Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Bujdosó Miklós: Meseforgács 8.
Csillagos fújta, csak fújta a csodakürtöt, és a süket sárkány úgy megriadt, hogy könyörgőre fogta a dolgot.
De mire másodszor is könyöröghetett volna, a varázspor megtette hatását. Összetöpörítette az óriási Fenenagyot, de olyan picivé, mint egy hátasló. Olyan is lett, csak a szárnyai maradtak meg, amit a királyfi gyorsan lekötözött, a legyőzött Zajokádó mellé vezette, és a manóra bízta, hogy vigyázzon rájuk.
Most jött a legnehezebb dolog. Tüzessel kellett megvívnia.
Hát amint ezt kigondolta, máris rettentő forróságot érzett, és látta, hogy egy hatalmas lángtenger közeledik feléje. Még időben félreugrott és kirántotta csodakardját. A láng a fél erdőt megperzselte, sőt, még a tavat is kiszárította. A királyfi sem volt rest, kardjával lecsapta a sárkány egyik fejét, majd egy elhagyott régi kunyhóba bújt. Előkapta a csodakürtöt és megfújta. Erre Tüzes rettentően felbőszült, és bedugta a fejét az egyik ablakon, hogy tüzet fújjon Csillagosra. No de erre a királyfi levágta a másik fejét is. A sárkány tombolt. Most a kéményen dugta be a fejét, de Csillagos azt is lenyisszantotta. Addig-addig hadakoztak, míg a sárkány hét feje a porba hullott, és a másik héttel tekergőzve kereste a királyfit, aki már a pincébe menekült a hőség elől. Most a sárkány vett egy nagy levegőt, és lángot okádott a megmaradt hét szájából.
A pincében egyre nagyobb lett a forróság, mikor Csillagosnak eszébe jutott a manó harmadik ajándéka, a csodaszó, és teli torokból elkiáltotta: sákány-ártány-hapcifű! És ekkor Tüzes egy olyan hatalmasat tüsszentett, hogy levitte a háztetőt. Azután még egyet. És még egyet. És csak tüsszögött egyfolytában, de annyira, hogy még lángot sem tudott fújni. Orrot fújni pedig végképp nem tudott, hiszen egy mezőnyi méretű zsebkendő kellett volna mind a hét fejéhez. A csodakürtöt is megfújta a kis királyfi, mire olyan jégeső hullott az égből, hogy Tüzes vacogva a parázsló fahasábokhoz bújt. Na, ekkor nekirontott Csillagos a csodakarddal, és már lekaszabolta hat fejét, amikor a sárkány könyörgőre fogta.
- Kérlek királyfi, könyörülj az életemen, és én halálomig téged szolgállak.
- Áruld el, hol van Csillagfürt, és megkegyelmezek!
- A sziklafalban, úgy hetvenhét méter magasan van egy barlang, ott van, akit keresel!
- No, akkor vigyél oda! – mondta a királyfi, és egy mozdulattal Tüzes hátán termett. A sárkány kihúzta magát, egyet nyújtózkodott, és a kis királyfi máris ott találta magát, épp szemközt a gyöngytekintetű királylánnyal. Hát mondanom sem kell, azon nyomban egymásba szerettek. Az álomkór azonnal szétrebbent és tovatűnt. A gyönyörű Csillagfürt és Csillagos királyfi Tüzes nyakába kapaszkodtak és a sárkány három lépéssel a távoli hegyhez ért, ahol a manó vigyázott két sárkánytársára.
- Gyertek, hazamegyünk! – mondta a királyfi, és a manóval, Nyúrgaloppal együtt, a három sárkányt elvezették Nagyszundor várához. Óriási üdvrivalgással fogadták őket, és maga a király jött elébük, frissen, kipihenten, örömmel az arcán. Hüppögi és Halandzsa vidáman táncoltak a vár népével.
Azóta mindenki csodájára jár Nagyszundornak, ahol barátságos sárkányok segítenek szántani, vetni, és ha nagy hideg van télen, csak megkérik Tüzest, hogy egy kicsit fújjon be a kandallóba, és máris jó meleg támad minden házban, és a palotában. Csillagos és Csillagfürt hetedhét országra szóló vigassággal lakodalmat ültek, és pár év múlva a kíváncsi vendég egy gyönyörű kisgyereket láthatott a sárkányokkal játszani. Ő volt Csillagszem, a gyöngytekintetű Csillagfürt, és a legkisebbik királyfi; Csillagos legapróbb gyermeke. Így volt, igaz is volt, és ha néha eszetekbe jut ez a történet, csak pillantsatok fel az égre, és meglátjátok, hogyan játszanak, kacsintgatnak fent a csillagok!
Ezzel befejezte meséjét Fuvallatos, és az ő meséjét pedig az Öreg asztalos mester.
Eközben a csodakert rejtekén, ebben a késői órában nagy sürgés-forgás támadt. Mindenféle népek gyülekeztek egy hatalmas hársfa védelme alatt. Gyülekeztek, beszélgettek és várták az Öreget. Volt közöttük fiatal, deli legény, meg idős anyóka is, nagy egyetértésben. A műhelyben székéről feltápászkodott a mester, és kiment a kertbe. Hirtelen csend lett. Mindenki ráfigyelt, és tisztelettel köszöntötték. Az ajtó mögül fény szűrődött ki, és bent a szerszámok önállóan dolgozni kezdtek. Parázs vigyázta titkukat.

Kint az Öreg szólalt meg először:
- Örülök, hogy eljöttetek!
- Tudjátok, hogy a műhelyt be akarják zárni. Nem lesznek többé kisszékek, sámlik, hintaszékek, parányi játékasztalok. Nem lesz kert és patak, mert a Cég feltúrja, lebetonozza, tönkre teszi.
Ekkor félénk hangon egy fiatalember szólalt meg:
- Én a Cég-nél dolgozom és megtudtam, hogy tényleg el akarják tüntetni a műhelyt és ezt a csodakertet. Egyetlen esélyünk van mindössze. Ki kell fizetnünk minden tartozást, és akkor megmenthetjük ezt a területet. Elhoztam a fizetésem! – mondta és a kert nyikorgó asztalára tette a pénzt.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.