Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

csomor henriett: Mindennapi korlátokkal kiszolgáltatottan
Noha sérülten születtem, mindig is törekedtem a jobb állapotra. Születésem pillanatában oxigénhiány lépett fel, az agyközpontban a mozgásszervet érte a sérülés.
Hatéves koromtól a Pető András Mozgássérültek Intézetében sajátítottam el az önállóságot a magam módján.
Hatól harminchat évig, mondhatni semmi dolgom nem volt orvosokkal.
Illetve egyszer gyerekkoromban, amikor nagyon fájt a jobb csípőm, elmentünk gyermekorvos barátunkhoz, aki megállapította, hogy bizonyára fájhat a lábam, de nem annyira, hogy járni se tudjak. - Kicsit lusta vagy! - közölte velem nyersen. Nagyon megalázottan éreztem magam. A lustaságnak nevezett fájdalmam odavezetett, hogy a nyár kellős közepén, két hónapon keresztül húzatták a lábam egy faszerkezettel, amelyre kilós sót vagy cukrot pakoltak nehezéknek anya s húgom. Közben potyogtak könnyeim, a fájdalomtól.
Sérültségem ellenére addigi életemben nem használtam semmilyen segédeszközt, így nem is sejtettem milyen nehéz megkapni egy tolókocsit.
Kétezertízben csípőműtéten estem át. Ami azt jelenti, hogy a csípőm femurfejéből levágtak négy centit. Mivel túl feszes az izomzatom, nem tudtak cipőprotézist betenni, az inak és az izmok tartják össze.
Tortúrám igazán csak akkor kezdődött el, mikor tolókocsiba kényszerültem.
Elektromos tolókocsit írattam, mert a mechanikust képtelen, s türelmetlen is vagyok kézzel hajtani. Én kis naiv, azt hittem, ha az orhtopéd orvos felírja receptre a kocsit, pár napon belül megkapom.
Azért nem írom le kétszer, mert mind a két esetben ugyanaz történt.
Mielőtt leírnám a történetem, elmondom mit tapasztalok az orvosokkal szemben. Örökké azt hittem, hogy az orvosok azok az emberek, akik legjobban ismerik a veleszületett sérültek állapotát. Csalódnom kellett, s ha egyszer csalódok, akkor megette a fene. Én az orvosok szemében egy roncs vagyok, aki nem képes egyedül semmire.
Valószínűleg még hülyének is tekintenek, valamelyik arra se veszi a fáradtságát, megértse mit beszélek. Magyarán csak a Pető intézetben voltam önálló, a valóvilágban nyomorék vagyok. Utálom ezt a szót, de néha csak kibukik belőlem.
Kétezertizennyolc január második hetében, két doktornő OEP-től ellátogatott otthonomba. Felülvizsgálták, hogy mozgássérült vagyok-e. Nem okoztam csalódást, tolószékemben ültem. A paksamétákból kiderült, hogy van egy járókeretem is. De miért is? Figyelem, füllenteni muszáj, mert ha nem teszem, elbukhatom az új tolókocsimat. Most csak az számít, hogy ne tudjak semmit se egyedül megcsinálni. - Azért mert az édesanyám néha fel szokott állítani gyakorlás céljából. – feleltem. Jobbára csak akkor adnak tolókocsit, ha iskolába vagy dolgozni járok. A logikát ugyan nem értem, és mivan a sok százezer emberrel, akik otthon vannak? Ők hogy közlekednek a lakásban, vagy hogy mennek ki az udvarba? A doktornő megmagyarázza, szívesebben adnak kocsit munkába, vagy iskolába járás céljából.
- Ön kültéri elektromos tolókocsit kért! Mi célból? - Busszal járok dolgozni és városi busszal is utazok. Ezért szeretnék kültéri kocsit, talán többet bír, mint a szobai kocsim, elég sokat kell "gyalogolnom"! Nagy nehezen végére értünk a papír kitöltésének, gyorsan aláírom meg ne gondolják magukat.
Végig nézik a lakást, majd megkérdezik, hogy tudom-e hol tárolni a kocsimat, amelynek nyolc év lesz a kihordási ideje. Szemükbe se tűnik nekik, hogy lakáson belül is tolókocsiban vagyok.
Számtalanszor tapasztaltam és láttam is, milyen nehéz, ha elromlik az elektromos tolókocsi. Nélkülözni kell egy- két hétig, esetleg hónapokig, míg meg nem csinálják. Egy súlyosan mozgássérült személynek nehézséget okoz, ha kap egyáltalán csere kocsit, megszokni az ülési pozíciót az ideiglenes tolószékben.
Felvetődik bennem a kérdés, hogy miért nem lehet közgyógyra két elektromos kocsit kapni? Akkor talán megoldódna a probléma, s kevésbé lennénk kiszolgáltatottak ebben a helyzetben.
Négy évente úgyis jönnek felülvizsgálni az ápolási díjra jogosultakat, mert azt hiszik, hogy az ember időközben kivirult az egészségtől, s jogtalanul kapja hozzátartozója az ápolási díjat.
Sajnos ebből az állapotból sosem fogok kigyógyulni, így születtem, így is halok meg.
Az élet nem fenékig tejföl, ezt már gyermekként megtanultam.
2018. július 03.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.