelocsolta friss vízzel és nevető füttyögéssel simította őket.

Megbeszélték egyszer az állatok, virágok, vizek és a fák, hogy meglepik a tündért kőtrónusán.
Közelébe érve örömmel köszöntötték, körbevették, szép szavakkal érintették, de megölelni nem tudták. Túl nagy volt a kő talán, vagy a tündér-lélek járt távol testi otthonától. Csak annyit vettek észre, hogy felettük a távolba néz és valami furcsa csillogással a szemében, szinte lebeg. Körötte látták a tiszta fényeket, de ott megbújva legbelül talán egy piciny szomorúság-palánta is rejtőzött, egyedül.
Ekkor a fák körbevették a kővár kőpárkányait, a vizek mosogatták tisztára a fák lábait, s a leveleket. Az állatkák leültek közelében és mindannyian felfénylettek. Csendben, békésen pihentek egymás mellett, miközben gondolataikkal csodás fényeket varázsoltak energiahullámaikon.
A virágok mind közelebb húzódtak, és a rózsák – a fehérek, sárgák, csíkosak és pirosak - egyesével a tündér köré kuporodtak. Csak nyújtózkodó, színes fejeikkel kíváncsiskodtak karcsún, mígnem leszállt az este.
Minden, szinte minden aludni tért.

A hold lassan felgurult az égre. Annyi csillagfürtöt vacsorázott, hogy teljesen kigömbölyödött. Nagy, sárga pocakjával néhol fényt adott, máshol altató árnyékot vetett Kőország rengetegére, majd, ki munkáját jól végezte, tele szájjal nevetve ásított egyet, majd maga is álomra hajtotta fényes, kerek fejét a kőhegy óriási vállgödrében.

A tündér, és a kő még mindig ugyanúgy ültek a hegy tetején, mozdulatlanul.
Lassan narancs-színek költöztek az égre és a csillagok kék takaró alá bújtak. Felkelt a nap. Nagyon meglepődött azon, amit látott. A szép, színes virágok mind megváltoztak, csodamódon átalakultak és különleges, pompázatos varázsnövényként illatoztak a tündér lábainál. Ott növekedett, ott virult minden élőlény, mint mesebeli lótuszvirág, vagy mint egy szép Mandala. Nyugtatón, derűhozón, életerősen.

Kövirózsa született azon az éjen. Gyönyörű volt, szabályos, tiszta. Üde hajtásaival körülsimította az egész követ, és ahogy a tündérhez ért, leveleivel átölelte. Ölelte, karolta, szinte szorította örömében annyira, hogy egy gyógyító cseppje kicsurrant és a tündérre hullott.
Ekkor a Fénytündér felrezzent, elmosolyodott, majd kezeivel megérintette a kövirózsát és gyönyörű, tiszta, szemeiben felcsillant egy új tündér-ragyogás.

Azóta az állatok, virágok, vizek és a fák az új álmaikat élik át és boldogok minden lények.
Szívükben szeretet, lelkükben fények. Békés ünnepet a világ minden emberének.
6616
arodin - 2019. október 22. 07:09:00

Kedves Miki! Ez egy csodálatos napinditó és ünnepváró mese! Kivánom, legyen Neked is minden napod ilyen üde és boldog! Tisztelettel, A.

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.