Fekete Ferencné dr.: Esendő lelkek (2015. szeptember)
Szeptember közepén, a város orvosa a kórházba indult, amikor az ajtó előtt a lépcsőn egy kosárban alvó csecsemőt talált. Körül nézett, hátha még meglátja a gyermek anyját. De egy lélek sem volt a közelben. Ekkor felemelte a kosarat és visszament a lakásba. A felesége nagyon meglepődött, amikor meglátta a férje tanácstalan arcát, de legfőképpen azon ámult el, hogy a kezében lévő vesszőkosárban egy gyermeket hozott be.
- Uramisten, most mitévők legyünk? Nekünk már van három gyerekünk, ezt a kisdedet mi nem nevelhetjük fel. Szólalt meg kétségbeesve az asszony.
- Nem kell annyira megijedned. Nézzük meg előbb, hogy fiú-e vagy lány – javasolta a férje és rögtön hozzákezdett a meleg, berliner nagykendő kibontásához.
A gondosan bebugyolált gyermek kislány volt. Találtak a takarója alatt egy papírlapot, amelyen a kislány keresztneve, születési ideje szerepelt és egy kérés:”Vigyázzanak nagyon az én kicsikémre, Isten áldásával”.
- Vajon mi vihette rá az anyát, hogy ily módon váljon meg a pár hetes kislányától? Cselédlány volt talán, vagy kitagadott lányanya választotta gyermekének ezt a sorsot? Az igaz, hogy nagyon körültekintően járt el - mondta ki hangosan az asszony azt, amire hirtelenjében gondolt.
- Talán korábban ismert már bennünket, vagy a névtábla jelentett a számára elegendő bizalmat. – válaszolta a férje.
Ezzel a latolgatással azonban semmire sem mentek, így hát eldöntötték, hogy a talált csecsemőt árvaházba viszik és értesítik a csendőrséget az esetről.
Az árvaházban az asszony néhányszor érdeklődött a kislány felől, de legutóbb arról értesült, hogy egy fiatal pár örökbe fogadta és vidékre vitte.
A fiatalok nagyon örültek a szép kislánynak, mivel nekik nem született több évi házasság után sem gyermekük. Szerették, babusgatták, különösen az apa rajongása tette széppé a kislány életét. Büszkén vállalták a szülői szereppel járó örömöket és gondokat. Abban bíztak, hogy lesz erejük felnevelni és a számukra megadatott boldogság örökre megmarad.

Háborús évek jöttek, mindenki a behívóparancstól rettegett. Az apa is bevonult és soha többé nem tért vissza a szeretteihez. A kislány háborús árva lett, az asszony háborús özvegy. A nevelőanyja egyedül gondoskodott róla, aki megkeseredett lélekkel élte tovább az életét. A fájdalmát a gyermekre vetítette és gyakran megszidta minden apróság miatt. Már bánta, hogy a férje kedvére cselekedett, amikor az örökbefogadás szóba került közöttük.
- Itt maradtam egyedül ezzel a gyerekkel. Most mihez kezdjek? Az árvaellátás és az özvegyi járadék kevés kettőnknek – panaszolta fűnek, fának. Segítséget senkitől sem kapott, hiszen mindenki a túlélésért küzdött. A szülei fogadták be őket.
Amikor a háború véget ért, egyik komendált kérőjéhez hozzáment, bár nem szerette. Jól kereső özvegyember volt az illető, aki visszatért a háborúból a sebesülése miatt. Az új nevelőapa is megszerette a kislányt és gyakran kipártolta az egyre zsémbesebbé váló asszonya előtt. Az iskola befejezése után a továbbtanulást javasolta a tanára, de a nevelőanyja ezt elvetette.
- Menjen csak dolgozni, keresse meg a magára valót – jelentette ki és ezzel már a kezdet kezdetén eldöntötte a kislány sorsát. Hiába mondta az ura, hogy jut a fizetéséből mindenre, hagy tanuljon az a lány, ha olyan nagy eszű, jó szakmát is kitanulhatna. Az asszony hallani sem akart róla, és csak azért sem vonta vissza a korábbi döntését.
A hadiárva címkével felruházott, alig 15 éves gyereklányt végül felvették kifutónak, majd ahogy a szorgalmát megismerték az üzem raktárába helyezték át. Mivel szép írása volt, ezért hamarosan írnok lett belőle. Szeretett dolgozni és bizony jobban szeretett a munkahelyén lenni, mint otthon, ahonnan lelke mélyén gyakran elkívánkozott.

