Jártó Róza: Ingyen-ebédek
Érik az eper.
Ezt onnan tudja, hogy tele van a piac evvel a csodás, aromás gyümölccsel. Végigmegy az asztalok között, nézeget, kérdezget, de minden helyen ugyanannyi az eper ára. Pedig van különbség a minőségük között.

- Ha csak egy picivel lenne olcsóbb, én is vennék valamennyit, - gondolja.

De nem olcsóbb. Később se, mikor már dél fele jár az idő. Délben meg be is zár a piac. Végül vesz másfél kiló újburgonyát, abból az apró fajtából, amit most a legolcsóbban árulnak.

- Tudja, ezt szeretem legjobban, igaz sokat kell vele dolgozni, mire a tepsibe kerül, de ezek az apró szemek a legízletesebbek, - magyarázza a kofának, aki jó bőven méri az árut.

Közben meglátja a sarokba dobott karalábéleveleket. Azokat is elkéri, a nyulaknak. Pedig dehogyis vannak neki nyulai, még egy fia, öreg tyúkja sincs.

Lakni is épp csak, hogy tudott az összeomlott háza végében, a kamrában, ahova az öreg kanapén kívül csak egy jancsikályha' fért be. Azon főzte az ebédjét is, ha hideg volt. Ha meg már engedett kicsit az idő, akkor az udvar végében téglára tette a lábast és mindenfajta kacattal meg gallyal alágyújtva főzött.
Az áramot kora ősszel kapcsolták ki nála, mikor a ház összeroggyant, a gázt meg már régebben, mert nem tudta fizetni a számlákat. Évtizedekig kapta a rokkant-nyugdíjat, de egyszer jött a határozat, hogy nem jár többet neki: és nem is hozott több pénzt a postás. Az is ott volt a határozatban ugyan, hogy lehet fellebbezni itt meg ott, ilyen meg olyan paragrafusra hivatkozva, de ő ezt se értette. Csak az tudta, hogy nem jön több pénz. A tanácsnál, ami most a városháza, azt tanácsolták, hogy forduljon orvoshoz és ügyvédhez és akkor megint kap pénz. Addig meg adnak neki lakhatási hozzájárulást meg valamilyen segélyt, ami rendszeresen jött.
Akkor rogyott össze a ház eleje. Jött a hatóság, hogy életveszélyes, meg hogy le kell bontani, meg hogy harminc napon belül, de ő ezt se értette. Minden pénzbe kerül, neki meg nincs jövedelme. Így a lakhatási hozzájárulást is megvonták, hisz hivatalosan itt nem is lakhatott.

Akkor kezdett eljárni az ingyenes ételosztásokra. Egy időben szinte minden nap adtak meleg ételt a piacon.
Hol az egyik párt, hol egy másik, vagy valamilyen szervezetek. Meg reklámszatyorban mindenféle finomságokat. Abban a pár hétben minden párt nagyon kedves volt.
Aztán ezek az ingyen-ebédek is ritkulni kezdtek.
A múltkor a közeli faluban volt ételosztás, amit az ingyenes infó írt meg. Ő meg elindult gyalog. Fiatalabb korában többször megjárta gyalog vagy kerékpárral ezt a nyolc kilométeres utat. De most hamar kifáradt és a város határából visszafordult. Azóta nem is hallott ételosztásról. Pedig nagyon várta.
Az utolsó a piactéren volt.
Finom bablevest adtak sok, szinte még meleg kenyérrel, meg jól megrakva puhára főtt hússal. Mikor megkapta a kis műanyag tányérjában a levest, akkor leült a járda padkájára és úgy ette, élvezve minden falatot.
Először a húst ette ki a levesből. Szép lassan rágta meg a falatokat, hogy sokáig érezze az ízét. Kenyeret se evett a húshoz. Hagyta, hogy az erőteljes íz elolvadjon a szájában. Rég evett húst, pedig nagyon szerette. Mikor az utolsó darabot is kikanalazta a levesből a kenyér héját bele tépdeste, kicsit megkavarta a kanállal és a maradék levest így fogyasztotta el. Még maradt két egész szelet kenyér, amiket betett a reklámszatyorba, ahonnan egy kis lábast vett elő és újra a sor végébe állt.
Sokan tettek így. Mikor sorra került, megpakolták a lábasát sűrű levessel, kezébe adtak egy jó nagydarab kenyeret és a kincseivel elindult haza. Több napra be tudta osztani ezt a sok finomságot, amit ott, akkor kapott.

