Kedves Látogatók! Magazinunk internetes oldalát hosszabb fejlesztést követően 2020. október 3-án egy megújult oldalra költöztetjük. Az adataitok költöztetése meg fog történni, személyes profil, írások, hozzászólások az új oldalon is elérhetőek lesznek, azonban privát üzenetek, fórum beszélgetések és üzenőfali beszélgetések átköltöztetésére nincsen lehetőség! Kérjük, ha ezekben van számotokra fontos információ, mentsétek el magatoknak 2020. október 2-ig!
Továbbá kérünk mindenkit, hogy a profilban beállított e-mail címet ellenőrizze, változás esetén a profilját frissítse.!
További részletek az emailben kiküldött tájékoztatóban! Üdvözlettel: Szerkesztőség

Jártó Róza: Pénzgyűjtők tavaszi rajzása (2014. április)
(korrajz)

Megjött a tavasz. Végérvényesen és visszavonhatatlanul. Ez nem csak a kiskertek zöldbe borulásából látszik és az ibolya-mező megjelenéséből, hanem abból is, hogy kis kertvárosi közösségünkben megjelentek a gyűjtögetők. Ki párban, ki szólóban, ki csoportosan de lassan ellepik kis közösségünket.
A minap épp a nárciszaimat kapálgattam, amikor egy a kerítésnél álló, rendezett ruházatú hölgy szólított meg. Első nézettre valami hivatalos embernek néztem, mivel egy mappa volt a kezében.
– Hölgyem, csak egy pillanatra. Ide jönne? XY vagyok és egy beteg kisfiúnak gyűjtök. Ne gondolja, hogy nem hivatalos. Itt van az igazolványom és az engedély a rendőrségtől és a hivataltól is – villantott iratokat.
Nekem nem nagyon akaródzott ugyan a nárciszaimat itt hagyni, de a kíváncsiság végül is a kerítéshez hajtott. Első amit láttam egy Excel táblázatos papír volt ami kézzel tele volt írva számokkal, nevekkel és címekkel, néhol mobil számot is láttam, így a kerítés másik oldalán. A zömében ötezer, valamivel kevesebb tízezer és pár háromezer volt írva azonos kézírással.
A hölgy még előadta, hogy egy ágyba-beemelő szerkentyűre gyűjtenek egy beteg kisfiúnak, akit az egyedülálló anyuka nevel és igen szegény és a kis család már nem bírja ezt a megpróbáltatást.
– Igazából csak százharmincezer forintba kerül ez a szerkentyű, de ennek az anyának ez is nagyon sok pénz.
Elővett a hölgy egy hivatalosnak látszó papírt amin több helyen is vörös színű kereszt volt látható.
– Mint látja még a Vöröskereszt is támogatja a gyűjtésünk – győzködött kedves határozottsággal.
– Meg szabad néznem a támogatókat – nyújtottam a kezem a lista után.
Minden gond nélkül a kezembe adta a kerítésen keresztül. Gyorsan megszámoltam a sort. Az első oldalon huszonöt sor volt és mint láttam már több oldal tele volt írva.
Pénzügyesként mentem nyugdíjba, így nem volt gond egy gyors számítást végeznem. Nem lapozgattam csak a legfelső lapot összegeztem, igaz nagyvonalúan. Tíz tízezrest, tíz ötezrest és öt háromezrest vettem figyelembe. Ez testvérek’ között is százhatvanöt-ezer forint csak az első oldal szerint, és még hol van a másik kettő oldal, ugyan ennyi és eloszlású számok összeadása.
Örömmel tájékoztattam a hölgyet, hogy bőségesen megvan már a százharminc-ezer forintos ágy-beemelő ára. Sőt!
A nő rám nézett, hóna alá csapta a dossziét és feltűnő gyorsasággal továbbállt.
2135
mami - 2014. április 13. 08:21:49

Kedves Etel!

Kedves Zsófi!

Ezt a dolgot nagyon nehéz kiszűrni. Illetve azt felismerni, hogy ki az aki valódi jót cselekszik és ki az aki szélhámos és csak a pénzre "utazik". Most evvel a nővel megúsztam. A másik, hogy nem igazán lehet "okos" az ember. Mikor megelégeltem, hogy folyton becsapnak a gyűjtögetők akkor taktikát váltva kiválasztottam a szegénysoron egy családod, hogy na én őket fogom támogatni. Vittem is a krumplit és minden féle-fajta friss zöldséget ami a kertemből kikerült, amit én és családom is eszünk. Nem túlzok, de volt, hogy rájuk rohadt a paradicsom, pedig paprikát és hagymát is vittem, így meddig tartott volna kis lecsót készíteni, pár üveg savanyút eltenni. Higgyétek el sajnáltam a gyerekeket (nem tudom hány volt: sok) hisz a zsíroskenyér is finomabb kis paprikával, paradicsommal, de ha lefőzött volna az anyuka egy lábas lecsót ahhoz egy kis kenyér és finom eledel akár hidegen, akár melegen. A lényeg, hogy ez az egy családnak szóló segítségem is befuccsolt. Most úgy segítek, hogy időnként felajánlom a zsák krumplit az ingyenes ebédosztóknak. Ez az, ami eddig bevált. Annyira, hogy még érte is jönnek.
Kedves Etel! Kedves Zsófi!
Örülök, hogy olvastátok kis írásom.

