Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Putterer Magdolna Léna: Utazás viszontagságaiból tanulság
Hideg októberi szombati nap , amikor is a .közlekedés sem megy zökkenőmentesen annak aki busszal, vonattal kénytelen utazni.
Tisztában voltam mindazzal nekem sem lesz könnyű , ha mégis úgy döntök elindulok a bizonytalanságba , elindulok Budapestre írótalálkozóra..
Az odavezető utat még le tudtam szervezni egy Taxi Társasággal, de a visszautazásban ők sem tudtak segíteni .
Az időpont ami nekem jó lett volna, nekik nem volt megfelelő.A Taxi társaság időpontja szerint , alig értem volna Budapestre,már jöhettem volna vissza úgy, hogy ki sem kellett volna szállnom a Taxiból , legfeljebb levegővételre.
Márpedig nekem a találkozó volt a lényeg, nem pedig az, egy pillanatra beszippantsam önmagamba Budapest állítólagos elfogadható légszennyezettségéből.
Az időpontokkal rendszerint mindig baj van nem csupán csak ebben az esetben . Mondhatnám azt megértek mindent , de mindez nem így volt . Egyáltalán nem tudtam elfogadni azt a helyzetet .
Önmagamban önmagamtól dühösen kérdeztem :
- Miért kell ennek így történnie és miért pont most ? Miért most, amikor menni akarok ?
Mivel közeledett az időpont az elutazásomhoz , egyre feszültebben nézegettem a neten más Taxi Társaságok Budapestről visszaútjának időpontjait , de továbbira is a nem megfelelő időpontokba ütköztem.
Feszültté váltam , már - már aggódni kezdtem önmagam miatt különösen azért, mert a Taxi mivel meg volt rendelve , le lett foglalva, ennek időpontja nagyon közeledett, én meg még ott voltam teljes bizonytalanságban a visszaút miatt. Szinte magam előtt láttam már ahogy éjnek idején sétálgatok a Budapesti utcán a sötétségtől is félve , remegve , összefagyva.



Kissé elkeseredetten hívtam fel ekkor már előbb a Volán Információ Irodáját ahol közölték velem , 16 óra körül jön vissza az utolsó járatuk , ami hihetetlennek tűnt , de megerősített abban a hölgy, bizony, ez nagyon igaz , el kell felejtenem ezt a megoldást ,ami természetesen nem volt megoldás a számomra .
Nyilvánvaló volt ezek után a busszal való utazás sem nekem való , mivel még fel sem értem volna Taxival, a busz elindul hazának .
Valahol összetalálkoztak volna útközben , lehet integettek volna egymásnak.
Felhívtam a Máv Információt, ahol elmondták az utolsó járatuk 19:40 óra körül indul vissza.
Gondoltam, ha más valami , akár egy Taxi addig nem jön össze aki később indulna vissza , mégis lehetek a társaimmal, ha mást nem 1- 2 órát, de legalább velük lenhetek.
Minden esetre látszott már előre a visszaúttal gondok lesznek, hogy nem megy olyan simán a visszautazás, mint az odaút .
Lesz ami lesz , de én megyek , mert előre jelezték társaim, a Művészeti vezető várnak, számítanak rám.- Gondoltam minderre .
Várnak engem, az jó . Tehát nem maradhatok . Megyek , mennem kell.
A bizonytalanság kissé aggasztott , mégis csomagoltam , útnak indultam.
Odaút simán ment , ahogy azt gondoltam is .

