Bakos József: Körforgás
– Nagyon szép volt – suttogta az öreg, és szemei elhomályosodtak. – Piros, rövid szoknyát viselt, keményített fehér blúzt és szandált. Az ujjai szinte feketék voltak a portól, de őt ez cseppet sem zavarta. Tekerte a biciklit, és árkon-bokron át száguldott vele. Barna, hosszú, kibontott haját fújta a szél, arca pedig sugárzott a boldogságtól. Így láttam meg őt legelőször, amikor falun nyaraltam…
A fiatal férfi már sokadszor hallotta a történetet, de most is úgy figyelt, mintha először mesélnék el. Lopva az infúzióra pillantott, majd a gyűrött, ezer ránc barázdálta arcot nézte. Minden mély kis árok egy-egy életszakasz emléke.
– Már akkor éreztem, hogy ő az, akire szükségem van, aki bearanyozza majd az életemet. A szülei nem nekem szánták, de kitartottunk egymás mellett, így nem tehettek mást, engedtek…
A nővér szinte hangtalanul lépett a szobába. Megigazította a takarót, amely kissé lecsúszott a lesoványodott testről, és egy kedves mosoly után megnyugodva távozott.
– Szép életünk volt, fiatalember – nézett az ágya melletti széken ülő fiára, akibe mintha tőrt mártottak volna, úgy rándult össze. Nem ismerte már meg az öreg, aki hirtelen elhallgatott, és a száját furcsán mozgatta. Szomjas volt.
– Igyon egy kicsit! – nyújtotta a poharat felé a férfi, és segített, hogy kortyolni tudjon a kihűlt teából.
– Köszönöm, nagyon kedves, hogy ennyit törődik velem, de haza kellene mennie, biztosan várják már otthon.
– Nem, nem kell mennem, éppen itt a helyem, a feleségem már a szülőszobában van – válaszolta, mintha csakugyan idegen lenne, aki véletlenül tévedt ide a szobába, és jótékony cselekedetként hallgatja a meséjét.
– Hát, ha nem untatom, akkor befejezem, amit elkezdtem – folytatta az öreg és egy mély sóhaj után belekezdett, mintha leltározná saját életét. – Szűkös évek jöttek a lakodalom után, mindketten dolgoztunk, kuporgattunk, és végül csak sikerült egy kis lakást vennünk. Aztán megszületett a fiunk is… – Töprengve nézte a fiatal arcot. – Ma már olyan jóvágású férfi… kicsit hasonlít is magára. Szóval sokat szűkösködtünk, de boldogultunk és tisztességgel neveltük a gyerekünket, addig az átkozott éjszakáig, amikor… – Mondatát mély, fojtó köhögés szakította félbe, és száján vércsík csordult ki.
A fiú határozott mozdulattal odalépett, letörölte egy zsebkendővel, és óvatosan végigsimította a ritkás, ősz fürtökkel borított arcot.
– Semmi baj… pihenjen kicsit!
A fakószürke szemek hálás pillantást vetettek rá, majd rövid csend után erőtlenül újra megszólalt:
– Ezt még befejezem, aztán mennem kell, érzem… – suttogta, és csukott szemhéjjal folytatta, mintha csak álmában beszélne. Egy film pergett előtte. Látta maga mellett a lányt, ahogy felnő, menyasszonyi ruhában az oltár elé vezeti, majd egyre hajlottabb háttal rendezi mindennapjait, főz, mos, neveli a fiát, sokszor egyedül… és végül az utolsó kép, ahogyan a szobában, az ágyon fekszik, csakúgy, mint most ő is itt. – Azon az éjszakán sem voltam otthon, dolgoztam, mint mindig, mintha ez lenne a legfontosabb a világon. Pedig frászkarikát! A konyhában esett össze, törékeny kis testét felemésztette a betegség, és én észre sem vettem… A fiunk talált rá késő este, amikor eljött hozzánk. Bevitte a kórházba. Még éppen beértem én is, mielőtt elment örökre… Még megfoghattam azt a drága, dolgos kis kezét, csókolhattam hideg arcát, homlokát, utoljára belenézhettem mélybarna, bársonyos tekintetű szemeibe…
A fiú lehajtotta a fejét, és megpróbálta könnyeit törölgetni, de sikertelen volt, így inkább hagyta, hogy végigcsorogjanak az arcán.
– Most már én is itt vagyok… – Köhögés rázta meg az öreg testét. – Megyek hozzád…
A nővér pillanatok alatt előkerült, a semmiből bukkant elő, a fiatal férfi nem is tudta mikor jött be a szobába. Csendesen az ágyhoz lépett, megfogta az öreg csuklóját, és csak egy apró fejmozdulattal jelezte, hogy már nincsen pulzus, a légzés is leállt.
A fiú tudta, hogy eljön ez a pillanat, de nem volt rá felkészülve. Erre nem lehet felkészülni. Csendesen sírt, majd felállt, búcsúzóul végigsimította a fájdalmaktól megszabadult, kisimult arcot, és kiment a szobából.

