Nagy János 2: Együtt jóban-rosszban (2016. augusztus)

Az öreg Gerzson azonmód, ahogy bejött a krumpliföldről, eldőlt az ágyon, mint ha maga is csak egy jól megtermett krumplis zsák lett volna.
- Az ördög vigye el, de mocskos meleg van! - sóhajtotta és keze fejével letörölte homlokáról a verítéket. Cudar mód szomjas is volt, de most egyelőre annak örült, hogy végre kinyújtóztathatja fájó végtagjait. Inni majd ráér, ha egy kicsit visszatér belé a lélek.
- Hallod Örzse, kár volt ennyi sok kolompért ültetni! Majd kolompért zabálunk egész évben, mi! - tette hozzá zsörtölődő hangon. Lerúgta a lábáról az ócska bakancsot. A lábbeli talpából egy csomó föld hullott a hajópadlóra, ami amúgy is megérett már egy tisztes takarításra.
- Jól van, no! Majd kisöpröm, nem kell mindjárt óbégatni velem. Más dolgom sincs, csak örökké a szobát ganézni! Mi lenne, ha végre te is csinálnál valamit? Beteg vagy, tudom! Persze, hogy tudom. Hallgatsz,mi? Na, ne nézzél már így rám! Mondom, hogy kitakarítok...
Egy idő után fölült az ágyon, fogta a bakancsot és berakta a kamrába a polc alá. Lehajolt, megemelte a demizsont, meglötyögtette, hogy akad-e még benne egy kis jóféle borocska. Szomorúan konstatálta, hogy bizony már igencsak az alján árválkodik néhány deci. Egy öblös vizespoharat félig töltött borral, a tetejére hideg vizet merített a zománcos vödörből.
- Elfogyott a szifon patron Örzse! Majd szóljál, hogy hozzak, ha bemegyek a faluba! Ide írom erre a papírra, mert te is elfelejtesz mindent! - legyintett az asszonyra. A pohár tartalmát egy szuszra leeresztette a torkán. Jóleső érzéssel pödörte meg a bajszát.
- Megérdemlek még egy pohárral Örzse! Jól van, no! Nem kell mindjárt a falra mászni, ha iszok egy kicsit! Mondom, hogy rettentő meleg van oda kint. Persze, könnyű neked, te csak itt üldögélsz a jó hűvös szobában, én meg meggebedek a kolompér ásásban! Látod, el is fogyott, az utolsó pohár még félig se lett tele. Majd veszek egy demizson bort, ha a postás meghozza a nyugdíjamat. Azt nem kell fölírni, azt nem felejtem el! - nevetett hangosan az öreg.
A kiürült demizsont visszavitte a kamrába, helyette leakasztotta a szögről a füstölt szalonnát. A kredenc fiókjából elővette a kenyérvágó nagy kést és egy jókora szeletet szabott le magának. A konyharuhából kicsomagolta a kenyeret, a késsel keresztet rajzolt rá, majd abból is vágott egy tisztességes adagot.
- Gyere Örzse, egyél! Nem vagy éhes? Á, te sose vagy éhes! A fene a jó dolgodat! Az a sok orvosság, amit beszedsz, az veszi el az étvágyadat! Inkább innál egy kis jóféle pálinkát! Többet ér az mindenféle francos gyógyszernél. Csak mérgezed magad!
Komótos mozdulatokkal kinyitotta a szoba ablakának belső szárnyát és az ott lévő nagy dunsztos üvegből kihalászott néhány termetes kovászos uborkát. Egyikbe beleharapott és elégedetten állapította meg, hogy az pont annyira savanyú, ahogy ő szereti. A kockás konyharuhát az ölébe terítette és vetett egy pillantást a feleségére. Aztán dühösen fölmordult.
- Na, jól van, megmosom a kezem! Az idegeimre mész ezzel az örökös kézmosással! Elmegy még az ember étvágya is! Csak ne néznél úgy rám, mint valami zsiványra!