Ahogy erre az utolsó ételosztásra gondol, összefut a szájában a nyál. Összepakolja a kincseit a krumplit és a karalábé-leveleket és elindul haza.
Jártó Róza írása
2135
mami - 2018. június 26. 11:12:20

Kedves Rita!

Amióta megírtam ezt a prózámat sok minden történt. Velem is és a nénivel is. Már nála is csönget havonta a postás a kis, de rendszereres "rokkant nyugdíjjal"... és mint te is tudod a keveset be lehet osztani, csak a semmit nem lehet... A múltkor megállít egyik földim, hogy ezt, meg azt intézzem már el neki, mert hallotta, hogy én mindent el tudok intézni.... Mindent azért nem, de amit el lehet azt igen... Mert azért ne feledjük, városomban jól működő családsegítő szolgálat működik... mert mi figyelünk és adjuk nekik az információt.
Kedves Rita! Köszönöm, hogy olvastad kis írásom!

Szeretettel: Jártó Róza /mami/

2135
mami - 2015. november 04. 19:27:32

Kedves Judit!

Szomorú, hogy egyáltalán vannak ilyen témák. Mint oly sok írásom, ennek is sok az igazság-alapja. Azóta már beszéltem ügyvéd ismerősömmel aki "kézbe véve" a dolgot elindította a rokkantnyugdíjas-visszaállítására az eseményeket. A szomorú, hogy a néninek járna is a pénz, csak nem tudta, miképpen írja meg azt a fellebbezést.... Arról már ugyan lekéstek, de egy újraindítással biztosan vissza fogja kapni a járandóságát.... és ami szép, hogy ez a néninek semmibe se fog kerülni, mert úgy az ügyvéd, mint az orvosok is lemondottak a munkadíjról.... Tényleg, csak egy kis odafigyelés... Juditom! Mindenkinek tudom javasolni, hogy járjon nyitott szemmel és segítsen ahol tudd...

Köszönöm az olvasást!

Szeretettel: /mami/

686
T Pandur Judit - 2015. október 31. 16:25:43

Kedves Mami!

Nagyon szomorú, ez a szépen megírt történeted! Bizony, a rokkant nyugdíjak megszüntetése hihetetlen módon növelte az idős kori szegénységet.
Sok százezer, akár egymilliónál is több idős ember került abba a helyzetbe, hogy minimális szinten sem tudja fenntartani magát, ez már súlyos társadalmi krízis.
Jó, hogy írtál róla, de tenni is kellene valamit ez ellen!

Judit

2135
mami - 2015. október 06. 08:01:47

Kedves Tíbor! Kedves Mara!

Sajnos az életadta esetek adják írásaim témáját. Olyan nagyon nem is kell gondolkodnom csak figyelnem. Vagy rágondolnom arra a majd hat (6) évre amikor egyedül, friss özvegyként sehol sem kaptam munkát amikor kiprivatizálta a pártvezetés a gyárat a kezem alól. Tudom milyen éhesnek lenni, tudom milyen mikor +10 fokban még nem tudtam begyújtani a lakásba pedig a legkisebb gyerekem akkor még óvodás volt, tudom milyen érzés sorba állni minden héten a munkaügynél, hogy hátha lesz nekem is munka és tudom milyen mikor takarítani jártam, meg napszámba azért a kis pénzért, tál ételért meg krumpliért. De azt is tudom, ha én nem állok ki magamért, ha én nem akarok visszamászni az életbe ahonnan mindig visszanyomtak akkor nekem ebbe senki se segít....Higgyétek el, hogy én nem szépet írok, hanem a valóságot.

5072
kosztolanyimara - 2015. október 05. 20:53:30

Rózsa! Szépet írtál, nagyon szépet erről a keserű világról.
Gratulálok szeretettel,
mara

2603
orkutya - 2015. június 09. 23:12:09

Megható, szép, kerek történet. Nagy kár, hogy nem kitaláció, hanem a vaskos élet által megrendezett történet. És, bárhogyan is dübörög a gazdaság, egyre több szegény kínlódik nap mint nap a túlélésért.

További sikeres írást, puszi: Tibor Wink

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.