Fekete Ferencné dr.: Meglátni és... 2. rész
Naiv reménykedés

A búcsúzást követően Tilda boldogan rohant fel a lépcsőn és felrázta álmából a szobatársnőjét, aki a csalódottságtól már mélyen aludt. Hálát érzett iránta, amiért rávette őt a bálozásra. Bizalmat és megértést várt tőle, mert nem tudott mit kezdeni a számára új és ismeretlen érzéssel. Nem vette észre, hogy akivel megosztotta azt, vesztesként élte meg az estét és egyáltalán nem örült az ő lelkesedésének.

A lányok körében szóbeszéd volt, ami a bálon történt. Jó kis tréfát eszeltek ki arra, hogy megleckéztessék a hálátlan ifjút és a szobatársnőjüket. Időben észrevették azonban, hogy Tilda valamilyen okból kifolyólag óvatos, és gyakran kitér a feléje közeledő diáktársa elől. Vajon mi lehet ennek az oka? – találgatták. Egyedül rajta kívül csak a barátnője tudta azt.

Tildának leginkább egy palócföldi lány tetszett meg a tájszólása, a humora és a kedvessége miatt. Hamarosan barátnők lettek, együttmentek az előadásokra, a könyvtárba. A szabadidejüket is úgy szervezték, hogy jusson idő a főváros megismerésére. Moziba, színházba és hangversenyekre jártak. Nagy boldogságában neki tárta ki szíve legféltettebb titkát. Beszélgetéseik során, Tilda őszintén elmondta, hogy a közeledő ifjúval szembeni bizonytalan magatartásában egyaránt nagy szerepet játszanak a környezetében tapasztalt rossz példák. Látta szülei párkapcsolatának bizonytalan alakulását, rokonai, barátai körében a szaporodó válásokat. Ezért őszinte akart lenni elsősorban önmagához. Semmiképpen sem akart magának hazudni, illúziókat kergetni és az álmok rabja lenni. Tilda megvallotta azt is a barátnőjének, hogy az édes ábrándozásról nem tud és nem is akar teljesen lemondani. Amikor találkoztak mágnesként vonzotta az ifjú, de valamilyen zavaró tényező vagy közbejött, vagy pedig az ösztönszerű védekezése mindig erősebbnek bizonyult.

Tilda azt hallotta a nagyanyjától, hogy ”a férfi legyen férfi, ő tegye a szépet, te pedig mindig légy óvatos, mert az ördög nem alszik”. Folyton a fejében zakatolt ez és nem tudott szabadulni a lelkébe ívódott súlyos szavaktól. Bizonyára ezek gátolták meg abban, hogy az ifjú többszöri közeledési kísérletét elfogadja. A tapasztalatlanságából adódóan a megadás és az elfogadás érzése helyett az értelmet választotta inkább és barátként bánt vele.

A szobatársak közül néhányan csak a tanulásra koncentráltak, míg mások lazábbra vették azt. Jéghoki meccsekre jártak, mert a hokisok akkor nagymenők voltak és szerették a csinos lányokat. Egyesek a filmgyárban vállaltak kisebb szerepeket, nagy csodát remélve. Mások divatbemutatókon manökenek voltak és folyton csak kekszet rágcsáltak, hogy megőrizzék az alakjukat. Volt, aki elhatározta, hogy innen csak párral tér vissza a szülőfalujába, ismerve az otthoni lehetőségeket. Így kialakult egyfajta versenyfutás a városi és a vidéki lányok között. Foggal, körömmel ragaszkodtak a kiszemelt évfolyamtársakhoz. Főztek, mostak a kiválasztott fiúra, legyen az magyar, arab, vagy afrikai törzsfőnök fia. Együtt szórakoztak, ajándékokat fogadtak el, élvezték az élet minden pillanatát.

A lányok látva a diáktársuk kitartását gonoszul arra szövetkeztek, hogy egyikük elcsábítja, magához édesgeti a jóképű daliát és így akadályozzák meg a közelebbi kapcsolat kialakulását. Tilda szembesült a női praktikák tárházának minden fajtájával. Nem szóltak neki, amikor a fiú telefonon kereste és az üzeneteit sem adták át. Amikor összetalálkoztak, akkor valamelyikük egy kitalált ürüggyel mindig ott termett, nehogy kiderüljön a turpisságuk. Az előadóban minden esetben ők ültek a fiú mellé és a szünetben se tágítottak mellőle.

Biztatásukra az egyik szobatársnő felvállalta, hogy ő majd udvarolgat a diáktársuknak. Nap, mint nap ő állt sorba a büfében, kiszolgálta az ebédlőben, amit a fiú kezdetben értetlenül, később pedig büszkén elfogadott, sőt később nagyképűen már kérkedett is vele. Végül egyértelművé vált mindenki számára, hogy ők bizony együtt járnak. Séta közben, amikor összetalálkoztak, a fiú hirtelen mozdulattal elengedte a lány kezét és úgy köszöntötte őt.
Tilda nem értette, hogy milyen játszmát játszik vele. Nem tudta eldönteni, hogy mit higgyen el. A kérkedő férfiúi magatartást, vagy az ösztönös mozdulat mögött rejlő igazságot. Csak sejtette, hogy a kacérkodás előszobája lehet a szerelem megélésének.

