Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Fehérvári Zsófia: Állatkert - Negyedik történet (2015. szeptember)
Egészen kisgyermekként találkoztam az állatokkal. Igaz, házi állatokkal ,nem pedig olyanokkal amik az állatkertbe találhatóak. Két- hároméves gyermek voltam amikor anyám a tenyerembe tett egy párszem búzát, kukoricát, hogy szórjam a baromfik elé, ezzel odacsalogatom őket magamhoz és így megsimogathatom selymes tollazatukat.
Szaladtak is elém azután mindennap, tolakodva, majd leverték egymást a lábukról. Azután elértem azt a kort amikor a nővéremmel együtt kimehettem a makkosba az anyakocát a tíz kismalacára vigyázni, hogy nehogy átmenjenek a kövesúton. A tanyától így is elég messze eltávolodtunk. A kis fehér házunk egyre kisebbedett a távolság pedig egyre nőtt. No itt aztán megfigyelhettük a vadon élő fácánokat, a kecses lábú őzeket, nyulakat, mókusokat és azokat az állatokat amiknek még nem ismertük a nevét sem. Apró állatok voltak azok, szép prémjük volt, és nagyon fürgék voltak. A háziállataink közül a Bogár kutyánk nőtt a szívünkhöz leginkább. Nagy tisztelet övezte, mert ő volt a ház ŐRZŐJE. A macskákat nem nagyon szerette. Egyszer képes volt felkergetni a padlásra szegény cicát. Az menekülve bebújt a padlásfeljáró ajtaján lévő kerek lyukon , a Bogár uccu neki utána dugta a fejét a lyukon , de kihúzni már nem tudta. Mi kint játszottunk az udvaron és kiabálni kezdtünk az édesanyánknak, aki a földeken volt a tanya körül veteményezni , hogy jöjjön azonnal mert, nagy baj van. Szaladt is gyorsan, de már késő volt, a Bogár megfulladt a nagy ficánkolásban. Nekünk az volt a dolgunk, addig amíg anyánk kiszabadította a kutyát, hogy menjünk a mezőre, szedjünk vadvirágokat és csináljunk belőle koszorút. Elég sok időbe került mire összeválogattuk a szebbnél szebb virágokat és a magunk módján elkészítettük a koszorút. Amikorra visszaértünk addigra készen volt a sírhalom, alatta örök álmát aludta a mi HÁZŐRZŐNK.
A mi édesanyánk egyszer meglepett bennünket. Téli esténként a lámpa fénye mellett, állatkertet festett nekünk. Volt ott ormányával bozótot kicibáló elefánt, a szavannában legelésző oroszlán, a lesben álló sakál, fekete párduc, leopárd, hegyi kecske és még sorolhatnám , de nem férne ide a sok-sok vadon élő állat.
A színeket mészbe kevert vízfestékkel adta meg. Aztán olyan tűhegyű ecsetje is volt amilyet manapság hiába keresek, nem találok sehol sem. Aprólékosan dolgozott, miden szőrszál, minden toll úgy csillogott mintha eredeti lett volna. Még ma is őrzöm az emlékeit, minden rajzlapot műa. borítóba tettem, mert szép lassacskán kezdett volna leperegni róla a festék.
Hát ez volt a mi örök állatkerti sétánk. Mindig kéznél volt, ha arra vágytunk, hogy a vadon állataiba gyönyörködhessünk.
2952
bruxinelli - 2016. szeptember 06. 12:32:00

Köszönöm szépen én is a hozzászólásodat drága Icu. Meg is mosolyogtam egy kicsit, amiért elképzelted ahogyan tátott szájjal kíváncsiskodunk a nővéremmel együtt. Biztosan így lehetett, már nagyon rég volt, elmosta a részleteket bennem az a hatvanhat év nélküle. Bár kicsik voltunk még akkor, de amíg élt, korunkhoz képest mindent elmagyarázott, játékosan megtanított mindenre bennünket.
Szeretettel, Zsófi

524
BogIcu - 2016. szeptember 06. 09:30:04

Drága Zsófi!

Élvezettel olvastam én is csodás emlékeidről. Édesanyád a lámpa fényél állatkertet festett
Annyira meghatott Szinte magam előtt látom a kicsi Zsófi lelkes arcát, csillogó szemeit.
Köszönöm az élményt.
Sok szeretettel: IcuRose

2952
bruxinelli - 2016. szeptember 06. 09:10:05

Drága Rózsikám !
Köszönöm, hogy felfigyeltél a z írásaimra. Hasonlóképpen teszem ezt én is. Szeretem a te felvilágosult ,nyílt szókimondó írásaidat, ami a szép ízes magyar nyelvünkön fejezel ki.
Régi barátságunk felidézésére sok szeretettel gondolok a HM találkozókra, bemutatkozó előadásunkra. Mindig emlékezetes marad számomra.
Szeretettel ölellek: Fehérvári Zsófia/ bruxinelli/

2135
mami - 2016. szeptember 06. 08:52:06

Drága Zsófikám!

Igazán érdekes olvasmány amit megosztottál velünk. Régen bizony a mi "állatkertünk" a baromfi udvar volt.Azt se tagadom, hogy volt idő amikor a két tehénkének nagyobb hely jutott az istállóban mint nekünk gyerekeknek a szobában, de az tagadhatatlan, hogy az az élményekkel bővelkedő kor nevelt bennünket olyannak amilyenek most vagyunk.
Öröm volt olvasni írásod.

Szeretettel: Jártó Róza /mami/

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.