Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Barva Alexandra: Szilveszter éjjel
Ezüst strasszokkal díszített tűsarkú szandálom csatjait fáradt mozdulatokkal oldottam ki a fagyos színpad mögötti öltözőben. A bútorok visszaidézték a gimnazista éveimet, a tornaterem öltözője pont ugyanígy festett annak idején. A lányok vidáman nyüzsögtek körülöttem és készültek a közös mulatozásra, amit én persze ma is kihagyok. Átöltöztem, magamra húztam a kedvenc téli fekete szövetkabátom és belebújtam a jó meleg csizmámba. Már a hó is hatalmas pelyhekkel fedte be a főváros utcáit. Hallottam, ahogy a következő fellépő elsöprő sikert aratva tapsviharban fürdőzött és belegondoltam, évekkel ezelőtt mennyire feltöltött egy-egy ilyen este, amikor csupán két dolog létezett számomra a színpadon állva: a zene és a tánc. Nem volt kényszer, nem volt fájdalom és a legkevésbé sem éreztem, hogy valaki más életét élem. Ezzel szemben az elmúlt hónapokban néha azt sem tudtam, ki néz rám vissza a tükörből. Elveszett a fény, a csillogás, a tűz. Talán a remény is örökre odébb állt. A sötét gondolatokból egy ismerős, kedves hang rántott vissza a jelenbe:
- Nagyon boldog új évet, Lia!
- Neked is boldog új évet, Ábel!
Éreztem a tekintetét, ahogyan követi a lépteimet egészen, amíg ki nem libbentem a színház ajtaján Budapest éjszakai fényei közé. 3 óra volt hátra éjfélig, az új év kezdetéig. A hatalmas, szőrös kapucnim alá temetkezve kapkodtam a lábaimat hazafelé a szakadó hóesés elől menekülve. Ilyenkor legalább éreztem egy kis hálát, amiért 3 saroknyira sikerült megtalálnom a tökéletes, erkélyes, belvárosi kislakásom 4 évvel ezelőtt, amit ma már semmire sem cserélnék. Az alig 10 perces gyaloglás alatt teljesen átfagytam és átáztam. A kulcsokat a konyhaasztalra dobtam és villám mozdulatokkal kapkodtam le magamról a göncöket. Megengedtem a forró vizet a fürdőkádba és a kedvenc levendula illatú habfürdőm utolsó cseppjeivel adtam meg a módját szilveszter éjjelének. Elővettem a drága francia Champagne pezsgőt a hűtőből és egy doboz cigarettával karöltve dőltem be a melengető, lágy habok közé. Ahogy finoman kortyolgattam a nagymamám antik kristálypoharából és a vaníliás cigimet szívtam, még mindig azon töprengtem, vajon hogyan süllyedhettem idáig. Melyik volt az a végső kegyelemdöfés, aminek hatására elfelejtettem szeretni az életem. Nem foghatok mindent egyetlen szakításra és az idő múlására, amit egy nő különösen nehezen tud viselni, főleg pár nélkül. De még csak szinglinek sem mondanám magam, hiszen itt van Miklós. Mi értelme ezen agyalnom, amikor mellettem van egy csodás férfi, aki engem szeret? Ugyanakkor persze nem vagyok én annyira ostoba, hogy ne tudjam megkülönböztetni a szerelmet a kényelemtől. Ami azt illeti, ha őszinte akarok lenni, csupán az egyedülléttől való félelem tart össze ezzel az emberrel, különben már az összeköltözésre is régen igent kellett volna mondanom. Három pohár pezsgő után fel sem tűnt, hogy elszenderedtem és csak a teljesen kihűlt víz, vele együtt pedig az átfagyott testem riasztott fel a szunyókálásból. Gyorsan az órára pillantottam, de a rossz sejtésem beigazolódott; éjfélre semmiképpen nem fogok átérni Miklóshoz.
Köntösbe bugyolálva, még mindig dideregve átsétáltam a hálószobába, hogy felhúzzam a fekete csipkeruhám, amit reggel gondosan kikészítettem a mai alkalomra. Lenyeltem az üveg alján maradt néhány csepp pezsgőt és sebesen felkentem a legvadítóbb vörös rúzsom, a hajamat pedig kioldottam a szoros kontyból mielőtt elindultam volna. Miklós persze két üzenetet is hagyott, amiben megkér, hogy kicsit jobban igyekezzek, mert a társaság egyedül rám vár a szokásos házibulin. Semmi hogy vagy? Vagy hogy van-e valami baj, azért kések esetleg? Dehogy, ugyan! A fő, hogy ő jó színben tündökölhessen a barátai előtt, én pedig csak hátráltatom ebben. Ezt a napot is biztosan hetekig fogja emlegetni. Mondanám, hogy megszoktam, de ezt nem lehet. Én legalábbis nem hiszem, hogy bármikor képes leszek rá.
Ránéztem újra az órára. Mindössze 17 perc volt hátra éjfélig. Felhúztam a bőrkesztyűmet, mosolyt festettem az arcomra és elindultam a metróhoz. A szomszédos utcában lévő templomot körülölelő téren hatalmas bál kerekedett, ritkán látni ennyi vidám embert egy helyen és mivel minden porcikám éhezett egy kis életörömre, hirtelen ötlettől vezérelve arra vettem az irányt. Furcsa bizsergés kerített hatalmába, minél közelebb értem a tömeghez. Kipirulva és izgatottan fürkésztem a tömeget. Ahogy felcsendült az „Auld Lang Syne”, mint valami isteni sugallatra, amit csak a filmekben lát az ember, a szemem összeakadt egy igéző, ismeretlen, mégis ismerős szempárral. Abban a pillanatban tudtam, hogy Ő az. A lányregények giccses jelenetei és a mamám hercegnőkről szóló meséi egyetlen szempillantás alatt elevenedtek meg és érkeztek a jelenbe, az én saját valóságomba. A tűzijáték szikrázó fénye alatt közeledett felém és szavak nélkül átölelt. Beletúrtam dús, gesztenyebarna hajába, miközben a fülembe súgta:
„Te vagy az én újévi csodám. Soha nem engedem el a kezed!”
Csókokban fürdőzve olvadtunk össze, pontban éjfélkor. A kezeink egymást szorították. Éreztem, ahogy a szívünk egyszerre dobban és a lelkeink elválaszthatatlanul egymásba fonódtak. Életem kirakós darabjai hirtelen összeálltak. Az új év végre elhozta az új életet, amiben nem volt többé sem Miklós, sem kétely, sem reménytelen szomorúság.
6033
Alexandra Barva - 2019. január 09. 21:28:21

Kedves Margit!
Őszintén köszönöm a megtisztelő sorokat! Smile Örülök, hogy tetszett az írásom.
Csodás napot kívánok!
Alexandra

5738
miminke3 - 2019. január 09. 08:53:11

Kedves Alexandra!
Nagyon tetszett a történet, szeretem a stílusodat!
Őszinte gratula!
Margit

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.