17. 00 órára megérkeztem a Budapesti találkozóra alkotó társaimhoz .
Régóta vártam erre a találkozóra , a velük való találkozásra.
A jelenlévőknek előre elmondtam, ha nem lesz vissza felé időközben Taxi , akkor sajnos 19:00 órakor le kell lépnem , szó szerint futnom kell a vonatra, mert ha nem érem el ,lekésem , bizony csövezhetek a Budapesti éjszakában , aludhatok a hideg padon, vagy záróráig megbújhatok valamelyik füstös Kocsmában.
Hideg kirázott még ennek gondolatától is .
Szinte rettegtem attól mindez valóban megtörténik velem , így mindvégig sűrűn tekintgettem az órára .
Elérkezett 19:00 óra , a búcsúzás ideje.
Elköszöntem mindenkitől, majd odaléptem a Művészeti Vezetőhöz , hogy tőle is elbúcsúzzam.
Ő átölelt, majd megfogta kezem.
Kézen fogva odavezetett a Színpadhoz , mondta a Színpadon szereplőknek:
- A Léna ! A Léna jön most !
Rémülten átöleltem . Épp ilyen rémülten szinte remegve megszólaltam :
- Drága ! Nagyon szeretlek. Szeretek mindenkit, de én most ha nem megyek el , neki állok szavalni , lekésem a vonatomat és csövezhetek a Budapesti éjszakában. Csöves leszek.
- Legalább egy verset.
- Nem lehet, te Drága ... Nincs versem ... Nem készültem.
- Nem készültél ? - Szólalt meg csalódottan . Szorító ölelése egyre jobban gyengült, majd eleresztett . Szomorúan nézte a földre, majd csalódottan a jelenlévőkre. Néma csend lett a teremben. Mindenki elhallgatott .
- Nem. - Válaszoltam , miközben lelkem úgy éreztem szétszakad, hogy elsüllyedek szégyenemben. Hirtelen elsötétült egy pillanatra előttem minden . Füllentettem, amit nem szoktam . Ráadásul neki, pont annak akit nagyon szeretek , tisztelek.
Borzasztó érzés hatolt át lelkemben , de éreztem, most füllentenem kellett,.
Így volt a jó, ebben a pillanatban így volt a helyes.
Így talán lesz még esélyem elérni az utolsó vonatot , ami hazavisz és nem kell csöveznem az éjszakában.
Füllentés miatt szégyenérzetem támadt , nehéz lélekkel távoztam alkotó, írótársaim közül.
Szívem szerint elsüllyedtem volna szégyenemben . Nagyon szégyelltem önmagam, önmagam előtt .
Futtában, hangosan elköszöntem mindenkitől , majd szó szerint jött a nagy rohanás ...


Fiatal író társam , aki mindvégig mellettem volt , ekkor sem hagyott magamra .
Mindenki más igen , de ő nem.
Ő , mivel már rövid ideje Budapesten él, bár sokkal távolabb mint ahol volt a találkozó , bátran felajánlotta segítségét, hogy elkísér a Vasút állomásra.
Megköszöntem . Nagyon örültem segítségének , társaságának.
Eleinte feszült voltam, mert egyre jobban éreztem bajba kerülhetek, de szokásomhoz híven , mint ahogy máskor is , kínomban poénkodni kezdtem .
Oldottam önmagamban a feszültséget.
Mindig ezt teszem ilyen helyzetekben.
Száguldásunk közepette , a fiatal írótársam , az amúgy hangosan , de komolynak tűnő poénjaimon nagyokat nevetett, mint ahogy azok az emberek is, akik mellettünk, vagy épp előttünk haladva hallották szenvedésem szülte vicceimet, majd komoly beszélgetésbe kezdtem :
- Nem baj ám, ha lekésem a vonatomat, mert akkor elalszom a Templomban.
- Templomot este 9 óra után bezárják. - Felelte fiatal írótársam.
- Bezárják ? Ezt nem mondod komolyan ? Egyszer mennék gyónni , akkor sincs lehetőségem rá ? Na jó . Valójában nincs is mit meggyónnom, így a Templomban alvás kilőve. Elalszom a Vasút állomáson. Ja, az sem jó, mert azt hiszik csöves vagyok és elvisznek a rendőrök. Bár akkor legalább biztonságban lennék , meleg helyen . Ahol rács van, meg rendőrök , ott biztonság is van ám . - Ekkor már hangosan kacagva mondta fiatal írótársam :
- A rácsok mögött sincs meleg , lehet biztonságban sem lennél.
- Nincs meleg ? Egyszer mennék önként börtönbe, akkor is fáznék? Nincs ez így nagyon jól . Mégis csak el kell érjem a vonatomat, mert a végén barátom lesz a Pesti utca és ágyam pedig az utca hideg köve, aminek nagyon nem örülnék . Nem kívánom barátságát . Túl rideg és hideg !

