Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Müller Márta: Zsákutca (2018. július)
A Területi Lehallgatási Felügyelethez egy újabb igénylés érkezett, amely így szólt:
Azonnali hatállyal kérjük megfigyelni a Nekeresd község Fő utca 25. számú ház lakosait. Jelentés hetente a Központba, váratlan esemény esetén azonnal.
Nekeresd község minden fontossága ellenére annyira fontos még nem volt, hogy a Megfigyelőszolgálatnak külön támaszpontja lett volna ott. A falut úgy nevezett halódó településnek tartották, mert a fiatalok nagy része a városban keresett munkát, és amint tehette, elköltözött a faluból.
Az ügyeletes tiszt, aki vette a kérésként megfogalmazott parancsot, magában dühöngött. ,Ennek is pont péntek délután kellett befutnia! Mi lehet ezen olyan sürgős?' De hangosan a gondolataiból semmit sem árult el, hanem behívatta az egyik őrvezetőt.
Elintézni, még ma - nyújtotta át a papírszeletet a fiatalembernek, akit nem hivatalosan csak Bicskásnak becéztek valamiféle kamaszkori incidense nyomán.
Bicskás elolvasta az írást, bólintott és csak annyit mondott: Rendben.

Félóra sem telt belé, és rövid áramszünet lett Nekeresden. Ezen sokan mérgelődtek a faluban, de a Fő utca 25-s szám lakói észre sem vették. A Fő utca 25-ben ugyanis egy igen régi kis parasztház álldogált, amelyikre bizony ráfért volna már a felújítás. A lakói sem voltak sokkal fiatalabbak, mint maga a ház: egy idős házaspár, Sári néni és Arpi bácsi lakták. Árpi bácsi születésétől fogva, mert ebben a házban született, Sári néni pedig az esküvőjük óta, és annak is volt már vagy egy fél évszázada. A gyerekeik már régen elköltöztek, hárman bent laktak a városban, csak Zsuzsi, a negyedik, a legkisebb lány lakott a faluban, egy néhány évvel azelőtt épített házban. Zsuzsinak is volt gyereke már, Julcsi, egy első osztályos iskolás kislány. Sári néni és Árpi bácsi nehezen mozogtak, nem jártak már jóformán sehová. A templom messze volt, a falu másik végén, oda csak a nagyobb ünnepeken mentek el, ha éppen megengedte mindkettejük egészsége. A boltba Sári néni néha elment, de többnyire még arra sem volt szükség, mert Zsuzsi hetente-kéthetente egyszer bevásárolt nekik, és elhozta a vásároltakat kocsival. Így aztán Sári néni és Arpi bácsi odahaza töltötték a napjaikat, kora tavasztól késő őszig jobbára kint a kertben. Sári néni a reggeli után általában kiültette oda a Papát, aki aztán a délutáni ebédig a kertben figyelte a fákat, a növényeket, és hallgatta a madarakat. Állatot már nem tartottak, a háziállatokkal való munka már sok lett volna, az utolsó macskájuk meg meghalt egy évvel azelőtt. Sári néni még könnyebben mozgott, ő végezte el azt a kevés házimunkát, ami kettejükre akadt, és kapálgatott, gyomlálgatott a kertben, mikor éppen nem fájlalta a derekát. Nem volt nagy a veteményeskertjük, de arra épp elég, hogy ketten salátát, zöldfőzeléket abból egyenek, ami náluk megtermett.
Az áramszünet délutánján is kint üldögéltek a kertben a padon, szótlanul, mert mit is mondhattak volna még egymásnak, amikor egyszercsak csengettek.
Csengettek! - szólalt meg Arpi bácsi, szinte kiabálva, mert ő már rosszul hallott, és emiatt hangosabban beszélt a szükségesnél.
Hallom én is, ne üvölts - szólt rá Sári néni, aki közben már fel is állt, és elindult a kertkapu felé. A kertkapunál két ismeretlen, szerelő ruhás fiatalember álldogált.
Jó napot kívánunk! - mondta már messziről az egyik, mikor még Sári néni méterekre volt a kaputól.
Jó napot! - válaszolta Sári néni, miközben odaért, de nem nyitott kaput. - Itt valami tévedés lesz, mi nem hívtunk szerelőt.
-Nem tetszettek észrevenni az áramszünetet? - kérdezte megnyugtatónak szánt mosolyával az egyik fiatalember. - Mi amiatt jöttünk.
-Áramszünet? - kérdezett vissza elbizonytalanodva Sári néni. - Mi kint vagyunk a kertben, nem vettük észre.
No, mi amiatt jövünk, ellenőrizzük a hálózatot - tette hozzá fontoskodóan a másik.
Sári néni egy nagyot sóhajtott:
De nekem nincs pénzem a javításra!
-Semmi baj, ez benne van a szolgáltatásban - nyugtatta meg Sári nénit az elsőként szóló, így aztán elérve, hogy Sári néni beengedje őket.
Nem pepecseltek sokáig, tizenöt perc alatt elkészültek, és alig mentek el, már helyre is állt az áram.

