Kitti: Exit
A fantasztikus éjszaka után pocsék reggel jött. Julit kivittem a repülőtérre, miközben végig a combját néztem, ahogy keresztberakott lábain feszült a csillogó harisnya. Nagy kedvem lett volna leteperni, és hátrafeszíteni a derekát a leengedett ülésen, s újra érezni lüktető testét alattam, de nem lehetett. Még a végén nekem kell kilökdösni az ajtón, hogy menjünk már végre, mert lekési a gépet, ami hat hónapig nem is tér majd vissza vele. Hat hónap. Bele se szabad gondolni mi a fenét kezdek nélküle addig?! Unalomhegyek lehetősége tornyosult előttem, mégis vigasztalni kellett, nehogy meggondolja magát. Elvégre nagy szerencse, ha valaki hat hónapra a Föld másik oldalára mehet kiküldetésbe.
- Hamar elszáll, majd meglátod - Mondtam neki, de elsősorban magamra gondoltam, hiszen még el se indult, máris hiányozni kezdett.
- Hívlak majd jó? - Aggódott. - Sokszor hívlak, jó? - S már görbült az édes szája sírásra.
Na, ebből már épp elég ennyi - suhant végig rajtam, és alig vártam már, hogy zsebkendőt lengetve intsek a gépe után.
Azonnal eszembe is jutott búfelejtésnek való programom, s a hirtelen jött ötlet fellelkesített. Mozdonyvadászatra megyek. Határoztam el, és fordultam Ferihegyről az állomások iránya felé. Fényképezőgépem mindig a kocsiban utazik velem, nem beszélve a technika csúcsáról, ami a telefonokban, szinte tökélyre emelkedni látszik. Mire átszeltem a belvárost, legalább kétévnyit kopott a kuplung, már-már úgy hittem hagyom az egészet ebek harmincadjára veszni. De kitartottam hősiesen, így másfél óra alatt kijutottam a fővárosból, s a budai hegyek alatt autóztam tovább csinos kis falvak felé. A Nap fényesen kacsintott be hátulról a kocsi szélvédőjére, és vidáman melengette bal karomat a volánon. A hetes úton már lehetett haladni is...néha. Szörnyű vízióként sejlett fel az M41-es mozdony, maga után vonszolva a grafitis vagonokból hármat.
- Na, ezt akartad? - Szólítottam le magam, de dacos lettem, és nem válaszoltam semmit. Mekkora marharépa vagyok! Már évek óta nincs NoHAB-járat az országban, és csak most jutott eszembe.
Hiába. Juli távozása teljesen felkavart.
Csörgőt nem fotózunk, még tönkremegy a gép, Szergejt meg főleg nem, de azt legalább nem is láttam. Székesfehérváron megcsodáltam a ruszki-laktanyát, majd Szabadbattyán felé térve inkább, a vágányok felé orientálódva haladtam. Polgárdi Ipartelepnél megálltam, leképeztem a vasúti rakodót, ahol cukorrépa-szállítás zajlott anno. Jó kis iparvágány, kissé távolabb a másik, ami piros táblával zárolva van a halandó pór-nép elől. Ugyan miért? - Töprengtem, de figyelmem elterelődött hirtelen, ahogy a rikácsoló női hang, tudatomig emelkedett.
- Lődd le Gazsi! Lődd le a mocskot! - Hallottam, és szaporázni kezdtem lépteimet. Fényképet már távolabbról sikerült összehozni, szépen zoom-oltam Gazsit, ahogy egy hat hónap körüli vizsla-féle korcs orrához tartja a fegyvernek látszó tárgyat, Gazsiné meg kezében kinyújtva tartja az áldozatot.
- Mi bűne az ebnek? - kiáltottam oda - s ahogy Gazsi a hajolásból emelkedett, a fegyvernek látszó tárgy, ami teljesen puska forma volt, a mellemnek szegeződött.
Éreztem, ahogy heréim felkúsznak a hasfalam mögé.
- Megharapott a mocskos dögje! Kinyiffantom azonnal - villámlott rám a Gazsi, puskáját szépen rám tartva.
Nem sokat töprengtem, igazat adtam a kis korcsnak, én is megharaptam volna a helyében, de ez csak pillanatnyi érzéshullám volt.
- Engedje el. - Kértem.
- Takarodjon innen, mer' megjárja, mint ez a mocsok e! - Barátkozott velem a dakota, de hajthatatlan voltam, ahogy közelebbről is láttam a remegő kis barna állatot, a nőnek alig nevezhető perszóna kezében.
- Nosza. Embervadász úrhoz van szerencsém? - Vigyorodtam el, bár heréim ismét feljebb kúsztak, a következő húzódásnál biztosan a számban lesznek. - Különben is, így pont a "hölgy" kezét fogja ellőni! - Blöfföltem.
A női nem megcsúfolására született kócos némber azonnal eleresztette az ebet, aki farkát hasa alá húzva rohant a lábam mellé, menedéket remélve.
- No, adjad vissza azonnal, vagy meglűlek! - Ragozódott át menet közben mondata szájában, és fenyegető mozdulatokkal közelíteni kezdett felém. A telefonom bejelzett, Juli hív. Most nem, Juli. Nem veszlek fel.
- Figyelj már ide testvér - Utálkoztam. - Megveszem a kutyádat. Nem fog többet megharapni, azt garantálom.
