Horváthné S. Mária: Egy esős nap története: Tizenegyedik történet (2018. október)

Egy mondat járt a fejemben, igazándiból nem tudom honnan is származik, de valahogy így hangzik.
"Ha nem vigyázol valamire, nem érdemled meg, hogy a tiéd legyen".Hmm.
Álltam az ablakban, s szomorúan néztem, ahogy a gurulóesőcseppek, mossák a nyár utolsó óráit, s azon gondolkodtam, hogy ez a megállapítás, szinte, mindenre igaz az életben.
A barátságra, tárgyra, szerelemre, kapcsolatokra, persze jelképesen, mert akkor reggel, eltörtem a kedvenc csészémet, a fájdalom bele nyílalt a kezembe s egyszerűen leejtettem, vagyis nem tudtam rá vigyázni, nem az én hibám, hogy leesett, hacsak nem rovom fel magamnak, hogy elmúltak az évek, s ezt az ízületeim, kíméletlenül a tudtomra adják, pláne esős időben.
Szomorú voltam nagyon. S kihagytam volna azt a napot, mert akkor egybe lenne a bögrém, kávéval csalogatna.
No meg elköszönhettem volna a nyártól, mert se szó- se beszéd, módjára távozott. Legalább egy kis átmenet kellett volna, de így egyik nap, még nyár, fürdés a Balatonban, másnap, sapka sál. Érdekes egybeesés,
úgy távozott, mint te a nyár elején. Pedig vigyáztam rád, de megijedtél az ősztől, s tavaszra cseréltél, akkor is elkezdet esni az eső. Akkor arcomat odatartottam az esőnek, hagytam, hogy lemossa a gyöngyszemeket, ha esik, néha még gondolok rád, de a bölcs mondat magyarázat rá, nem érdemeltük meg egymást.
Szeretem az esőt, mert akarom a szivárványt látni, és ilyenkor jó elmélkedni, gondolataim kalandoznak, akár egy hullámvasút, fel a távolba, és le a múltba.
Eső esett, csendesen amikor a temettük a Barátomat, igaz barátság volt, vigyáztunk egymásra, s mégis elvette az élet, csak az vigasztal, hogy neki jobb így, s biztos vár reám valahol.
S most itt a nagy kérdés, persze nincs rá válasz, miért nem lehet itt, miért nem érdemeltem meg, hiszen ennél jobban nem lehet egy barátságot ápolni, vigyáztunk egymásra.
Kezdtem kételkedni ebben a bölcs mondatban.
Ahogy belegondoltam, minden fontos eseménynél jelen volt életem során az eső. Esett azon a napon is amikor, Ámor nyila, cudarul eltalált, alig voltam túl egy szörnyű kapcsolaton, s szakadt az eső, semmi kedvem felkiáltással, bekapcsoltam a tabletemet.
Ott volt a végzetem, a tekintetével teljesen elvarázsolt, ha esik az eső ez a pillanat mindig bevillan. Kérdezem, hát csoda, hogy szeretem az esőt.
Persze, most kíváncsiság gyötör kedves olvasom, hogy mi is lett azzal a végzetes pillantással, jogos a kíváncsiságod, de kérlek enged meg, hogy ez most maradjon az én titkom, egyszer majd ha a szerelemről regélek talán megosztom veled.
Lehet, hogy akkor is szakad az eső. Ahogy álltam az ablakban, s figyeltem a guruló esőcseppeket, arra gondoltam, hogy milyen gyorsan elszaladt ez az év is, mint mostanában mindegyik, beköszön, időzik egy kicsit, nekem úgy tűnik, hogy már se tavasz, se ősz nincs, csak forróság, meg hideg, itt- ott, eső, csendes, havas, jeges.
S történek kellemes s kellemetlen történetek, egy esős napon vagy reggelen, most megint itt motoszkál az a mondat.
Lehet, hogy az évszakokra sem vigyáztam, vigyáztunk, és ezért nem érdemelem, érdemeljük meg.
Érdekelne, mit válaszolnál, ha itt lennél, kedves olvasó. Lassan este lett s kitartóan szakadt az eső.
Forróteával, meleg takaróval bebugyolálva, álltam az ablakban s nézem az esőcseppek játékát, ahogy legurultak a lámpatestről, s fényében megfürödtek. Koppanásukkal együtt zenéltek a lepotyogó gesztenyékkel egy esős nap késő délutánján.

Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.