A család házépítéshez kezdett. Addig, amíg a nevelőszülei a bontott téglát gyűjtötték, a lánynak a háztartási munkákat kellett elvégeznie. Mosott, főzött, takarított munka után. Az anya a lány fizetését is elvette, ment a közösbe. Arra hivatkozott, hogy a házat majd úgyis ő örökli. Főzés közben gyakran nyelte a könnyeit keserves sorsa miatt.
Már fiatalon gyakorlatot szerzett a konyhai munkákban. Ízesen főzött, finomakat sütött. Tudott varrni, gyakran foltozta apja munkásruháit és szépen vasalt. A nevelő anyja mindezt látta, ezért hangoztatta is lépten - nyomon, hogy az ő lánya milyen takaros menyecskének való.
Vitte is a bálba, hogy mielőbb elkeljen. Árgus szemekkel figyelte, hogy ki és hányszor kéri fel a lányát. Uralkodó személyisége már ott is kiütközött. Kifaggatta a táncosokról a lányát és a hallottak alapján kézben tartotta az ifjak felkéréseit. Az általa jó partinak számító partnerrel sokszor és sokat táncolhatott a lánya. Hamar elterjedt róla, hogy nagyon magasra tette a mércét, mert a lányát csak jól kereső, jómódú, esetleg diplomás embernek szánta. Arra oda se figyelt, hogy ő mit érez, vagy mit akar.
A lány mindaddig elfogadott mindent a szüleitől, amíg a szerelem a szívébe nem költözött. A családban élt egy unokabátyja, aki nem volt vér szerinti rokona, hiszen ő fogadott gyerek volt. Ezt akkor tudta meg, amikor a szomszédasszony segítőszándéktól felbuzdulva erről felvilágosította őt.

Örömtől ittasan mesélte el a fiúnak is, hogy a szerelmüknek nincs többé akadálya. Azt remélte, hogy az eddigi, sajnálni való kis élete végre jobbra fordul. A szerelem érzése elszánttá tette és szembeszállt anyja zsarnokoskodásával. Őszintén bevallotta, hogy kibe lett szerelmes és kijelentette, hogy többé nem megy bálozni.
Amikor az anya tudomására jutott, hogy a fiatalok érzelmi kötődése több mint rokoni kapcsolat, azonnal közbelépett. Olyan botrányt csapott a családon belül, hogy a fiú elhagyta a lányt, de még a várost is és más vidékre költözött. A harcolj vagy menekülj reakcióból inkább az utóbbit választotta.

Az első szerelem boldogító és reménykeltő érzését felváltotta a nagy csalódás. A lány szíve, lelke annyira megsérült, hogy a félelem vette át felette az uralmat. Márpedig a félelem szétválasztó erőként működik. Aggodalom, szorongás fogta el ahányszor hírt hallott a szerelméről. Amikor megtudta, hogy nem veszi fel a harcot a nevelő anyjával, hogy elköltözött, és magára hagyta őt a kétségeivel, harag költözött a szívébe.
Anyja iránt pedig mély gyűlöletet érzett, amiért megakadályozta a boldogságát. Folyton folyvást arra kereste a választ, hogy miért kerültek előtérbe anyja személyiségének negatív vonásai. A szeretet helyett az irigység, a rosszindulat, a dicsekvés és az uralkodás vágya keserítette meg nemcsak az ő, hanem a nevelőapja mindennapjait.

