Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Bujdosó Miklós: Meseforgács - 3. rész
Újabb nap telt el...

Újabb nap telt el Nagyszundor rettentő rengetegében és újabb a csodakert műhelyénél is. Korán érkezett az Öreg, mellette Parázs jött szimatolva. Amint beléptek, a kutya körbejárta a szerszámokat, majd gyanakodva ugatott egyet és figyelmesen a gazdira nézett. Azután újra. És újra.
- Nyughass már, gondolkodom! – szólt rá az Öreg.
Parázs, mintha értené, mi történt, farkcsóválva közeledett a fáradt szerszámokhoz. Olyat tett, amit még soha.
Megszimatolta, majd megnyalta őket és nagyon elégedettnek tűnt. Ahogy körülnézett, látta a változást. Forgács-család halomban illatozott, dobozok serege ült a polcokon kongó, üres gyomorral, lakkszag birkózott a fapác derűs párájával és mindezt a régi Enyvesüveg csaknem üresen szemlélte.

Az Ecset. Ő tudhatott mindent. Csendben, fáradtan kuporgott fürdőjében, de mintha mosolygott volna. Igaz, gyérebb volt a bajsza és megviseltebb, mint máskor, mégis büszkébbnek tűnt a megszokottnál.
Az Öreg. Na, ő nem vett észre semmit. Csak kerülgette a tegnap még ott-sem-volt intarziát, széklábakat, faragott asztalokat és a szomszéd néni nyikorgó, reumás kis sámliját. Azon agyalt nagyon, miként lehetne összefogni a környékbelieket. Azokat, akik nem adták fel a reményt. Azokat, akikkel együtt legyőzhetnék a Céget. Kezét megdörzsölte, fájó csuklóját igen eltökélt arccal megmasszírozta, ujjáról levette gyűrűjét és ifjúi lendülettel munkához látott. Forgács szállt, néha játszva a mester hajába simított, kisöccse, Fűrészpor kábán lebegett, majd megpihent az Öreg vállán. A szerszámok mesés táncba kezdtek és ütemesen adták a talpalávaló zenét.
Az egész fa-szimfónia a lágy, ébresztő nyitányból a dzsessz disszonanciáin át a csodakert zugaiban pihenő állatkákig elhatoló őrült kakofóniába lendült. Mintha ezer és ezer kis Pinokkió táncolt volna a deszkákon. Kopogás, visítás, zizegés, reccsenés, amibe a sarkok feszes pókhálói, mint hangszóró-membránok beleremegtek. Kedvet kaptak a kis zsivány egérkék, és szédítő táncba fogtak. A légy a lakk mögül tapsolt szárnyaival és szőrös lábait fapapucsba dugva szteppelni kezdett. Varázslat volt. Csoda!
Aztán a nagy zaj alábbhagyott, rendezte sorait és muzsikává szelídült. Végül altatót-ringatót játszott a Fűrész, s a Gyalu. Csend lett. A Véső még egy finomat harapott. A Gerenda reccsenve mosolygott egy picit és helyre tette Mohakalapját.
Az Öreg, mintha álmából ébredne, szétnézett. Mesteri munkák százai sorakoztak a műhely padlóján. Legalább kétheti dolog készült el egy nap alatt. Ekkor a Mester csak nézte, csak nézte, olyan furcsa tekintettel nézte szerszámait, amit elmondani sem lehet! Barátsággal melléjük ült, és mintha élnének, azt mondta:
- Akkora örömet adtatok nekem, hogy ma kétszer annyit mesélek, mint eddig. Fuvallatos történetét mondom tovább nektek.
- Az úgy volt, hogy.....

- Furcsaképpen régen éppen így folytatta az ivó mesemondója is a nagyszundori történetet:
- Az úgy volt, hogy Virgonca ígérete szerint felpattant Nyurgaloppra, hogy sárkányok ellen győzni menjen - mesélte tovább Fuvallatos. Tehát, ahogy mondottam, a középső királyfi is felpattant a lovára nagy hirtelen. Megkapta a legkeményebb nyerget - hogy el nehogy aludjon, - és a legcifrább lószerszámot, no meg kedvenc bekecsét. Tarisznyáját jól megtömték, kulacsát telemerték, várkapuig elkísérték. Hüppögő kisinas egy picinykét még aggódott, a nagy Halandzsa vezér pedig jó tanácsokkal látta el Virgoncát még indulás előtt. Vágtatott a királyfi nagy sebesen, amikor elébe toppant a manó.
- Hová loholsz királyfi?
- Megyek biz én sárkányok ellen.
- Na és fegyvered van-e?
