Jártó Róza: Teadélután
Jártó Róza
Teadélután

Még most is, hogy lassan elérem a nyugdíjas kort, ha megérzem a tea illatát, vagy meglátok egy teáscsészét, eszembe jut az érzés, amikor bakfisként rám talált az első szerelem.
Tizenhárom éves voltam. Minden kis cetlire felírtam, hogy Jóska, meg persze a füzetembe és kis szíveket rajzoltam és beleírtam, hogy Jocó + Kata, meg ilyesmit.
De Jóska valamiért rám se nézett. Pedig mindig ott voltam a közelében. Ha mellette ültem is, átnézve rajtam, a másik oldalamon ülő Pistához, a bátyámhoz beszélt.

- Jössz teadélutánra; - kérdezte Pista.

- Naná! Ki nem hagynám; - válaszolta Jóska.

- Melyik lányt viszed?

Ezt a kérdést hallva hevesen verni kezdett a szívem.

- Engem! Engem - kiabálta a szemem.

- Csak vinném - nevetett össze a két fiú a fejem fölött.

Éreztem a lehetőséget és elhatároztam, hogy mindenképpen ott leszek a minden hónap első csütörtökjén megtartott teadélutánon. A nagyszünetben be is kopogtam az úttörő szobába, ahol Ili néni székelt, aki a teadélutánok lebonyolításáért és megszervezéséért is felelős volt.
Ili néni be is írt a listára és a kekszesekhez is.
A rend az volt, hogy a lányok vitték a kekszet, és a piskótát, és a fiúk meg gondoskodtak a teáról, a cukorról és arról, hogy legyen lemezjátszó és lemez is a tánchoz.
Nagyon bátor dolog volt ez a tettem, mert a szüleim nem nagyon engedtek el otthonról, és főleg gardedám nélkül. Arról meg nem is álmodhattam, hogy Pista bátyám felvállalja, hogy elkísér, akár a teadélutánra is.

Ha eljött a moziban a matiné ideje, ami minden második vasárnap volt, akkor is a film végétől tíz percre otthon kellett lennem. Olyan meg még véletlenül se fordulhatott elő, hogy a délutáni filmet megnézzem, ha nem volt valaki, aki elkísérjen. Nagyon nehezen viseltem lelkileg, hogy alig öt percre laktunk a mozitól és ezért én nem lófrálhattam a fiúkkal se. Irigykedve hallgattam a lányok elbeszélését, hogy milyen édesek voltak az ipari tanulók, amikor mentek haza és a fiúk bandástól kísérték őket egész a házukig.
Végül is a régi trükkhöz folyamodtam, amit a lányoktól tanultam el, és azt mondtam, hogy ez egy úttörő feladat.

- Igazából nem is hazugság volt ez, hisz a nevem ott volt már Ili néni listáján - nyugtatgattam magam.

Persze arra nem számítottam, hogy ha úttörő feladat, akkor az egyedüli ruha, amit felvehettem az úttörő egyenruhám volt. Ha az egyenruha, akkor az egyenruha, ennyit Jóska megért nekem. Döntöttem el.

Alig vártam azt a bizonyos csütörtököt. Még arra is ügyeltem, hogy se magatartási, se tanulási probléma fel ne merüljön, amiért eltilthattak volna a teadélutántól a szüleim.
Anyu sütött fahéjas és gyömbéres kekszet, amit magammal vihettem. Az egyenruhához való cipőmet is kitisztítottam és mindent, ami az egyenruhához tartozott is feltettem a hófehér blúzhoz. Persze a sapkán kívül. Mert azt azért egy teadélutánra mégse akartam vinni. Anyu a hajam feltűzte lófarokba és már indulhattam is.

Eldöntöttem magamban, hogy azért se fog bántani, hogy nem a szép abroncsos szoknyám van rajtam, a csipkés blúzommal és az újonnan vett kardigánnal. Ezt a malőrt, hogy egyenruhában megyek, majd különleges kedvességgel fogom ellensúlyozni. Amúgy meg most is, mint mindig, nem csak én leszek egyenruhában, hanem a megjelent lányok fele, vagy még többen. Persze a többiek a teadélután kedvéért mentek, én meg ugye a Jóska kedvéért. Azért ez nem mindegy.

Hamar beértem az iskolába és persze a terembe is ahol már gyülekeztek a fiatalok erre az igazán kedves és divatos összejövetelre. Először a kekszet raktam ki egy tányérba és tettem oda ahol az asztalom már az illatos teák sorakoztak az iskola konyhájáról elhozott bögrékben.

Ezután megkerestem a szememmel a fiúkat és odamentem Pista bátyámhoz, aki Jóskával a lemezjátszót kezelte. Bátyám legnagyobb meglepetésére, egy testvéri puszit nyomtam az arcára és Jóskának meg a karját fogtam meg, úgy köszöntem neki. És már mentem is azoknak a lányoknak a csoportjához, akik épp úgy, mint én, egyenruhában voltak.

A fiúk egy igazán divatos Németh Lehel számot tettek fel a lemezjátszóra. Ili néni fel is pattant az asztal mellől és tapsikolva szólította fel a fiúkat, hogy kérjék fel a lányokat egy táncra. Elég erélyes nógatásra, végre minden fiú táncolt valamelyik lánnyal. Jóska is.

