Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Fehérvári Zsófia: Szemüveg: Második történet (2017. március)
Robogva száguld a busz az országúton, mintha tudná, hogy a sok embernek időben a munkahelyére kell érkeznie. A sofőr halk zenére állította a rádiót. Volt aki félrehajtotta a fejét az ülésen, szemét lehunyta és elmerült a zene hallgatásában. Másoknak kiült az arcára a z otthon maradt gondjainak a tükre, látszott, még maradt volna otthon egy ideig, hogy mindent rendben hagyjon. De ni, ott az az úr ! Az idő őt is szólította. Biztosan szaladva indult a buszmegállóba, talán még a tükörbe sem nézett, mert akkor észrevette volna, hogy a szemüvegét nem tette a szemére a nagy sietségben. Annak az anyának pedig kiült az arcára valamilyen ábrándozásféle, az elérzékenyülés lággyá tette a vonásait. Gondolhatott a gyermekére aki mindig örömmel vitte elé az ellenőrzőjét aláírásra, melyben csupa jó jegyek sorakoztak. Arra is gondolhatott , hogy sokkal több ideje jutna a családjára, ha odahaza is kapna munkát és nem kellene bejárnia nap, mint nap a munkahelyére, mert akkor több idő jutna a családjára. A z álló utasok közül feltűnt egy utas, aki egy félmosoly kíséretében forgó szemmozgást végzett, az ablaküvegre rajzolhatott a szemével, olyan számmozgásféle volt a szemmozgása. Kész rejtvényfejtést adott fel, talán 5-ös, vagy 6, 7,8,-ra ívelt a szeme, az aki figyelte csak nagy megfigyelés árán juthatott birtokába ennek a tudománynak. Két szomszédnak látszó utas mindig egymás mellett ült és megtárgyalták a napi híreket , ami kora reggel elhangzott a rádióban, hozzáfűzve egyéni tapasztalataikat, amik az életük során rájuk rakódott.
A háttérrádiózás nemcsak arra jó, hogy a munka ne legyen monoton, hanem arra is , hogy félre értelmezhető legyen a munka sodrásában. Így jártak ők is . Ontották magukból a komolynak látszó szófoszlányokból összeállt történeteket történeteket, tetőzve azzal, hogy egymásra csak felszínesen figyeltek, más válaszok érkeztek , mint Bodótól, amikor a bor árát kérik. A reggeli humor adagot ők szolgáltatták, közben elláttak mindenkit jó tanáccsal, olyannal amit egyébként máshol még nem hangzott el. Ilyen eseteket lehetne sorolni pár százat, ami az évek során elhagyta ajkukat. Differenciáltan szó volt ott politikáról, családról, különféle nézetekről, vallásról, gyereknevelésről, ifjúságról, nyugdíjasokról,
államháztartásról, költségekről, kiadásokról, munkáról, segélyekről, stb..
Arról, hogy mi, miért van és hogy mi, miért nincs..,
-Miért van az, hogy az emberek nincsenek sohasem megelégedve sorsukkal, mindenki többre és többre törekedik. Elsősorban egyre több pénzt akar, nagyobb házat,vagyont, nagyobb sikereket, hírnevet, de nem nagyon akarnak gyereket. Ehelyett tartanak kutyát,macskát és más állatfajtát, ráadnak konfekciós ruhát. Lassan a boltokban nagyobb a választék a különféle nekik szánt eledelekből mint a Bébiételekből.
- Az állatok tartásának más jelentősége volt a mi időnkben- mondják. Malacka röfögött az udvaron, szárnyasok röpködtek reggelente az ólakból , amikor szabadjára engedték őket. Totyogtak , kapirgáltak, összeszedték a bogarakat, füveket csipegettek. Ha nagyobbakat birkát, kecskét , szarvasmarhát, lovakat tartottak, akkor nem maradt parlagon a kertjük, megteremtette a nekik valót.
- Most csak messziről látok amerikai teheneket. Először azt hittem frakkba öltözött urak széttett lábbal tartanak szemlét a határban- csodálkozik az ablaknál ülő.
-Vedd le már azt a törött szemüvegedet, hát nem látod, hogy azok tehenek ?
_ Ma már más a helyzet. Üresek a kertek, Nyírják a füvet. Itt -ott néhány gyümölcsfa tekintget magányosan, mert nem sikk az ! Csak a cserjék, bokrok, díszfák a menő, azután kritizálják a
tömegtermelőt. Miért vizes a hús, a zöldség a gyümölcs ?
- Mindenki többet akar, de nézzünk csak körül, roskadoznak a polcok az árutól. Van minden ! - Élelem, ruházat, vegyes iparcikk, tüzelőanyag és vendéglátástól nyüzsög az ország.
- Mindenki szeretne utazni , világot látni, ha nem tud, ott a sok csatorna, az internet. velük lehet, csak a mozgás, az nem kap teret.
- Azért van annyi mozgáskorlátozott ! De nem csak azért, hanem azért is , mert a kocsik ülése kényelmesebb, mint volt hajdanán.
_ Nyisd már ki a szemedet, ne panaszkodjál már, vedd azt is észre, hogy amin ülsz az is plüss, nem pedig durva szövet, kikíméli az ízületedet.
- Mi bajod van neked a szememmel ? Látok én az enyémmel olyan jól , mint ahogy te !
- Hát persze, hogy látsz, hát akkor azt is látod, hogy tegnap összecserélted a szemüvegedet az enyémmel......
2952
bruxinelli - 2019. november 18. 13:15:07

Kedves Rita!
Örülök, hogy emlékszel hol jártál korábban és helyretudtad igazítani. Látod erre például én nem lennék képes. Nagyon jó a memóriád. Szeretettel, Zsófi.

6542
ritatothne - 2019. november 08. 08:48:57

Kedves Zsófi!

Nem tudom, hogy annak idején hogy tudtam rossz helyen reagálni a "Szemüveg"-re, de remélem, hogy most már jó helyen vagyok. Maximálisan egyetértek Veled. Engem is bánt, hogy miközben ezerszor jobban élnek az emberek, mint például a szüleink, folyton panaszkodnak, elégedetlenkednek. Az is igaz - sajnos - hogy inkább kell kutya, macska, mint gyermek.
Az olvasáshoz, íráshoz kénytelen vagyok szemüveget hordani, de úgy látszik e mellett is lehet mellé nyújni. Ezeregy bocsánat.

Szeretettel: RitaRose

2952
bruxinelli - 2017. május 14. 05:43:12

Kedves Rita !
A szemüvegedet nem ártana feltenni, ha hozzászólást írsz, mert jelen esetben a " Kutya okos állat című novellámhoz szóltál hozzá itt a ""Szemüvegnél. SmileMondd, az ide szántat hol
keressem ?
Szeretettel, Zsófia

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.