- Minek az nekem. Van saját vicces nyelvem, azzal úgy megnevettetem a sárkányt, hogy menten szörnyethal. Nincs a földön olyan élőlény, aki megmarad a bőrében, ha én egyszer elkezdek beszélni!
- Ej-ej, királyfi. A vesztedbe rohansz. - mondta a manó fejcsóválva. Hanem itt egy csodakard, egy csodaszó és egy csodakürt. Vedd őket, s ha bajban vagy, csak fújd meg a kürtöt és én rögtön előtermek.
- Nincs nekem ezekre szükségem - felelte Virgonca és elvágtatott. Egészen Szomszéd király uradalmáig jutott, majd betért az első ivóba, megpihenni. Köszönt illendően és ételt-italt rendelt a korcsmárostól.
- Üljön csak le kegyelmed! - mondta az és addig térült-fordult, míg az asztalt telerakta ínycsiklandó étkekkel és testes, jó vörösborral. De bizony, az ő poharába is álomport szórt a sárkányok embere. Virgonca hiába is akart megszólalni, helyette mély álomba merült. Annyit hallott még, hogy Szomszéd király lánya, a gyönyörű Csillagfürt a sárkányok foglya. Meg hogy párja nincs hetedhét országon.
Reggel frissen ébredt, gondosan fogat mosott, fegyvereit felcsatolta derekára, majd felpattant Nyurgalopp hátára és a sárkányok ellen vágtatott. Épp az erdőhöz ért, amikor hirtelen minden elsötétült körülötte.
Felnézett az égre és mit látott? Egy hatalmas alak magasodott föléje. Fenenagy sárkány volt az, személyesen. Óriási orrlyukaiból tüzet okádott, több száz fogát csattogtatta, és ahogy lépett!
Csak úgy rengett belé a föld! Hétméteres orrával már előző este kiszimatolta Virgonca szagát. Pedig a királyfi még lábat is mosott, de mindhiába. Fenenagyot nem tudta kicselezni. Ott volt tehát Virgonca és gondolt egy merészet. Elkezdett vicceket mesélni.

Mondta, csak mondta a szavakat, mondatokat, mint a vízfolyás, de csak nem sikerült lyukat beszélnie a hatalmas sárkány gyomrába, hiszen süket volt őkelme. Aztán elővehette ő a kardját, lándzsáját, tőrét, sőt bármilyét, mert semmit sem ért vele. Fenenagynak annyi volt a kard, mint egy fogpiszkáló. Ki is kapta Szófukar kezéből és kipiszkált egy fél marhát a fogai közül. Tudniillik, az előző napon egy igen rágós tehéncsordát vacsorázott. Szóval Virgoncát könnyedén lefegyverezte és búcsúzóul lángot fújt az ülepére.
Lett is gondja Szófukarnak rögtön! Úgy elrohant felséges fenekét mentve apjaura királyi vára felé, hogy Nyurgalopp csak egy nap múlva érte utol, pedig igencsak vágtatott. Így ért haza a középső királyfi, dicstelenül. Hazaért, mindent elmesélt és aludni tért. Ekkor állt elő a nagyreményű kiskirályfi, Csillagos.
- Egyet se búsulj, Apámuram! Elmegyek én is sárkányok ellen harcolni. Feloldom az álom-varázst és kiszabadítom Csillagfürtöt, ha addig élek is!
- Nyergeljétek fel Nyurgaloppot! Ételt, italt ide! Hozzátok a fegyvereket! - így szóltak a parancsok és valóban előállt a ló, az étkek, s a fegyverek. Több sem kellett a királyfinak. Paripára pattant, fegyvereit felcsatolta. Jöttek hozzá a segítők és a vitézek. Tarisznyáját jól megtömték, kulacsát telemerték, várkapuig elkísérték. Hüppögő kisinas egy picinykét még aggódott, a nagy Halandzsa vezér pedig jó tanácsokkal látta el Csillagost még indulás előtt. Vágtatott Nyurgalopp, a hátán meg Csillagos a sárkányok elleni küzdelemre, amikor nagy hirtelen elébe toppant a manó, és megkérdezte:
- Hová loholsz királyfi?
- Megyek biz én sárkányok ellen.
- Na és fegyvered van-e?
- Van bizony! Éles a fegyverem, erős a karom, hidd el, legyőzöm én a sárkányokat.
- Azért fogadd csak el bátran, amit adok neked! Itt egy csodakard, egy csodaszó és egy csodakürt. Vedd őket, s ha bajban vagy, csak fújd meg a kürtöt és én rögtön előtermek.