Szeretettel: Róza

2952
bruxinelli - 2014. április 13. 04:51:53

Kedves Róza !

Sajnos nagyon sok az ilyen jellegű adománykérés. Nem is azzal van a baj, hogy segítséget kérnek , hiszen valóban vannak olyan súlyosan rászorult beteg emberek, akiknek szükségük van anyagi támogatásra a műtéthez. A módszer
az. ami nem helyénvaló. Van lehetőség más módszereket is alkalmazni pl. csekket átnyújtani, rendezvények bevételének felajánlását / önkormányzati hozzájárulással
megszervezni orvosi igazolás alapján/ kérni, személyes kapcsolatteremtést létrehozni, a befolyt összeget hivatalosan átadni stb./ Én erre is láttam már jó példát.
Rengeteg emberben benne van a segítő szándék.
Magam részéről találkoztam én is ilyen esettel és el kell
mondanom sokszor szégyenérzet fogott el amikor visszautasítottam a kérést, mert hátha mégis sürgősen szüksége lehetett volna a pénzre az illetőnek a műtéthez. Én ezért szoktam ilyenkor csekket kérni, de legtöbbször nem tudnak adni.

Időszerű témát vetettél fel és helyes útmutatást is adtál
arra vonatkozóan, hogy nem beszéltél mellé, hanem
a cselekedeteddel rávilágítottál nem kell mindent elhinni.
Bár nem mindenki látja át ilyen frappánsan a lényeget.
Ebben jó társad volt a szakmai képzettséged is.

Szeretettel gratulálok, bruxinelli

3313
paltetel - 2014. április 08. 05:00:31

Kedves mami!

Megszoktam, hogy történeteidet a való életből, a veled megtörtént dolgokból szövöd. Csak gratulálni tudok figyelmességedhez hiszen hány meg hány ilyen eset történik házalókkal, akik hamis igazolványokkal gyűjtögetnek.
Tetszik írásod.
Szeretettel, Etel

2135
mami - 2014. április 04. 13:24:37

Kedves Judit!

Való igaz a meglátásod neked is. Mifelénk is elszaporodtak ezek a gyűjtögetők. A minap meg látom a TV-ben hogy a Gyermekrák alapítvány vezetője micsoda vagyonra tett szert az emberek adományából. Mivel ismerem az alapítványaikra vonatkozó törvényi előírásokat sajnálatos módon csak egy jó könyvelő kell és máris legális a magáncélra az adományozott pénzek. Sajnos a törvény csak azt mondja ki, hogy a befolyt pénzekből rendezhetők a költségek és csak a költségekkel csökkentett összeg az amit el kell juttatni az adományozottaknak. Szerencsésebb lett volna ha ezt is %-ják. ennyi százalék amit el kell juttatni az adományozottaknak és a többi % ami a költségekre felhasználható. Ez lenne a reális. Amikor a törvény megszületett senki se gondolta hogy a "guruló forintokból" milliárdok is befolyhatnak. Remélem az új kormány ezt is rendezi.
Kedves Judit! Örülök, hogy olvastad kis írásom.

Szeretettel: mami

686
T Pandur Judit - 2014. április 03. 23:55:54

Kedves Mami!

Már annyi a "hivatalos kéregető", hogy az ember már meg sem hallgatja őket! Gyűjtenek - állítólag - a vakoknak, a beteg gyerekeknek, a kutyáknak, macskáknak, időseknek, és mindenkinek aki valamilyen szinten részvétet ébreszthet. Valóban igazolványokat tolnak az ember orra alá, és hivatalosnak látszó papírokkal kábítják a kiszemelt áldozatot.
Hol van már az elmúlt korok barátságos, patriarchális világa, a kisvárosok "saját koldusa", akit be lehet hívni a házba, le lehet ültetni, aki beéri egy kis kenyérrel, szalonnával adomány gyanánt, akire még a gyereket is rá lehet bízni egy időre, míg az édesanya kiszalad az éléskamrába, s aki, ha a háziaknak nincs pénze, még ad is a magáéból, mint Móricz Zsigmond novellájában.
Valódi ez a korrajz, amit írtál.

Judit

2135
mami - 2014. április 02. 12:13:19

Erzsike!

Nem. De gimnáziumba oda jártam, illetve Csanádpalotára a Makói Gimnázium kihelyezett tagozatára. Mezőhegyesen gyerekeskedtem. Írtam is egy írást a Tinédzsereket erről az időről. Sokan nem is tudják, hogy az első magyar teátrum direktora, Kelemen László, Csanádpalotán alussza örök álmát. Mint fiatal KISZ-ista, lelkesen gondoztam Kelemen László sírját. Azok a szép idők... Jó, hogy van mire emlékeznem!

Ölellek: Róza

4622
Simon Erzsi - 2014. április 02. 11:35:02

Kedves Róza!
Gratulálok a novelládhoz, nagyon gyakori téma. Sajnos az ember már sokszor nem tud segíteni, hiszen mindenki terhét nem képes a vállára venni. Néha tudni kell nemet mondani. Bárcsak ne kellene.
Pályatársak voltunk, én is könyvelő voltam. Kíváncsian várom a választ. Véletlenül nem Makóra jártál a Közgazdasági Technikumba?
Szeretettel üdvözöllek: Erzsi

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.