Arra kellett rájönnie, hogy anyjának életét a balsorsa terelte más irányba. Amikor megtudta, hogy hadiözvegy lett, a boldogsága hírtelen véget ért. Ez olyan nagy traumát okozott a lelkében, hogy máig nem tudta kiheverni. Boldogtalanságát az újabb házassága sem oldotta meg. Ő legalább annyira esendő lélek, mint a hozzákerült elhagyott gyermek.
A lány lelki gyógyulása hosszú folyamat volt. Amikorra sikerült a fájó érzéseitől megszabadulnia, és a harag többé már támadt föl benne, a lelke végre lecsendesült, a szíve megnyugodott, akkor elért hozzá egy jelzés.
Az égi világból jött az üzenet. Megérezte, hogy nem gyengülhet el újra, tovább kell haladnia a saját élete, és a sorsa által kijelölt úton. Lassan legyőzte félelmeit. Anyja iránti fájó érzései és a tőle elszenvedett sérelmei lassan felejtésbe merültek. Örült annak, hogy végre az irgalom érzése költözött be a lelkébe. A megbocsájtás érzése számára békét hozott, meglelte végre a lelki nyugalmát.
Az eddigi megpróbáltatásai a jó felé terelték őt. Megérezte, hogy egy egészen más élet vár rá. Többé már nem volt benne fájdalom, csak elszántság. Megérett, felnőtté vált. Tudta, hogy neki, mint nőnek fontos szerep jutott a teremtés rendjében. Várta azt, aki felfedezi benne az igazi nőt, aki majd úgy közelít hozzá, hogy vele és általa betölthesse a szerepét.
Ez a valaki nem váratott magára sokáig. A jelenlegi férjében a lelki azonosságokat észlelte legelőször. Hamar közös nevezőre jutottak sok kérdésben, mivel sok közös volt a gondolkodásukban. Kezdetben lelki közelséget éreztek egymás iránt, majd a szerelem is bekopogtatott. A házassággal, majd a gyerek érkezésével a nevelő anyja is jobb belátásra tért.

Büszkélkedett is a mérnök vejével. De amikor négyszemközt volt a lányával azért néha előhozakodott az unokaöccsével. Azt remélte, hogy az általa meghiúsított szerelemért előbb vagy utóbb hálát érdemelő szavakat kap. Talán a felejtés erejében bízott.
A kiismert, álnok természete azonban már nem kavarta fel a nevelt lánya lelkét. A tiszteletet megadta, amiért felnevelte, de se véleményt, se beleszólást nem engedett többé az életébe.
A férje támogatásával leérettségizett és banki ügyintézőként dolgozott. Szép otthonuk lett, mindent előteremtettek, ami az életükhöz kellett. Szeretettel nevelték a lányukat, segítették és bátorították a továbbtanulásra.

Minden rendben lenne, csak az a sok távollét ne volna - panaszolja egyre gyakrabban maga magának. A kamionozás elszakítja tőle a férjét. Érzi, ahogy az évek telnek, egyre távolabb kerülnek egymástól.
Az utóbbi időben egyre gyakrabban észlelte, hogy a férje a magányt keresi. Már nem meséli el az úton történt sztorikat. Hallgatag lett, befelé fordulóvá vált, mint aki elvesztette önmagát. Úgy érzi, hogy a lelke valami, vagy valaki miatt rejtőzködik. Egyre gyakrabban azon töpreng, hogy vajon az égben köttetett, összefűzött éltük mindent kibír-e? A mindig jóra törekvő házasságuk most éppen veszélybe került-e? Milyen bajokkal szembesülhet még, és mi lehet az, ami az ő és most már a férje esendő lelkében a harmóniát újrateremti majd? A megválaszolatlan kérdések egyre csak gyűlnek benne és a válaszokat hozó égi sugallat most nem érkezik, hiába várja.

2015-08-23.
5162
feketenedr - 2016. szeptember 06. 20:47:07

Kedves Erzsike!

Örülök, hogy nálam jártál és hogy tetszett a történetem. Köszönöm.

Szeretettel: MargóSmile

5162
feketenedr - 2016. szeptember 06. 20:43:01

Kedves Judit Gyöngy!

Köszönöm a kedves hozzászólásodat és a gratulációt.

Szeretettel: MargóRose

5457
juditszabogyongy - 2016. szeptember 06. 16:08:03

Gratulálok kedves Magdi!

Szép sorok,tetszik!
üdv-Judit GyöngySmileHeart

4694
Rzsike - 2016. szeptember 05. 17:52:14

Gratulálok,nagyon szép sorok.Heart

5162
feketenedr - 2015. szeptember 14. 12:06:35

Kedves Magdi!
Köszönöm, hogy elolvastad az írásomat. Bizony az emberi sorsok sokfélék, de az esendőségük miatt átérezhetők és talán megérthetők is kissé.

Szeretettel üdvözöllek: MargóRose

1403
titanil - 2015. szeptember 10. 13:14:51

Kedves Margó!
Történetedben az emberi sorsok lelki hatásait írtad meg egy árva kislány életén keresztül.
Az élet egy rögös út, és amikor úgy érezzük, rendben van életünk, jöhetnek újabb és újabb problémák, megválaszolatlan kérdések.
Gratulálok írásodhoz! Smile
Sok szeretettel: Magdi

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.