Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

csomor henriett: Lelki szemem előtt lebeg
Következő történet megírására egy ismeretlen hozzászólása vitt rá, amelyet a facebookon kaptam. Kirázott a hideg, s mélységesen megrázott a vélemény kinyilvánítása. Csak írása foszlányaira emlékszem, hirtelen nem is tudtam neki válaszolni keserűségemben. Egy óra múlva visszatértem az oldalhoz, s válaszolni szerettem volna neki, de arra a kegyetlen hozzászólását levette. Megkérdezte, hogy ennyire utálom édesanyámat, mert előbb akarok meghalni, és jön az okítás az élet rendjéről, hogy először a szülőknek kell elmenni, vagy pedig álszent vagyok, s csak úgy írtam. Állítása sértő mindkét esetben, édesanyám a legdrágább nekem, bárcsak az Isten megtartaná még nagyon sokáig. Vagy engem segítene minél előbb elmenni, nekem megváltást és nyugalmat adna.
Az élet kegyetlen, s annál is kegyetlenebb, mert születésem pillanatában még egy plusz keresztként mozgássérült lettem. Agyam teljes tiszta tudatában élek. Sokáig küzdöttem, harminchat évemig segédeszköz nélkül jártam. Egy műtét következtében tolókocsiba kényszerültem. Lassan küzdelmeim végéhez érek, mert elvesztek mindenkit, aki számomra fontos volt, aki mellett biztonságban és szeretetben élek. Azt tehetek, amit akarok, s így majdnem teljes életet élek.
Gondolkodtam már eltartási szerződésen, aki elgondozna, halálom után ő kapná összes vagyonom. Nehéz erre alkalmas személyt találni. Ismerve magam, emberibb lenne ez a megoldás, talán így tudnám folytatni megszokott életem alapvető feladatait, amely önállóvá, s céltudatossá tett. A fájdalmas elvesztésen talán felül tudnék kerekedni, és írhatnék tovább. Az írás lendületet ad nekem, ez az egyetlen elfoglaltság, ami még értelmet adhat a talpra állásra. Olvasóim számára talán félelmetesnek hangzanak a következő műveletek, ami egy egészségesnek természetes dolog. Egy szemérmes sérültnek, mint jómagam, aki csak akkor tud enni jóizűen, ha édesanyjával eszik, mert társaságban feszélyezve érzi magát rossz keze miatt. Hihetetlen, de még járni, s tornázni szeretnék, látva az emberek reakcióját, ők ezt kínlódásnak veszik, ami gyakran szomorúságot, s elkeseredettséget, okoz nekem. Hogyan is élhetnék egy intézetben, ahol rámszegeződnek a kíváncsi öreg szemek, akiknek az öregségen kívül semmi bajuk sincsen, azok meg se értenének. Lelki szemeim előtt látom magam, pár héten belül hanyatlik állapotom. Egy eldugott szobában rácsos ágyban fekszek,csontsoványan. Már nem is kommunikálok, olyan mindegy már minden. Összegömbölyödve, szívemre téve kezem, szeretteimet érzem gondolataimba burkolózva. Számomra megszűnt az élet.
2018. Október 22.



Végső menedék

Sokat gondolkodtam az
élet nagy dolgain.
Csalfa, vak remény a
felfogás, hogy az élet boldog.
Sokszor bizonytalan a lét, s nem
tudom, hol lesz a végső menedék.
Gyermekként biztatnak, hogy
jól tanulj, mert sokra viheted!
Sérültnek születni kemény sors!
Küzdeni nehéz, a fejlődést úgysem
veszi észre senki sem.
Lemondón legyintenek: roncs vagy,
mihez kezdjek most veled?
Szégyenemben föld alá süllyednék,
ha megnyílna alattam.
Elbújok, mert még van hova és kihez.
De mihez kezdek ha nem lesz?
Akkor hol lesz a végső menedék?
2017. június 14.





Nem maradt más, csak a bánatom

Úgy unom már életemnek ezt a szakaszát.
Mért ilyen könyörtelen velem az élet?
Mire mindent elrendeztem,
s úgy éreztem, sínen vagyok, addigra
kirúgott a nagy úr, az igazgató Úr.
Így váltam megint hasztalan,
kiszolgáltatott földönfutóvá.
Agyam kilátástalan helyzeten dolgozik.
Majd szétdurran, mint a lufi,
de megoldást nem talál,
megállás nélkül csak forog,
mint a motolla.
No nem vagyok ám goromba,
csak hagyjatok egy sarokban
régi szép időkön gondolkodni.
Amikor az iskolapadban még
csak nyiladozott az eszem,
s nem vágytam én nagy
dolgokra, csak egy szerető családra,
gyermekem ringathassam karomban.
Istenem, kérlek, vedd el tőlem
mihaszna életem még fiatalon.
Nincsen más nekem, csak a bánatom.
Ne hagy így megöregedni, ráncos
lesz az arcom, s a kezemet se
fogja senki se.
Meglátod, nem lesznek majd
könnyes arcok, mikor engemet temetnek.
Fejfámra csak ennyit írjatok:
Itt nyugszik egy hasztalan kiszolgáltatott,
kinek rengeteg bánata volt.
2015. május 03.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.