Ekkor eszembe jutott, hogy csak egyetlen húszezresem van. Na, annak most szépen dobhatok egy búcsúcsókot...Vagy erőltessem a visszajárót?
- Ötezer alatt nem adom - lágyult Gazsi hangja, s én már emeltem is a reszkető kiskutyát magamhoz, nehogy orvul letámadja. Zsebemből kivágtam a húszast, áthágtam a vágányokon, és gyorsan bevágódtunk Exittel a kocsiba.
- Áldja meg az Isten! - Hallottam még a hátunk mögött, de már faroltam is ki onnan, szaporán húzva a csíkot, nehogy eszükbe jusson utánunk lőni az alázkodásért, amit a szálldosó húszezres miatt tettek. Mobilommal, még lefotóztam őket gyorsan, aztán spuri.
Főkajárt megmutattam új társamnak, aki Juli helyébe jött és azonnal Exit nevet kapott tőlem. Elvégre, szép kijárat volt ez a halál torkából, most épp velem együtt. No, meg Julit is egy ilyen feliratú ajtó nyelte el a szemem elől, s a képe még mindig előttem lebegett.
Újdonsült társam a hátsó ülésről szépen átkúszott mellém, vidáman szemlélve a tájat az ablakon, és farkával gondosan söpörgette ülésemről, reggeli falatozásom maradványait.
Valahogy elment a kedvem a mozdonykereséstől, M61-es úgyse jár már, esetleg az Északiban tudnám lefotózni, ahhoz meg nem volt már kedvem.
Hazaérve azonnal konstatáltam, hogy Exit ritka intelligenciával megáldott jószág, bár ezt már az előzményekből is erősen sejtettem. A lakásban körbejárva kiválasztotta kedvenc fotelomat, csillogó tekintettel bámult rám belőle, s így együtt sósmogyorózva örvendeztünk egymásnak műsorzárásig. Hamarosan rájöttem, hogy bizonyos szempontból jobb társaság, mint Juli, főleg reggelente, amikor fogai között hozta utánam a papucsom, vagy a kerítés rácsai közé bedugott napi sajtóm lapjait. A kilincset úgy kezelte, mintha tanítottam volna, akadály nem lehetett előtte csukott ajtó, de még arra is ügyelt, hogy maga után bezárja. Ami végképp elgondolkodtatott, az a hangja volt. Szinte soha nem ugatott. Ha roma ment el mellette az utcán, azonnal vicsorogni kezdett, szinte az a benyomásom támadt, hogy több foga van, mint egy cápának. Félelmetesen felhúzta ínyét, szőre felállt az ég felé, és morgás nélkül támadni készült. Legjobb cimborám talán félvér lehetett, mert Exit mellett képtelenség volt beengedni az ajtón. Így fogtam, kikötöttem a kisszobában lévő asztal lábához, nehogy kijöjjön az ajtón, majd a nappaliba tessékelve vendégemet, épp sörözni kezdtünk...volna. Exit, elindult az asztallal, amiről a tárgyak szépen letáncoltak jobbra-balra, de ez őt cseppet sem zavarva, tovább haladt az ajtóig, ahol az asztal bent, a kutya kint maradt, félelmetes vicsorgások közepette.
Reggelente langyos nyelvével lökdöste a takaró alól kilógó sarkam, s alig várta, hogy lábaimat, az általa rágicsált papucsaimba dugjam. Hajnali együtt futásainkról, még egy marha pörköltért se mondott volna le, s lihegésével végigzenélte a napkezdeteimet.
Magányom ötödik hónapjára már kiválóan ismertük egymást. Nem túlzok, ha azt mondom, Juli alig hiányzott az életemből, pedig azelőtt nehezen képzeltem a napokat nélküle. Persze, azért vártam már, hogy végre visszatérjen, és együtt élvezzük az ebbel, és a-nélkül a régi életünket.
Juli érkezése előtti éjszakán, pont úgy tértünk nyugovóra Exittel, mint bármelyik estén. Kiskutyám szépen körbejárta a házat kívül-belül, majd fotelomban elhelyezkedve búcsú-puszit dobtunk egymásnak. Aztán nyugovóra tértünk. Éjszakai nyugalmamat egy bődületes ordítás zavarta meg hajnal kettőkor...
Amíg én édesdeden szundikáltam, kamrám ablakát valaki csendesen körbevágta, hogy a kilincsnél benyúlhasson kinyitni. Exit nyilván hallott mindent, és szépen belopakodott, felült a padláslépcsőre, majd kivárta, amíg a kéz behatol a résen keresztül. Abban a pillanatban ugrott, bizonyára jól időzítve és célozva, mert az ordítás után csak a befőttek csattanó szaltója és a liszt, cukor, puffanó esésének hangja hallatszott. Exit leesett egy méter magasról, magával sodorva a polcról a dolgokat, szájában pedig két ujjal. Az egyiken tetoválás: kapd be... A másikon talán évszám: 195...lehetett. Azonnal riasztottam a zsarukat, akik először elsápadva, majd röhögve vették tudomásul, hogy a behatoló ujjlenyomatát simán levehetik.
Végül is, hamar megtalálták Gazsit, én pedig a káromért kisvártatva felmarkoltam Exit árát. Egy húszast.
5486
Magdus Melinda - 2016. május 13. 21:24:27

