Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Müller Márta: Emberi sors
Ahmednek éppen végetért az éjszakai műszak. Tisztán ragyogott az egész Kongresszusi Központ. Elpakolta a kamrába a kis tolókocsit, a takarítószerszámokat és a tisztítószereket. Levette a ruháját védő köpenyfélét, a kesztyűt, és a mosdóban alaposan megmosakodott.
A nagy előtér gyakran üres volt még ilyenkor, mikor ő hazament, és nem is bánta, ha nem találkozott emberekkel. De ma már elég sokan mozogtak bent, ma kezdődött egy új kongresszus, és az első napokon mindig a fogadóbizottságok a kezdet előtt jóval korábban megjöttek, hogy kellően előkészítsenek mindent.
Ahmed mindenhol látta a nagy plakátokat, melyek a gyerekorvosok nagy, nemzetközi kongresszusát hirdették. Igyekezett nem nézni rájuk, nem akarta, hogy újra és újra feltörjön benne a keserűség.
Ahogy ki akart lépni az épület ajtaján, akkor ütközött bele egy figyelmetlen szembejövőbe, aki láthatóan a repülőtérről éppen akkor érkezett.
-Sorry, sorry - szinte egyszerre mondták mind a ketten, miközben egymásra tekintve, egymásra ismertek. Ahmed és Jack két évvel korábban egy hasonló konferencián Londonban találkoztak, és a gyerekkorban korán felismerhető rendellenességekről beszélgettek egy alkalommal.
-Hello, örülök, hogy itt látlak, ezek szerint sikerült időben kijutnotok Szíriából - mondta Jack.
Időben kijutni Szíriából. Keserű volt ez a mondat Ahmednek. Ezzel vádolta magát állandóan. Miért nem ment el korábban? Miért nem menekítette a családját, ameddig még könnyen lehetett, és akkor most már jó állásban, biztonságos jólétben lennének talán éppen Londonban. Annak idején, mikor a kollégái kezdtek elmenni, ő egyre csak azt mondta: És az itteni gyerekek gyógyítására ki marad? A felesége félt, de nem vitatkozott vele. Ahmed az élete legnagyobb ajándékának tekintette a feleségét, nem, nem azért, mert szinte soha nem vitáztak, hanem amiatt a meleg gyengédség miatt, ami elválaszthatatlanul és mindennél erősebben összekötötte őket. Az asszony sem ment el, vele maradt a kicsi lánnyal együtt. ĺgy aztán akkor indultak csak útnak, mikor lebombázták a házukat, a fél utcát, ahol éltek. Persze, mindezt nehezen tudta volna egy idegennek elmesélni.
-Igen, itt vagyunk - bólintott Ahmed.
-Feleséged, gyerek is, ugye? - kérdezte még Jack, de már látszott rajta, hogy indulna tovább. Mivel látta Ahmed bólintását, folytatta is: Tudod mit, beszélgessünk este egy nagyot a vacsoránál, sietnem kellene, most még a szállodámba is el akarok ugorni.
Ahmed bólintott, és elváltak.
Miközben az U-Bahn felé ment, sok minden kavargott a fejében. Nem kellene-e kihasználnia az alkalmat, hogy valamilyen papírokat szerezzen a szakértelméről? A diplomája, minden írása a szakképesítéséről a bombázásban elveszett, itt most lennének olyanok, akik ismerték őt, és igazolni tudnák a hozzáértését. Mennyivel más lenne, ha legalább orvosként dolgozhatna!
De tudta, hogy beszélgetnivalója Jack-kel, vagy mással, nem sok van. Amin ő keresztül ment, arról nehéz volt beszélni, egy vékony felszíni réteget láthattak belőle a televízió híradásaiban. Mert ők nem repülőgéppel jöttek ide, hanem végigszenvedve egy hosszú, keserves, bizonytalanságokkal teli vándorlást. Mindennap hálát adott Istennek, hogy végül megmenekültek, hogy végül úgy érezhette, biztonságban tudja a családját. Az ő régi élete viszont mintha eltűnt volna. Minden megváltozott. Annyi emberi aljasságot látott, hogy néha azon csodálkozott, hogy nem őszült bele.
Mikor hazaért, nem talált senkit a kis lakásban, a felesége lement sétálni a kicsivel a szép napsütésben.
Ahmed leült az ágyukra, és kitört belőle egy még soha nem volt, szűnni nem akaró, mélységes zokogás.
3920
lilapetunia - 2016. december 15. 18:55:11

Kedves Klára,

még egyszer (itt is) köszönöm szavaidat. Örülök, hogy nem mindenki látja Magyarországon sem olyan egységesen elítélően a bevándorlók kérdését, ahogy nekem a Duna Tv hírei alapján tűnik. Ugy látom, hogy a problémához sokat hozzátesz, hogy nem tudnak különbséget tenni a rászorulók, a menekülők és a terroristák között.