A rohanástól már alig kaptunk levegőt mire lihegve egy Buszmegállóhoz értünk .
Hamarosan megérkezett busz ,amire felszálltunk .
Író társam megmutatta bérletét , én jegyet kértem.
- Nem tudok visszaadni. - válaszolta a sofőr.
- Úristen ! Nekem meg nincs kevesebb pénzem. Most akkor mi lesz ?
- Semmi gond . Az ellenőrnek majd fizetni tetszik. - Válaszolta a sofőr mosolyogva. Talán azt is látta rajtam, eleve pánikban voltam. Lehet még jobban akarta a pánikot fokozni, ami mit is mondhatnék , nagyon jól sikerült .
- Jézusom ! Ilyen nincs ! Az akkor nagyon sokba fog kerülni mindez nekem....Jézusom! Kellett nekem eljönnöm Budapestre ? - Ő csak mosolygott , de írótársam is .
- Senki nem tudná felváltani pénzemet ? - Fordultam a közelben álló , ülő utasokhoz segítségért . Néma csend volt a válasz minderre az amúgy tömött buszon . Mint a robotok, úgy ültek mereven , szótlan ülésükben az emberek.
Közvetlen mellettem állt egy jóképű, barnak magas férfi. Ő volt az egyetlen aki kommunikált velem, aki mindvégig kedvesen mosolygott rám, de feltételezem inkább rajtam. Gondoltam , inkább őt szólítom meg :
- Bocsánat, hogy megszólítom ! Ön sem tudná felváltani ? - Nézett rám tovább mosolyogva.
- Tudja, eljöttem én és társaim találkozóra Budapestre. Lekésem vonatomat , a végén még vagy csövezek , vagy úgy tűnik mire az állomásra érek , büntetést fizetek .- Mosolyogtam én is el magam kínomban .
Nyílik a busz ajtaja . Társam leszállt, én is indultam volna utána nem nézve körül, hogy nem jó helyen akartunk leszállni , hogy még nem érkeztünk meg .
A jóképű férfi ekkor megszólal, de a sofőr is :
- Nem itt kell leszállni, hanem majd a következőnél.
- Jézusom ! Még 10 percem van a vonatindulásig . Nem engedhetem meg magamnak az ilyen elcsábításokat ám amikor minden másodperc számít. - Fordultam fiatal írótársamhoz .
Ekkor már hangosan kacagtam, de mások is akik közvetlen közelünkben tartózkodtak.
Célhoz értünk. Megköszöntem a sofőr és a jóképű férfi segítségét.
Elköszöntünk egymástól.
Leszálltunk a buszról.

