Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Auerbachné Tóth Katalin: Álom-világ:Tizenötödik történet (2018. november)

Magába merülten ült a padon, és látszólag a vizet bámulta. Látszólag. A gondolatai messze jártak. Barna haját, melybe már néhol ősz szálak keveredtek, meg-megtépte az egyre erősödő szél. A nap már égi útja vége felé közelített, de lassan úgy is a gyülekező felhők fogják átvenni az égen az uralmat, legalábbis a szél kavarta tarajos hullámok felett gyülekező felhők erre utaltak. De ő ebből szinte semmit nem vett észre. Ült a padon, a térdére könyökölve, kissé meggörnyedve. Észre sem vette, már nem csak a gondolatai kergetik egymást, mint a szélben a tépett falevelek, hanem hangosan ki is mondja azokat.
- Mekkora ökör voltam, hogy hittem neki! Amikor együtt voltunk, mindig mókuskámnak szólított, soha nem a nevemen… Azt hittem, csak kedveskedni akar, de hát… Milyen odaadón bújt hozzám, amikor hazaértem a munkából este, fáradtan! Még a főiskoláról ismertük meg egymást, és olyan szépen indult. Aztán egy nap eltűnt… Talán jobb lett volna, ha örökre… Megpróbáltam én utána másokkal is, Isten a megmondhatója, de egyik sem volt olyan, mint ő… 6 év… Én a munkámba temetkeztem és sikeres üzletember lettem. Szokták mondani mifelénk, hogy akinek szerencséje van a kártyán, annak nincs szerencséje a szerelemben… Ha nem is kártya, de az üzlet jól ment. Aztán egy nap megláttam Őt. Mintha az a 6 év el sem múlt volna, ugyanolyan volt, mint a főiskolán… Észrevett. Hagyta, hogy meghívjam egy italra. Beszélgettünk jobban belegondolva eléggé elutasító volt a hozzáállása, míg meg nem tudta, hogy hol dolgozom. Ez vajon miért csak most jut eszembe, visszagondolva arra a találkozásra? Hiszen csak a pénzem kellett neki, a státus, a színvonal, a luxus, az ékszerek! Külsőségek! Én güriztem reggeltől estig, ő rendben tartotta a lakást, kozmetikus, manikűrös, fodrász, barátnők, ezek tették ki a mindennapjait. Állítólag. Vajon meddig volt tényleg így? Talán az elejétől ott volt neki Arnold? Á, nem is akarom tudni! A pokolba mind a kettőjükkel! Lehet, hogy egyszerűbb lenne, ha csak besétálnék…
Zavartan elhallgatott, mert rájött, hogy hangosan beszélt. De nem nézett körül, hiszen a szél és a hullámok hangján kívül mást nem hallott. Már csak magában elmélkedett tovább azon, hogy milyen érzés volt ott találni őket a saját ágyában, délelőtt. Azóta dolgozni sem ment vissza, csak a várost, a parkokat rótta. Azt mondta, este 8-ig hordja el magát a nő. Mert ő nem aljasítja le magát odáig, hogy trágár szavakkal illesse a nőt. Ő ennél többre tartotta magát. Hiába sírt, könyörgött, kiadta az útját. A kulcsot meg dobja adja le a portásnak!
- Mire megy azzal, hogy sírt? Nem a könnyeit kellett volna használni, hanem az eszét! – jegyezte meg megint félhangosan.
- És maga mire megy ezzel a kesergéssel? Megfogadhatná a saját tanácsát: használja az eszét! Kirúgta a nőt, mert megcsalta, éljen! Ennek ellenére fáj, amit tett? Jó. Így van rendjén. De most mutassa meg neki, hogy milyen hamar túl tud lépni rajta! Menjen, szórakozzon, éljen! Élvezze, amíg lehet! Eddig álomvilágban élt, ideje, hogy feltérképezze a valóságot!
A férfi döbbenten fordult meg az első szavaknál és csak nézte, nézte a beszélőt, míg az el nem hallgatott. Sőt, egy kicsit tovább is. Aztán lassan végigsiklott a tekintete a nőn. A korát nem tudta megtippelni, a 30 és a 70 között bárhol lehetett. Az arca barázdált volt volt, a haja zsíros, rövid, félig ősz már. A ruhája több helyen varrott, bár azért látszott, hogy tulajdonosa próbálja rendben tartani. Egy szatyrot szorongatott a kezében, ami talán ruhákkal lehetett megpakolva?
- Mit tud maga erről? – kérdezett vissza, de szinte baráti hangon, közben odébb húzódva a padon, maga mellé mutatva. A nő értette, és leült.
- Mit? Pénzért és csillogásért elhagytam a férjem és a kicsi lányomat, mikor a gyermek 4 éves volt. Mire befejeztem álmaim hercegének kergetését, kiderült, hogy a biztos támasz sincs már mögöttem, a férjem beadta a válópert. A lakást eladtuk, onnan az utcára kerültem. Álomvilágban éltem és nagyot koppantam. Ne kövesse el ezt a hibát! Valahol vár magára egy nő, aki majd rendes felesége lesz!
A nő lassan felszedelődzködött, mint aki válaszra sem vár.
- Várjon! Köszönöm a jó tanácsot, megszívlelem! Cserébe megvívhatom egy vacsorára? Vagy inkább pénzt adjak?
A nő visszalépett, és végigsimított a férfi homlokán, aki úgy érezte, mintha minden gondja hirtelen elszállt volna, és a szíve is könnyebb lett. Mintha soha nem is szerette volna a csalfát! De hogyan érhette ezt el egy középkorú, hajléktalan nő egyetlen mozdulata? Pár pillanatra behunyta a szemeit, és végigsimított ő is a saját homlokán. De nem történt semmi. Aztán kinyitotta a szemét, és a nőt kereste a tekintetével, hiszen pár pillanat alatt nem juthatott messzire!
- Nem élek földi javakkal. Tegyen jót valaki mással! – hallotta a nő hangját, de őt már nem látta. Mintha eltűnt volna. Felnézett: és még látta szertefoszló alakját a fák lombjai között.
- Egy angyal volt…!
Lassan felállt a padról, kihúzta magát, és felemelt fejjel indult el a part menti sétányon hagyott autója felé. Odafelé észrevette, amit utoljára talán gyerekkorában: milyen szép a természet, és még a viharban is milyen békés, ahogy a szép felhívására a fák táncot lejtenek. De tudta, igyekeznie kell, ha nem akar csurom vizesen jutni a kocsiba. Már majdnem az autójánál járt, amikor észrevett a keresztutcában parkoló mentőt. Inkább csak sikátor volt, két kuka között papírból tákolt kalyibával. A mentősök újraéleszthettek valakit, ami nem sikerült, mert az egyikük épp ezt mondta: „Ennyi, már nem tehetünk érte semmit azon kívül, hogy elmondunk érte egy imát.” A férfi csak akkor nézett oda jobban. A földön egy nő feküdt, és még egy pillanatra látta, mielőtt letakarták: őszülő, rövid haj, ráncos arc, foltozott ruha.
- Még utoljára jót cselekedett, mielőtt végleg elment!
Este gyertyát gyújtott az üres lakásban. De nem az elmúlt szerelemért, hanem az elmúlt, ismeretlen asszonyért.
4204
pathfinder - 2019. december 09. 15:05:27