Mint egy holdkóros, úgy sétált a folyosókon, könnyeit törölgetve, majd miután kicsit összeszedte magát, elindult a feleségéhez. Mellette kell lennie! Most is és mindig, közös életük során. Nem követheti el azt a hibát, amit az apja. Az életet együtt, egymással kell élni!
A két szempár egymás arcát kutatta. Olyan ismerős volt ez az érzés! Nem nyúltak egymás felé, csak figyelték csendesen a másikat. Tudták, hogy sok mindent meg kell beszélniük, de azzal is tisztában voltak, hogy lesz rá elég idejük. Még gyűjtötték magukban az erőt, fogalmazták a gondolatokat, de mindketten boldogok voltak, mert tudták, hogy ismét együtt lehetnek.
A pillanatot azonban furcsa, váratlan esemény törte meg. Lassan elsötétült minden, és mintha csak egy mély kútba ereszkednének le, minden érzéküket elvesztve zuhanni kezdtek a semmibe. Félelmetes, mégis kellemes volt. Nem tudták, hogy mi vár rájuk, de mindegy volt, mert már újra láthatták egymást…

***


Idősebb, kissé borostás, gyűrött köpenyes orvos lépett ki a folyosóra. Egyenesen a fiatal férfihez lépett, és kezet nyújtott.
– Gratulálok, apuka! – mondta határozottan, és gyengéden megfogva a vállát, elindult vele a közeli ajtó felé.

A szolidan berendezett kórházi szobában felesége ült az ágyon, feje és dereka alatt párnákkal támasztva kissé gyenge, törékeny, csinos testét. Boldogan mosolygott, fejét felváltva jobb és bal karja felé fordítva csodálva ikreiket. Szőke hajfürtjei kissé csapzottan incselkedtek vele, de ezzel most nem törődött. Nézte a két kis csodálatos újszülöttet, a kislányát és a kisfiát.
A két pici csendesen feküdt, a két szempár pedig egymás arcát kutatta. Mindketten tudták, hogy még nagyon sok idejük van együtt… újra együtt…!

3757
jegmadar - 2016. december 29. 13:38:56

Na annyi lejött nekem Pál hozzászólásából, hogy jó helyen vagyok. Nem vágyok túlképzett olvasókra és nem akarok bekerülni az irodalomtörténetbe. Nekem bőven megfelel ha az ismerőseim olvasnak, kedvelnek, és egy alkotó közösségben beszélgethetek akár dilettáns (hozzá nem értő) módon. Na és még talán a dilettáns esetleg öncélú kritikát is szívvel tudom olvasni. holnapmagazin.hu/images/smiley/winking.png

4930
barnaby - 2016. december 29. 13:13:02

Elolvastam a történetet, és a hozzáfűzött összes kommentet...nem akarok különösképpen elemezni, -nem is értet hozzá- de maga a történet, a mondanivaló engem megfogott, lekötött, nem éreztem úgy, hogy "ugorjunk", mint ahogy Pósalaky úr is mondotta hajdan...Lehet, hogy nem elég kibontott e fiatalok története, de szerintem nem is eza lényeg itt. Az életben vannak dolgok, amiket sosem értünk meg "elsőre", ám később rájövünk, hogy minden úgy igazságos, ahogy történik velünk. Valamikor ad, van mikor elvesz tőlünk a Sors. Ám ha mérlegre tennénk egyszer a jót, és rosszat, meglepődnénk, hogy az egyensúly fenn áll, vagy inkább a pozitív oldalra billen a mérleg nyelve. Mivel az ember esendő- nem mindig érzékeli, értékeli így. Gratulálok Józsi, és Boldog Új Évet kívánok neked, sok-sok erővel, egészséggel a munkádhoz. Üdvözöllek:BSmile

2
Jozsi-foszerkeszto - 2016. december 29. 12:25:29

Kedves Mária (jegmadar)!

