Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Cserháti Márta: Karácsonyi utazás
A kupéban néhányan ültek csupán. Aki akart, már elutazott övéihez. Az idős hölgy az utolsó pillanatban határozta el, hogy az ünnepeket testvérbátyjánál tölti. Délután, mire megérkezik, már mindenki a fát fogja díszíteni. Testvére, aki teljesen egyedül élt, minden évben hívta, hogy töltsék együtt a karácsonyt. De ő csupán most szánta el magát az utazásra. Még ajándékot sem vett. Amikor majd megérkezik, az állomáson vesz valamit, hogy ne érkezzen üres kézzel.

Alacsony, törékeny asszony volt. Ritkás seszínű haj tapadt madárszerű fejére. Szeme világos, inkább szürkés, mint kék. Az a fajta volt, aki egész életében másokért dolgozott.
Magára sosem maradt ideje. Most is inkább testvére miatt szánta el magát az útra. Kis, szegényes lakását ragyogóvá varázsolta, így készült az ünnepre. És most mégis itt ül a vonaton.

- Jó napot kívánok! A jegyeket kérem! – lépett be a kalauz a kupéba. Hangja betöltötte a teret. – A jegyeket kérem! – hallatszott most már egészen közelről.
- Tessék parancsolni, drága Kalauz úr! – s a kis öregasszony már nyújtotta is jegyét.
- Köszönöm. – mondta a kalauz. Ebben a pillanatban szeme a hölgy melletti ülésre, pontosabban az ülésen lévő táskára tévedt és vizenyős szemeivel megpillantotta Csucsut.
- És az ő jegye? – hangzott a rövid, szikár kérdés.

Csucsu még nagyon fiatal volt. Teste karcsú, izmos. Arca hosszúkás, orra hegyes. Csinos pofikája volt. Érdeklődő, mindent látni, tudni akaró egyéniség. Most is kíváncsian nézett körbe örökké kutató tekintetével.
- A jegye? – mintha egyenesen hozzá intézték volna a kérdést.
De Csucsu nem szólt. Úgy tett, mint akit nem érdekel a dolog. Biztonságban érezte magát. Bátran nézett a kalauz szemébe. Majd elfordult, nyújtózott egyet, végül összekucorodott.
- A jegyét kérem – szólalt meg ismét a kalauz.
Csucsu ingyen utazott. Tudta, de nem törődött vele. Egy percig sem zavartatta magát. Igaz, hogy sorban állt a pénztárnál, de jegyet mégsem vett. Nem is gondolkodott rajta.
Egyébként sem volt pénze. Az öregasszony megsimogatta a fejét egyszer, kétszer, háromszor. Majd mély lélegzetet vett és alig hallhatóan mondta: „Nincs.”

- Higgye el, drága Kalauz úr… Ő az én társam… Velem van… Nem hagyhattam egyedül otthon… A gyerekek is ingyen utazhatnak három éves korig… - próbált védekezni a nénike. Nem foglal kérem semmi helyet. Itt van a táskámban, az ölemben. S táskáját hirtelen az ölébe kapta.
- De ez egy élő állat. Az élő állat számára pedig jegyet kell venni – így szól a szabályzat. S a kalauz már töltötte is ki a büntetőcédulát.
- Ő az én kedves vadászgörénykém … - mondta újra elvékonyodó hangon a nénike, és megszégyenülten szedte ki kopott pénztárcájából a jegy és a bérlet árát. Utazási kedvezménye nem volt érvényes Csucsu számára.
Amikor a kalauz elment, könnyes szemmel, meleg szeretettel simogatta tovább kis állatot. Már tudta, hogy testvére ajándék nélkül marad. Az ajándék árát elvitte a büntetés.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.