Kitti: VIZITEN

A kórteremben kilencen feküdtek. A tizedik ágy üresen szellőzött, matracai híján csak az emléke maradt annak, aki pár órája nyomhatta még őket...
A maradók megnyomorított életükkel, fakó hajjal, megtört tekintettel félték az életet tovább. Így, a takaró alatt nem láthatja a bekukkantó, hogy a kilenc embernek két lába van, s az a kettő sem nőtt egy törzs alá. Beszélgetnek, s ahogy száll a szó, úgy illan a cigaretta szürke füstje, mint az ő életük; céltalanul.
– Elbagóztad már a lábad Jóska! – szól az ajtó mellett fekvő egylábú Imre.
– Mi közöd vele? – csúszik az feljebb ágyán, mert térdben végződő taggal ficánkol csak, hogy egyensúlyt tartson teste fölött – a tiedet se a vonat vitte le?
– Az nem, de nem szíttam sose. Most se szeretném. Ez kórház, ha nem tudnád, és éppen nem dohányzó szakasz.
– Menj ki akkor testvér. Én nem tudok.
Az ajtó melletti elhallgat, majd újabb gyufa sercen, lobbantva az apró lángot kicsit fentebb a sarokban.
Hirtelen toppan be a nővér, alig győzik csikkjeiket gyűrni, szenvedélyüket visszafogva. Ám a nővér megérzi.
– Elég! Vége a pöfékelésnek! Mindjárt nagyvizit! Mondtam már Sanyi bátyám, ha rá akar gyújtani, kiviszem magát. Csak csöngetnie kell. Miért nem szól? Van a sarokban egy vérző beteg, minek kell itt rontani a levegőt? Kuporognak kilencen ezen a kis helyen és nem érzik amúgy is milyen büdös van?
Ablakot nyit, hármat. Szusszanjon ki a füst, a sebek és az áporodott férfiszag. Csönd felel, csak az ajtó mellől érkezik felszabadult sóhajtás.
– Beszélhet ezeknek, Pirike! – s legyint egy teátrális mozdulattal.
Pirikét ez nem érdekli, borotválni jött. A fordított L alakú szobában, bent a középső ágyhoz lép.
– No. Leszedjük ezt a bundát. Jó lesz? Gergő bácsi!
Az öreg csak bólint. Egyik lábfeje és másik lábszára teljesen hiányzik. Négy napja operálták. Négy napja fájlalja levágott lábának öregujját.
– Nővérke. Egy kicsit, egy aprócskát fogja meg a lábam a hideg kezével. Biztosan hűsítené a kínom! – szól fájdalmas hangon. És néz. Nézi a fiatal nőt, ahogy szemét ráncolva dolgozik az ő arcán.
Pamacs, pamacs, pamacs, majd, a borotva, kaparó hangja, és loccsan a vízben a szőrtől ázott penge.
– Az Isten áldja meg Gergő bácsi! Tudja jól, hogy nincsen már ujja. Hogyan fogjam meg?
S eszébe jut a műtét napja, amikor Zoli kihozta a bebugyolált lábat a műtőből, s fütyörészve vitte a folyosón. Vicces, hetyke kis műtősfiú, aki épp Ildikót találta megfelelőnek a tréfára. Ildit, aki még a kilincset is gumikesztyűvel nyitja...
– Hopp, Ildi! Fogd már meg egy kicsit, mindjárt jövök! – Nyomta a meglepett nővér kezébe a leamputált lábat és beszállt a liftbe, ne is lássa őt. Ne lássa a pukkanó göndör kacajt.
Az meg kapta is, nem is, de letenni nem merte, s mikor felfogta mit tart a kezében, csak sikkantott. Megrémült, mikor szétnyílt a csomagot tartó ruha és nyilvánvalóvá vált az emberi végtag léte az ő kezei között.
– Zoli! Te nagyon hülye! Hol vagy már? Gyere ide, mert lenyomom a szádon rögtön az egészet! – Pánikolt, mire a fiú, könnyezésig nevetve kapta ki kezéből a csomagot.
Piri szánta az öreget. Sebét átkötözte, enyhítő szerrel megitatta, és beszélgetett vele. Megtudta, hogy magányosan él kis házában. Egyedül, kilátástalanul az önálló életre, így lábak nélkül. Egy lábbal és a művégtaggal azért elboldogult valahogy. De télen fát vágni, szenet hordani és egyáltalán csak létezni is önmagában lehetetlen.
– Otthonba nem menne, Gergő bácsi? – Ott ellátnák magát rendesen. Csak nehéz bekerülni. Talán sikerülne, még ha átmenetileg is, a télre. Aztán majd csak lenne valahogy. Nem?
– Mennék, ha tudnék – sóhajtotta ki a szót.
Piri azonnal kiment, kereste az orvost. Hátha, hátha rávehető a segítségre. Nehezen ment. Az orvos nem értette neki mi köze ehhez. Ő nem azért van itt. De Piri nézte. A szemét kereste, kérte, szinte könyörgött a tekintete.
– Tegnap halt meg a Berci bácsi. Csont sovány volt, mert nem tudott menni. Még a boltig se. Már operálni se lehetett, hiszen tudja. Senki rá se nézett. Gergő bácsit akkor minek operálta meg? Miért nem hagyta fél lábbal meghalni?
Ez betalált. Igaz, két órát ült a telefonon, majd délután is órákig telefonált, mire elintézte. S aztán megkereste Pirit, hogy megköszönje. Az emberségét köszönje meg.
– Nekem? – mosolygott rá, aztán ment is, hogy a kacsákat begyűjtse.
– Uraim! A madáritatást, most tessenek elintézni, mert csak nagyvizit után kapják vissza az edényeket.
S rendezte az ágyakat, szórta ki a morzsás vackokat. Egy-egy mosoly, cirógatás azért kijárt a nyomorultaknak.
Berci matracai is visszakerültek, az ágy rendezetten várta az új hálótársat, mire elindult a slepp.
Elől a tanár, majd a főorvos és a főnővér. Utánuk az osztályos nővér és orvos, majd az al- és kisorvosok. Az eleje már bent volt a szoba végében, de a vége még mindig az ajtóban toporgott. Kicsi hely, furcsa alakú szoba... S csak azt hallani hátul, hogy tombol bent a nevetés. Először finom hullámban kezdődő kuncogással, majd a visszafojtott erővel egyenes arányban növekvő vággyal, hogy kitörjön és tomboljon elemi erővel. Hátul még nem tudták min kacagnak az elején, de már nevettek. Mi lehet? Ugyan mi? Ebben a szörnyen szomorú és halálszagú kórteremben ennyire mulatságos?
S ahogy nyomult előre a fehér sereg, egyszerre ők is meglátták, amin mindenki nevetett: a Berci lelke bámult be az ablakon.
A kitárt ablak közepén állt egy gerle, csőrében egy csikket tartva. Állt és nézett szomorúan. A galambnak csak egy lába volt. Állt az egyetlen lábán, s Piri nem értette, mit lehet ezen nevetni...