Köszönöm, hogy írásom mellett a hozzászólásokat is olvastad. Válaszaimat egy kicsit valóban mindenkinek szántam. Lehet elemezni egy-egy szerző írását, ami nem baj, mert lehet tanulni, fejlődni a negatív kritikákból is, de mindig fontos, hogy ezt ne bántó szándékkal és bántó stílusban tegyük. A mérce mindenkinél más, hiszen nem vagyunk egyformák. Sokszor ez a vita forrása is, pedig ez természetes. Más értékrendekkel, más stílussal rendelkezünk, az életben éppen ez a jó és az irodalomban is. Más-más jellegű írásokat alkotunk szerzőként, ami nem biztos, hogy mindenkinek elnyeri a tetszését, de ez sem baj. Minden embernek vannak kedvencei és olyanok is akik nem állnak hozzá annyira közel. Az amatőr szó egyébként is kissé pejoratív felhanggal bír, nem is igazán szeretem. Sok "hivatásos" szerzőnél éppen az írás élménye, az érzelmek, emberi értékek vesznek el, ha megélhetésből olyanokat ír, ami "eladható" tömegigényt kielégítő, de nem az ő érzelemvilágával egyező emberi értékeket közvetít. "Amatőrként" szerintem az a jó, ha kommunikálunk az olvasóval, élményt adunk, elgondolkodtatjuk. Az, hogy egy-egy vers verstanilag nem teljesen tökéletes, vagy egy próza nem minden részlete tökéletesen kidolgozott, másodlagos kérdés, persze nem elhanyagolandó, mielőtt még azt mondaná bárki, hogy nem tartjuk ezt fontosnak!
Rövidre zárva mondandómat, bízom benne, hogy a magazin további életében is még sok pozitív élménnyel gazdagodnak akik itt vannak, írnak, vagy olvasnak minket. Lehet, hogy nem vagyunk tökéletesek, talán egyikünk sem, akik itt vannak közöttünk, de az biztos, hogy emberileg fontosak vagyunk egymás számára és egy olyan közösséget képviselünk, akik bizonyos értelemben felveszik a harcot a külvilág irányított negatív értékrendjével és megbecsüljük az érzelmek, barátságok, sőt esetenként - mert a HM élete során erre is volt példa - az itt kialakuló szerelmek fontosságát! Én nem publikálok máshol, de ha nem lenne HM, akkor is olyan oldalon jelennék csak meg, ahol ez a fontos és nem az, hogy mindig minden rím, pont, vessző a helyén legyen. A kisebb hibáktól is szép igazán és emberi egy-egy alkotás. Átírni lehet bármit, de az legtöbbször már nem lesz az igazi, mert nem szívből jön.
Még egyszer köszönöm, hogy olvastál.
Szeretettel
Józsi

2
Jozsi-foszerkeszto - 2016. december 29. 12:11:38

Kedves Pál!