Egy héttel később, a Területi Lehallgatási Felügyeletnél.
A Nekeresd, Fő utca 25 alatt felvett hanganyag egy hét utáni, szokásos módon lerövidített jegyzőkönyve.

Szombat.
(öregasszony) Itt a kávéd!
(öregember szürcsöl)
Délután.
(öregasszony kikiabál a kertbe) Megjött a Zsuzsi!
(konyhában pakolás hallatszik)
(fiatal nő hangja) Vettem apukának a kedvenc paprikás kolbászából, de csak keveset adjál neki, emlékszel, mit mondott az orvos...
(öregasszony) Jó, jó, én is tudom... Nem akarsz elvinni a kertből valamit? Van két szép nagy kelkáposztám, meg az uborkából is vihetnél!
(fiatal nő hangja) Szerda délután elhoznám a Julcsit hozzátok, mert be kell mennem a városba, jó?
(öregasszony boldogan dünnyögve) Persze, hogy jó, majd sütök aznap almáspitét.
(fiatal nő hangja) Ne haragudj, de most sietnem kell...
(öregasszony) Azért a kertbe gyere még ki! Vigyél uborkát meg káposztát!

Vasárnap.
(öregasszony a konyhában tesz-vesz, mikor az öregember bekiabál a kertből): Hová tetted az ásót?
(öregasszony): Minek neked az ásó? Alig tudsz megmoccanni!
(öregember továbbra is kiabál, olyan hangosan, hogy nemcsak a konyhába hallatszik be a kertből, de feltehetően a szomszéd kertekbe is áthallatszik): Vakondtúrást találtam!
(öregasszony): Mit találtál? (sokkal halkabban, magában morogva): Miért nem tud nyugton ülni? (öregasszony kimegy)

Hétfő délelőtt.
(öregember bekiabál a kertből): Nem jött a postás?
(öregasszony visszakiabál): Még nem!

Kedd.
(vízcsobogás, az öregasszony egy fazeket tesz fel a tűzhelyre. Csoszogás hallatszik)
(öregember a konyhában): Hová tetted a szemüvegem?
(öregasszony mérgesen, mert a főzésben megzavarták): Hová tettem volna én? Ott van, ahová tetted.
(öregember): Hová tettem?
(toporgás, csoszogás, fiókok kihúzása hallatszik)
(öregasszony): Minek neked egyáltalán most az a szemüveg?