- Köszönöm! – mondta a legkisebbik királyfi, átvette a csodakardot, a csodakürtöt, és megkérdezte: - mi lenne az a csodaszó?
- Sárkány-ártány-hapcifű! De jó hangosan kiáltsd, hogy Tüzes meghallja, és abban a pillanatban megtörik a hatalma!
- Sárkány-ártány-hapcifű! – ismételgette Csillagos a csodaszót, majd sebesen elvágtatott. Már a sárkányok földjén járt, amikor nagyon megéhezett, megszomjazott. Amint körülnézett, látta ám, hogy épp egy ivó felé vitte az útja. Be is tért.
- Üljön csak le kegyelmed! – szólt hozzá a korcsmáros, és addig térült-fordult, míg az asztalt telerakta ínycsiklandó étkekkel és testes, jó vörösborral. De bizony, az ő poharába is álomport szórt a sárkányok embere. A kis királyfi jól belakmározott, a borból mégsem ivott. Nem tetszett neki a korcsmáros mézes-mázos hajbókolása, és eszébe jutott, hogy miként jártak testvérei.
- Inkább a kútból iszom friss vizet, és lepihenek! – gondolta, és így is tett. Még elalvás előtt a párnája alá rejtette a csodakardot, és a csodakürtöt. Amíg ő az emeleten az igazak álmát aludta, a gonosz korcsmáros nem tudta elcsenni a fegyvereit, ezért sietve üzent a sárkányoknak, hogy vigyázzanak.
A hajnal már ébren találta Csillagost, aki gondosan felszerszámozta Nyúrgaloppot, felcsatolta fegyvereit, és elindult a sárkányok elleni küzdelemre. Amint az erdőbe ért, látta ám Zajokádót, hogy rettentő iramban közeledik, fegyvereit csattogtatva. Több se kellett a királyfinak, elővette a csodakardot, lovát nagy vágtatva az erdőbe küldte, hogy elterelje az óriás-sárkány figyelmét. Elég volt pár pillanat, és már fel is mászott a legmagasabb égig érő fa tetejére, onnan pedig Zajokádó hátára pattant, csodakardját megsuhintotta, és egyetlen mozdulattal levágta a sárkány félelmetes körmeit és ijesztésül még a nagy bajuszát is lenyisszantotta. Erre a néma óriássárkány mancsaiból kihullottak a fegyverek, és szárnyait összetéve megadta magát. A királyfi gyorsan az óriási fához kötözte, majd füttyentett egyet, és az okos Nyúrgalopp visszatért hozzá. Nekiindult, hogy legyőzze Fenenagyot. Hát bizony, nagy fába vágta a fejszéjét a királyfi, mert ennél nagyobb sárkány még nem termett a földön. Ahogy haladt egyre beljebb a sűrűbe, hirtelen megmozdult alatta a föld. Csillagos leesett a lováról, és akkor vette csak észre, hogy épp a sárkány hátán áll, amely akkora volt, mint egy hegyoldal. Elővette csodakardját, de bizony hiába is csapkodott vele, még megkarcolni sem tudta az óriást. Hirtelen eszébe jutott a manó, és óvatosan megfújta a csodakürtöt.
Lássatok csodát! A manó rögtön előtermett és így szólt:
- Eddig okosan és vitézül harcoltál kiskirályfi, de itt az én segítségem nélkül semmire sem mész!
Ezzel benyúlt láthatatlan tarsolyába, varázsport szórt a csodakürtbe, majd azt mondta!
– Na, most fújd meg azt a kürtöt! Ez még a süketeket is megrettenti.

Csillagos fújta, csak fújta a csodakürtöt, és a süket sárkány úgy megriadt, hogy könyörgőre fogta a dolgot.
De mire másodszor is könyöröghetett volna, a varázspor megtette hatását. Összetöpörítette az óriási Fenenagyot, de olyan picivé, mint egy hátasló. Olyan is lett, csak a szárnyai maradtak meg, amit a királyfi gyorsan lekötözött, a legyőzött Zajokádó mellé vezette, és a manóra bízta, hogy vigyázzon rájuk.
Most jött a legnehezebb dolog. Tüzessel kellett megvívnia.
