Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Müller Márta: Az utcazenész - Második történet (2016. március)
Volt egy szabad féldélutánja a megbeszélt találkozó előtt. Ilyen is régen fordult már elő vele, úgy be voltak táblázva a napjai. Most különösen megörült neki, mert szerette ezt a várost, ahol gyermekkorában néhány évig éltek, és ahol azóta nem járt. Örült, hogy akad egy kis szabad ideje, szabad, amit kószálással tölthet.
Felszállt a metróra, hogy kimenjen oda a város szélére, ahol annak idején laktak. Nem tartotta valószínűnek, hogy bárki ismerőssel összeakad, de nem is azért ment. Csak sétálni akart arrafelé, élvezve a tavaszi napsütést, felidézve gyermekkori önmagát. A hegedűje nála volt, nem tudta volna hol hagyni, de nem is akarta. Ő volt a társa, a leghűségesebb társa.

Visszafelé a szinte üres metrókocsiban egy gitáros fiú ővele szemben telepedett le. Felmerült a fejében, hogy átül valahová, de aztán maradt. Csak nem lesz semmi bajom, gondolta. A fiú mosolyogva, de tört angolsággal beszélgetni kezdett vele:
Gabi, mutatott magára, Gabi. Téged hogy hívnak?
Én is Gaby, felelte egy csöppet mulatva magában, mert az eredeti nevét mondta, amit kevesen ismertek.
Látom, te is szereted a zenét, folytatta a fiú. Ha akarod, eljöhetsz velem oda, ahol én szoktam játszani.
Gaby nem válaszolt, csak elmosolyodott, és bizonytalanul ingatta a fejét.
A fiú nem zavartatta magát. Én magyar vagyok, de már több, mint egy éve itt élek. Van egy jó helyem. És jó dalaim vannak.
A metrókocsiban egyre többen lettek, de mint általában az emberek, nem törődtek velük, mindenki elfoglalta magát az újságjával vagy a mobiljával.
Biztos klasszikus zenét tanultál, mutatott a fiú a hegedűtokra, de nem baj, majd meglátod, azzal is tudunk kezdeni valamit. Egy gitár meg egy hegedű jó kombináció lehet.
Ijedt kislánynak tűnhetek, gondolta magában Gaby, hogy így fel akar karolni ez a fickó. Eszébe jutott egy ír film, a Once, amit nem olyan régen látott. Egy ír fiúról meg egy lengyel nőről szólt a film, a fiú utcazenész volt, a lány, vagy pontosabban fiatalasszony pedig zongorált. Olyan szomorkás film volt, csendes bánatosság a zenéről, az életről, a szegénységről, a szerelemről, kedvesen, szépen, de mégis valamennyire lehangolóan.
Közben beértek a város közepére. A fiú leszálláshoz készülődött, és nagyon integetett neki, hogy tartson vele.
Maga sem tudta, hogy miért szállt le vele. Igaz, még volt egy kis ideje, és már gyalog sem volt messze, ahová készült. Talán kíváncsi lett, milyen lebujban játszik ez a fiú?
Nem, hamar kiderült, hogy nem valami szórakozóhelyen játszik, hanem az utcán. A legforgalmasabb sétálóutcán volt egy helye. Azt sem tudtam, hogy ezek a helyek így ki vannak osztva, gondolta Gaby magában.
A fiú közben kipakolt, letette a hangszerét, és hozzáfordult.
Játssz valamit nekem. Tudsz valami vidámat vagy népszerűt?
Vidámat vagy népszerűt? Megpróbálom.
Elővette a hegedűjét. Brahms egyik magyar táncát választotta, amit különösen szeretett, egy időben gyakran játszotta magának, amikor szomorú volt.
A népes utcán sokan megálltak a dalt hallva. Olyan nagy tetszést aratott, hogy nemcsak megtapsolta valaki, de sűrűn potyogtak az apró pénzdarabok is Gabi kitett kalapjába.
No, látod milyen jó vagy! Mondta a fiú örömmel. Fog ez menni!
Nem lehetett tudni, hogy tényleg a zene örvendeztette meg, vagy az, hogy a napja a pénz tekintetében jól indult.
Mindjárt visszajövök, hozok egy kis kávét magunknak, mondta a fiú, aztán a kalapba szórt pénzeket felkapva elment a közeli McDonaldsba. Nem hívta magával új ismerősét, mert a McDonaldsban dolgozott egy barátnője, és az életfilozófiája szerint a nőket távol kell egymástól tartani, ki tudja még, hogy mit hoz a jövő.
Gaby kicsit meglepődött, de aztán ránézett az órájára, és megállapította, hogy éppen ideje, hogy menjen.
Mire a fiú visszajött, már csak a gitárját találta ott. Bosszankodott magában, ó, a buta, miért nem várt rám, jól mehetne kettőnknek együtt! No, nem baj, úgyis visszajön majd, errefelé mindenki megfordul ebben a városban. Aztán fogta a gitárját és énekelni kezdett.

Két napig reménykedett még, hogy felbukkan a hegedűs lány. Aztán hirtelen, mint egy lecsapó villám tört rá a felismerés egy nagy plakát előtt: a világhírű hegedűművész, őstehetség fiatal nő koncertjét hirdették. Ő volt az. A fiatal lány. Itt ugyan nem Gabynak hívták, de valószínűleg felvett egy nevet, egy művésznevet, mikor zenélni kezdett. A plakát szerint a vendégjátéka az előző este volt az Akadémián. Ahová nehéz bejutni, és méregdrága jegyek vannak.
Gabi most már tudta, hogy soha többé nem látja viszont a hegedűs lányt.
3920
lilapetunia - 2016. április 01. 11:08:01

Kedves Ilona! (musaum)

Köszönöm a hozzászólásodat, Tollforgató történet lévén, megvártam a válasszal a hónap végét.
Az általad említett filmet én nem láttam, csak azt, amiről a novellában is írtam, de nagyon valószínűen hangzik.
Egyszer hallottam pénztelen művészt zongorázni az utcán. Badenben történt, egy szép napsütéses napon, egy kis térre ki volt téve egy zongora, és azon játszott gyönyörűen egy fiatal nő. Egy tábla magyarázta el mellette, hogy a konzervatóriumban tanul, de nincs pénze. A térre egy kedvelt cukrászda nyílt, amely előtt sok kis asztal állt, és mindegyiknél ültek. Azt hiszem, hogy a fagylalt vagy a kávé mellé sokan vásároltak CD-t is.

Szeretettel üdv:
Márta

5320
musaum - 2016. március 02. 10:57:49

Kedves, összefogott, szívesen-olvastam történet, akár meg is eshetett, mint az, amikor
egy bohókás Stradivari tulajdonos kiállt Chicago valamelyik aluljárójába Beethovent játszani. Csak mert érdekelte az emberek reakciója. A tömeg ugyanúgy hömpölygött a hegedűszó mellett mint egyébként, igaz, néhányan odavetettek pár centet. A rejtve készült filmnek ellenben igen nagy volt a sikere.

Üdvözöl
musaum

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.