A Holnap Magazin az irodalmi értéket is szem előtt tartja, de az emberi kapcsolatok mellett, hiszen olvasók nélkül, milyen értékeket közvetítenénk és kinek? Ha nem szeretnének itt lenni, olvasni minket a magazin szerzői, tagjai, olvasói, akkor kinek írnánk? Magunknak? Lehet azt is, csak nincsen értelme. A HM elsődleges célja az emberi kapcsolatok építése, egy olyan felület biztosítása, ahol nem a félelem, megfelelési kényszer, egymás elleni áskálódás és negatív tartalmak özönével találkozhat aki ide jön. Azt a TV, rádió és más média megteszi. Bármit kinyitsz, újságot, vagy az előbb említetteket, mindenhol azt sugallják, hogy húzódj be otthonodba, ne gondolkodj, örülj, hogy neked egy kicsit jobb, mint azoknak, akiket bemutatnak. Persze szándékosan csak a rossz és félelemkeltő dolgokat. Elég ha egy híradót megnézel, 10 perc alatt egy kisvárosnyi halottról lesz szó, terror, félelem, erőszak. Az élet pozitív oldalát nem nyújtják, mert szerintük az nem hír! Pedig az embereknek erre is szükségük van. Elmegyünk a hétköznapok során egymás mellett, sok mindent észre sem veszünk. Itt a HM-en - és ezt vállalom -, soha sem ez lesz a mérvadó ezután sem! És igen, mint főszerkesztő örülök, hogy olvasnak és nem várok el minden olvasómtól irodalmi elemzést. Aki megteszi megköszönöm, de bármilyen visszajelzés nagyon jól esik. Én ilyen vagyok, emberi és nem egy gép és nem is fogok megváltozni senki kedvéért.
Ami pedig a klasszikusokat illeti, akiket írtál. Őket ki tette ismertté szerinted, ha nem az olvasók? Ha csak néhány kritikus boncolgatta volna az írásaikat, ma nem lenne tananyag néhányuk élete. Mellesleg, minden tiszteletem ellenére ők is írtak rossz verseket, prózákat, nem csak kiemelkedő irodalmi alkotásokat. Lehet, hogy ez sokak számára szentségtörésnek minősül, de ha már kritikánál tartunk, legyünk őszinték.

Üdvözlettel
József

3757
jegmadar - 2016. december 29. 10:30:31

Kedves Józsi!
Nagyon köszönöm ezt a tömör és emberi választ, amit Pálnak szántál ugyan, de minden Holnaposhoz is szóltál. Mostanában sokat gondolkodom ezeken a dolgokon, lehet-e bárkit megbántani azzal, ahogy elemezzük az alkotását? Mi a mérce? Mit is jelent az, hogy amatőr? Amennyiben elfogadjuk azt, hogy a HM egy amatőr irodalmi oldal, akor is úgy gondolom, hogy magas szintet képvisel. Számomra rendkívül egyszerűen tisztulnak le ezek a dolgok. Objektív és szubjektív megközelítéssel. Őszintén megmondom magamtól soha nem olvastam volna objektíven verset. Gondolok itt arra, hogy direkt megnézem a szótagszámot, a rímek "minőségét", vagy az időmértéket számoljam, hogy megfelel-e a verstannak. Egyszerűen-szubjektíven ítéltem meg őket. Amennyiben keltettek bennem érzéseket akkor "lájkoltam" őket. Negatív és pozitív gondolatok ébresztésekor egyaránt. Szerintem az emberek többsége így van vele, akik egyáltalán nem írnak azok biztosan - ezt néha mérem is, amikor a közösségi oldalon megosztott versemre az ismerőseim ill. azok ismerősei köréből kapok jó visszajelzéseket - de amikor egyazon verset irodalmi oldalra küldök, akkor jönnek az objektív kritikák, bár ezek általában nem nyilvános hozzászólásban. A kérdés az, hogy mennyire akarunk ezzel foglalkozni? Akarunk e amatőrként "verstanilag" megfelelni? Férjem hívta erre fel a figyelmemet, amikor kérésre átírtam egy versemet, aztán meg azt a kritikát kaptam, hogy a témát alárendeltem az időmértéknek és ez nagyon kijött. Szóval szerinte inkább maradt volna a "hibás vers", mert úgy gyönyörű volt. Persze ő szubjektív, hiszen egy neki írt szerelmes versemről volt szó. Munkám során sokszor találkozom a megfelelési kényszer okozta stresszel, nem akarok beállni a sorba. Teljesen egyetértek veled, hogy sokunknak ez egyfajta kikapcsolódás, nem megélhetési kényszerből töltjük itt az időt. Bár tudnék többet jönni az oldalra! Személy szerint én mindig, mindenhol büszkén vallom, hogy a Holnap Magazin szerzője vagyok és leszek is webes, mint nyomtatott formában. Az Újévre sok sok szeretettel teli napot kívánok és áldást kérek további munkádra! (Eredetileg privátban küldtem volna, de most ezt itt helyénvalónak éreztem)