Barátnője viszont sokkal tárgyilagosabban látta, hogy mire szövetkeztek a lányok. Arra bátorította Tildát, hogy vegye fel a kesztyűt és küzdjön meg a szerelméért. Nem hallgatott rá, mert szerette volna megérteni, hogy valójában mi a szerelem. Az, amit most érez? Kémiai jelenség, vagy csak önámítás? Lehet nyugtalanság, de lehet riadalom is, amiért egyre jobban vonzódik a másikhoz? Csupa nehezen megválaszolható kérdés, ami elől inkább elmenekült. Gyorsan összepakolt és hazaköltözött, hátrahagyva a tanulást, a közeledő vizsgákat.

Otthon édesanyja közelében szenvedte meg az első szerelem tiszta érzését sok könnyel áztatva. Naiv reménykedéssel hónapokig várta, hogy az ifjú előbb, vagy utóbb felkeresi majd otthon. Sajnos az idő lassan eljárt a fájóan őszinte szerelme felett. Ráeszmélt, hogy az idő múlásával megváltoztak a régi, hagyományosnak nevezett szerepkörök, a kényelem lett úrrá a férfi lelkekben.

Mindenki valószínűleg másként éli meg első szerelmének élményét, de ő akkor abba majdnem belehalt. Amíg hatalmába nem kerítette a szerelem, addig egészségesen önző módon élt. Elfogadta az otthonról kapott tanácsokat, amelyek szűkszavúan csak arra figyelmeztették, hogy vigyázzon önmagára és tisztességére. Ebben a kérdésben nem kapott több útravalót, segítséget. A lelki támasz csak akkor érkezett, amikor a tanácstalansága és a fájdalma hazaűzte.

- Bizony, bizony az első szerelem érzése mindenki számára más és mást hozhat. Lehet belőle boldogság, de járhat gyötrő fájdalommal. Neked is szembesülnöd kellett azzal, hogy az emberi lét legcsodálatosabb érzése időnként nagyon tud fájni, és ettől még én, sem tudlak megóvni. A viszonzatlan szerelemnek ára van, ez a szenvedés, de az értéke is előbb utóbb megcsillan, a tapasztalás képében – mondta mindezt édesanyja, bár tudta, hogy ezek nem nyújtanak semmi vigaszt a lánya számára.

Tilda később maga is rádöbbent arra, hogy a legtöbb nagy találkozás boldogságpillanatai egykettőre elillannak anélkül, hogy a beteljesülnének. Vajon a sors, vagy a végzet rendezi el az emberi érzelmek beteljesülését? Nagy kérdés ez annak, aki nem kóstolgatta apránként a szerelmet, nem érezte annak ízét, zamatát, hanem egyszer csak azt érzi, hogy nagy hirtelen lángra kap a szív, és megpihen az ész. Tapasztalatok hiányában nem ismerte azt a nagy igazságot sem, hogy minden szerelemnek megvan a maga rendeltetése, amit fel kell tudni ismerni.

Végül a kudarcát tudomásul vette, bánatából felépülve folytatta a tanulmányait. Az első találkozásnál az ifjú ujján megcsillant a karikagyűrű fénye. Gyorsan gratulált, de annak meglepődött érdeklődését már nem is hallotta. Szóval sikerült a csábítás minden küzdelem nélkül, hát ennyi volt – gondolta és gyorsan bement az előadásra. Újabb csalódás érte, mert most szembesült azzal, hogy a megszenvedett első, „plátói szerelem” igazán csak az ő lelkét érintette meg.
Emlékezetében viszont örökre megmaradt az a csodálatos este, az első bál élménye és mámorító érzése. A számára kitalált és az általa megélt helyzetgyakorlat viszont komoly emberi játszma volt a javából.

Azóta már tudja, hogy a szerelem többnyire váratlanul kopogtat az ember szívén, és gyorsan távozik, ha nem nyer bebocsátást.

2015-04-13.
5162
feketenedr - 2015. április 23. 08:04:06

Kedves Magdi!

Értő véleményedet nagyon köszönöm. Bizony az otthoni útravaló jó, ha egy egész életre szól, tartást ad és értékrendet.

Szeretettel: Margó

1403
titanil - 2015. április 20. 15:27:19

Kedves Margó!
Olvastam az első részt is. Az első szerelem szerintem minden ember életében felejthetetlen. Sokan vannak, akik elsőre megtalálják életük párját, viszont a legtöbb esetben csak később, vagy egyáltalán nem érkezik meg az igazi.
Tetszett, ahogy leírtad a kollégiumi életet, és írásodból nekem még az is lejött, hogy otthon kit, milyen tanáccsal láttak el.
Sok szeretettel: Magdi

5162
feketenedr - 2015. április 16. 07:48:56

Kedves Katalinka!

Az élet nem egyszerű. Mi emberek sokfélék vagyunk. Senki sem szeretné, ha vele történne meg hasonló történet, ezért minden lehetőséget mérlegelni kell mielőtt döntünk. Szerintem is jól tette, hogy nem vette fel a kesztyűt Tilda.
Szívesen olvasom a gondolataidat, köszönöm, hogy megírod nekem.
Szeretettel: Margó Wink

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.