Dühösen merített vizet a vödörből a lavórba és alaposan megmosta a kezét. Szikár, ráncokkal szabdalt keze volt az öreg Gerzsonnak, amit a nehéz fizikai munka és a kor alakított ilyenné. Megtörölte a kezét egy agyonhasznált, foszladozó törölközőben és végre nekilátott falatozni. Közben gondolt egyet és bekapcsolta az öreg rádiót, ami korban talán vetekedett vele. A vén jószág recsegett egy darabig, de aztán tisztán felcsendült a híreket mondó női hang. Az öreg fél füllel a hírekre figyelt, miközben továbbra is szorgalmasan kockázta a szalonnát, harapta a kovászos uborkát.
- Hallod Örzse, milyen bolond világot élünk! Robbantgatnak! Meg vannak bolondulva az emberek! Tisztára meg vannak bolondulva! Még jó, hogy itt a tanyán mi békében élünk. Itt csönd van és nyugalom. Itt nincsenek ilyen bolondok!
Befejezve az evést, a konyharuhával letörölte az asztalt, a kenyérmorzsákat nagyvonalúan a hajópadlóra söpörte. Miután a pohárból kihörpintette a maradék bort, azt egy kis vízzel kiöblítve a mosogatás nehéz, fáradságos terhét is letudta. Elégedetten vetett egy pillantást az asszonyra.
- Csak aludjál nyugodtan! Én elszívok egy pipát kint a verandán. Nyitva hagyom az ajtót, hogy meghalljam, ha kell valami. Mi lenne veled nélkülem? - dörmögte a bajsza alatt.
Kényelmesen elhelyezkedett egy vesszőből font, rozoga fotelben, amit máshol már régen a tűzbe vetettek volna, de itt a tanyán teljesen megfelelt arra a célra, amire használták. Az öreg megfontolt, nyugodt mozdulatokkal megtömte a pipáját és jóleső érzéssel eregette a füstöt az ég felé. Elgondolkodott az élet dolgai felől. Az egész életét a téglagyárban töltötte. Inasként került oda még kölyök korában, és onnan ment nyugdíjba. Kemény munka volt! Sokat kellett dolgozni kevés pénzért.
- Hol van már a téglagyár? - tette föl magának a keserű kérdést. Megszűnt az is, mint annyi más. Amikor néhány éve arra vetette egy elintézendő dolog, megdöbbenve látta, hogy a régi munkahelyét az enyészet eszi. Az utakat felverte a gaz, az épületek düledező félben, kitört ablaküvegek, tátongó ajtónyílások, szeméthegyek nyújtottak lehangoló, csúf látványt. Az öreg szívét összeszorította valami sosem érzett rossz érzés, az elmúlás kegyetlen, vissza nem fordítható, fájdalmas érzete. A felidézett emlék mázsás súllyal nehezedett a lelkére, amit talán egy pohár borral lehetett volna könnyebbé tenni, de hát a bor elfogyott az utolsó cseppig.
- Bolond világ! - mormogta, miközben a fejét lassan lehajtva elszunyókált a veranda hűvös árnyékban. Nyugodt, mély álomba merült, amit egy óra elteltével a kutya csaholása riasztott meg. Az öreg álmos szemekkel nézett körül. A kerti kiskapu előtt a szomszéd tanya fiatalasszonya, meg a süldő lánya álldogált a biciklit támasztva.
- Jó napot, Gerzson bácsi! Hoztam magának egy kis paprikás krumplit ebben a lábasban, meg lekváros buktát, most sütöttem. Majd ráér visszaadni a lábast.
Az öreg még félig álomittasan a kapuhoz botorkált. Átvette a nejlon zacskóban levő eleséget.
- Nagyon köszönöm Juliskám! Hiszen ez rengeteg! Egy hétig is eleszegetjük mi ezt az Örzsével. Tudja mi már kevéssel is beérjük.