2
Jozsi-foszerkeszto - 2016. december 29. 09:50:26

Kedves Pál!
A Holnap Magazin nem lesz soha sem egy zárt, sznob közösség, ahová csak a klasszis írók jöhetnek, a többieket pedig kizárjuk. Itt az olvasók azon kívül, hogy élményekkel gazdagodnak, emberi kapcsolatokat építenek, barátkoznak egymással. És igen, kritikát is megfogalmaznak, mert ez is fontos. Az általad említett portálok éppen azokat az embereket taszítják el maguktól, akik olvassák az írásaikat. Az az író, aki nem tiszteli az olvasót és az "egyszerű hozzászólásokat" ahogyan fogalmaztál, nem tudom mit szeretne elérni, de emberi kapcsolatépítésből bukásra áll az életben. Számomra minden hozzászólás értékes, nem csak a velős kritika. Amiről te írsz, azokat a portálokat én inkább elkerülöm, mert ha nem szabad csak egy dícséretet írni ha tetszik egy írás, csak úgy, emberi érzelmeink által vezérelve, megette a fene az egészet. Az életben a környezetünkben csak elvárásokkal találkozunk, sokszor stresszhelyzetekkel, a médiából zúdul ránk a szemét. Akkor szerinted hol kapcsolódhatnánk ki, ha még itt sem tehetnénk? Ezzel én lezártam ezt a beszélgetést. Nem sértettségből, ne gondold ezt! Te egy más környezetet tartasz elfogadhatónak, én azt nem! Ezzel nincsen baj, nem vagyunk egyformák, de én nem bántom azokat sem akik másként gondolkodnak, és azokat az embereket sem akik itt vagy hasonló portálokon jelen vannak és nem irodalmi boncolgatásokat írnak, vagy arra vágynak, hanem egy-egy emberi szóra és gondtalan kikapcsolódásra. Szerintem emberileg ez a magasabb szint és nem az ha néhány magát magasabb rendű írónak képzelő ember más portálon a többieket lenézi és kizárja egy közösségből, ha nem szeretne briliáns írásokat küldeni, hanem "csak" kiírja azt egy-egy történetben ami neki fáj, vagy úgy érzi mással is megosztaná.
Én személy szerint örülök annak is, hogy te itt vagy, mert ez is fontos, de a HM egy olyan alkotói közösség, ahol emberség is van és nyitottabb portál és az is marad. A szerkesztők és én pedig tartunk egy szintet ami véleményem szerint messze nem rossz irány.
Üdvözlettel
József

2
Jozsi-foszerkeszto - 2016. december 28. 16:32:23

Kedves Gergely!

Köszönöm, hogy te is részletesen leírtad véleményedet. Mint ahogyan Pálnak is írtam, fontos számomra minden vélemény akkor is, ha a hibákra, hiányosságokra is felhívja a figyelmet. Mivel az öreg a történetben kórházban fekszik, betegsége okán már nem ismeri fel fiát, pl Alzheimer kór, bár erre valóban nincsen konkrét utalás, ennek kérdését az olvasóra bíztam. A fiú számára ebben a lelkiállapotban nem a lepedő volt a legfontosabb, bár igen, ez is fontos, de az ápolónő figyelme is egy emberi momentum a történetben. Egy szó mint száz, valóban sokáig lehetne ezt a történetet is boncolgatni. Egyszer akár majd személyesen egy pohár bor, vagy kávé mellett megbeszélhetjük.
Köszönöm, hogy olvastál, figyelni fogok a leírtakra, de nem biztos, hogy minden esetben mindent teljesen zártra kell írni, az olvasó kialakíthatja sokszor saját gondolataival egy történet érzelmi világát, ami gondolkodásra, továbbgondolásra is ösztönzi őket.

Békés, Boldog Új Évet Kívánok neked és minden kedves olvasómnak.

Üdvözlettel
József

2
Jozsi-foszerkeszto - 2016. december 28. 16:24:50

Kedves Pál!

