Kedves Látogatók! Magazinunk internetes oldalát hosszabb fejlesztést követően 2020. október 3-án egy megújult oldalra költöztetjük. Az adataitok költöztetése meg fog történni, személyes profil, írások, hozzászólások az új oldalon is elérhetőek lesznek, azonban privát üzenetek, fórum beszélgetések és üzenőfali beszélgetések átköltöztetésére nincsen lehetőség! Kérjük, ha ezekben van számotokra fontos információ, mentsétek el magatoknak 2020. október 2-ig!
Továbbá kérünk mindenkit, hogy a profilban beállított e-mail címet ellenőrizze, változás esetén a profilját frissítse.!
További részletek az emailben kiküldött tájékoztatóban! Üdvözlettel: Szerkesztőség

Szabó Benjámin: Démon
Az egész egy félelemmel kezdődött. A fiatal fiúnak a legnagyobb félelme a kutya volt. Mindig is vérengző szörnyetegeknek tartotta őket, akik csak fájdalmat tudnak adni. Így is érzett akkor is mikor egy vaskerítés előtt állt. A kerítés túloldalán pedig egy hatalmas nagy éj fekete komondor volt, aki egyfolytában csak ugatta a srácot. Az ugatás közbe ki-ki villantotta a csont fehér hegyes fogait. A fiú inkább tartotta a távolságot a kerítéstől és úgy ment el. A komondor még egy darabig ugatta őt, hallotta a hangját messziről is.
Minden egyes nap ezen az útvonalon kellet átmenni, hogy az iskolájába érjen. Minden egyes nap megugatta a komondor a srácot. Az egyik napon éppen hazafelé tartott egy nehéz nap után az iskolából és elfelejtette, hogy már annál a kerítésnél jár, így nem kerülte el távolra, hanem mellette sétált el. Ezt a kutya ki is használta, mert szinte halálra ijesztette a srácot, annyira, hogy a mobilja is kiesett a kezeiből. Éppen kint volt a kutya gazdája is, aki egy öregember volt. Egyedül élt a házába, szinte senki se volt neki csak a nagy komondor kutyája.
- Nem harap, kedves! - mondta a srácnak, aki éppen szedte felfele a darabokra esett telefonját - Csak védelmez engem - és ezzel letette a komondor tálkáját teli finom falatokkal.
- Biztos! - szólt vissza a srác a hangjában hallatszódott egy kicsit a félelem.
- Tudod, a neve Démon. De ne tévesszen meg a neve, ugyanis Ő az én angyalom.
- Oké - közben összerakta a széthullt mobilját - Nos, viszlát - és elindult, de a kerítés sarkából visszanézett - Szia Démon!
Az egyik hétvégén gördeszkával ment el Démon kerítése előtt, de a kapuja egy kicsi résre volt nyitva hagyva. Ki is használta ezt a lehetőséget a kutya és kijutott a kerítés mögül, elkezdett szaladni utána. A srác jobban belehúzott a tempóba, de Démon csak futott utána. A félelmet a srácban kezdte felváltani valami más érzés. Kellő távolságtól Démontól visszakísérte a kerítéshez, de akkor valami borzalmas történt. Az idős bácsit éppen a mentőbe tették befele. A kutyája odaszaladt hozzá, de mentősök elkergették onnan. Futott a mentő autó után kitartóan, de hiába, az gazdája sohasem jött vissza.
Napok teltek el azóta, Ő még mindig várja, hogy a gazdája visszajöjjön érte. Ott ült hűségesen a kapun belül, bár nyitva volt, de nem hagyta el a területét. A srác minden egyes nap figyelte, hogy még mindig ott van, hűségesen várja haza az életét. Kezdett meglátszódni rajta az idő, a szőre nem volt kezelve, soványodott is. Nem bírta tovább a fiú és az egyik nap vitt neki ételt, igaz még csak a kapu bejárata elé tette le, de sajnos a kutya nem foglalkozott vele. A szomorúságtól, hogy az, akit mindennél jobban szeretett, egyszerűen elhagyta. De a fiatal fiú nem adta fel a küzdelmet. Minden egyes nap napi kétszer, mikor ment az iskolába és mikor jött haza fele mindig vagy adott neki élelmet vagy vizet. Most már megmerte simogatni a legnagyobb félelmét és ezzel meg is szűnt a félelme. Felváltotta a szeretet és ezt érezte Démon is és elkezdett enni és inni. Mikor meglátta a srácot akkor már nem ugatta, mint mikor az elején, hanem csóválta a farkát. A kezeiből vette el a falatokat, simogatta és játszott vele.
Az egyik játszás után nem ment vissza a kerítés mögé. Követte a srácot és észrevette.
- Gyere, Démon! - és ezzel most már együtt mentek haza. Lehet, hogy a srác szeretete mentette meg a halálos szomorúságtól és ennek hála jeléül Ő oda adta neki az életét. Most már megint volt kiért élnie Démonnak.
Otthon megfürdette most már a saját Démonját és adott neki egy kis ajándékot. Egy fehér nyakörvet volt rajta egy szív alakú medállal, amibe Démon volt írva. Feltette a nyakára és innentől a srác lett a gazdája.
Nagyokat játszottak együtt. Adott neki egy foci labdát. Imádott vele focizni. Szinte a labdáért még a fára is felmászott meg a létrára is. Újra megtalálta a boldogságot Démon.
- Nézzük ki a gyorsabb! - órákig tudtak szórakozni egymással a srác és Démon. Tanított neki különféle trükköket, amit sikeresen meg is tanult, ahhoz képes, hogy már nem volt fiatal kutya.
