Csató Gáborné: Előszó a mesékhez

A mai világban kialakult életformák egyre kevésbé őrzik a családi szeretet, meghittség hagyományát. Mindez általában jellemző, és nem feltétlenül a széthullott családokra. Ahol nem váltak el a szülők, sokszor ott sem érezhető már az összetartozás, az egymásért való önfeláldozás, közös célokért való összefogás, ami gyermekkoromban még tapasztalható volt. Az anyagiak utáni folyamatos rohanásban gyakran az ünnepeket is nyűgnek érzik a szülők, azon gondolkodnak, hogyan lehetne a legegyszerűbben „megoldani”, túl lenni rajta. Pedig s gyerekeknek szükségük van az ünnepekre. Karácsonyra készülve – nagytakarítás, vásárlás, sütés-főzés –, sokszor úgy érezhetjük, túl sok az áldozat azért az egy estéért. Biztos vagyok benne, hogy nem. A kisgyerek e néhány percnyi önfeledt örömét őrzi lelkében, továbbviszi, s talán saját gyermekének továbbadja majd.

Mindig szerettem és tiszteltem a hagyományokat. Fontosnak tartom a férfi és a nő szerepének megőrzését. A férfi üsse be a szöget a falba, a nő pedig főzze meg az ebédet. Persze, ha az asszony beteg, egyáltalán nem rombolja a férj tekintélyét, ha átmenetileg átveszi szerepét. Sőt! Tiszteletreméltó, ha képes és hajlandó rá. Ettől még továbbra is a nő, a feleség, az anya elsődleges feladata megteremteni a családi légkört, kellemes, barátságos otthont, ahová a férfi szívesen megy haza, melyben a gyerekek a gyerekek gondtalanok. Amit családi fészeknek nevezhetünk. A szükséges pénzeszközök előteremtése továbbra is a férfi feladata – lenne.

Alapvető problémák vannak életünkben. Nem akarjuk látni, pedig szemet szúr, ha befogjuk fülünket, akkor is harsog, ha nem beszélünk róla, akkor is égbekiáltó.
A nők „elférfiasodtak”, a férfiak „elnőiesedtek”. Felborult az értékrend, senki sem találja a szerepét, a helyét. Soha a történelem során nem voltak úgy kihasználva a nők, mint a XX. században, mikor úgymond kiharcolták az egyenjogúságukat. Munka mellett háztartást vezetni, gyereket nevelni, feleségnek lenni – mindez nagy terheket ró a nőkre, aminek képtelenség megfelelni. A kudarc előbb vagy utóbb szinte biztos, ami váláshoz, a család széthullásához vezet. Természetesen nem minden a nőkön múlik. Sok esetben ők azok, akik sokkal többet tesznek a családért, mint a férfiak, és elsősorban nem ők azok, akik elhagyják családjukat.
Előfordul, hogy a család együtt marad, de nem a szeretet tartja őket össze. Lakás hiányában nem tudják megoldani a válást. Másik – számomra elfogadhatatlan – ok a mártírság, a megjátszott önfeláldozás a más semmit nem érő házasság megmentéséért. Egyszerű képmutatás, esetleg, úgymond, a gyerek érdekében. Messziről bűzlik. Ennél jobban talán nem is árthatnának a gyereknek.
Sokféle skáláját láttam már a kényszerű együttélésnek: a csendes utálattól, közönytől, érdektelenségtől a hangos, tettlegességig fajuló gyűlölködésig. Az elvált szülők gyerekeinél sokkal jobban sajnálom az el nem vált szülők gyerekeit – szoktam erre mondani.

Sokkal bonyolultabb probléma ez, mint azt néhány sorban le lehetne írni, ki lehetne fejteni. Mégis, azt hiszem, a megoldás sokkal egyszerűbb, mint azt gondolnánk.

Mert hibásak vagyunk!

Mert hibásak vagyunk! Önzők, felelőtlenek! Nincs bennünk elegendő kötelességtudat, s nem vagyunk elég kitartóak. Nem becsüljük családi értékeinket, könnyen felrúgjuk, nem tartjuk fontosnak. Nem tesszük meg, amit megtehetnénk. Ami nem pénz kérdése: figyelmesség, szeretet, önfeláldozás. Erről szól az együttélés, a házasság, a család. Ne a szerelemről. Az leányálom. Nem a szerelmet kell keresni az életben, hanem a társat, akivel kézen fogva végigmegyünk a számunkra kijelölt úton, az elejétől a végéig.
Nagy szerelmek sokszor viharos válásokhoz, keserű csalódásokhoz vezetnek. A fellegekből nagyon mélyre lehet zuhanni. Persze nem törvényszerű, és a szerelmet átélni csodálatos. Családot alapítani azonban csak egy igazi társsal szabad. Ha szerelmesek is vagyunk bele, tökéletes, de nem nélkülözhetetlen – szerintem. A szeretet, a tisztelet, a megbecsülés viszont igen.

