Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Fehérvári Zsófia: Fürdőzők
Három kilométer hosszú út választotta el a falut a folyótól. A fiatalok szerettek a folyóban fürödni, mert kapcsolatteremtésre is kiváló volt. Alig várták a szombat délutánokat és a vasárnapokat. Ki kerékpáron ki gyalog tette meg az utat odáig. Kevesebbnek tűnt a távolság mókázás közben.
Egyedül nem vállalkozott rá senki,hogy a vízben megmártózzon, meg nem is volt tanácsos.
A folyó bármikor elsodorhatta volna.
A szülők is biztonságban érezték magukat, így legalább nem kellett aggódniuk a gyermekükért. Odafigyeltek egymásra. Volt amikor bennlakásos képzésben résztvevő fiatalokat kisteherautóval szállították ki a folyóhoz. Ezen a napon is ez történt. Kacarászva gondtalanul szálltak ki az autóból.
A tizenöt fiatalnak már ott volt a tekintete a vízen. Éppen csak ledobták a ruhájukat és uzsgyi bele a vízbe a habok közé. Aki tudott úszni annak élmény volt a hűs vizet érezni a felhevült testén.

Sándor az egyik vízbenyúló fűzfaágba kapaszkodva ment beljebb és beljebb a többiek után. Úszni nem tudott, biztonságát a magasságában érezte, majdnem két méter magas volt. Arra gondolt, hogy addig
megy a vízbe, ameddig az úszni tudók a vízre hasaltak. Még nem ért a melléig sem a víz. Óvatosan ment befelé a folyó közepe felé.
A ragyogó napsütésben mindenről megfeledkezve, élcelődni kezdtek egymással, fröcskölték egymásra a vizet, a víz alá dugták egymás fejét. Nagy volt a hangzavar, jól érezték magukat. Ebben a mélységben a fiatalok már úszkáltak, és egyre távolodtak a parttól. Hamar eljött a vacsora ideje. Felhevülten gyorsan az autóba ültek és tovább folytatták locsogásukat. Felfokozódott hangulatukban a vacsoránál is tovább viccelődtek. Ki tudott mélyebbre úszni a vízben, milyen rákvörösre égett le a bőrük stb... Az egyik fiú még egy vadászviccet is elmesélt míg a többiek tömték a hasukat, mert a víz kiéheztette őket.
Az elsütött vicc arról szólt, hogy a vadász elment vadkacsákat vadászni. Látta amint a kacsák a vízre szálltak. Ő ment csak ment előre, gázolt a mellig érő vízbe, letérdepelt ,célzott és a kacsák ott hevertek a lábai előtt. Amikor a mellig érő vizet illusztrálta is a kezeivel, szemével keresni kezdte Sándort, mert az jutott eszébe, hogy akkor látta utoljára amikor a víz a melléig ért. Hirtelen viaszfehérré változott, az arca megdermedt, majd előbb suttogva ,azután egyre hangosabban ejtette ki félelemtől reszkető hangon a szavakat. Nem láttátok Sándort ? - kérdezgette bizonytalanul, többször is ismételve, mint aki maga sem hiszi el, hogy a hangot amit kiejtett tragédiát sejtetett. A levegőben vibráló veszélyt érezték már a többiek is. Keresve, szólongatták. Mindenhova benéztek,nem hagytak ki egy helyiséget sem. Még az is eszükbe jutott hátha elnyomta az álom és lefeküdt aludni. Nem találtál sehol sem. Még arra sem emlékeztek hol látták utoljára, csak arra emlékeztek lemaradt a vízben. Senkinek eszébe nem jutott,hogy Sándor nem tudott úszni.
Már esti szürkület volt. A reggeli tolongásuknak nyoma sem volt már,
mindenki hang nélkül ült vissza a kis buszba.

A folyónál már nem volt senki. A parton kiáltozva szaladtak végig.Sándor nevét kiáltották de csak a visszhang válaszolt. Azután a hangokat elnyelte a néma csend. Sándor eltűnt a habokban, holttestét három nap múlva felvetette a víz, a híd pedig fenntartotta azt. A tábor szétszéledt.
Mindenki magát okolva önvizsgálatba kezdett és sokáig nem mertek egymás szemébe nézni. Sándor holttestét a felsége azonosította. A halálának körülményét vizsgálta a rendőrség. Kettétört egy szép családi élet. Édesanyjának egyedüli gyermeke volt, vigaszt az unokájában találta meg, aki magán hordozta apja vonásait, és termetre is olyan volt mint az apja.
2720
bigeszab - 2018. november 30. 11:15:11

Szomorú történetet hoztál, kedves Zsófi!
Szomorút, de tanulságosat, hogy jobban figyeljünk egymásra...
Üdv: Szabolcs

2952
bruxinelli - 2017. október 24. 22:48:15

Köszönöm szép értő szavaidat kedves Rita.
Szeretettel, Zsófi

2952
bruxinelli - 2017. október 23. 20:21:26

Kedves Viola !
Köszönöm, hogy itt jártál és hozzászóltál a novellámhoz.
Szeretettel, Zsófi.