Kedves Rita!

Érdekes volt a hívószó a tollforgatóhoz. Sokat gondolkoztam rajta, hogy írjak-e rá, és ha igen, mit. Ez lett belőle Wink

Köszönöm szépen , hogy olvastál!
Kata Heart

6542
ritatothne - 2019. november 30. 15:48:16

Kedves Kata!

Ez is érdekes írás volt, de másképp. Mindig érdekeset írsz és soha nem sablonosat. Érdeklődéssel olvastam.

Szeretettel: RitaRose

4204
pathfinder - 2019. január 08. 16:01:46

Kedves Kata!

Utólag már sokszor könnyű okosnak lenni, közben nem mindig... Sokan kergetnek mások szerint irreális álmokat, ami vagy bejön nekik, vagy nem. De az álomvilág kell, még ha képzelt is, mert ott nagyon jó búvóhelyek vannak Smile Tapasztalatból mondom, bár én csak a napi pihenés kedvéért megyek a saját álomvilágomba, a szereplőimhez.

Köszönöm, hogy itt jártál!

Szeretettel:
Kata Heart

4204
pathfinder - 2019. január 08. 15:59:40

Kedves Zsófi!

Próbáltam nem hagyományos megvilágításba helyezni a dolgot. Nőként hajlamosak vagyunk talán azt hinni, hogy a megcsalás csak nekünk fájhat. De szerintem minden érző embernek fájhat, legyen nő vagy férfi. Ezért gondoltam, hogy most a másik nem nevében írom meg a történetet.

Köszönöm szépen, hogy itt jártál és olvastál!

Szeretettel.
Kata Heart

5772
Saranghe - 2019. január 07. 16:56:11

Kedves Kata!

Nagyon elgondolkodtató írás. Jó lenne mindenkinek megfogadni! Sad.
De azt gondolom, hogy kcisit mindannyian álom ivlágba élünk. Sőt a gondok, a lelki megpróbáltatások ellen oda menekülünk, és a valóságnak érzékeljük.

Szeretettel olvastalak: Rose

Kata

2952
bruxinelli - 2019. január 07. 16:21:16

Kedves Katalin !
Újdonság volt számomra egy férfi lélek ingadozása.Nem szokványosan mutattad be a két fél megcsalatását. Először azt hittem , hogy nő az akit megcsaltak, de még nagyobb odafigyeléssel rájöttem, hogy férfi. Teljesen lekötött, másra nem tudtam figyelni. Szeretettel gratulálok, Zsófi.

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.