Szerda.
Délután.
(vidám fiatal gyerekhang): Olyan nagyon örülök, Nagyi!
(öregasszony): Minek örülsz olyan nagyon, kiscsillagom?
(gyerekhang): Szeptembertől én is tanulhatok furulyázni! Mert tudod, a Kati már két éve tanul, de most nálunk az iskolában is lesz ilyen különóra, és anyu azt mondta, hogy mehetek, ha akarok!
(a jegyzőkönyvben magyarázatként hozzáfűzve: Kati az egyik városban lakó unokatestvér.)
(öregasszony): Kérsz még sütit?

Csütörtök.
Délelőtt.
(a kertkaputól az utcáról behallatszik a kiabálás): Dinnyét vegyenek! Dinnyét vegyenek!
(öregasszony visszakiabál): Nem kérünk!


Mikor Bicskás a jegyzőkönyvet bevitte a főnökéhez és az elolvasta, elhúzta a száját: Mi ez?
Bicskás megvonta a vállát: Ezt vették fel a műszerek.
A főnök haragosan ingatta a fejét: Nem tetszik nekem ez.
Bicskás erre nem tudott mit mondani, megint csak egy enyhe vállrendítéssel jelezte, hogy neki se tetszik, de ez van.
Végül a főnök csak azt mondta: Folytassák!

És így folytatták heteken keresztül. A két öreg nemigen beszélgetett már egymással, nem haragból, hanem egyszerűen mert már rég megértették egymást szavak nélkül is. A lehallgatók továbbították a jegyzőkönyveket a Felsőbb Hatóságoknak, amelyekre semmilyen reakciót nem kaptak.
Így aztán folytatták értetlenül és értelmetlenül tovább, talán az idők végezetéig.
3920
lilapetunia - 2018. július 01. 19:30:42

Kedves Magdi (titanil)!

Nagyon szépen köszönöm a gratulációt és kedves szavaid. Örülök, hogy az idős falusi házaspárt emelted ki a novellából, szépnek érezve öregkorukat. Hasonlóan látom én is, látszólagos elhagyatottságuk és eseménytelen napjaik ellenére úgy érzem, hogy ez sokkal szebb öregség, mint gyakran az idősekkel lélektelenül bánó gondozók között egy idegen helyen várni a halált.
Sok szeretettel:
Márta

3920
lilapetunia - 2018. július 01. 19:25:03

Kedves Anita!
Köszönöm szépen a gratulációt és a hozzászólást.

Sajnálom, hogy nem érezted ki a novellából a dolog végtelen abszurditását, azt, hogy a két kis öreget valamilyen tévedés következtében (elírt falu név, utca név, stb. lényegtelen) kezdik el lehallgatni és így megfigyelni -- egyik megfigyelö sem tudja, minek és miért --, holott ma már az életben is számtalan példát láthatunk hasonlóra, arra hogy ártatlan emberek tömegét figyelik meg különösebb ok nélkül. (elég hozzá, hogy valaki okostelefont használ)
Ami azt illeti, hogy miért nem veszik észre a hibát, nekem az a tapasztalatom, hogy sok olyan hivatal van, amelyik ha észleli is a hibáját, a legritkább eset, hogy ezt be is ismeri.

Üdvözlettel:
Márta

1403
titanil - 2018. július 01. 14:56:51

Kedves Márta!

Nagyon tetszett szép írásod egy idős falusi házaspár minden napjairól. Egészen beleéltem magam, mintha Szüleimet láttam volna idős korukban. Tudom nemcsak ez volt a célod, és elgondolkodtam a Területi Lehallgatási Felügyelet munkáján is.
Gratulálok!Smile

Sok szeretettel: Magdi

4302
Fedak Anita - 2018. július 01. 13:36:54

A történetből ugyan nem derül ki, hogy miért pont a 25. számú házat hallgatták le, de ettől izgalmas az egész. Megmozgatja az olvasó fantáziáját, hogy Árpi bácsi anno fiatalon mivel is foglalkozhatott. Vagy a felesége, netán valamelyik gyermekük.
Kedves szerzőtárs, gratulálok az írásodhoz.
Üdvözlettel: Anita

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.