Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

csomor henriett: Szeretett fénye
Valahol él egy lány, aki gyermekkorában imádta a karácsonyt. Nem az ajándék érdekelte, bár azt is kapott, és mindig csillogott a szeme, úgy örült minden apróságnak. Ámult és bámult a családja, hogy mennyire hálás a kislány ajándékainak. A kislány érezte családja szeretetét, a karácsonyfa körül ott volt mindenki, akit ő szeretett.
Cseperedett a lány, zsebpénzéből ajándékot vásárolt húgával, és kétszer akkora öröm volt a szívében. Így már szegény édesanyja sem maradt ajándék nélkül. Az évek során észrevette, hogy édesanyja soha semmit sem kapott. Neki ez borzasztóan fájt, hogy anyja ott árválkodik ajándék nélkül. Pedig anyukája nagy szeretettel ajándékozott meg mindenkit.
Szenteste, anyja a fáradt kisangyal, túl az ünnepi vacsora elkészítésén. Elmaradhatatlan volt a halászlé tésztával, sült halhoz köretként rizibizi vagy petrezselymes krumpli volt tálalva. Desszertként zserbó és kétféle torta volt, amelyet mindig egy nappal előtte készített el.
Hat órakor halkan szólt a kis csengettyű. Megjött a Jézuska, ujjongtunk. Körül álltuk a plafonig érő karácsonyfát, melyet csodásan feldíszítettünk. Megfogtok egymás kezét, s a mennyből az angyalt végig énekeltük lelkesen.
Az első ajándékot anya kapta tőlünk húgommal. Majd kiugrott a szívem a helyéről, annyira izgatott voltam mit fog szólni az első ajándékának. Nem volt nagydolog az egész, csak egy kis kerámia zöld papagáj. Szorosan átöleltük anyát, és azt mondtuk neki, drága anya, ezt neked hozta a mi Jézuskánk, fogadd szeretetettel. Szegény drága édesanyámnak, könnyes lett a szeme. Majdnem sírva fakadtam, s boldogság járta át a szívemet. Mégis ott bujkál bennem a keserűség, hogy tíz évet kellett várnia, mire ö is kapott tőlünk valamit.
Húgom nagyon szeretetre méltó kislány volt, ő akkor nyolc éves volt, és mindenben segített nekem, bár én voltam a nővére. Azon a karácsonyon mind egyforma papagájt kaptak, nem akartuk, hogy megsértődjenek.
Ahogy idősebbek lettünk mindig megleptük őket olyan dolgokkal, amire vágytak. Apu pipát kapott tőlünk egyszer, mert azt hittük, hogy a pipa füstje nem olyan büdös mint a bagóé.
Anyut gyakran öltöztettük, vagy könyvet kapott. Mi testvérek is megajándékoztuk egymást. Egyet nem értettem meg soha életembe, hogy ők miért nem tudják úgy kimutatni örömüket, mint én. Rosszul esett ez nekem.
Teltek múltak az évek, alig voltunk tizenegy néhány évesek, s egy szomorú esemény beárnyékolta életünket. Többé nem volt olyan a karácsony, mint lennie kellet volna. Az ünnepek úgy teltek, mint a hétköznapok.
Összetört a szívem, gyakran féltem, s sírtam. Édesanyám volt az egyetlen reményem. Húgom már kirepült a családi fészekből. Volt, hogy a szentestét csak ketten tartottunk meg a nagyszobánk falai közt elzárkózva a veszekedéstől. Könnyes szemmel anyuhoz fordultam, közöltem vele: Drága egyetlen anyukám, ma szenteste van, bárhogyis van. S én még emlékszem egy karácsonyi éjféli szentmisére, amely az erdő közepén volt, a kis fehér falú, fakazettás mennyezetű templomban.
A kistermetű, ősz hajú pap, arca örömtől, s szeretettől sugárzott. Boldogság volt ránéznem. Könnyeimmel küzdöttem ott a padban, mikor arra gondoltam, hogy egyedül van szentestén, mert nincs családja.
Azt prédikálta, hogy mind sötét barlangban élünk, ha nem tudunk szeretni, mert a fény a szeretet ereje. Mise végén kimentünk, simogatott a lágy szellő. Felettünk ragyogtak a csillagok. a pap megfogta kezemet s kellemes ünnepet kívántam neki.
Zöldfenyők lágyan ringatóztak a szélben, s én annyira hálás voltam a sorsnak, hogy akkor ott lehettem veletek.
Itt anya, kettőnk között mindig ragyog a szeretet fénye. Egy percre érezzük át a meghitt ünnepet.

Áldott és boldog ünnepet kívánok mindenkinek.

Halványuló ünnepek

Mivé lettem életem közepe felé?
Gyermeki mivoltom feledésbe merült.
Mára már szürkülnek
az ünnepek örömteli pillanatai.
Kiveszett a tűz,
mely lobogott bennem.
Húztam volna vissza
gyönyörű ünnepnapokat,
hogy maradjanak még.
Meghitt együttlétek kevésnek bizonyultak.
Amikor szakadt a hó,
s térdig süppedtünk benne,
az volt a jó.
Csillámló hóval kacagva mosdattuk egymást.
Kipirult arccal berohantunk,
kandallóban boszorkányos tűz duruzsolt.
Asztalon halászlé illata szállt,
anyám keze munkáját dicséret illette.
Halk csengettyű csilingelt.
Fenyő köré gyűltünk,
átöleltem édesanyámat.
Szeretett áradt bennünk, mennyből
az angyalt énekeltük.
Néha szégyellem, ha
látok magányos embert
sugárzó arccal ünnepet várni.
Miért nem enged lelkem nekem is,
így csodát várni?
Urat dicsőíteni?
Takarva hagyom elszaladni
halványuló ünnepet.
2017. november 4.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.