Kezdődött a nagy rohanás.
Rohanás közben mondtam fiatal írótársamnak:
- Nem tudom , de van olyan érzésem ahogy így utólag visszagondolok a jóképű fiatalember ruházatára , lehet pont ő volt az ellenőr . - Társam hangosan nevetett.
- Na de nem baj, fussunk tovább , nehogy pont itt a vasútállomáson késsem le a vonatomat . - fejeztem be a gondolatom.
A nagy rohanás folytatódott egészen a Pénztárig ,ahol hosszú sor állt jegyre várakozva .
- Furcsamód , most mindenki utazni akar és mindenki jegyet akar venni. Úristen ! Olyan lassan megy itt minden, hogy nyugodtan kioszthatom a Pénztárosoknak a Szityiszutyi Érdemrendet munkájukért. ezt nem lehet kibírni. Eddig rohantunk, most meg ilyenek miatt lekésem a vonatomat , amikor már látom is a vonatomat . - Szóltam türelmetlenül társamhoz.
Bocsánat , hogy zavarom. - Szólítottam meg egy közelben álló biztonsági őrt . - Hamarosan, illetve már nem egészen 10 perc múlva indul a vonatom . Mivel nem szeretném lekésni , nem lehetne valahogy meggyorsítani ezt a hosszú sort ?
- De ige. - Válaszolta mosolyogva. - Kérje meg az Ön előtt állókat, engedjék előre , vagy a másik megoldás Jegyautomata lenne . Ott is lehet venni jegyet , ha van kártyája.
- Kártyám van, kérdés van e rajta annyi, de gyorsan próbáljuk meg mielőtt lekésem vonatom. Az előttem állókat meg sem kérdezném .Elég volt látom reakciójukat minderre ahogy önt hallották.
Biztonsági őr elmosolyogta magát, majd szólt társának , aki segített a Jegyautomatánál a jegyvásárlásban .
Rövid ideig kellett várni , majd kezemben tarthattam a jegyet.
Megköszöntem mind a kettő Biztonsági őrnek a segítségét, majd jött ismét a nagy futás , egészen a vonatig.
Mondhatni, úgy estem fel a vonatra már indult is.
Szuper .- Gondoltam önmagamban. - Legalább fönt vagyok, nem lenn .
Fogalmam nem volt hova szól a jegyem. Nem volt időm megnézni mindezt, de valahogy nem is érdekelt abban a még bennem zajló összevisszaságban .
Egy ideig még álltam ,miközben kezemben szorongattam a kincset érő vonat jegyet .
Ahogy összeszedtem magam lelkileg- testileg , elindultam megkeresni helyemet.
Mentem kocsiból ki- be jó kis ideig mire megtaláltam , de legalább vonaton voltam .
Nagy nehezen megtaláltam végre a helyem, oda leültem.
Pihenésképpen becsuktam szemem, nagy lélegzetvétel után ismét kinyitottam, de ekkor már megnyugodva.
Megpillantottam a velem szemben ültő fiatal lányt , aki elbóbiskolt . Szép orcáján látszott a fáradtság jele.
Egy darabig mosolyogva néztem . egy pillanatra fiatalkori önmagamra gondoltam, amikor én is nagyon sokat dolgoztam . Én is ont így elaludtam a buszon, vonaton.
Elővettem telefonom.
Mivel tudtam akik aggódnak értem , mind keresni fognak, hogy érdeklődjenek, elértem - e a vonatot , így amíg aludt lehalkítottam, nehogy pont most hívjanak amikor ő alszik.
Nem akartam felébresszék.
Végre biztonság, nyugalom van körülöttem és úton vagyok hazának.
Nehéz volt egy ideig mindezt még elhinnem, de a zakatoló vonat hangja egyre jobban megerősített abban , bizony hazafelé tartok.
Ahogy hallgattam a zakatoló vonat hangját, kicsit én is elbóbiskoltam.
Nem tudom mennyi idő telhetett el, amikor felébredtem , kinyitottam szemem, de ekkor már nem aludt a fiatal lány, hanem mosolygva nézett rám .
Köszönt , én visszaköszöntem.
Elővetet könyvét, olvasni kezdte.
Én néztem ki a robogó vonat ablakán a sötétségbe , majd egy idő után arra lettem figyelmes , remeg kezemben a telefonom.



Családtagjaim, barátaim, ismerőseim már nagyon aggódtak értem, így sorban felhívtak. Megnyugodtak ők is amikor megtudták, már a vonaton vagyok .
Egy kedves ismerősöm arról számolt be, fiának hogy vágat le haját .
Eszembe jutott amikor 9 éves fiamat használtam próbababának , amikor rajta tanultam meg hajat vágni , daerólni, hajat festeni.
Szó szerint röhögőgörcsöt kaptam úgy meséltem el neki mindezt , miközben elfelejtettem az addig átélteket :
- Képzeld . Levágtam haját, bedaueróltam , befestettem szőke haját barnára , de amikor mostam le , nagyon meglepődtem. Olyan volt haja színe, mint a Pumukli hajának. Épp olyan lángvörös .
Szegény gyerek lement játszani, majd rövid idő elteltével hazajött , mondta :
- Anyucikám . Képzeld el . Egy rendőr bácsi már messziről nézett, majd odajött hozzánk amikor játszottunk. Rám nézett, nevetett . Megkérdezte, hogy hívnak gyerek, majd azt mondta nevetve :
- Te gyerek ! Olyan vagy , mint a Pumukli ! - Ahogy meséltem ismerősömnek mindezt, a nevetéstől könnyezett szemem . Kacagtam és kacagtam, de ő maga is .
Ahogy rájöttem kissé hangosan beszéltem, nevettem , a vonatban körbenézve azt tapasztaltam, aki mindezt hallotta, mind a nevetéstől szinte könnyezett., mint ahogy a velem szemben ülő fiatal lány is .
- Úristen ! Itt mindenki sír és nevet ! - Nevetve mondtam ismerősömnek, miközben a nevetéstől kicsordult könnyeimet törölgettem , majd elköszöntünk egymástól .
Teljesen elnyugodtam .
Valójában akik felhívtak telefonon miután megtudták már a vonaton vagyok, mondhatni biztonságban , mind megnyugodott.
Nem szólt telefonom, csend, nyugalom lett ismét körülöttem .
Majdnem elbóbiskoltam , amikor egy kedves, mindenkihez udvarias beszélő hangra lettem figyelmes.