És ugyan kivel ropta, mint Évával, az orvos lányával, aki ropogósra keményített abroncsos szoknyában, csipke blúzban és az ÁFÉSZ-boltban vásárolt divatos kardigánban simult az én Jóskámhoz. Magam se értettem mi vitt erre rá, de odaléptem az asztalhoz, felkaptam egy csésze teát és Jóska fejére öntöttem.

Mit tagadjam, azóta se szeretem a teát, habár nem ez a finom, illatos itóka volt az oka, hogy egy pillanat alatt múlt el életem első szerelmi érzése.
Jártó Róza
2952
bruxinelli - 2018. február 04. 06:07:35

Drága Rózsikám !
Örülök neki, hogy a Te szavaddal éljek, ma sem jellemző a kiváltság a mai fiatalokra.Számomra mindkét megközelítés ugyanazt jelenti. Nagyon sok fiatal elvégez magasabb iskolákat és azután mégis pályát változtat. Azután kezdődik az átképzés, tanulhatnak tovább. Az előzőekben tanultakat nem sokan tudják hasznosítani.A céltalanságot ebben a vonatkozásban értettem. Köszönöm a képet ! Szeretettel gratulálok az unokád sikeréhez.

2135
mami - 2018. február 04. 00:48:41

Drága Zsófikám!

Én nem hiszem, hogy a mi gyermekeink, fiataljaink céltalanok lennének. Küldök egy fényképet Noémi unokámról aki kenterbe vágja a nemzetközi gárdát biológiából a maga 16 évével és épp Tim Hunt Nobel-díjas biokémikus oktatja őket egy konzultáción. Zsófikám! Aki a fiataljaink közül céltalan arról a szülők tehetnek mert az iskola ajtaja minden nebuló előtt nyitva áll. Zsófikám! Megy a kép.

Köszönöm a hozzászólásod.
Szeretettel ölellek: Róza

2135
mami - 2018. február 03. 17:26:26

Kedves Rita!

Nem volt rossz a mi ifjú életünk se. Ehhez hozzájárult az is, hogy nagyon kevesen voltak a kiváltságosak. Szinte minden gyerek egyformán "szegény" volt, de mindenki gyakorlatilag boldog. Akkor nekünk egy dolgunk volt, hogy tanuljunk. Nem teherként éltük meg ősszel, hogy részt vettünk az Állami Gazdaságban az őszi betakarításban, hisz együtt voltunk, énekeltünk és közben járt a kezünk. Szedtük a komlót, szedtük az almát, törtük a kukoricát és boldog gyerekek voltunk. Arról nem beszélve, hogy minden megtörtént velünk ami a mostani fiatalokkal, de a "gyógyír" nem az ital, a kábítószer volt hanem a munka.

Kedves Rita!

Köszönöm az olvasást! Szeretettel: Róza

2135
mami - 2018. január 21. 09:35:00

Drága Zsófikám!

Ahogy telik az időm, szaporodik az éveim száma, egyre többször jutnak eszembe a szép fiatal éveim. Persze nem az, hogy 17 évesen nem tudtam kijönni több napig a lakásunkból, mert az egyetlen cipőm talpa levált és meg kellett talpaltatni a suszterral....de emlékszem a hajnalokig tartó éneklésekre, a szép éjszakai sétákra és nevetgélésekre és a KISZ-építőtáborok hangulatára.... Ami nem is csoda, hisz én akkor voltam fiatal és nincs olyan kor amiben egy gyerek, egy fiatal nem találja meg a módját, hogy jól érezze magát.

Sok szeretettel: Jártó Róza /mami/

2952
bruxinelli - 2018. január 19. 19:36:43

Drága Rózsikám ! A hozzászólásodra reagálásom! (2)
Igazad van, minden fiatal a saját korában kell, hogy jól érezze magát. Én visszaszoktam magamat vezetni a kérdéses korba és arra kellett rájönnöm, hogy senkinek sincs lenézni maradi kornak tekinteni az adott kort visszamenőleg, hisz nem volt előtte semmi még, és akkor a legfejlettebb kornak számított. Büszkék voltunk a sok közös munkára, szórakozásra, a szülői nevelésre, ha szigor jellemezte, az akkori szokás volt aminek az értelmét ma értjük meg igazán a mai lazasággal eluralkodott társadalmi formában. Érezzük a hiányát, látjuk a fiatalság céltalanságát, vagy azt, hogy az iskola számukra egy menedék, addig nyújtják ameddig lehet, hogy ne szembesüljenek azzal, hogy a tanulásukat használni kevéssé lehet.

Drága Rózsikám ! (1)
Tudom, a lényeg a benned keletkezezett első szerelem érzése és annak hirtelen megváltozása melynek az alapja a megbántottságod.
Egy kicsit, huncutkodom.A végén az olvasóra bízod, ki- mit gondol a végkifejletről. Magasabb voltál-e mint a Jóska ? Mert ebben az esetben rálehetett volna fogni egy jól időzített botlásra. Nagyon tetszett, szeretettel gratulálok, Zsófi.

2135
mami - 2018. január 19. 18:45:25

Kedves Kitti!

Köszönöm az olvasást. Rose

5396
Kitti - 2018. január 17. 08:47:17

Ez igen! Szegény fiú azt se tudta miért kínáltad meg a fejét teával! Smile Tetszett a történet.Rose

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.