Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Bujdosó Miklós: Csalimese felnőtteknek
Élt egyszer egy nagyon kicsi házban, pirinyó kert közepében, pincébe ásott ládikában egy ifjú királynő, Rútika. Zsebkendőnyi birtokán egy egész szöcske legelt, néhány hangya lustálkodott és sohasem sütött a nap. Volt neki három rettentően öreg lánya. Az egyik csúnyább volt, mint a másik, és volt még neki egy harmadik is, aki a saját nagyanyjánál pont 200 évvel volt idősebb. Annyi ránc volt az arcán, hogy a környékbeli asztalos azt hitte, hogy redőny. Akadt a kertjükben néha egy fél tehén is, mert az egész nem fért el a birtokon, így mindig megfordították, hogy a tőgye a kicsi ház egyetlen ablaka felé nézzen és ilyenkor összegyűlt az egész királynői család, - az ifjú Rútika és a három vénséges leány – hogy megfejjék, és friss tejéhez mindenféle adalékot keverjenek. Arra is rájöttek, hogy a fűre naponta ki kell szórni egy vödör tartósítót, hogy a tej, és a tehén füle megfelelően elálljon. A környék hatalmas kastélyaiban sohasem dolgoztak az alattvalók, csak henyéltek egész nap baldachinos ágyaikban. Ha friss kenyérre, vagy italra volt igényük, nyomban szóltak a tartomány bölcsének, a bölcsődés Pelenkafinak, aki az összes internet és mobilhálózat gazdája volt, hogy ugyan, hívja már fel Rútikát telefonon és rendelje meg az aznapi elemózsiát. Ilyenkor a királynő, lányaival karöltve felmászott a traktorra és lekaszálta mind a búzatáblákat, és kenyeret sütöttek. Felmentek a nagy hegyre szüretelni és bort fejtettek. Végül szóltak a húszcombú nyúlnak, hogy süsse ki magát némi áfonyával, és vigyen magával pár szem krumplit is a kemencébe a lakomához. Történt pedig egyszer, hogy igazi, szép válóperre készültek a királyság lányai. Nosza, kiadta a nép a parancsot a királynőnek, hogy lányait azonnal menessze szerteszét a világban, megkeresni egyetlen közös férjüket, a Hétfarkú sárkányt és az apakönyv-vezetőt. Nekiindultak hát a királyné lányai egyesével, szerencsétlenséget próbálni. Először a legfiatalabb, Babafej kelt útra, egészen a székéig. Ott leült, és addig-addig szörfözött az interneten, mígnem egy szomorú manócsordára lelt. De mire rájuk lelt, megszólalt a szomszéd gyárban a munkaidő végét jelző csengő, mire fáradtan nyomott egy entert és elaludt. Hatalmas ordibálásra ébredt. - Mi van már, hétalvó Babafej? Mi a varázs-szó? Azonnal mondd meg! Ha nem árulod el, halálnak halálával lakolunk! – kiabálták neki a kíváncsi manók. - Dehogy mondom! – felelte álmosan Babafej, mire a manócsorda ott helyben szörnyethalt. - De jó tréfa ez! – gondolta magában a legifjabb királyleány és végigfuttatta gépén a vírusirtót, majd egyetlen ablakán át meglátta a házikó előtt hintázó rendőrt. Integetett neki, azután csúzlival jól nyakon lőtte és örömmel jelentette Rútikának, hogy nem találta a Hétfarkú sárkányt. A királynő örömmel észlelte, hogy sikertelen volt a sárkánylelő kísérlet, hát útjára bocsátotta középső lányát, a 400 éves Titánkát, hogy leljen már rá közös férjükre és az apakönyv-vezetőre. Elindult hát Titánka is szerencsétlenséget próbálni. Egészen a szomszéd kapuig jutott, ahol egy szomorú manócsordára lelt, és ott a fáradtságtól menten elaludt. Hatalmas ordibálásra ébredt. - Mi van már, hétalvó Titánka? Mi a varázs-szó? Azonnal mondd meg! Ha nem árulod el, halálnak halálával lakolunk! – kiabálták neki az újabb kíváncsi manók. - Dehogy mondom! – felelte álmosan Titánka, mire a manócsorda ott helyben szörnyethalt. - Ez tetszett, gyakrabban jövök erre! – mondta a középső lány és hazatérőben még leragasztotta a pihenő Jótündér szempilláit. Jó édes anyja örömmel fogadta és az arra járó fél tehénhez küldte, tejet fejni. Vagy tőgyet. Eljött hát az esély a legidősebb királylánynak, hogy szerencsétlenséget próbáljon. Redőnyarc nekirugaszkodott és már be is koppantott a szomszéd kapun. Rögtön beengedték, de a vénséges királylány nem vette észre a táblát, amin ez állt: Vigyázz, bárányokkal őrzött terület! Valóban, hét mérges bárány állta az útját. Redőnyarc feléjük fordult, mire a veszedelmes bárányfalka szerteszét futott. Bejutott hát a legidősebb leány, és egészen a csalán lugasig ért, ahol a kimerültségtől elaludt. Körötte szomorú manócsorda búslakodott. Alig aludt negyven órát, amikor hatalmas ordibálásra ébredt. - Mi van már, hétalvó Redőnyarc? Mi a varázs-szó? Azonnal mondd meg! Ha nem árulod el, halálnak halálával lakolunk! – kiabálták neki a legújabb kíváncsi manók. - Dehogy mondom! – felelte álmosan Redőnyarc, mire a manócsorda ott helyben szörnyethalt. - Hú, de buli! – örvendezett a királylány és benyitott az első ajtón. Pont a kijárat volt, hát bement egy másikon. Az pedig a padlás, hát kinyitott egy harmadik ajtót is, és csodák-csodája, aknára lépett. Amint átszállt a kastély felett, látta ám, hogy az ebédlőben ül az Igazmondó juhász. Földet érve Redőnyarc megéhezett, és a konyhába igyekezett.
- Köll valami? – kérdezte barátságtalanul furcsán az Igazmondó juhász. - Jól vagyok lakva, ezért nagyon sokat ennék. – mondta a királylány. - Nem üdülő ez, mondta furcsán az Igazmondó juhász. Öszöd, nem öszöd, ez van! – morrantotta Redőnyarcnak, és elétolt egy nagy tál meleg libatollat. A királylány jól belakmározott belőle, majd megkérdezte: - Hol találom a Hétfarkú sárkányt? - Eurót vált fent a hegyekben. Ott magasabb az árfolyam. - Ugyan, mondd már neki, hogy jöjjön el hozzánk egy kis válóperre jó? És hozza magával az apakönyv-vezetőt is. Hát nem így történt. A Hétfarkú egyedül érkezett és kibérelte az egyik szolgáló százablakos, hatalmas palotáját, a nagy válóper alkalmából. Lett ám kis mulatság. Jöttek, csak jöttek az emberek, de ketten, ha odaértek. Rútika három lányával megérkezett. Nem ettek, nem ittak semmit, viszont jót szomorkodtak, majd a három karikagyűrűt egybeolvasztották és mindenki hazament. A válás sikerült csak kivételesen, és Hétfarkú a nagy gyűrűvel eljegyezte a tehenet. Tőgyike először nemet mondott, ezért rögvest egybekeltek és sok szép báránykájuk született. Italuk tej volt, ételük a királynő zsebkendőnyi füve, és altatójuk a sötétség.
Máig szomorúan élnek, és csak akkor nevetnek, ha valaki megcsiklandozza őket.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.