Kitti: Tisztelet az élőknek (2016. november)
Rohanunk. A hétköznapi hajszából észre se vesszük az öregasszonyt a Nyugati postája mellett. Ott ül, koszos, ócska rongyaiban, féloldalas testtartásban és néz. Nem kéreget, nem csinál semmit, csak hever. Hever a lábaink előtt.Ha megnéznénk, látnánk az arcát is. A kiábrándult fakó szemeket, a sokat megélt barázdáktól szántott arcot.A fehér haját, ami rövidre nyírt és általában , és más helyzetben tiszteletet vált ki. De itt, az utca sáros mocskában nincs tisztelet. Se az embernek, se a helyzetnek nem jár itt ki a tisztelet. Ő él. Még. Mint ahogy pár méterrel odébb a láb nélküli férfi.Ő kér.Rád emelei alázatos tekintetét.Te elkapod a szemed. Nem, te nem lefelé nézel, csak röpke pillanatra tekintettél a cipőd elé. Épp, csak, hogy el ne taposd. Ő nyújtja a kezét és markolja a levegőt, hosszúkás arcára hullik a szemergő eső.
Rohanunk. Ő marad. Neki nincs hová rohanni.Nincs is mivel. Deréktól lefelé elfogyott a teste. Tán baleset, tán egyéb az oka, nem tudni.Egyedül van a járdán, pedig sokan nyüzsögnek körülötte. Ő nem siet már soha.A sehová üressége hívja.Céltalan.Mi nem, nekünk van. Célok vannak. Viszont örömtelenül sietünk.
Pedig örülhetnénk, mert van kire gondolni, van kiért rohanni, van kikért hajszolni a hétköznapokat. Rohanunk és nem állunk meg. Bírni kell. Vinni kell. Az igát húzni kell. Nem gondolunk másra, ha nem muszáj, mert sok a gond, a bánat, a csapás. Szorongva rohanunk tovább.
De most, holnap, vagy a héten egy napra megállunk. Lehajtott fejjel nézünk előre egy temetőben, ahol sokunknak csak újabb rohanás a pillanat.Mi majd állunk. Zokogó lélekkel sírjuk befelé a fájást, ami az ő hiányából fakad. Az övéből, akit még itt, szerettünk. Aki még itt, szeretett. Kezünkben a virágkoszorú megremeg, ahogy ráigazítjuk, mint selymes hajára a simítást, ha élne. Ha élne.De nem él. A kripták és koporsók határtalan mélysége a valóságba ránt. S az emlékek fájdalma élesen vagy tompán,de szorítani kezdi a torkunk.
S én, hallom a barátom hangját: Isten áldjon! A búcsú hangján szólt. Az örök búcsú volt.A biztos nyugalmi pont,a szeretet, a humor volt ő maga.Rá is emlékezek, mikor viszem a mécsest, a gyertyát, s megpihenve a neve előtt, a barátságunk előtt tisztelegve,meggyújtom a lángot. Érte. S mindannyiunk szerette előtt. A néhai öregasszony, a lábatlan férfiak, és csecsemők előtt,anyáink, hőseink és koldusok előtt, akik egyszer éltek.Majd este az ablakban is égnek a gyertyák, mert sok az elköltözött. A nap kevés, a hét kevés, hogy bejárjuk a várost, az országot, a földet.Aztán kezdődik megint a hétköznapi hajsza, ahogy kergetjük magunk előtt az elmúlás napját.
S mi csak rohanunk...
5396
Kitti - 2019. november 02. 06:47:16

Köszönöm kedves Kankalin a figyelmed és a gondolataidat! Talán igazad van, bár a temetőről ma már azt gondolom, hogy a gyász érzése ott csak felerősödik, és fájdalommal tölti el azt, aki szeret. Felerősíti a hiányt, a végtelen űrt és rádöbbent mennyire egyedül vagyunk.
Azt gondolom, inkább az élők, az itt lévők azok, akiknek szüksége van megbecsülésre, tiszteletre, és arra a szeretetre, ami nélkül nem érdemes élni.
Mint pl. tiédre, amivel megleptél most és amit nagyon köszönök!

6208
Kankalin - 2019. október 28. 06:45:38

Szia Kitti!

Jó, hogy épp ezzel az írásoddal találkoztam, mert elgondolkodtam igazáról. Az állandó rohanásban nem vesszük észre a belső értékeket, csak kívülről szemlélünk, legtöbbször még úgy sem.
Kell, hogy megálljunk, kell, hogy elgondolkodjunk ezen és erre a temetők csendje kiválóan alkalmas, mert ott egymagunk lehetünk a gondolatainkkal még embertömegben is.
Hogy mik ezek? Bennem hosszú idő óta érlelődik, hogy nem azon kell sírni, ami nincs, ami már elérhetetlen a dimenziók távolsága miatt, hanem az életre koncentrálni, ha már ezen a földön maradtunk. Sok évembe telt, amíg eljutottam addig, hogy képes vagyok az elméleti síkot gyakorlatra váltani.
És igen, nyitott szemmel kell járnunk, észrevenni másokat, észrevenni a szépet, attól is előbbre juthatunk.
Köszönöm a gondolkodtatást. Smile Rose Heart

Szeretettel: Kankalin

5396
Kitti - 2016. november 05. 18:40:41

Drága Jégmadár, Janna és Laca!
Nagyon szépen köszönöm az olvasást és a kedves, meleg hangú hozzászólást is!
Kit

2951
Firm76 - 2016. november 04. 19:11:47

Kedves Kitti!

Köszönjük ezt az írást!

Üdvözlettel: LacaSmileRose

4465
Janna - 2016. november 03. 17:54:45

Tömören sokatmondó és ez jó! Wink Rohanunk...

3757
jegmadar - 2016. november 02. 13:14:35

Remek írás. holnapmagazin.hu/images/smiley/red_rose.png

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.