Azért írtam e „meséket”, mert a mai gyermekek közül sokan, sajnos, a családi élet boldogságát már csak a mesékből ismerhetik. Kis történeteimben is előfordul, hogy csak vágyakoznak a családi fészek melegére, mert nem volt meg soha, vagy nem becsülték meg, s elvesztették. A fontosságáról kívántam írni. Remélem nemcsak kicsik, hanem a nagyok is olvassák majd.

Legyünk nagyok, nőjünk fel végre! Vállaljunk felelősséget a kicsikért, szeressük őket jobban önmagunknál!

Budapest, 2007.

Írta: Csató Gáborné
499
magyareszter - 2009. március 25. 20:36:49

Kedves Timoca! Köszönöm kedvességedet, igyekszem, hogy örömet szerezzek az írásaimmal, remélem többé-kevésbé sikerül.Smile
Sok szeretettel eszter

499
magyareszter - 2009. március 25. 06:35:11

Kedves Maja!
A párbajokat vívó embereket nagyon talláló kifejezés. Sajnos előfordul, hogy igenis fel kell bontani a házasságot, pontosan a gyerekek érdekében. Nyilván senki nem úgy készül a házasságra, hogy el fog válni, egy életre gondolja, ha nem úgy alakul azt pedig megszenvedi. Nem mindegy,hogy egyszer pontot tesz a végére, bármilyen fájdalmas, vagy egy életen át sanyargatják egymást hazug, képmutató módon, a világ felé esetleg kirakatot mutatva.

Kedves Viola!
Köszönöm Neked is a figyelmet! Nagy öröm számomra, hogy írásommal gondolatokat ébresztettem azokban, akik elolvasták. A gyerekektől elvették a gyermekkort, a fiataloknak pont a serdülőkorban, mikor rengeteg megértésre, szeretetre lenne szükségük, nincs talaj a lábuk alatt, hiányzik a családi fészek melege. Szerintem az pedig, hogy nincs hit, nincs cél, a legszörnyűbb, ezzel már mindent elvettek a mai világban élőktől. Csak robotolunk, élünk sokszor szinte értelmetlenül egyik napról a másikra. Ezért is tartom nagyon, de nagyon fontosnak a családot, vigyázzunk rá, ne hulljon szét, vagy ha úgy jobb, hogy távol élünk egymástól, a szeretetet, vagy a tiszteletet úgy tudjuk megőrizni, akkor sajnos meg kell lépni a válást, ahogy Maja is írta.
Nagyon köszönöm mégegyszer az időt, a figyelmet, amit szántok rám.
Sok szeretettel Eszter

277
farkas viola - 2009. március 24. 20:34:50

Kedves Eszter!
Nagyon örülök kitűnő írásodnak, és egyetértek Veled, az összes igaznak, melyeket leírtál. Sajnos, ezt így mi, az idősebb korosztály érzi és tudja, de már tehetetlenek vagyunk jobbítani ezen, hisz minden elromlott. Érdemes Keni hozzászólását is megszívlelni, hisz Ő fontos dolgokat írt le, csakhogy egy kezdő fiatal még nem rendelkezik se tudással, se tapasztalattal, és a szülői házban sem kapta meg a jó útravalót, a NEVELÉST, hogy az iskoláról ne is beszéljünk - tisztelet a kevés kivételnek. A fő ok az, hogy eltávolodtunk az Istentől és a Parancsolatok betartásától.
Szeretettel gratulálok: Viola

490
kismehi - Libricz Maja - 2009. március 24. 18:06:59

Kedves Eszter!

Nagyon jól látod a dolgokat -sajnos! Tapasztalatból tudom, hogy tényleg sokszor a gyerekek miatt maradnak együtt a párok, akik már nem is párok, inkább párbajokat vívó emberek! Én megtettem azt a nagyon komoly lépést, hogy elváltam, nehéz volt, de így legalább az apjukat is szeretik a gyerekek, és engem is. Nem látják nap, mint nap a veszekedéseket, vitákat, esetlegesen a fizikai bántalmazást. Így is lelkileg megtörtek, de talán kevésbé, mintha együtt maradunk!!!
Ami már nem működik azt a gyerekek sem szépíthetik meg!
Gratulálok!
Üdv MajaSmile

