Fekete Ferencné dr.: A kételkedő műkedvelő
A kételkedő műkedvelő

A sport rendezvényt követően úgy gondoltam, hogy egy kis kulturális program is erősítené mindhármunk barátságát. Tudomásomra jutott, hogy a Műcsarnokban Picasso rajzaiból nyílt kiállítás. Én nagyon szerettem volna megnézni. Egyik alkalommal kávézás közben felvetettem annak közös megtekintését. Eleinte sokat töprengtem azon, hogy jó ötlet-e éppen erre a kiállításra meghívni őket, de végül is rászántam magam. Meglepődtem, mert nagy örömmel fogadták a javaslatomat.
A Műcsarnok előtt találkoztunk kora délután. Abban az időben ingyenes volt a kiállítások megtekintése, nem kellett hosszú sorban várakozni a belépő jegyekért. Az üdvözlést követően rögtön bementünk a kiállító terembe. Klára minden kertelés nélkül elárulta nekünk, hogy ő még itt sohasem járt. Meg is adta a módját a mai napnak az ünnepélyes öltözetével. Szép sötét kosztümben, hófehér ingblúzban jelent meg. Ez számunkra újszerű volt a már megszokott úti ruházatához képest. Valljuk meg őszintén, hogy a napi bejáráshoz, vonatozáshoz abban az időben nemigen öltöztek ki az emberek. A táskáját is felcserélte egy ridikülre, amit izgatottan hol az egyik, hol pedig a másik kezében szorongatott. Bizonyára nagyon szokatlan volt a számára, de úgy gondolta, hogy egy Picasso kiállításra csak így illik megjelenni.
Annak idején, amikor a kávézóban elhatároztuk magunkat, akkor Jenő, aki igen alapos ismeretekkel rendelkezett az absztrakt művészetről megosztotta velünk azokat. Elsősorban az irányzatról és a művész egy két alkotásáról cseréltük ki a gondolatainkat. Klára türelmes hallgatója volt a kettőnk beszélgetésének. Egyszer csak nagy hirtelen közbeszólt.
- Á, most hallgatva benneteket már tudom, hogy ki volt az általatok oly nagyra tartott híres művész. Ő rajzolt a szalvétákra mindenféle kriksz-krakszot, amiket aztán a fizetségként elfogadtak tőle. Nahát, nekem aztán rajzolhatott volna akármit, nálam a fogyasztás árát kellet volna kifizetnie. Jenővel mosolyogva hallgattuk a véleményét és megsejtettük, hogy a kiállítás anyaga sem fogja őt elbűvölni.
Ennek ellenére mégis eljött velünk és még pirosítót is tett az arcára és ajkára. A teremben már sokan nézelődtek, így hamar elsodródtunk egymástól. Külön-külön fedeztük fel a híres művész alkotásait. Klára időnként a látószögünkbe került. Elkaptuk egy-egy elégedetlen pillantását. Némelyik képet próbált egészen közelről szemügyre venni, de egyre jobban bosszantotta valami. Többször is körbejárt a teremben. Egyszer csak megállt mellettem. Félhangosan megjegyezte.
- Vagy velem van a baj, vagy a művész úrral volt, amikor ezeket papírra vetette. Most mond meg nekem őszintén, hogy ezen a képen te mit látsz? – állt oda a kép elé és kérdezte tőlem kétkedve. A csalódottság kiült az arcára. Féltem, hogy örökre megbánja, hogy velünk tartott. Nem beszélve arról, hogy a vélekedésének még nagyobb hangot ad majd otthon, vagy a munkahelyén.
Hozzáléptem, óvatosan a könyökénél fogva hátrálásra késztettem. Amikor a kellő távolságba értünk, akkor én kérdeztem tőle.
- Most te mond meg, hogy mit látsz? Megrökönyödve szólt, ez egy csúnya varangyos béka, egy két vonalból megrajzolva.
- Ugye, látod már, hogy kellő távolságból a vonalak megmutatják magukat. Ezt Picasso, a híres művész zseniálisan leegyszerűsítve közölte velünk, ezekkel a rajzaival, valamint azt is, hogy a világ nem is olyan bonyolult. Sokkal egyszerűbb, mint gondolnánk, csak egy kis fantázia és változó szemlélet kell hozzá
Klára a felfedezéstől megittasulva kereste meg a kedvesét, hogy mielőbb elmondhassa és megmutathassa neki a legújabb élményét. Messziről láttam, hogy egymásba karolva elölről kezdték a kiállított rajzokat újra, de most már más szemmel nézegetni.
2016-08-26.
Írta: Fekete Ferencné
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.