Winczheim Tibor: A LOPOTT ORGONA
Kéz a kézben sétáltak fenn a hegyen. Időnként megálltak és hosszasan csókolóztak. Meleg, verőfényes májusi nap volt… A Farkasréti temető környékén jártak, ahol az ezernyi nyíló orgonabokor nehéz, édes illata szállt a levegőben…
- Kérsz egy csokor orgonát? – kérdezte a fiú, miközben egy pici puszit cuppantott a lány nózijára.
- Aha. Csak aztán vigyázz, nehogy a tulaj rosszkedvében esetleg beléd vágja az ásóját!
- Rizikó nélkül nincs győzelem! Különben is: virágot lopni nem bűn. Na, válassz, milyen színű legyen!?
- Talán abból a sötétlilából kérnék, úgy látom, dupla virágú, az, csodálatosan szép! De légy nagyon óvatos!
A fiú felpattant a kerítés terméskő lábazatára, bal kezével megkapaszkodott a kovácsoltvas kerítésbe, jobb kezével meg benyúlt az ágak közé. Amikor az elsőt letörte, akkorát roppant az ág, hogy maga is megijedt. „Hiába, régen nem esett már, az ágak ki vannak száradva, bármilyen finoman is próbálom hajlítani, törik, mint az üveg” – gondolta. Várt egy kicsit. A városi zajból itt semmi sem érződött, csönd és nyugalom terült szét az utcában. Csak a legyek, méhek, dongók és egyéb rovarok zúgása, döngicsélése hallatszott. Körülnézett: sehol senki… Egy újabb ágért nyúlt… Az akkora robajjal tört le, mintha egy fa hasadt volna ketté. Megállt benne az ütő… A kertből egy határozott, kemény férfihang szólt: - Van ott valaki?
A fiú a hatalmas lombkoronától nem láthatta a kérdezőt. A lány is a fiú mögé bújt, gondolták, ha nem válaszolnak, a tulaj túlteszi magát a reccsenésen…
- Azt kérdeztem, van-e ott valaki?! - ismétlődött meg a kérdés, de most már dühösebben. Aztán, választ sem várva nyílt a kapu. A tulaj, vöröslő fejjel, és élesre köszörült metszőollóval kezében, fenyegetően állt előttük: - Miért nem kér fiatalember? Azt mondja meg nekem, miért nem kér? Szóljon, annyit vágok magának, amennyit csak akar! De ne lopjon. Érti? Ne lop-jon!
- A fiatalember leugrott a lábazatról és illedelmesen mondta: - Köszönöm uram, de nem kérek egy szálat sem.! Tudja, a tulaj tudtával, sőt: annak segítő közreműködésével nem lehet virágot lopni! Az úgy, nem romantikus! Tetszik érteni?
Azzal otthagyták a megrökönyödött férfit.
Kéz a kézben ballagtak le a hegyről, a lány kezében a kétágnyi orgonával. Időnként meg-megálltak és hosszasan csókolóztak. A lány meg minden további puszi előtt újra és újra elismételte:
- A tulaj segítségével nem lehet virágot lopni! Az úgy, nem romantikus!…


https://www.budaorsinaplo.hu/archivum/kultura/a-lopott-orgona
3313
paltetel - 2017. május 03. 07:25:35

Kedves Tibor!

Mosolyra fakasztottál.Smile Eszembe juttattad gyermekkoromat - a szomszéd gyümölcse mindig édesebb volt.
Kedves történetedhez szívből gratulálok!Heart

Üdvözlettel: Etel

2952
bruxinelli - 2017. április 25. 06:38:05

Romantikus jelenet, sok igazság rejlik benne. A fiú bátor volt, a lánnyal együtt követték el az izgalommal feszült csínyt, s egyetértéssel " Kéz a kézben ballagtak le a hegyről"
/Ma nehezebb dolguk lett volna. A száraz ág elázott volna a sok hótól, hajlékonnyá vált volna, s jól megküzdöttek volna a hangtalan édes lopott ajándékért.
Szeretettel grat. Zsófi.

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.