Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Müller Márta: Felhők fölött (2014. augusztus)
Az ember, aki bemegy a forgószélbe, meg az ember, aki kijön a forgószélből, nem ugyanaz az ember.

Ewa kisgyerek korától kezdve kereste mindig, öntudatlanul is a határokat. Azt, hogy hol vannak az ember határai, amire képes, amit meg tud valósítani.
Szerette és nem szerette a környezetét egyszerre. Szerette a családját, mert hívő volt, mert szerették őt, de nem szerette egyúttal, hogy állandóan úgy érezte, hogy gátolják. Gátolják az egyéni kibontakozását, az önállóságát, meg akarják szabni az útját, amit pedig ő maga akart megtalálni.
Ezért aztán, mikor 1989-ben bekövetkezett a nagy politikai változás, elment Lengyelországból. Nem olyan nagyon messze, nem Amerikába vagy Angliába, csak a szomszédba, Németországba.
Vállalkozásba kezdett, nyitott egy kis kávéházat. Nem volt veszteséges üzlet, de nem is jelentett valami óriási gazdagságot. Ewa élvezte, hogy önálló, de a belső nyugalmát nem találta meg. Ezt csináljam egész életemben? -- tette fel a kérdést önmagának. Aztán meg is válaszolta: nem.
Jelentkezett egy ejtőernyős klubba, és hamarosan olyan jól tudott siklórepülni, hogy versenysportoló lett belőle. A kávéházát eladta, és abból élt, hogy siklórepülési tanfolyamokat tartott, és siklórepülési kirándulásokat vezetett.
S ami a fő: versenyzett. Egyre magasabb szinten -- országos bajnokság, Európa bajnokság, világbajnokság -- ért el kitűnő eredményeket. Ez lett az élete. Nem a siker miatt, talán éppen fordítva. Azért ért el sikereket, mert a siklórepülés lett az élete. Eggyé vált vele.
Ha magányra vágyott, ha elgondolkodni akart, felrepült. Úgy érezte magát a levegőben, mint a hal a vízben, szinte felolvadt benne. Szerencsésen tudta kombinálni önmagában a tudatost és a nem-tudatost. A tudatával odafigyelni a legapróbb részletre is, a szélmozgásokra, a felhőkre, a kötelezően rajta lévő műszerekre (GPS, stb.), és ugyanakkor hagyni, hogy a nem-tudatos része lebegjen, elmerüljön a repülés élvezetében.
Ewának komoly tekintélye volt a siklórepülők között, a férfiakkal együtt versenyzett. Ami persze sok utazással is járt, hiszen mindig máshol, a világ különböző pontjain rendezik a világbajnokságokat.
Élete legnagyobb élményét, a forgószelét, egy világbajnokság idején, Ausztráliában élte meg.
A legközvetlenebb társai a német és az osztrák versenyzők voltak, velük otthon is mindig együtt edzett, de az ilyen nagy versenyek idején a gyakorló csoportokban keveredtek a különböző országokból érkezett versenyzők.
Egyik délután a verseny előtt egy nagyobb, huszonöt - harminc főből álló csapat szállt fel, hogy ismerkedjen a tereppel. A levegőben aztán kisebb csoportokra bomlottak, ahol aztán csak az egy-egy csoporthoz tartozók figyeltek egymásra. Ewa egy német, egy osztrák és egy kínai fiúval haladt, ahol a kínai a világ egyik legjobb siklórepülőjének számított.
Egy félórája lehettek fent a levegőben, mikor gyülekezni kezdtek a felhők, vihar készülődött. A többi csoportok mind leszálltak, de Ewáék még túl akartak jutni egy hegyen.
Bár ilyenkor rádiókapcsolatban tudnak lenni a földdel, a földön a versenyt, az edzéseket kísérő szervező társakkal, a döntés, hogy valaki leszáll-e vagy sem, végső soron egyéni. Nyilván hasonlóan, mint sok más sportban, minél többet tud valaki, annál jobban kell tudnia érzékelni a határokat. Meddig mehet, meddig kockáztathat.
Megéri-e egy sportban, bármelyik sportban elért győzelem, hogy valaki kockára tegye az életét?
A felhők egymásba kapcsolódtak, és mint egy nagy sötét lepel borították már be a földet. Furcsa módon ezt fentről nem is lehetett olyan jól látni, mint lentről, mint ahogy azok látták, akik lentről nézték a vihar készülődését.
Ewáék csoportját már nem lehetett lentről látni, mikor elkezdődött a felhőszakadás. A kínai fiú repült legelöl, mögött Ewa, és utána a német és az osztrák társak. A szakadó esőben a német és az osztrák srác leszálltak valahol egy mező közepén, és csuromvízesen bemenekültek a nem lankadó eső elől egy fészerbe. Telefonon rögtön kapcsolatba léptek a földön a versenyzőket kísérő terepjáró kocsik egyikével, aki aztán elindult értük.
Ewáról és a kínai fiúról senki nem tudott semmit.
Ewa miért nem szállt le?
Talán az járt a fejében, hogy ha az a világbajnok kínai tud még továbbhaladni, akkor én is tudok? Lehetséges.
Belekerültek a vihar közepébe, ahol többé már nem tudták irányítani a saját mozgásukat, a természet erői vitték őket. A vihar közepén ugyanis egy nagyon erős felfelé szívó hatás alakult ki, a természet, a felhők porszívója. Ez ragadta fel Ewát, és vitte fel magával egyre magasabbra. Olyan magasra, ami még a Himalájánál is magasabb, tehát amilyen magasságban még hegymászók sem jártak. De a hegymászók a Himalájában fel vannak szerelve sok mindennel, meleg ruhával, oxygénpalackkal, fagy elleni védekezéssel. Ewán egy könnyű nyári esőkabát volt a nyári nadrág és a trikó felett, semmi más.
Kiült a fagy a siklóernyőre, a műszerekre. Ewa elvesztette az eszméletét. Hogyan fordulhatott elő, hogy nem halt meg -- az oxygénhiány itt a földön igen hamar a halál beálltát jelenti -- azt a tudomány még ma sem tudja megmagyarázni. Eszméletlenségben lebegett az ernyőjén a felhők felett.
Közben a földön a többiek nem tudtak róla semmit. Próbáltak rádió vagy telefonkapcsolatba lépni, de hiába. (A telefon nyilván akkor működött volna, ha már leszállt volna.)
A kínai fiút is keresték a szakadó esőben is, és bekövetkezett, amitől tartottak: megtalálták holtan. Semmi esélye nem volt, mert belecsapott egy villám, mielőtt lezuhant.
Körülbelül háromnegyed óra telt el így, mikor mintha válasz jött volna Ewa mobiltelefonjáról.
Mi történt?
Ewa valamivel több, mint fél óráig lebegett eszméletlen állapotban magasan a felhők felett, amikor az ernyője nem bírta tovább a fagyot, összecsuklott, és Ewa zuhanni kezdett lefelé. Körülbelül háromezer méter, azaz három kilométer zuhanás után a siklóernyő csodálatos módon ismét kinyílt. Ewa ekkor felhők alatt volt már, a viharzónától kissé eltávolódva. Lassan kezdte visszanyerni az eszméletét. Nem volt teljesen magánál, de szerencséjére szinte ösztönösen is működtek benne a jól belerögződött rutin műveletek: körkörös repüléssel igyekezett leszállni.
Egy mező közepén ért földet, és az volt a legalább harmadik csoda, hogy sebesülés nélkül. Mint a mireliteből olvadó étel, olyan volt Ewa. Reszketett a hidegtől, pedig nyári nap volt, a földön nem volt hideg. Dermedt kézzel próbálta rádión értesíteni a társait, de a rádiója nem működött. Ahogy a szeme rátévedt a GPS-re, nem akart hinni annak, amit látott: több, mint tízezer méter, azaz tíz kilométer magasan volt fent!
Ekkor szólalt meg a mobiltelefonja.
Miután a társai megtalálták Ewát, természetesen rögtön kórházba került. Kiderült, hogy két fagyási sérülésen kívül -- a fülén és a lábán fagyott meg -- nem esett komolyabb baja.
Alig telt el egy hét Ewa már újból felszállt.

