Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Müller Márta: Napló: Tizenharmadik történet (2019. február)
Miért írnak az emberek naplót? Hasonló okokból gyakran, mint manapság az emberek blogot írnak: vannak gondolataik, melyeket szívesen elmondanának valakinek, mindenkinek, de ilyen vagy olyan okok miatt nincs kinek. Idős embereknél könnyű belátni ezt, akik egyedül élnek, gyakran nincs kivel beszéljenek. Vagy ha időnként van is, mert találkoznak gyerekekkel, unokákkal, azok többnyire nem a nagymama-nagypapa gondolataira kíváncsiak. Örülnek egymásnak, mesélnek a mindennapi életükről, tervekről, esetleges gondokról, de arról ritkán, ami a fejekben, a gondolatokban zajlik.
Talán ez a természetes. Fiatal korban is azt tapasztaltam gyakoribbnak, hogy nem a szüleikkel igyekeztek megbeszélni a fiatalok az őket érintő, érdeklő kérdéseket. Hanem egymással, baráttal, barátnővel, társsal - vagy a Naplójukkal.
Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek, énekelték ezt valamikor egy dalban. És azt hiszem, hogy ez a remény van a legtöbbünkben, mikor naplót írunk. Az a remény, hogy egyszer majd akad olvasója ezeknek a soroknak, s a remény, hogy egyszer majd valakinek segítenek ezek a sorok. Ötletet adnak, tanácsot, vigasztalást, útmutatást, ki tudja. Aki leírja, az vízre bocsátja őket, mintha kis hajók lennének, és reménykedik, hogy valahol majd kikötőbe, révbe érnek.
Azt írtam egy írásomban, hogy a költőnek a versei a naplója, hasonlóan mint ahogy a hajósoknak fedélzeti naplójuk van. 'A költő olyan vándor, aki útinaplót vezet. Ez jó mindannyiunknak. Mert a lelkéből kiszakadó versek sokaknak segítenek.'
Ha nem is sokaknak, de ha egy lélek akad, akinek segítenek majd a naplóm valamelyik sorai, már örülök, hogy leírtam őket.

Az utóbbi tizenkét év naplójából véletlenszerűen választottam ki egy részt, ott, ahol a könyv kinyílt. Az öt évvel ezelőtti naplóm három egymást követő bejegyzését adom közre itt. Olvasmányélményekhez kapcsolódó gondolataimról írtam, legtöbbször vázlatosan, csak megemlítve, nem részletesen kifejtve egy-egy gondolatot. Íme.

Július 19.
Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni - hallottam többször a gyerekkoromban, a mindennapi értelemben vett gyerekkoromban. Mondás, közmondás, dal? Honnan maradt ránk?
Már írtam róla valamennyit korábban. Előjön újra és újra, most talán pont amiatt, amiket éppen olvasok (a három eddig még nem ismert könyvet a Wüstenplanet sorozatból: Butler's Djihad, Kreuzzug, Schlacht von Corrin). Ezekben ugyan kevesebb mélységet érzek, mint a Frank Herbert féle 6 alapkönyvben, de azért ezek is felvetik az örök kérdéseket. Érdekes módon, mintha pont a robot, aki sokkal intelligensebbnek érzi magát, mint egy ember, pont ő jutna el ahhoz a felismeréshez, hogy az igazi megismeréshez átélés kell. Pokolra kell menni. Megismerni, vagyis átélni. A szenvedést, a szeretetet, az életet.

