Horváthné S. Mária: Várakozó évek: Nyolcadik történet (2017. október)
- Temetésről ballagott hazafelé, s nem érzett semmit, olyan kegyetlenül üres volt minden. Igazából belefáradt a várakozásba. Hiszen gyerekkora óta várt arra, hogy megváltozik majd a kapcsolata az anyjával. Mindent megtett azért a pillanatért, de a reménye is megszűnt ennek a pillanatnak, most már örökre.
- Felnőtt fejjel próbálta megérteni, hogy mit miért is tett, amit tett az anyja, és ezt azt elméletet elfogadta, addig amíg saját maga nem élte meg a helyzetet.
Tizenkét évesen amikor magára maradt, nehezen viselte a közönyt, ahogy az anyja viselkedett, átsírta az éjszakákat a kollégium padlásajtajában. Lerontotta a jegyeit, zárkózott lett, nem akart senkinek mesélni a lelkében oly nagyon fájó hiányról.
Magányos volt, és elveszett.
- Láztól gyötörve, hetekig egyedül feküdt egy szobában, és az ablakán a rácsokon át beszűrődő fényben, olykor anyját látta, látomás volt, soha nem jött el, pedig értesítették, hogy nagyon nagy beteg. Szerelem gyereke volt, de nem kívánt gyermek. Gyomor és bélvérzéssel született, esélyt adót az élet, az anyjának. Reménykedhetett, hogy talán megválhat tőle, de tudja az ég miért életben maradt.
- Valószínű, hogy a lelkiállapotának köszönhetően, de az is lehet, hogy semmi köze nem volt hozzá, olyan betegséget kapott, amivel évekig volt kórházban. Amikor végre rendezte a sorsát, tanult, élte az életét, összedőlt minden. A sok hiányzás miatt a tanulmányait abba kellett hagynia. S nem volt sem lakása, sem keresete. Mikor elhagyhatta a kórházat, öröm helyett a szíve majd megszakadt, tehetetlenül ült a sporttáskáján. Merre- hová, hogyan tovább kérdésre nem tudott választ adni.
- Utólag visszagondolva a rosszabbik megoldást választotta, leköltözött vidékre, az anyja nem örült az ötletnek.
- Egy évig kellett volna egy fedél alatt lakniuk, amíg ápolásra szorult. De az orvosával megbeszélte, hogy ez csak ront az állapotán, s az orvosa támogatta ebben, hogy sajnos igaza van.
Keresett magának munkát, kórházban felvették ápolónőnek, beiskolázták, és szállást is kapott. Amikor tehette kereste az alkalmat, hogy beszéljen anyjával, mindig csalódás volt a fizetsége.
- Teltek az évek, férjhez ment, gyermeke született. A házassága nem volt felhőtlen, maradhatót volna, a boldogtalan páros magányban, de inkább a válást választotta, már nem volt egyedül, gyermekével, könnyebb volt minden.
Dolgozott, nevelte kisfiát, tanult. S rádöbbent arra, hogy nincs mentség az anyja viselkedésére. Próbálkozásait nem adta fel. Esténként járt gimnáziumba, ilyenkor kérte az anyja segítségét, de látva, hogy nem szívesen teszi, egy barátra bízta a gyermekét, és egyre jobban távolodott a reménytől, hogy valaha is szeretetet kap - kapnak az anyjától. Mikor a fia megszületett a sok látogató között, is az anyját kereste, de hiába várta, nem jött el. Már nem volt újdonság, az esküvőjét is örömanya nélkül ülte meg. Titkon azért remélte, hogy majd az unokájának jut valami az elmaradt szeretetből.
- Amikor évek múlásával közölték vele, hogy anyja beteg, talán fél éve ha van az életéből, félre tett, minden fájdalmat. Úgy ápolta az anyját, ahogy a nagykönyvben megvan írva, virágot vitt neki, főzőt, mosót, takarított, és reménykedett, csak lesz egy szép pillanat, amire jó lesz visszaemlékezni. Talán a hála teremt alkalmat erre.
- Műtét után jobban lett, és ugyan, ápolásra szorult továbbra is, de nem érzett fájdalmat. Mindennap ott volt nála háromszor, gondozta, nem várt érte köszönetet.
- Igaz nem is kapott, egyetlen egy szép pillanat nem maradt. Mikor meghalt, mint a dominósor, úgy dőlt össze a vágy, hogy legalább egy pillanatra beteljesedik a várakozás, éveinek könnyei örömkönnyek lesznek. Csak egy kérdés maradt benne miért Anya, miért nem.
5555
Maria HS - 2017. november 09. 09:23:25

Kedves Rita!
Örülök, hogy elolvastál. Köszönöm a szavaidat: Maria

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.