Kedves Látogatók! Magazinunk internetes oldalát hosszabb fejlesztést követően 2020. október 3-án egy megújult oldalra költöztetjük. Az adataitok költöztetése meg fog történni, személyes profil, írások, hozzászólások az új oldalon is elérhetőek lesznek, azonban privát üzenetek, fórum beszélgetések és üzenőfali beszélgetések átköltöztetésére nincsen lehetőség! Kérjük, ha ezekben van számotokra fontos információ, mentsétek el magatoknak 2020. október 2-ig!
Továbbá kérünk mindenkit, hogy a profilban beállított e-mail címet ellenőrizze, változás esetén a profilját frissítse.!
További részletek az emailben kiküldött tájékoztatóban! Üdvözlettel: Szerkesztőség

Jéga Szabó Ibolya: Az éhség életképei
Az ablak előtt ült egy széken, reggeltől estig nézte a jövőmenőket. Alakja meggörnyedt, járása tétova, nem keresi más, csak az ebédhordó délben. Már reggel odaül, hogy a biciklit megpillantva, időben érjen az ajtóhoz. Nem kellett nála soha csengetni, ajtaját kitárva várta. Csillapíthatatlan éhséget érzett az emberi szóra.
A sor végén állt kezében nejlontáskát szorongatva, benne eddigi élete összes értékével. Vár, a sor lassan halad, de ő mindennap türelmesen kivárja, hogy a kezébe nyomjanak egy tál forrón gőzölgő levest. Egy pad sarkán leül, szép lassan kanalazza, emlékeiben fölsejlik egy konyhaasztal fehér abrosszal letakarva.
Hideg koszos helyiség, ágyakkal megrakva, a falakat átitatta a szegénység dohos szaga. A közepén három gyerek mohón fal, egymást lökdösve, szétmarcangolnak egy egész vekni kenyeret.
A bolt sarkánál fakó szőrű sovány kutya áll, farkát maga alá húzva. Ugrásra készen, mert nem tudja, vajon ételt adó kéz, vagy egy rúgásra kész láb lendül felé.
Sírástól hangos csecsemőotthon tágas szobája, tele rácsos kiságyakkal, bennük síró kis lakókkal. Dél van, az etetés ideje. Állnak, bömbölve várnak az ételre. A gondozónők sorban, egymás után az ölükbe véve etetik őket. Ám a jóllakott kisgyerek tovább sír, ha ágyába teszik, kapaszkodik, még éhes, nem étel kell neki, szeretet, anyai, mely tőle, a születés óta megtagadva.
Gyorsbüfé magas asztalánál kanalazom a töltött paprikát a Keletinél, az oszlopok mellett emberek, esznek, és némelyek egy pohár szódával kezükben meredten bámulják a kanalazókat. A betérők gyorsak, szaporán falnak, sietve mennek. Az árván hagyott tányérra ketten is ráugranak, egymás elől elrántva azt, mohón befalják a maradékot.
Az éhség, nagyúr, minden érzésnek elébe helyezi magát.
3920
lilapetunia - 2014. március 27. 17:37:43

Kedves Ibolya!
Apró kis pillanatfelvételek egymás mellé helyezve, melyekbe sok sors sürüsödik -- ilyen az írásod. Mintha fényképek lennének. Szomorú.
Azt hiszem, ha véletlenül megkérdeznének 10 embert az utcán, hogy mire gondol, ha azt a szót hallja, hogy "éhség", a többség Afrikát mondana. Pedig Magyarországon is vannak éhezök, Európában is.
Talán egy kis írás is segít valamit, hogy többen észrevegyék.
Szeretettel üdvözöllek,
Márta

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.