Az ember, aki bemegy a forgószélbe, meg az ember, aki kijön a forgószélből, nem ugyanaz az ember.
Isten, aki bevitte őt a forgó örvénybe, és aki kihozta őt onnan, mit akart mondani neki?

Ewa úgy érzi, megértette. Úgy látja önmagát, hogy megváltozott ezáltal. Minden versenynél, minden kockáztatásnál fontosabb lett a számára az élet szeretete. Az élet megbecsülése, az élet tisztelete.

****************

Ewa Wisnierska életéről Reise zum Horizont (Utazás a horizonthoz) címmel készült DVD-n megvásárolható film.
3920
lilapetunia - 2014. augusztus 02. 18:56:46

Kedves Etel!
Köszönöm a hozzászólásodat, örülök, hogy az írásom tetszett Neked. Azt szokták mondani, hogy "a téma az utcán hever" (vagy a felhök fölött Smile ) csak rá kell találnunk. Szeretek olyan emberekröl írni, akiknél felfedezek valamit az életükben, amiröl jó, ha többen tudnak.
Szeretettel üdv:
Márta

3313
paltetel - 2014. augusztus 02. 07:05:48

Kedves Márta!
Szép, tanulságos, érdeklődést fenntartó történetet írtál. Hogy mi tetszett benne?
"Az ember, aki bemegy a forgószélbe, meg az ember, aki kijön a forgószélből, nem ugyanaz az ember.
Isten, aki bevitte őt a forgó örvénybe, és aki kihozta őt onnan, mit akart mondani neki?"
Gratulálok igaz történetedhez!
Szeretettel:
Etel

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.