Hát amint ezt kigondolta, máris rettentő forróságot érzett, és látta, hogy egy hatalmas lángtenger közeledik feléje. Még időben félreugrott és kirántotta csodakardját. A láng a fél erdőt megperzselte, sőt, még a tavat is kiszárította. A királyfi sem volt rest, kardjával lecsapta a sárkány egyik fejét, majd egy elhagyott régi kunyhóba bújt. Előkapta a csodakürtöt és megfújta. Erre Tüzes rettentően felbőszült, és bedugta a fejét az egyik ablakon, hogy tüzet fújjon Csillagosra. No de erre a királyfi levágta a másik fejét is. A sárkány tombolt. Most a kéményen dugta be a fejét, de Csillagos azt is lenyisszantotta. Addig-addig hadakoztak, míg a sárkány hét feje a porba hullott, és a másik héttel tekergőzve kereste a királyfit, aki már a pincébe menekült a hőség elől. Most a sárkány vett egy nagy levegőt, és lángot okádott a megmaradt hét szájából.
A pincében egyre nagyobb lett a forróság, mikor Csillagosnak eszébe jutott a manó harmadik ajándéka, a csodaszó, és teli torokból elkiáltotta: sákány-ártány-hapcifű! És ekkor Tüzes egy olyan hatalmasat tüsszentett, hogy levitte a háztetőt. Azután még egyet. És még egyet. És csak tüsszögött egyfolytában, de annyira, hogy még lángot sem tudott fújni. Orrot fújni pedig végképp nem tudott, hiszen egy mezőnyi méretű zsebkendő kellett volna mind a hét fejéhez. A csodakürtöt is megfújta a kiskirályfi, mire olyan jégeső hullott az égből, hogy Tüzes vacogva a parázsló fahasábokhoz bújt. Na, ekkor nekirontott Csillagos a csodakarddal, és már lekaszabolta hat fejét, amikor a sárkány könyörgőre fogta.
- Kérlek királyfi, könyörülj az életemen, és én halálomig téged szolgállak.
- Áruld el, hol van Csillagfürt, és megkegyelmezek!
- A sziklafalban, úgy hetvenhét méter magasan van egy barlang, ott van, akit keresel!
- No, akkor vigyél oda! – mondta a királyfi, és egy mozdulattal Tüzes hátán termett. A sárkány kihúzta magát, egyet nyújtózkodott, és a kiskirályfi máris ott találta magát, épp szemközt a gyöngytekintetű királylánnyal. Hát mondanom sem kell, azon nyomban egymásba szerettek. Az álomkór azonnal szétrebbent és tovatűnt. A gyönyörű Csillagfürt és Csillagos királyfi Tüzes nyakába kapaszkodtak és a sárkány három lépéssel a távoli hegyhez ért, ahol a manó vigyázott két sárkánytársára.
- Gyertek, hazamegyünk! – mondta a királyfi, és a manóval, Nyúrgaloppal együtt, a három sárkányt elvezették Nagyszundor várához. Óriási üdvrivalgással fogadták őket, és maga a király jött elébük, frissen, kipihenten, örömmel az arcán. Hüppögi és Halandzsa vidáman táncoltak a vár népével.
Azóta mindenki csodájára jár Nagyszundornak, ahol barátságos sárkányok segítenek szántani, vetni, és ha nagy hideg van télen, csak megkérik Tüzest, hogy egy kicsit fújjon be a kandallóba, és máris jó meleg támad minden házban, és a palotában. Csillagos és Csillagfürt hetedhét országra szóló vigassággal lakodalmat ültek, és pár év múlva a kíváncsi vendég egy gyönyörű kisgyereket láthatott a sárkányokkal játszani. Ő volt Csillagszem, a gyöngytekintetű Csillagfürt, és a legkisebbik királyfi; Csillagos legapróbb gyermeke. Így volt, igaz is volt, és ha néha eszetekbe jut ez a történet, csak pillantsatok fel az égre, és meglátjátok, hogyan játszanak, kacsintgatnak fent a csillagok!
Ezzel befejezte meséjét Fuvallatos, és az ő meséjét pedig az Öreg asztalos mester.
Eközben a csodakert rejtekén, ebben a késői órában nagy sürgés-forgás támadt. Mindenféle népek gyülekeztek egy hatalmas hársfa védelme alatt. Gyülekeztek, beszélgettek és várták az Öreget. Volt közöttük fiatal, deli legény, meg idős anyóka is, nagy egyetértésben. A műhelyben székéről feltápászkodott a mester, és kiment a kertbe. Hirtelen csend lett. Mindenki ráfigyelt, és tisztelettel köszöntötték. Az ajtó mögül fény szűrődött ki, és bent a szerszámok önállóan dolgozni kezdtek. Parázs vigyázta titkukat.

Kint az Öreg szólalt meg először:
- Örülök, hogy eljöttetek!
- Tudjátok, hogy a műhelyt be akarják zárni. Nem lesznek többé kisszékek, sámlik, hintaszékek, parányi játékasztalok. Nem lesz kert és patak, mert a Cég feltúrja, lebetonozza, tönkre teszi.