Kíváncsian hajoltam ki székemből , , hogy megnézzem ki lehet ő.
Ki az az ember , aki ilyen szépen beszél az emberekkel ?
Régen hallottam már ehhez hasonló kedves szavakat .
Régen láttam egymáshoz beszélő kedves embereket .
Meglepődtem amikor megláttam egy fiatal embert, számomra még majdnem hogy még gyereket fekete nadrágban, fehér ingben, fekete mellényben, oldalán óriási nagy táskával.
Ekkor már mosolyogva, boldogan figyeltem őt egészen addig, amíg hozzám nem ért .
Utasoknak jegyét elkérte , leellenőrizte , majd azt udvariasan megköszönve visszaadta gazdájának , miközben mindenkihez volt egy kedves szava .
Ahogy közeledett, egyre jobban látszott , ő még valóban nagyon fiatal , húszon éves .
Úgy tűnt, a velem szemközt ülő lánnyal jó barátok.
Elkérte jegyét, majd ahogy azt leellenőrizte jelezte neki , ha végzett visszajön , mert szeretne segítséget kérni, hogy cicájának gazdát keressen .
Mivel a munkája miatt nincs ideje cicájára aki egész nap egyedül van , nem szívesen, mert nagyon szereti őt , de jó gazdát kénytelen keresni számára.
Ahogy leellenőrizte az utasok jegyeit , visszatért mindezt megbeszélni a lánnyal.
Engem is belevontak a beszélgetéseikbe, főleg mert hamar kiderült, én is szeretem az állatokat, van cicám, kutyám is.
Beszélgetésünkkor éreztem, ez a fiú teljesen más, mint a korabeli fiatalok, hogy nehéz életet élt mindig és hogy anyukája biztosan egyedül nevelte őt , azért ilyen kemény.
Ahogy a cicával kapcsolatos dolgot megbeszéltük személyére , életére lettem kíváncsi , így kérdezni kezdtem :
- Bocsásson meg, ha megkérdezem. Mennyi idős tetszik lenni ?
Rövid ideig nézett rám, majd határozottan, nagyon büszkén
válaszolt :
- Huszonhat éves vagyok.
- Sejtettem. Épp annyi éves , mint a kisebbik fiam.
- Mióta végzi ezt a munkát , ami köztudott nem 10 órából áll , nem könnyű és az utasok között sok mindennek vannak kitéve ,akár agressziónak is?
- Agressziónak ? - Megrémülve kérdezett vissza a velem szemben ülő lány.
- Igen, agressziónak, mert vannak ismerőseim ,akik beszéltek minderről , hogy létezik. - Feleltem..
- Igen, van agresszió , de olyan is előfordult , hogy feljelentettek, mert betartottam egy utassal szemben az előírt szabályokat. Akadnak kollégáim , akiket meg bántalmaztak. - Felelte a fiú .
- Mióta is végzi ezt a munkát ? - Kérdeztem meg ismét .
- Hat éve.
- Hat éve ? Tehát már Húsz évesen elkezdte ezt az amúgy nem könnyű, nem veszélytelen munkát . Le a kalappal Ön előtt. Gratulálok a kitartásához és ahhoz , mert tudja sok korabeli fiatal nem dolgozik, szülőkön élősködik , de még idősebbek is ezt teszik , Ön meg keményen megdolgozik a saját pénzéért.
- Köszönöm szépen. - Mosolyogta el magát. Látszott szavaim jól estek neki.
- Kérdezhetek Öntől valamit ?
- Kérdezzen nyugodtan .
- Anyukája egyedül nevelte Önt is, igaz ? Tudja azért kérdezem mindezt , mert az egyik fiam szintén annyi idős, mint Ön és pont ilyen , de ennyire kemény, kitartó is, mint Ön. Amikor mentem dolgozni, ő már piciként jött velem és velem együtt dolgozott. Amelyik gyereket egyedül nevelnek anyukák és valóban anyukáknak lehet őket nevezni, az ő gyerekük mind ilyen kemény, mint Ön is.
- Igen, Anyukám egyedül nevelt . - válaszolta akadozott hangon, miközben szomorúan nézett maga elé a földre.
- Tudtam, éreztem én mindezt . Köszönöm szépen válaszát .
