Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Bakonyi Ervin: Velencei tükör
Három éve annak, hogy egy ismerős házaspárral Szegedre utaztunk négy napra. Pihenni, várost nézni. Utazásunk előtt egy hónappal lefoglaltuk a szobákat. Royal Szálló. Még kimondani is jó. A fotóról nézve az épület impozáns. Amikor megérkeztünk a recepciós pulthoz, észrevettük a felújítás kellékeit a lépcső alatt. Malteros vedrek, hullámpapír tekercsek, létrák halmazát. Meglepődtünk. Vajon hol leszünk ezek után elszállásolva? A hölgy elmondása szerint három hete kezdték el az épületegyüttes felújítását. A váratlanul érkező, de lemondásra nem szánó vendégek számára a második emeleten négy szobát fenntartottak.
Gyorsan bepakoltunk a szekrénybe és elhatároztuk, hogy először bejárjuk a belvárost. Mielőtt lementünk volna a lifttel, kijöttem a szobából és végigsettenkedtem a harmadik emeleten, ahol kőműves szakemberek serénykedtek. A folyosó üres volt, de a szobák felől hangok szűrődtek ki. Megfordultam, és sipirc, mielőtt valaki rám kérdez: Mit keresek itt! Ezen idő alatt heten laktunk az épületben. Másnap ketten már el is utaztak. Négyen maradtunk ebben a gyönyörű palotában. Reggel kilenckor már utcákat, tereket jártuk, s egyik ámulatból a másikba estünk. Csupán este tértünk vissza szobáinkba. Így semmit sem hallottunk a restaurálás hangjaiból. A személyzet nagyon előzékeny és segítőkész volt.
Március 26-án reggel, ébredésünkkor vagy tíz centiméteres hó takarta a várost. A piros cserepek szépen mutattak fehér sipkájukban. Vacsorakor két összetolt asztalnál foglaltunk helyet. A márványlapos és rusztikus világító testekkel körülvett helyiségben úgy éreztük magunkat, mint egykor azok a nagypolgári vendégek, akik a18. század végén élték virágkorukat. A néma csendet körüllengte a régi dzsentri világ ruháinak selymes suhogása, az evőeszközök ritmikus csengése, a kristálypoharak csendülése. Életemben eddig ilyen fogadtatásban, kiszolgálásban, gondoskodásban nem volt részem. Feszélyezve éreztük magunkat, mivel két pincér szolgálta fel étkeket, miközben a paraván mögött ki-kilesett a konyhai személyzet. El nem tudták képzelni, vajon kik ezek a vendégek, hogy ekkora ramazuri közben itt időznek, s nekik helyt kell állniuk négy ember miatt. (Bőröndjeinkbe direkt e végett tettük be legújabb, s divatosabb ruhánkat). Azt figyelték, vajon mikor szedhetik le az üres tányérokat, s mikor hozhatja a következő fogást, a desszertet.
A "Görbe tükör" című elbeszélésemben pont ennek az ellenkezőjét próbáltam ecsetelni, - ez a másik véglet. Kissé túlzó, de nagyon jól esett nekünk figyelmességük. Nem tudhatták, hogy kik, s mik vagyunk, van-e vagyonunk, vagy csak egyszerű, "szürke emberek" vagyunk. A régi kor "szelleme" tőlünk is elvárta, hogy minden nap más és más kosztümben, öltönyben jelentünk meg estéli étkeink elfogyasztásához.

2009.08.10.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.