499
magyareszter - 2009. március 24. 15:50:54

Kedves Keni!
Azt hiszem nem öndicséret, ha azt mondom az írásomban szomorú igazságok vannak. Még fájóbb tapasztalatokkal.
Az idézet nagyon találó szerintem is, Zsuzsáé is és a Tiéd is. Voltam egyszer Krisna völgyben Somogyvámoson. Nagyon érdekes, egy csöppnyi India. A párválasztásról megtudtam, hogy három évig tart az udvarlás. Mindig felügyelet mellet találkoznak, a házasulandók, hogy esetlegesen ne a testi vonzalom legyen a döntő, ami később ugye halványul, esetleg elmúlik. A három év alatt vissza lehet lépni, meg lehet gondolni a jegyességet, fel lehet bontani. Ha viszont úgy döntenek, hogy összeházasodnak, azt már nem lehet felbontani, az egy olyan döntés, amiért felelősséget kell vállalni, nincs visszaút. Elgondolkodtatónak találtam.
Több regényt is lehetne erről írni. Nekem Mikszáth Kálmán a kedvenc magyar íróm, Ő a Noszty fiú esete Tóth Marival című regényben valahogy így fogalmaz: ...a házasságban először jönnek a mézeshetek, aztán a háborús évek, végül az összetörődés, vagy a válás...
Zseniálisan egy mondatban megfogalmazta a lényeget.
Még egyszer köszönöm, hogy megosztottad velem gondolataidat.
Sok szeretettel Eszter

298
keni - 2009. március 24. 08:35:08

Kedves Eszter !

Én is igen nagy örömmel és 100%- os egyetértéssel olvastam végig - kitűnő, tárgyilagos, objektív írásosodat. De ami igazán megragadott, az a gyerekek védelmébe és érdekébe elmondott mélyen igaz és sajnos fennáló prpblémák - sokoldalú és egyre sokasodó gondolatai.

*A szerem csak azt látja szerelme tárgyában, ami sóvárgását felkelti bene, felébreszti, és felruházza a másikat minden idealizált jóval és széppel.
Viszont a minden nap gyakorolt szerelem napról napra, óráról órára nyeri visza lassan - egyre tökéletesebb és tiszta látását mikrószkópikus nagyságában, és a végén ez a csodafal leomlik, s helyette csak a csalódások sorozata marad. *
olvastem egy könyvben, melyet örök igazságnak tartok, és mindig is úgy kezeltem, ha találkoztam vele, - bár jó megélni ezeket a pillanatokat.
Nálam a gyerek mindig szent maradt, hiába hagyott el a feleségem 15 év után és két - l0 és 12 éves gyerekkel. Pontosabban elkergetett. És élhettem 10 évig ...
-40 %-osan..
Nem sajnáltatni akarom magam, de nem volt könnyő újra felkeln,i és menni tovább..., de nekem hála a sorsnak - sikerült.

Mélységes Tisztelettel és Szeretettel - szóltam Hozád - ezekért...!
- keni - / Kenéz istván/

499
magyareszter - 2009. március 23. 20:48:02

Kedves Zsuzsanna!
Köszönöm, hogy időt szakítottál és elolvastad gondolataimat. Örülök, hogy tetszett, sőt eszedbe juttatott egy, a témával kapcsolatos tanulságot. Magyar Eszter a lánykori nevem, azon regisztráltam, hivatalosan Csató Gáborné vagyok.
Üdv: Eszter Smile

230
Torma Zsuzsanna - 2009. március 23. 15:32:23

Kedves Csató Gáborné!
Nem is tudod, mennyire egyetértek veled! Nagyon értékelem. A lényeget ezekben a sorokban írtad le számomra:
"Nem a szerelmet kell keresni az életben, hanem a társat, akivel kézen fogva végigmegyünk a számunkra kijelölt úton, az elejétől a végéig.
Nagy szerelmek sokszor viharos válásokhoz, keserű csalódásokhoz vezetnek. A fellegekből nagyon mélyre lehet zuhanni. Persze nem törvényszerű, és a szerelmet átélni csodálatos. Családot alapítani azonban csak egy igazi társsal szabad. Ha szerelmesek is vagyunk bele, tökéletes, de nem nélkülözhetetlen r11; szerintem. A szeretet, a tisztelet, a megbecsülés viszont igen."
S most eszembe jut egy nagyon régen olvasott idézet valahonnan: "A férfiak csak a kalandot keresik, és megijednek ha szerelem lesz belőle, a nők az igazi nagy szerelmet keresik, és sokszor csak kalandot kapnak cserébe" Hát ezért nem érdemees annyira a "nagy" szerelmet keresni a nőknek.

Üdv.: Torma Zsuzsanna
SmileSmileSmileSmile

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.