- Jaj, ne beszéljen már butaságokat Gerzson bácsi, hiszen az Örzse néni már két éve meghalt! Hiszen mi is ott voltunk a temetésén!
Meghalt... meghalt... - visszhangozta az öreg, majd halk sóhajtással megfordult, elindult befelé a házba. Még hallotta a fiatalasszony félhangos szavait.
- Teljesen megbuggyant az öreg! Az agyára ment a magány.
Az öreg Gerzson a nejlon reklámtáskát a konyhaasztalra tette, majd imigyen szólt.
- Hallod Örzse, azt mondják meghaltál! Pedig hát csak beteg vagy, de majd én megápollak. Egyet se félj, majd én gondoskodok rólad!
Azzal a konyhaasztalon felállított réges-régi esküvői fotót visszaakasztotta a falon lévő szegre, oda, ahol azelőtt is volt. Leült a hokedlire a megsárgult, megfakult fényképpel szemben.
- Látod, azt hiszik, egyedül vagyok! Nem tudják, hogy te most is itt vagy velem. Azt gondolják, megbolondult az öreg Gerzson. Pedig én megfogadtam szent esküvéssel, hogy együtt leszünk jóban-rosszban, amíg csak élek. Nehézkes léptekkel bement a kamra hátsó részébe, ahol egy nagy, négyszáz literes fagyasztóláda árválkodott a sarokban. Fölnyitotta a láda tetejét. A láda alján hófehér dérrel borítva, kificamított végtagokkal ott hevert a felesége holtteste.
Az öreg elégedetten szemlélte a jéggé dermedt testet.
- Hallod Örzse, azt hiszik megbolondultam! Nem tudják, hogy nem vagyok egyedül. Hiszen én már a temetés napjának éjszakáján kiástalak. Csak nem foglak otthagyni a koporsóban rohadni egyedül! Szépen visszacsináltam a sírt, nem vette észre senki. Csak pihenj nyugodtan, én majd vigyázok rád - mondta, majd a fagyasztó tetejét gondosan lecsukva, kiballagott a kamrából.
5396
Kitti - 2016. augusztus 01. 22:51:56

Kedves János!

Nem idegen amiről a novellácska szól. Volt már ilyen a világban, amikor valaki annyira kötődik valakihez, hogy elképzelni sem tudja nélküle az életet, hát a sírból is visszahozza magának. Mindenképpen egy lelki defekt ennek az okozója, hiszen nem normális dolog, hogy valaki képtelen a veszteséget feldolgozni.Bár az öreg Gerzson számára igen is az. Tudja, hogy amit tett az nem való, nem is árulja el senkinek. Önmagáért, önmagának létezik egy olyan világban, amit ő épített fel magának. Betartja azokat a szabályokat, amiket az eltávozott elvárt tőle, beszél hozzá, neki él. A kívülállók számára ez akár visszataszító is lehet, a rögeszmésen ragaszkodó számára viszont az életet jelenti. Végül is szörnyű lehet ennyire kisemmizettnek, magányosnak és üresnek megélni az életet, valahol megértjük az öreget írásod nyomán. De közben mélységes szánalom, amit érzünk, ha rá gondolunk.
Írásod elején már érezhető, hogy valami nem úgy van a helyén, ahogy kéne, hiszen csak Gerzson monológját olvashatjuk válaszok nélkül. Márpedig egy feleség mindig beszél. Smile Már az elején lehet tudni, hogy Gerzson a volt asszonyával tölti ki végtelenül üresnek érzett napjait. Bár a befejezés fagyasztója kissé megdöbbentett. De hát ilyen a sírig tartó fogadalom... Gerzson szerint.
Remek képi ábrázolása van a tanyasi estének, és Gerzson beszédein át a napi ritmusnak.
Meghökkentő mesédet élvezettel olvastam.
Barátsággal
Kit

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.