277
farkas viola - 2017. október 22. 17:26:34

Drága Zsófia!
Ez nagyon szomorú, sőt, tragikus. Igen, már a közepén lehetett érezi, hogy mi fog bekövetkezni. De sok hasonló történik.
Írásodhoz gratulálok szeretettel: Viola RoseRoseRose

2952
bruxinelli - 2017. október 22. 08:36:34

Drága Kata !
Nem ismétlem még egyszer amit a z Icunál írtam, neked is ugyanazt írtam volna.
Köszönöm véleményedet és olvasd el kérlek neked is ugyanezt szántam beírni.
Szeretettel köszönöm, véleményedet, Zsófi.

2952
bruxinelli - 2017. október 22. 08:28:07

Drága Icu !

Ez csak egy szelet az élet borzalmaiból, de sajnos az életben történnek súlyos tragédiák amit egyénenként fel kell dolgozni. Nem megy ez az egyik napról a másikra. Még azt is megkockáztatnám, hogy sohasem tudja az ember feldolgozni,egy életen át viszi magával a fájó emlékeket. Most ez a tragédia juttatta eszembe, hogy ilyenekről nem szeretünk írni, mert nem akarjuk felrázni a fájdalmakat. Fellehetne valamivel oldani, hogy az olvasót ne hangolja lenagyon de sajnos az igaz történetek ilyenek. A feloldást az idő múlásával el lehet érni, de nem megtörténtté tenni nem lehet.
Köszönöm, hogy itt voltál és megírtad gondolataidat,Öleléssel, Zsófi.

5772
Saranghe - 2017. október 21. 10:27:06

Kedves Zsófi!

Ez borzasztóan szomorú, minden értelemben. Leginkább azért, mert egyszerűen elfelejtették. Senkinek sem volt annyira fontos, hogy észrevegye eltűnt. Sajnos, tudom milyen érzés szinte láthatlannak lenni, ezért ezt a történetet is el tudom hinni.

Szeretettel, fájó szívvel olvastalak:

Kata

524
BogIcu - 2017. október 20. 17:57:23

Drága Zsófi!

Beleborzongtam olvasás közben, mert sejteni véltem már a történet közepén, hogy itt iszonyú tragédia fog történni. Borzasztó, egy fiatal élet, ifjú feleség, kicsi gyermek, édesanyjának pedig egyetlen fia. Hogy lehet ezt túlélni? Azok, akik akkor vele voltak egy életen át cipelik a felelősség terhét, mert ezt nem lehet elfelejteni.

Remekül megírt történet, sok szeretettel gratulálok: Icu

2952
bruxinelli - 2017. október 20. 17:34:05

Köszönöm szépen drága Kata !
Jól esnek elismerő szavaid. A történet megtörtént eseményt dolgoz fel. Rég történt, népszerű ember volt, de senki nem értette, hogy történhetett meg. Találgatások voltak, volt aki másként gondolta ki, de ezek nem voltak bizonyítható tények. A csoportnak a mulasztása volt és elég sokáig viselték a terhét.
Köszönettel, Zsófi.

4204
pathfinder - 2017. október 20. 14:27:28

Kedves Zsófi!

Ez szomorú lett, bár már ott sejteni lehetett a végét, mikor megtudtuk, hogy Sándor nem tud úszni. Sajnálom szegényt. Ma már ez egyre kevesebbszer történhet meg, legalábbis az úszni nemtudás okán, hiszen ma már az iskolában tanítják a gyerekeket úszni.
Érdekes látni, hogy bár egy közösségről van szó, Sándor valamiért valószínűleg nem volt túl népszerű ebben a társaságban. Ha az lett volna, biztos, hogy hamarabb feltűnt volna valakinek a hiánya, de csak órákkal később tűnt fel, hogy nincs ott. Bár ki tudja. Ha látják, hogy elviszi az örvény és megpróbálják kimenteni, akkor lehet, hogy még többen vesztek volna oda...
Szomorú történet, de gratulálok hozzá, mert nagyon szépen megírtad!

Szeretettel:
Kata Heart

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.