Ekkor félénk hangon egy fiatalember szólalt meg:
- Én a Cég-nél dolgozom és megtudtam, hogy tényleg el akarják tüntetni a műhelyt és ezt a csodakertet. Egyetlen esélyünk van mindössze. Ki kell fizetnünk minden tartozást, és akkor megmenthetjük ezt a területet. Elhoztam a fizetésem! – mondta és a kert nyikorgó asztalára tette a pénzt.

- Én is hoztam valamit, - szólt egy kisfiú, és letett egy üveggolyót, egy kisautót, és egy malacperselyt, csörgő apróval teli.
- Nekem ez a nyugdíjam – suttogta egy kendős anyóka, és az asztal közepére helyezte ajándékát.
- Ezt különben babára szántam, - hallatszott a tíz év körüli kislány vékony hangja, miközben az asztalhoz ment.
- A barátaimmal gyűjtöttük! – mondták a sötétben néhányan.
- Nekem könnyű! Életemben először nyertem pénzt a lottón! – mormogta egy ismeretlen férfi, és az asztalra halmozta nyereményét.
Hirtelen nagyon furcsa dolog történt. Megjelent egy jól öltözött idegen férfi valahonnan a patak felől, és kíváncsian nézte a körben álló embereket, majd barátságosan köszönt és egy nagy, fekete aktatáskát vett elő.
- Hallottam a gyűjtésről és a gondokról. A műhely és a terület valóban sokat ér és megmenthető! – mondta.
Erre hatalmas csend támadt. Mindenki a férfit figyelte, aki papírokat vett elő és beszélni kezdett.
- Felszámolási kérelem érkezett hozzánk a „Cég”-től Önök ellen. Mi megvizsgáltuk az összes adatot, a környék dolgozóit, a műhely havi termelését, az áruk minőségét, az értékes, ősfás területet és kidolgoztunk egy személyre szabott kölcsönlehetőséget, mellyel megmenthetik ezt a csodálatos helyet. Tíz éves futamidővel, a legkisebb, kedvező kamattal terhelve Önök helyett kifizetjük a tartozásokat, mert bízunk benne, hogy képesek lesznek helytállni és részletekben visszafizetni a támogatásunk összegét. Ezzel tudunk segíteni.
-Csak alá kellene írni a szerződést! – szólt mosolyogva, és az öreg elé tolta a papírt. A mester pedig felvette a szemüvegét és lassan elolvasta az ajánlatot, majd kibetűzte a bank nevét is: OTP. Egy pár másodpercig az idegen segítő arcát nézte, majd tollat ragadott és aláírta az egyezséget. És így gyűlt, gyűlt a sok adomány, pénz és jó szándék, míg az Öreg tágra nyílt szemekkel csodálkozva nézte a többieket.
Valami megmagyarázhatatlan, furcsa érzés járta át, és mire magához tért, az emberek szétszéledtek. Csak az asztal roskadozott mellette. Parázs vidáman körbe csaholta, és fel-felugrott az asztalos mester lábára.
Pár nap múlva az Öreg kifizette az összes tartozást, és megvette a műhelyt a csodakerttel együtt. Azóta egyre többen jönnek hozzá kisebb-nagyobb javításokkal. Hol egy régi szekrény, hol egy nyikorgó hinta vár a gyógyulásra. A mester minden nap mesél látogatóinak, és ha elmennek, bizony mesél a szerszámainak is, és apró mosollyal a szája szögletében alszik el hintaszékében. Közben régi barátai a Gyalu, a Satu, a Véső, a Kalapács, Enyv, Ecset, Fűrész, Smirgli, a Reszelő, az Enyves üveg és a többiek szorgalmasan játszanak Forgács-úrfival. Egyre újabb játékok készülnek, sőt, már a szerszámok tanítják meg a kis asztalos inasokat az alkotás rejtelmeire.
Az Öreg pedig az összes élő és mese-szereplőt kifaragta fából és a polcra tette, kedves eszközei közé.
Esténként, a pattogó tűz mellett gyakran csodálta az éjszaka palástját, és mikor elaludt, az égboltról sok csillagszem mosolygott rá.

Most mi is hagyjuk aludni őket! Az asztalos mestert és barátait. Holnap, ha felébred, majd örömmel és vidáman dolgozik, és estefelé biztosan mond egy szép mesét nekünk. Addig aludjatok jól, álmodjatok szépeket. Jó éjszakát felnőttek és gyerekek!
Még folytatom a történetet.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.