Kedves Látogatók! Magazinunk internetes oldalát hosszabb fejlesztést követően 2020. október 3-án egy megújult oldalra költöztetjük. Az adataitok költöztetése meg fog történni, személyes profil, írások, hozzászólások az új oldalon is elérhetőek lesznek, azonban privát üzenetek, fórum beszélgetések és üzenőfali beszélgetések átköltöztetésére nincsen lehetőség! Kérjük, ha ezekben van számotokra fontos információ, mentsétek el magatoknak 2020. október 2-ig!
Továbbá kérünk mindenkit, hogy a profilban beállított e-mail címet ellenőrizze, változás esetén a profilját frissítse.!
További részletek az emailben kiküldött tájékoztatóban! Üdvözlettel: Szerkesztőség

Kenesei Bori: Nem lehet
Mindent ellep a vörösen csillogó folyadék. Vér. Az én vérem. Fel akartam emelni a karomat. Nem sikerült. Fájdalom járta át a zsibbadó testemet. Felültem és a fürdő felé vettem az irányt, nagy vérfoltokat hagyva, a koszos padlón. Kerestem. Nem találtam sehol. Leültem a piszkos kád szélére és gondolkodtam. Eszembe jutott, hogy a padlóban van. Visszasétáltam az apró helyiségbe, letérdeltem a falhoz, és felnyitottam a kijáró padlólapokat. Ott volt. A különféle színes pirulák, a rég nem használt Marlboro cigaretta és a fekete öngyújtó mellett. Ott hevert a már oly sokszor használt, tört fehér színű, szépen felcsavart kötszerem. Néhol halvány rózsaszín foltok tarkították, melyek fémes ízű vérem halvány emlékeiként gúnyolódtak rajtam minden mosás után. Feltekertem először a bal, majd a jobb karomra. Visszahelyeztem a padló lapjait, majd felálltam.
A már kifakult barna szekrényből kivettem egy fekete nadrágot és egy szürke pulcsit, ami takar minden kényes pontot a testemen. A fürdőbe lépve belepillantottam a tükörbe, majd rögtön el is fordultam, mielőtt még a tükör apró szilánkjai szóródtak volna szét a hálószobánál is kisebb helyiségben. Megrémisztett a látvány. Sápadt, szinte már fehér bőröm kihangsúlyozta a szemem alatt futó fekete karikákat. Arcom beesett, csontjaim gúnyolódva mutogatták magukat a kíváncsi szemeknek. Hirtelen beugrottak a képek, a ragyogó szoba, a padlótól a plafonig nyúló ablak melyből az egész várost be lehetett látni és a szüleim mosolygós arca. Hirtelen késztetést éreztem kötéseim letépésére, hogy sós könnyeim mardossák a friss sebeket.
Visszatérve a poros és régi hálószobába, felkaptam a rozoga íróasztal mellé helyezett, különféle anyagokból összevarrt táskámat, benne a mai napon használatos eszközeimmel és kedvetlenül lesétáltam, minden lépésem alatt megnyikorduló fa lépcsőmön, majd a konyhába lépve lecövekeltem az apró hűtő előtt. Kinyitottam. Visszacsuktam. Újra kinyitottam és vissza majd még egyszer és így tovább. Semmi értelme nem volt. A hűtő, mint mindig, most is üresen tátongott a szintén üres képkeretekkel díszített szobában. A hűtőtől ellépve egy palackot kaptam a kezeim közé, hogy a csapot megnyitva, a koszos és sárgás színű folyadékot beletöltsem, később pedig megigyam. Felvéve eredetileg fehér, mára már inkább szürkének mondható elnyűtt sportcipőmet és nálam pár számmal nagyobb dzsekimet, elindultam az egyetem felé.
Odaérve a nagy épülethez, próbáltam minél észrevehetetlenebbül oda somfordálni a kerti padoknál beszélgető barátnőimhez. Egy nagy, ám hamis mosolyt erőltettem fáradt arcomra, majd bekapcsolódtam a beszélgetésbe. Felcsendült a csengő, én pedig kikaptam a sok tanulástól már rongyos tankönyvemet egy vonalas füzettel és a lányok társaságában a rothadó linóleummal lefedett padlózatú terem felé indultam. Az órák végeztével fáradtam szórtam a táskámba a könyveimet és lehajtott fejjel, lassú léptekkel indultam el a biztonságot nyújtó lakásomba.
A lakás elé érve az ajtót nyitva találtam, pedig szentül meg voltam róla győződve, hogy mikor reggel távoztam, becsuktam magam után. Fülemet hegyezve, éles hangokra lettem figyelmes. Lerúgtam a cipőmet és a hangok irányába indultam, fel a lépcsőn. Felérve mindent üresen találtam, csak a reggel nyitva hagyott ablakon fújt be a hűvös délutáni szél. Megint csak a hangok játszadoztak a fejemben. Letelepedtem a még mindig vérben tocsogó ágyamra és felhúzva a pulcsim ujját, leügyeskedtem a már átázott kötéseket. Lerángattam a véres lepedőt és a kötésekkel együtt a vízzel teli kádba dobtam egy kis mosószer kíséretében. Visszamentem és leülve a falnak vetettem a hátamat, hogy kicsit megpihenjek a mai nap fáradalmai után. Lecsuktam a szemeimet, és hagytam, hogy gondolataim felé terelődjenek. Hirtelen láttam magam előtt, viharzó, szürke tekintetét, arccsontjának hangsúlyos kiemelkedését, éreztem barna fürtjeinek puhaságát az kezeim között, ahogy a göndör tincsek rátekerednek az ujjaimra. Hallottam mély hangját, ahogyan a nevemet suttogja, édes mosolyát, melyet annyira imádtam. A következő pillanatban hirtelen kezdtek változni a képek. Villódzó fények, egy sötét helyiség, kötelek szorítása a csuklómon mely már kidörzsölődött a sok rángatózástól. És az az ismerős kacagás, amit már oly sokszor hallottam azelőtt, most mégis hirtelen fagyasztott meg a félelem. Éles fény világított szemeimbe, de ezt hamar felváltotta az ismerős arc melyen egy ördögi vigyor virított. Sikítás. Kipattantak a szemeim és zihálva keltem fel a földről egy pohár vízért indulva. El akartam felejteni. Már régóta el akartam felejteni, de mindig visszatért.
***

Ülök a magas hegyoldalon és a néma tájat figyelem. Olyan szép, és nyugodt. Rettenthetetlennek tűnik. Én is ilyen akarok lenni. Nem akarok minden nap menekülni a démonjaim elől, hogy aztán minden este a karjaikba fussak. Nem érdekel ez az egész életre szóló körforgás. El akarom felejteni a múltat, a jelent, a jövőt. Elhagyni a mindennapi rettegés, hogy a temető mellett elhaladva azon gondolkozzak vajon hol lesz az én helyem. Nem lehet, hogy örökre ebben a rettegésben éljek, a sajnálkozó tekintetek kereszttüzében sétálgassak minden nap.
Gondolkodás nélkül pattantam fel, hogy a legközelebbi, sziklához rohanjak. Kiérve a szélére lenéztem a sötétségbe. Olyan nyugodt volt, annyira békés. És abban a pillanatban, mikor léptem még egyet és éreztem, ahogy elfogy a talaj a lábam alól, csak arra tudtam gondolni, hogy végre én nyertem. Enyém az örök csönd.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.