- Szívesen. Én köszönöm a kérdését és szavait , a beszélgetést és hogy így tetszik gondolni rólam.
- Én nem csak így gondolom, de tudom is azt mindez így van . - Válaszoltam mosolyogva, de nagyon határozottan. -Tudja, három fiút neveltem fel egyedül. Igaz csintalanok is voltak, de nagyon keményen küzd felnőttként mind a három fiam.
Mind a három fiam megállja az életben a helyét az én segítségem nélkül és egyik sem jön hozzám kéregetni, mint azt teszi nagyon sok gyermek .
Figyelje meg , a legtöbb gyermek még felnőttként is szülei vérét szívja, ami nagyon szomorú.
Velük mi történik akkor, ha nem lesznek szüleik ?
Hogy tudnak élni, létezni teljesen egyedül ?
Ők mind gyengék maradnak és elveszettek .
Bár minderről a gyerekek szülei tehetnek , ők okolhatóak mindezért , mert ők nem engedték gyerekeiket önállóan éli.
Szabályosan rátelepedtek gyermekikre még felnőttként is a saját akaratukat erőltették szülőként rájuk.Egy életre tönkretették gyermekeiket.
- Így igaz. Nekem is vannak ilyen ismerőseim, barátaim . Nem tudnak szüleik nélkül élni, létezni, nincs saját döntésük, de nem is tudnak egyedül dönteni. A mai napig nem dolgoznak, szüleiken élnek, de ha elmennek dolgozni, a szülők azt mondják, az a munka nem gyermekeiknek való. A következő pillanatban meg meg szidják gyermekeiket, panaszkodnak mindenkinek, mert nem mennek el dolgozni , vagy épp sehol nem állják meg a helyüket. - Válaszolta a fiú.
- Bizony, mindez valóban így van . Legyen büszke önmagára , de édesanyjára is , aki ilyen fiút nevelt, mint amilyen Ön lett .
- Köszönöm szépen. - Válaszolta büszkén, mosolyogva a fiú.
- Akkor én is biztos azért vagyok ilyen erős , mert engem is egyedül nevelt anyukám . - Válaszolta a fiatal lány , miközben kissé meglepődve nézett önmaga elé. Látszott, elgondolkodott .
- Igen, azért ! - Válaszoltam nagyon határozottan.
- Akkor azért vagyok én is ilyen erős ,azért bírok ki ennyi mindent.- Folytatta a lány .
- Igen, akik így nőttek fel mint ahogy Önök is , ők mind nagyon erősek , mindent elérnek az életben amit csak akarnak , míg az elkényeztetett gyermekek semmit sem a szüleik segítsége nélkül.- Erősítettem meg őt mindebben .
- Sajnálom , mert jó volt magával beszélgetni, de sajnos hamarosan Dombóvár következik. - Szólalt meg a jegykezelő fiú . - Várjon ! Mindjárt megnézem magának késik - e a vonat , hogy sokat kell -e várnia? Nem , nem késik, de jó ! Dombóvárról hamarosan haza tetszik érni,, ki tudja magát pihenni . Mi még utazunk tovább , utána megyek majd csak haza pihenni, de másnap hajnalban ismét kezdődik a munka elölről és így tovább minden nap amíg nem lesz ismét pihenőm .- Válaszolta büszkén , kedvesen, boldogan mosolyogva a fiú . - Nagyon jó volt ez a beszélgetés magával. Kár, hogy most vége lett. Vigyázzon magára az átszállásnál. Jó utat kívánok magának. Örültem, hogy megismerhettem.
- Köszönöm szépen. Én örültem a beszélgetésnek. Szeretem az embereket, az ilyen fiatalokat , mint amilyen Önök , egyenesen imádom. - válaszoltam.
- Köszönöm a beszélgetést, jó utat kívánok magának én is. - Felelte a lány.
- Minden jót kívánok Önöknek a továbbiakban. Köszönöm ezt az utat mindkettőjüknek. - Válaszoltam.
- Mi köszönjük. - válaszolták szinte egyszerre.
A vonat lassít, úgy tűnik tényleg megérkeztem Dombóvárra.
Jön az átszállás, aztán indulás egyenesen hazának ...


