Jéga Szabó Ibolya: Templomajtóban
Szombat este van, a füstös kis kocsma dugig tele vendégekkel. Az ajtó tárva nyitva, a füst mégis beszorult, a forró levegő meg sem mozdult. Hetek óta tombolt a hőség, esőt, enyhülést hozó felhőknek nyoma sem volt. A csapos nem győzte söröshordóval, pohárral, és energiával. Senkit nem zavart a szájából lógó cigarettája, melyről időnként leesett a hamu, hol ide, hol oda, néha a pohárba. Ide nem jártak kényes vendégek, csak a hideg sör, és a kupica pálinka érdekelte őket.
- Mi a franc Marica, költözöl? – kérdezi egy borízű hang a sarokban támaszkodó fiatal nőtől és rábök a hatalmas utazótáskára.
- Mi közöd hozzá, törődj a magad dolgával – feleli ingerülten a nő és a mocskos asztal alá húzza a táskát.
Az asztal körül többen állnak, de távolabbról úgy tűnik, mintha nem is ismernék egymást, mindenkit elfoglal a maga gondja, a maga pohara. Csendben isznak és fújják a füstöt. Marica is ezt teszi, a szeméből kétségbeesés és félelem sugárzik. Sört iszik konyakkal. Nyúlánk, lányos alakján ront a gyűrött, koszos ruha, szeme vörös, nem tudni, hogy a piától, vagy a sírástól, dús fekete göndör haja csapzottan terül a vállára.
- Kirúgott az uram, ha nagyon tudni akarod. Azt mondta az én drágalátos férjem, hogy soha többet nem léphetem át a küszöbünket, és nem láthatom a gyerekeimet. Ott rohadjon meg ahol van! Van egy ötszázasod? Adhatnál kölcsön, holnap megadom.
- Csak úgy nem adok. Gyere ki hátra, ott megkapod. – feleli a borízű hang.
- Tartsd meg, te mocsok! Na, jó kimegyek, de a pénzt előre add, mert lehet, hogy nincs is annyi a zsebedben.
Az üzlet megköttetett, Marica tovább ivott a teljes lerészegedésig. Amikor lazán lecsúszott a táskája mellé, két törzsvendég a hóna alá nyúlt, és ki ültették az árokpartra, egy harmadik kitette támasztéknak mellé a tömött utazótáskáját. Hajnal négykor a járőröző rendőrök ébresztették, ő fázósan pislogott rájuk, és motyogott valamit nekik.
- Ideje lenne hazamenned Marica, még fölfázol itt a földön, ebben a lenge ruhában.
- Hagyjatok békén. Kirúgtak otthonról. – mondta és rágyújtott egy gyűrött fecskére.
Lassan föltápászkodott, és elindult a közeli parkba, ahol egy eldugott helyen lefeküdt a padra, és mélyen aludt tovább.
A fák között beszűrődött a délelőtti nap, már most hőség volt, egy árnyék vetült az arcára. Egy ősz hajú férfi nézte, úgy ötven körüli lehetett, kezében egy kutyapóráz vége. A hatalmas farkaskutya engedelmesen ült a lábánál és ő is őt nézte.
- Éhes? Egy apró pogácsával teli zacskót nyújtott felé.
- Inkább szomjas, de elfogadom, és mohón belemarkolt a zacskóba.
- Vízzel nem szolgálhatok hölgyem.
Víz, ugyan, gondolta Marica, és szégyenlősen lejjebb húzta a ruháját. Milyen régen mondták nekem azt, hogy hölgyem. A férjem csak részeg kurvának nevez. A kocsmában piás Maca vagyok. Ez meg itt lehölgyemez. Szimpatikus, de biztos olyan, mint a többi férfi. A részeges nőket ő is, és mindenki megveti, pláne, ha nem törődik a gyerekeivel, de hát nem tud ez rólam semmit.
- Utazik valahová?
- Nem. Nincs hova mennem.
- Szülei, testvérei vannak?
- Apám van, de oda nem mehetek, már régóta nem beszélünk. Van egy bátyám, de nem itt él. Sokat ittam mostanában, a férjem kirúgott.
- Ha van kedve hozzá, itt lakom a közelben, nálam megebédelhet, rendbe hozhatja magát. Elmegy a férjéhez és megbeszélik a dolgot.
- Mit kér cserébe?
- Semmit hölgyem, ma ilyen kedvem van. Az igaz, hogy egyedül élek, de nem használom ki az alkalmat, ha nem akarja.
- Hát jól jönne a meleg étel, és egy jó fürdés – mondta, de gondolatban egy jó pohár hideg sörre is számított.
- Köszönöm, élek az alkalommal, bár a férjemmel nagyon összevesztünk, látni sem akar, de ezt nem teheti velem, ott vannak a gyerekek.
- Azokkal a gyerekekkel törődnie is kellene, nem?
- Tudom, rossz anya vagyok, de most megpróbálom. Ígérem!
Marica tágra nyílt szemmel bámult, a ház szép, belül tiszta és rendezett. A férfi megmelegítette a gulyáslevest és két tányért tett az asztalra, mellé kanalat és a maradék pogácsát. Marica igyekezett lassan enni, pedig nagyon éhes volt, a férfi udvariassága, előzékenysége meglepte, visszafogta magát.