Kitti!

Kitti!

Jó kis történet, élvezettel olvastam. Néha bizony az állatok elviselhetőbbé teszik életünket és betölthetik a hiányzó családtagok által okozott űrt. A végén pedig ott a csattanó Wink

Gratulálok ismét!Smile Várom a következő izgalmas írásodat!

Melinda

277
farkas viola - 2016. május 13. 20:34:01

Drága Kitti!
Nagy örömmel és érdeklődéssel olvastam kitűnő írásod, teljesen átélve Exit cselekvéseit.
Egyébként is nagyon szeretem a kutyákat és persze minden állatot.
Szeretettel gratulálok: Viola RoseRoseRose

4694
Rzsike - 2016. május 13. 20:25:36

Kitti,remekelsz.Szeretlek olvasni.Rose

5396
Kitti - 2016. május 13. 18:52:10

Jaj, nagyon örülök, ha tetszett neked Anita! Köszönöm szépen a látogatásod és az olvasást! Én teljesen odavagyok az állatokért. Smile
Üdv.
Kit

4302
Fedak Anita - 2016. május 13. 18:29:48

Gratulálok, kedves Kitti! Jó kis történetet írtál erről az okos állatról.
Szeretettel olvastalak.
Üdv.: Anita

5396
Kitti - 2016. május 13. 12:10:47

Kedves Ági! Nagyon örültem neked, köszönöm, hogy megtiszteltél az olvasással is. Rose
Üdv.
Kit

5407
tamasagi - 2016. május 13. 00:01:50

Kitt megint jól megírt történetet olvastam a tolladból,gratulálok,élmény volt olvasni!!szeretettel:: ÁgiIn Love

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.