Július 21.
Oly sok minden tud egyszerre kavarogni a fejemben! Ez néha időpocsékolásnak tűnik, az, hogy nem egyvalamiről, céltudatosan gondolkodom, de mégis jó. Azt hiszem, hogy nem csak érzésben jó, de szükségesek is az ilyen állapotok, ilyen periódusok.
Július 22.
Befejeztem a három Dune könyv olvasását (Butler's Djihad, Kreuzzug, Schlacht von Corrin). Bár végig megmaradt az az érzésem, hogy ezek felületesebbek, inkább csak a felszínen mozognak, mint a hat alapkönyvből az első három, mégis, van bennük is olyan, amin érdemes eltöprengeni.
1. Vorian Atreides és Ishmael.
2. Quantin Butler.
3. A Corrino-k.
4. Raquella.
5. Norma Cenva.
Pár szót mindegyikről.
1. Vorian Atreides és Ishmael.
Látszólag két egészen különféle sors, másféle személy. Mit látok közösnek bennük? Mind a kettő úgy indul az életben, hogy valamilyen értelemben fogoly.Mind a kettő elítéli az erőszakot, az emberek gyilkolását, mikor a fogságból szabadul. Mégis, mind a kettő úgy alakítja az életét, hogy öregkorára ugyanolyan lesz, mint amit fiatalon elítélt: erőszakos, gyilkos. Sokszoros gyilkos, tyrann.
Mit jelent egy ember kifejlődése, fejlődési útja, amit életével befut? Milyen kis döntések jelentenek észrevétlenül nagyobb változást, mint gondolja? Mikor jelenti a valamihez való ragaszkodás pont a rossz irányba változást?
2. Quentin Butler.
Ő az, akiből a leírás szerint az akarata ellenére lesz Cyborg. Lehetséges ez egyáltalán? Nem önámítás, ha valaki ezt írja, mondja magáról?
Az én igazi kérdésfeltevésem -- még régebben, ezen könyvek olvasása előtt -- más volt: van-e visszaút, van-e menekvés azoknak, akik későn látják be, hogy eladták a lelküket? Hagyták, hogy valamiféle kreaturát csináljanak belőlük, és miért? Semmiért. Az örökkévalóságért? Butaság.
Szóval, mit is akar bemutatni a Quentin Butler történetével? Már nem emberként is az emberekkel lojális? Lehet-e valaki általában az emberekkel lojálisnak nevezhető, aki már emberként is gyilkolt, sokakat elpusztított? Valami ürügy mindig volt.
3. A Corrino-k.
A korrupcióra, a 'kéz kezet mos'-ra épülő hatalmi rendszerek egyik lehetséges origója? Egy kézből mozgatva a szélsőséges rombolókat is?
Mintha a rossz rendszereket mindig még rosszabbak váltanák fel.Vagy a hatalomra törekvésnek van valami olyan lényege, amely szerint mindig csak rossz lehet? Valószínűleg igen.
4. Raquella.
Raquella az a személy, akin keresztül a leírás szerint a Bene Gesserit elkezdődik.
Én ezt nem hiszem. Én úgy gondolom, hogy a Bene Gesseritként bemutatott női szerzetesrend eredetileg jónak indult. Pozítiv, önzetlen rendként, nem politikai célokkal, igaz hitekkel indult, és nem úgy, ahogy ezen a Raquellán keresztül megfogalmazódik.
Későbbi hibák vezettek ahhoz, hogy aztán olyanná vált, ahogy itt bemutatják. De nem így indult, és ez nagyon fontos.
Milyen hibákat érzek én döntőnek?
Legalább kettőt. Az egyik nagyon fontos dolog, hogy senki -- se személy, se szervezet -- nem tud független megfigyelő lenni. Mindenki része a rendszernek. A másik dolog, hogy az lehetett a fordulópont, a jóból a rossz felé indulásba váltó pont, amikor elfogadták azt alapelvnek, hogy a cél szentesíti az eszközt. Nem. Sohasem szentesíti. (Ugyanez közrejátszhatott az első pontban leírt két személy életének alakulásában is.)
Raquelláról még egy megjegyzés.
Elgondolkodtató az a döntése, hogy az orvossal való együttélése helyett, az együtthaladás helyett ezt az új feladatot választja. Az ilyen jellegű döntés az, amelyet szeretnék a jövőben elkerülni önmagamra nézve, valamennyi eljövendő életemben.
5. Norma.
Furcsa névválasztás a szerzők részéről: a Norma név a normalitást sugallja, a történetben szereplő Norma élete pedig olyan, hogy állandóan és többféleképpen eltér a normálistól.
Mi a normális? Ami az átlagos, azt tartják normálisnak. Fellengzősen azt mondhatnám, hogy Norma önmaga adja a normát a megítéléséhez. Pro és contra. Miért? Mi minden van az átlagostól való eltérésében, ami pro, és mi minden, ami contra?
Azt akarja - a könyv? Az író? Norma maga? - velünk elhitetni, hogy Norma a változásaiban is mindig ugyanaz marad. De én nem így látom. Sokkal inkább ahhoz hasonló módon, mint Vorian Atreidest és Ishmaelt.
Norma is fiatalon, mikor indul, akkor jó. Bizonyítani, kifejlődni akar. Mennyire szükségszerű, hogy olyanok kezei közé kerül, akik alapvetően kihasználni akarják? Itt még mindig áldozat, áldozata a környezetének.
Minek a nagy külső változás a kinézetében, amikor úgy tűnik, szabad és boldog életbe kerül?
Aztán már nincs a számára más, csak a melange, melange, melange. A kábítószer.
Szomorú. És valamelyest nincs hitele. Az a kérdés jut az ő életéről gondolkodva az eszembe, amit nemrég egy versben így írtam: Vigyen a víz? Vagy magad ússzál?
Norma olyan, mint aki azt hiszi, hogy ő úszik, és végig nem akarja észrevenni, hogy ez nem így van. Fogalma sincs, hová viszi őt az áramlás.
Pedig az ő életében is volt egy pont, ahonnan másfelé alakulhatott volna.


Ennyi. Ez a pár sor tanúságtétele egy öregasszony néhány nyári napjának. Azt hiszem, hogy azok is megérthetik, akik nem olvasták a könyveket, melyek szereplőiről szó van. Egyszerűen azért, mert általános emberi kérdésekről van szó, melyek mindannyiunkban felbukkannak előbb vagy utóbb.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.