- Sör nincs a háznál?
- Nincs, én csak vizet iszom.
Ámulva nézett rá. A fenébe ez olyan, mint a férjem, jobb lesz, ha elmegyek, de hova, meg pénzem sincs piára, gondolta magában
Egyszerű, de tiszta fürdőszobába lépett, alaposan lefürdött, tisztát húzott, igaz ez a ruhája is gyűrött volt, nem szokott ő már mostanában vasalni. Nekilátott megszárítani a haját, mikor kész lett úgy érezte újjászületett. Könnyeden, szinte táncolva lépett ki a fürdőszobából.
A férfi igencsak rábámult, amikor meglátta a fürdőajtóban, alig ismert rá.
- Na, milyen csinos lett hölgyem! Mennyi idősek a gyerekei?
- Nyolc a kislányom, kilenc és tizenegy évesek a fiúk. Magának vannak gyerekei?
- Nincsen családom. A feleségem néhány éve meghalt rákban, nem voltak gyerekeink. Amint látja egyedül élek.
Van szakmája? Dolgozik valahol, vagy csak otthon látta el a háztartást?
- Sajnálom, mármint a feleségét. Pincér a szakmám, de mostanában nem dolgoztam, csak ittam, és úgy ahogy elláttam a gyerekeket.
- Miért iszik ennyit?
- Nem tudom. Csak úgy iszom, fiatalon kezdtem. A Mokkában dolgoztam, ott kezdődött. Nagyon nagy szerelembe estünk a bárzongorista fiúval. Mindketten húszévesek voltunk. Megbabonáztuk egymást, szinte minden időnket együtt töltöttük. Egy évig tartott csupán, és akkor a fiúnak már sok lettem, mert folyton gyötörtem a féltékenységemmel, és a szerelmem is fojtogatta. Egy este bejelentette, hogy elköltözik Győrbe a szüleihez, ott talált is munkát, reggel összepakolt. Otthagyott részegen, mert egész éjjel ittam, és ordítoztam. Egy hétig képtelen voltam dolgozni. Igen, ez időtől kezdődően sokszor berúgtam. Majd megismerkedtem a későbbi férjemmel, összeházasodtunk, jöttek a gyerekek, szinte alig ittam. Teltek az évek, szaporodtak a gondok, belefáradtam a pelenkázásba, sivárrá vált az életem, és néha felvidítottam magam, majd egyre sűrűbben. A férjem kezdett megutálni. Többször kirúgott, mindig visszakönyörögtem magam, de most megmondta, végleg vége mindennek, van egy józan nője, aki törődik a gyerekekkel is, mert én még arra sem vagyok jó. Na meg az anyja segíti, aki szintén ki nem állhat, ő vigyáz még rájuk. Ennyi!
- Itt alhat, holnap majd kipihenten elgondolkodik a továbbiakon, de itt nincs piálás.
- Én nem bírom ki józanon az életem, ha iszom, nem gondolkodom rajta.
- Hát ez a baj. Gondolkodnia kellene rajta, hiszen még szép, és fiatal.
Marica elnyújtózott a kanapén, nézte a tévét, de a gondolatai elkalandoztak. Elképzelte, hogy itt él, ebben a szép házban, józan és házias, a férje gondoskodó és szereti, úgy élnek, mint a házasok többsége. Dolgoznak, nyaralnak, gyerekeikkel foglalkoznak, és semmi pia. Jó lenne, de annyira lehetetlennek, álomnak tűnt az egész.
A férfi kint tett vett, öntözött, ellátta a kutyát, majd elmosogatott és leült az asszony mellé.
Marica közelebb ült, a férfihoz simult, az nem tiltakozott. Reggel korán hajnalban ébredt, a részegesek korán kelnek, hamar megszomjaznak. Csendben kibújt a férfi mellől, magára kapta a ruháit, és a férfi nadrágzsebéből óvatosan kihúzta a pénztárcáját. Nem volt benne sok pénz, de Maricának az rengetegnek tűnt. Gyorsan kisurrant az ajtón, olyan óvatosan mászott át az alacsony kerítésen, még a kutya sem vette észre.
Az ősz hajú férfi mindig a templom ajtó közelében, állva hallgatta a misét, soha nem ült le, nem mintha sietne, az ok egyszerűbb volt, így szokta meg. Hajdan a feleségével is itt álltak mindig. Ma nagy volt a tömeg a húsvéti nagymisén, hosszú sorokban mentek áldozni az emberek. Ekkor látta meg Maricát, aki egy három év körüli fiúcskát vezetett. Józannak tűnt, de kirítt a tömegből elhanyagoltságával, elnyűtt ruha takarta sovány alakját, a haja csapzottan lógott a vállára. A józanság ritka pillanata csak nála, gondolta a férfi. Megint a szánalom érzése kerítette hatalmába a lelkét, mint hajdan, azon a délelőttön, de most nem a nő miatt. Őt már menthetetlennek embernek hitt. A fiúcskát nézte, már tudta, hogy őérte fog mindent elkövetni, és megállt a templom ajtóban.
1423
Jega - 2014. október 16. 21:46:23