Jó olvasgatást itt is, ismerkedést a Holnap Magazinnal!
Szeretettel:
Márta

3920
lilapetunia - 2015. szeptember 24. 13:40:08

Kedves János!

Köszönöm a hozzászólásod, én is örülök, hogy Magyarországon sem gondolkodik mindenki egyformán. Talán láttad a profillapomon, hogy én Bécsben élek. Örülök mindig, mikor látom itt, hogy milyen sok ember van, aki segíteni akar és próbál.
Olyan rendelkezést hoztak Ausztriában, hogy minden 2000 lakosnál nagyobb településen maximum 1,5 százalékig kell menekülteket felvenni. Azt tapasztalom, hogy ez sokak egyetértésére talál. Ugyanis az emberekben nyilván mindenhol megvan az a kettősség, hogy segíteni is szeretnének, meg biztonságra is vágynak.
Mert mit jelent ez a 1,5%? Egy kétezer lakosú településen kb. 30 embert, a szíriai családok nagyságát figyelembevéve -- sok gyerek, és néha nagyszülők is -- kb. 3-4 család. A beilleszkedési, nyelvtanulási, stb. igényükről és a hozzáállásukról eddig főleg jót lehetett tapasztalni (volt egy faluról egy riport film néhány napja). Persze ez nyilván a befogadó közegen is múlik.
Vajon Magyarországon nem lenne szükség népszaporulatra? Van elég orvos, ápoló, idöseket ellátó, stb. vidéken? Nő-e elegendő gyermek az új generációkban, hogy biztos legyen a jelenlegi dolgozó generáció nyugdíja?
Azért teszem fel ezeket a kérdéseket, mert úgy vélem, hogy az emberség mellett a józan ész is a menekültek befogadása mellett szól. Persze, ez hozzáállás és szervezés kérdése is,
és nyilván minden országnak magának kell tudnia, mennyi feladatot bír felvállalni.

Szeretettel üdv:
Márta

5276
Jean19570102 - 2015. szeptember 24. 11:04:41

Kedves Márta!
Örömmel olvastam a novelládat. Örülök, hogy vannak mások is, akik úgy gondolkodnak, mint én. Sajnos a médiában fröcsög az idegen gyűlölet, sok baromság kerül fel a internetre is. A novellád teljesen összhangban van az én " Menekültek" című versemmel.
A bevándorlási problémákat nem gyűlölködéssel lehet megoldani, abból legfeljebb egy világháború kerekedhet. Gratulálok! További sok sikert!

3920
lilapetunia - 2015. szeptember 22. 19:48:22

Kedves Ottilia!

Örülök, hogy olvastál és köszönöm, hogy hozzászóltál. Talán olvastad már nálam, de most ide is leírom: úgy gondolom, hogy aki az emberséget kitörli magából, az egyúttal az embert is; és ez nem szójáték. Lehet, hogy vannak, akik úgy vélik, hogy túl erősen fogalmaztál, de sajnos egyet kell értsek, én is úgy látom, hogy az emberiség egyre nagyobb sebességgel halad egy zsákutcában. (Mások talán úgy fogalmaztak, hogy Miss Evolúció mindig kitörölte a programjából, ha egy lény már nagyon szörnyeteggé vált az egészre nézve.)

Magamról inkább mailben írok.
Szeretettel üdv:
Márta

2693
doroty - 2015. szeptember 22. 09:14:10

Kedves Márta!
Többször elolvastam az írásodat. Nem először írsz a menekültekről. Kilátástalanság, egyéni tragédiák, számító gonoszság, határozott átláthatatlan, számtalan politikai manőver kíséri az" Ahmed féle" utat. Az emberiség saját magát fogja kiirtani erről a földről. Általánosítás nélkül kijelentem, az embernél aljasabb lény nincs ezen a bolygón. Köszönöm hogy olvashattalak.
Régen beszélgettünk, kérlek, ha van lehetőséged, írj.
Üdvözlettel
Ottilia

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.