5396
Kitti - 2016. május 03. 19:56:20

Kedves Ági!

Köszönöm, hogy itt jártál és olvastál. Örültem neked.
Üdv.
Kit

5407
tamasagi - 2016. május 03. 13:09:12

Szomorú,tartalommal,ám kesernyés humorral szőtt történetedet,szívesen olvastam,gratulálok
szeretettel.. ÁgiIn Love

5396
Kitti - 2016. április 25. 23:17:39

Értem Viola. Köszönöm, hogy itt voltál!Rose

277
farkas viola - 2016. április 25. 20:22:42

Kedves Kitti!
Belemélyültem írásodba és beleszomorodtam. Van benne humor is, de én nem kérnék belőle.
Szeretettel olvastalak: Viola Rose

5396
Kitti - 2016. április 23. 21:54:05

Én köszönöm, hogy itt voltál és véleményedért külön köszönet kedves Janna!Rose
Kit

4465
Janna - 2016. április 23. 20:00:51

"Az orvos nem értette neki mi köze ehhez. Ő nem azért van itt."
"Az emberségét köszönje meg."
"Piri nem értette, mit lehet ezen nevetni..."
Őszinte, igaz, az olvasót megindító írás. A lezárás lehet: humorral való feloldása a nehéz eseményeknek.
Köszönöm. Rose

5396
Kitti - 2016. április 22. 20:20:03

Köszönöm Rzsike, hogy itt jártál, olvastál és véleményeztél is! Mindig nagyon örülök neked!
Üdv.Rose
Kit

4694
Rzsike - 2016. április 22. 19:57:27

Kitti gratulálok,remekSmile

5396
Kitti - 2016. április 22. 08:09:30

Kedves Noémi!

Mindig örülök, ha látlak. A neved a kedvencem. Smile
Szeretettel
Kit

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.