Igen Katalinka régi történet, a hetvenes, nyolcvanas évekből való. Egy alkoholista nő volt, akit nem lehetett kimenteni annak fogságából. A női alkoholisták nehezebb esetek, mint a férfi alkoholisták. Rövidebb ideig is élnek.

1423
Jega - 2014. október 16. 21:42:12

Nem haragszom, sőt örülök, hogy az írásom eszmecserére adott okot. Valóban Márti, senkin sem lehet segíteni, ha maga nem akarja. Az írásom szereplője élő, de lehet,hogy csak múltidőben beszélhetek róla, mert néhány éve nem hallottam felőle, és nem is láttam a városban. Fiatalon a munkatársam volt, gyönyörű fiatal nő volt, nagyon sajnáltam, amiért képtelen volt a normális életre, pedig sok minden terelte a józanság felé,a gyerekei, a férje, de akinek az alkohol parancsol, az elveszett ember.

3920
lilapetunia - 2014. október 15. 09:40:09

Kedves Katalin!
(Remélem Ibolya megbocsátja, hogy a hozzászólásodra itt reagálok).
Köszönöm kedves szavaid, ehhez a kérdéshez szeretném figyelmedbe ajánlani József Attila versét:

Négykézláb másztam. Álló Istenem
lenézett rám és nem emelt föl engem.
Ez a szabadság adta értenem,
hogy lesz még erö, lábraállni, bennem.

Ugy segitett, hogy nem segithetett.
Lehetett láng, de nem lehetett hamva.
Ahány igazság, annyi szeretet.
Ugy van velem, hogy itt hagyott magamra.

Gyönge a testem: óvja félelem!
De én a párom mosolyogva várom,
mert énvelem a hüség van jelen
az üres ürben tántorgó világon.

Szeretettel üdvözöllek:
Márta
(sajnálom, de a hosszú ü -ket, és ö -ket nem értette)

3920
lilapetunia - 2014. október 10. 21:41:55

Kedves Ibolya,
nagyon szépen írtad meg ezt a történetet.
Mindenkinek úgy és annyit kell segítenünk, amennyit ő maga is belülről igényel.
Szeretettel gratulálok
Márta

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.