Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Bujdosó Miklós: Vad kalandok
Igazi tavaszi délután volt. Autómmal a város felé igyekeztem. Alig volt forgalom. Arra gondoltam, hogy milyen jó lenne egyet kirándulni a közeli erdőben. A Budakeszi úton haladtam, és az emelkedő végén már láttam a Szép Juhászné kanyarulatait, amikor a két út találkozásánál néhány villogó autóra lettem figyelmes. Lefékeztem.

Elől egy nagy, fekete terepjáró állt, mögötte a kíváncsiskodók sora, és a szemben lévő sávban egy tűzoltó kocsi piroslott. Négy-öt férfi tanakodott a terepjáró közelében, majd egyikőjük elővett egy kis nyeles forgalomirányító táblát, és zöld oldalát felém fordította. Lassan elindultam.

A fekete dzsip mellé érve láttam, hogy egy óriási vaddisznó hever a kocsi orra előtt. Igazán nagy volt, szinte eltakarta a terepjáró elejét. Nem mozdult, csak feküdt a kerekeknél.
-Micsoda baleset! - gondoltam, és a képet eltakarta a mögöttem érkező autók sora. Bekapcsoltam a rádiót, és pár perc múlva a hírekben bemondták, hogy baleset miatt lassul a forgalom a Budakeszi felé vezető úton. Mentő nem jött, személyi sérülés nem történt.
És akkor ki menti meg a vaddisznót? Elkábult, vagy elpusztult? Ez nem derült ki a rádióból. Már vidám zene szólt. A szerkesztők pedig bizonyára az újabb meghökkentő rémhíreket keresték a neten a következő zeneszünet idejére.

Aznap este hazafelé Bálintnak elmeséltem a történetet. A kanyarhoz érve nyoma sem látszott már a korábbi eseményeknek. Nem volt helyszínelő, nem voltak krétanyomok a földön. Minden rendben volt.

Szombaton kora reggel a napfény ébresztett minket.
-Menjünk a vadasparkba, jó? - mondtam Bálintnak, akivel többször jártunk már ott, a sasok és szarvasok között. Becsomagoltunk. Két hátizsák telt meg lámpákkal, kötelekkel, késekkel, és némi elemózsiával. A parkba érve hamar megnéztük a játszadozó mókusokat, majd a kis házak mellett tovább indultunk a terület belseje felé.
Nemrég eshetett, mert nagy volt a sár, és az egyik traktorút hosszú mélyedésében egy kisebb tóra találtunk. Igazi fürdőhely és amolyan hollywoodi lábnyom-megőrző született az állatok számára.
Ahogy ott nézelődtünk, Bálint valamilyen zörgésre lett figyelmes, és csendben az út túlsó oldalára mutatott. Az erdő széle kisebb dombot formázott, és rajta sok pici, szeleburdi vadmalac rohangászott, turkált a sáros avarban.
-Lefotózom! - mondtam halkan, amikor megjelent a malacmama! Megjelent, megállt, és minket nézett. Szimatolt néhányat, majd amikor a kis malacsereglet tovaszaladt, ő is moccant, és eltűnt a fák között.

Ekkor észleltem valamit! Beljebb, jóval beljebb a sűrűben, mintha egy nagy, fekete árny futott volna a vadmalacok után.

Tovább indultunk. Figyeltük az aljnövényzet rezzenéseit. Igazából nem volt túl megnyugtató az a pár méter széles erdei uszoda védelme, amely a szemközti erdőszakaszt elválasztotta tőlünk. Nagy ívben a park mögé kerültünk. A derékig érő fűben egy kis gyalogútra lelve szép zöld tisztás hívogatott minket.
-Őzetető! - mutatott előre Bálint, és valóban; egy ácsolt, náddal fedett nagy asztal várt minket, lábnyomokkal sűrűn körbevéve. A legutóbbi nagy szarvasbűvöléskor is hasonló tápot tettünk be a zsebeinkbe, de most nem vettünk belőle egy szemet sem. Ahogy a park felé fordultunk, az egyik bokor megzörrent. Majd még egy!Óvatosan lépdeltünk a távoli kerítés felé, azután elkezdtünk beszélgetni. Később már fütyörésztünk, és egyre hangosabban beszéltünk, hogy az a minket figyelő valami megtudja, hogy nem félünk mi semmitől sem.

Az út kiszélesedett, és a magas növényzet mögött már látszottak a vadaspark szélső, szarvaslakta területei. Gyermekhangokat, kirándulók vidám zsivaját hozta felénk a szél. Egészen megkönnyebbültünk, amikor tőlünk 50-60 méternyire, úgy épp a szarvasok kerítéseinél sok pici vadmalac futott át az úton. Vidáman pattogtak, visítoztak a bokrok lábainál. És ekkor megjelent mögöttük a malacmama!
Ránk nézett, kettőt-hármat lépett felénk, és a hátán felborzolódott a szőre. A fejét emelgette, hogy jobb szagot fogjon, és nagyon figyelt.
-Bálint! - mondtam halkan. Itt balra van egy nagyobb fa. Felemellek az ágaira, és aztán kapaszkodj, bármi történik, jó?
Én pedig nagyon lassan tolatni kezdtem. Kis lépésekkel haladtam hátrafelé, és a közeli fákat figyeltem, hogy vajon melyikre tudnék felugrani jókora hátizsákommal együtt.
A nagy malacmama engem vizslatott. Magasabbnak tűnt, mint korábban. Az egész hátán, a farkától a füléig felállt a szőr! Nem volt túl kedves az arca. Közben a csíkos hátú kismalacok eltűntek a bozótban. A mama utánuk pillantott, majd újra rám! Mintha valamin gondolkodott volna.
A távoli gyermekzsivaj lassan közelebb ért, és a kerítéseknél megjelent egy embercsapat. A malacmama nagyot röffentett, simított egyet a hátán, és a csemetéi után indult.

Ekkor ismét észrevettem azt a rejtélyes, óriási árnyat, amely eddig mozdulatlanul állt a bokrok között. Majd alig moccantak az ágak, és az a nagy valami hangtalanul tovatűnt a sűrűben.
4218
bujdosomiklos - 2018. március 31. 08:38:50

Kedves Viola!
Örülök, hogy örömet okozhattam. Mi is úgy gondoltuk, hogy a malacmama megismert minket. Okos állatok a malacok. Nagy élmény volt valóban, de a hazaérkezés is ajándék volt azon a napon! :-) Szeretettel, Miklós

4218
bujdosomiklos - 2018. március 31. 08:32:48

Kedves Kitti! Nem láttuk. Lehet, hogy a sérült, nagy vadkan túlélte a kalandot és vigyázta a családját? A természet csodákra képes.

5396
Kitti - 2018. március 21. 20:00:08

Mi volt az a nagy valami? Mi volt?

277
farkas viola - 2018. március 21. 15:23:11

Kedves Miklós!
Rég olvastam ilyen érdekes, izgalmas történetet, szinte lélegzetet is alig tudtam közben venni. Nem lehetett veszélytelen ez a kirándulás. Az is lehet, hogy a malacmama megísmert már másodszorra. Jó, hogy megúsztátok baj nélkül. Nagyon tetszett.
Szeretettel gratulálok: Viola In LoveDisappointedIn Love

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.