Dombóvárom a vonat már ott állt.
Ahogy a fiú is mondta , nem kell várakozzak , azonnal indul.
Felszálltam , majd kis idő elteltével elindult , zakatolva kattogott sínen a vonat kereke .
Monoton kattogás közepette elkószálódtak gondoltaim , amit néha a rekedtes dudálása szakított meg .
Ekkor már nem a Budapesti rohanásra gondoltam, hanem erre a két fiatalra, akik elfeledtették velem az addigi kellemetlen élményeimet.
Kellemesen gondoltam vissza rájuk .
Valójában hálás lehetek mindazért , hogy ilyen nap után velük hozott össze a sors, hogy megismerhettem ilyen embereket ebben a feszültséggel , mondhatni gonoszsággal teli világban, ahol már rég megszűnt egymással a kommunikáció, mint a néma robotok, úgy mennek el emberek egymás mellett vagy épp egymásba jó nagyot öklöznek.
Ahogy erre gondoltam , a vonat megállt.
Ablakon kitekintettem a sűrű sötétségbe , megláttam városom Vasútállomást.
Hazaérkeztem.
Végre ismét itthon lehetek.
Meggémberedett lábaimmal próbáltam sietni, hogy elérjem azt az egy Taxit, ami épp ott várakozott.
Taxiba szálltam, most aztán irány haza az otthonomba.- Gondoltam önmagamban .Ekkor már mondhatni kissé elfáradtam, de jól eső fáradtságnak tűnt mindez .
Hazaérve kicsit még fotelomban üldögéltem ,miközben az ölembe kuporodó doromboló cicámat , a mellettem elheveredő kutyámat simogattam , akik már nagyon vártak,akiknek érezhetően hiányoztam.
Összeszedtem a még maradék erőmet, egy forró fürdőt vettem, majd jólesően terültem el ágyamban .
Elalvás előtt még a két fiatalra gondoltam és gyermekeimre , akik már ilyen fiatalon sokkal nagyobb érték , mint sok korombeli felnőtt ember .
Ezek a fiatalok példaképei lehetnének sok embernek épp úgy, mint ahogy gyermekeim is, a többi fiatalnak, korombelinek .
Ők nem elvárnak, követelnek, de keményen megdolgoznak teljesen egyedül mindenükért .
Nekik nem a színészek, focisták, énekesek a példaképeik, hanem saját szülő anyjuk .
Anyjuktól látták, hogy kell keményen küzdeni az életben , tőle tanultak meg sok mindent, többek között azt is, hogy lehet átugrani a sors által elénk sodort magas akadályokat .
Ők mind megtanulták .
Soha nem vesznek el az életben megtalálható magas dombok , hegyek között akkor sem , ha anyukájuk tőlük a csillagok közé költözik.


2017. november 30.

/ Szerző : Putterer Magdolna Léna /
5719
LenaMagdolna - 2017. december 12. 06:10:21

Drága Kitti ! Smile Nagyon szépen köszönöm figyelmedet! Legyen nagyon szép napod ! Szeretettel ölellek . Smile Rose Heart

5396
Kitti - 2017. december 11. 22:13:43

Érdeklődéssel olvastam soraidat.Rose

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.