Én cseppet sem bántólag válaszoltam és igen, fontos a te véleményed is. Ahogy láttam, most csatlakozott a véleményedhez mégegy hozzászóló, Szabó Gergely is.
Nem is gondoltam volna, hogy éppen ez az írásom fog olyan irodalomértő tagokat, olvasókat is válaszra késztetni, akik részletesebb elemzésbe is bocsátkoznak.
Valószínűleg félreértettél, én nem szeretnék megelégedni azzal, hogy dícsérgessenek. Egy percig sem, de akik nem akarnak részletes fejtegetésbe belemenni, azok véleménye is fontos számomra, mert az is egy-egy visszajelzés arra vonatkozóan, hogy elolvasták az adott történetet.
A te véleményed igaz és értékes, de én nyitottabban szeretném kezelni ezt a hozzászólás és vélemény kérdést, hiszen egy közösséget vezetek, ahol szeretnék minél több embert igazi élményhez juttatni, szabad döntést biztosítva arra, hogy ki milyen mélyen szeretne elemzésekbe bonyolódni.
Örülök annak, ha valaki őszintén és nyíltan véleményt alkot és meg is írja a szerzőnek.
Az önfejlődést az segíti elő, ha mi magunk is olvasunk, figyelünk másokra, bővül a szókincsünk és képezzük, csiszoljuk írástudásunkat, kibővítve az általad is írt véleményekkel, amelyek a hibáinkra felhívják a figyelmet és segítik a jobb írások megszületését, megírását.
Köszönöm mégegyszer, hogy megírtad a véleményedet, álláspontodat, figyelemmel kísérem további történeteim megírása során.

Üdvözlettel
József

2
Jozsi-foszerkeszto - 2016. december 28. 12:31:58

Kedves Kitti!

Köszönöm, hogy olvastad a történetet. Ez az írásom valóban egy epizód egy család életéből, amelyekhez hasonló biztosan sok van. Érzem, hogy átérezted amit szeretnék közölni az olvasókkal. Én pozitív életszemléletű ember vagyok. Sok pofont kaptam én is már az élettől, de ahogyan te is írtad, minden fájdalom után egy új dolog is elkezdődik, ami előre visz minket. Meg kell tanulnunk életünk során elengedni is dolgokat, még ha fájdalmas is, mert tovább kell élni az életünket, figyelve a környezetünkre.
Szeretettel
Józsi

2
Jozsi-foszerkeszto - 2016. december 28. 12:24:04

Kedves Pál!
Köszönöm, hogy időt szakítottál ismét rám. Számomra fontos az olvasók véleménye, irodalmi boncolgatás nélkül is, hiszen nekik írunk. Ha csak az lenne fontos egy író számára, hogy irodalmi elemzésbe bonyolódjon az olvasó, értelmét vesztené az egész. Egy író érzelmeket közvetít írásaiban, felhívja a figyelmet a társadalmi, egyéni hibákra, jó esetben utat mutat az értelmes élet és emberi értékek felé. Én ezt szeretném írásaimmal közvetíteni. Nem vagyunk egyformák, mindenki más szemszögből nézi azt adott történetet, ami teljesen rendben van. Köszönöm a te véleményedet is, ez is fontos számomra. Nem fogom átgyúrni sem ezt a történetet, mert szerintem így kerek, de további írásaimban szem előtt tartom a te javaslatodat is, hogy még jobban érthető legyen történeteimben amit átadni szeretnék. Nem lett volna értelme még részletesebben boncolgatni a témát, mert az alapfelvetés éppen az, hogy az olvasó gondolatait elindítsuk. A szülő nem egyértelműen bűnös, mert a fiát tisztességesen nevelte fel, igyekezett mindent megadni neki, csak közben az idejét nem úgy osztotta be, hogy az emberi kapcsolatait is jól irányítsa. A reinkarnáció kérdése természetesen megosztó gondolat, mindenki úgy építi be az életébe ahogyan szeretné. Az író önmagában is fejlődik, az évek során, ha mellette képzi magát, olvas, bővül a szókincse. Egy-egy jó kis beszélgetés egy pohár bor mellett éppen nagyon jó alkalom az emberi kapcsolatok építésére. Ha pedig az olvasótól azt várja el az író, hogy irodalmi, stilisztikai fejtegetésekbe menjen bele, éppen ezt a közvetlen kapcsolatot veszted el. A jó kapcsolat író és olvasó között összetett, szükséges az érzelmi indíttatású "meghatódva olvastam" vélemény is.
Baráti üdvözlettel
Józsi

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.