Elkezdődött az iskola ismét és a srácnak mennie kellet. Mivel barátságos környéken éltek így megengedte Démonnak, hogy minden nap elkísérje a buszmegállóig. Egy idő után megjegyezte, hogy a gazdája mikor tér vissza hozzá és onnantól kezdve nem csak kikísérte, hanem minden délután ott várta a buszmegállóba élete szerelmét, mert ilyen szemmel nézett a srácra. A fiú is örömmel szállt le a buszról, tudva, hogy a Démonja már ott várja őt. Néha egy nehéz iskolai nap után a kutya lehelt ismét bele életet. Egymásra találtak.
De aztán jött a sötétség ismét. Egy nap, mikor leszállt a délután a buszról, Démon nem volt ott. Körbenézett kereste a kutyuskáját, de nem látta sehol. A távolba egy tömeg kezdett gyülekezni valami körül. Ott sietett, hogy Ő is megnézze.
Mikor a tömeg között megpillantotta, hogy mi körül gyűltek oda, akkor minden összeomlott. Félre lökte az előtte állókat, hogy közelebb kerüljön Démonhoz. A saját kutyája feküdt a földön, a fekete szőrén ragyogtak a vérfoltok a napon. Nagyon nehezen szedte a levegőt a kutya. A srác letérdelt mellé és elkezdtek a véres földre hullani a könnycseppjei. Simogatta a fájdalmakkal teli testét a kutyának.
- Démon! - ejtette ki a száján, de a mellettük lévő személyek nem igen érthették, mert a sírás miatt elcsuklott a hangja. Démonnak a fehér nyakörve már felszívta a vérét. A szív alakú medált is összemaszatolta.
Gyorsan a kezei közé fogta a szenvedő kutyust és felemelte, akár milyen nehéz is volt. Kitört a tömeg közül és elkezdett vele futni. A szerencséje az volt, hogy a buszmegállóhoz közel volt egy állatorvosi rendelő. Rohant vele, ahogy csak tudott, nem számított, hogy már a mai nap alatt lefutott pár kilométert testnevelés órán és csak arra vágyott utána, hogy otthon tudjon pihenni.
Elérkezett a rendelőhöz, de már nem volt nyitva. Hogy lett volna már ott az állatorvos este hat óra után. Nem bírta tovább, óvatosan letette a járdára. A fehér pólóját összekente a vér, de nem foglalkozott vele. A kezei is tiszta olyan volt. Az utolsó erőfeszítésébe még Démon a gazdája szemeibe nézett.
Lezajlott előtte minden, ahogy megismerte a srácot. Ahogy kiszökött utána, mikor kerékpározott. Az, hogy Ő kitartott mellette, mikor az öregember elment. Az első falatra, amit kapott tőle, az első simogatásra, az első ölelésre. Látta az örömtől való mosolygós srácot, ahogy játszott vele, megfürdette, futott a busz mellől hozzá, mikor leszállt. Az utolsó, amit látott és érzett, az miképp oda adta neki a nyakörvét a nevével jegyzet medállal. Nem érzett most már fájdalmat, mert tudta, hogy igaz Ő most elmegy, de mindig élni fog a fiú szívében. Hallotta, ahogy még mindig szólítsa a nevét, de egyre távolabbról és gyengébből. Egy utolsó könnycsepp csordult ki a szemeiből és végett ért.
A fiú ebből nem érzett semmit, nem tudta, hogy ezeket gondolta Démon, csak azt tudta, hogy a legelső és legszeretőbb társa nincs többé. Hulltak a könnyei a szemeiből, némelyek rá Démonra. Magához szorította az eltávozott barátja testét és csak pityergett. Neki is előtörtek a szép, boldog emlékei róla. Ahogy nézte Őt a kerítés mögül, ahogy simogatta a hasát, ahogy futkostak a zöld füves földön.
Ő miatta győzte le félelmét a kutyák iránt. Démon tanította meg, hogy nem vérszomjas vadállatok, még ha annak néznek is néha ki, hanem csupa szív szerető élőlény. A határtalan vidámságot, szeretettet amit kitudott fejezni iránta. Démonnak Ő volt a tökéletes társa. Nem azért barátkozott vele, hogy utána cserébe várjon is valamit. Nem! Démon csak maga miatt szerette, képes volt a saját élete elé helyezni a társát, mivel nem gazdája volt, hanem valami sokkal több. Valami, amit emberi ésszel nem lehet felfogni, megérteni. Neki nem kellet sok drága finom cuccok. Nem vágyott semmi másra csak arra, hogy a társával legyen. Ez teljesült is neki. Elvesztette az egyik társát, de megtalálta a másikat is. Nem veszett el a szomorú sötétségbe, hanem rá talált a fény. Ezt köszönése jeléül Ő meg bearanyozta a srác mindennapjait, mivel nem tudott mással megköszöni neki, így oda adta az életét, Ő miatta élt tovább. Egy kutyának nem kell luxusautó, se hatalmas ház, se drága ruhák. Beéri egy útszéli talált bottal. Lehetsz gazdag vagy szegény, buta vagy okos, agyafúrt vagy tökkelütött, a kutyádnak mindegy. Ő csak szeretetet kér és ad. Nincs benne irigység, rosszakarat vagy gyűlölet. Nem árulja el a titkaimat, nem lesz féltékeny a sikereimre, és nem leli örömét a bánatomban. A kutyának csak egy célja van az életben: elajándékozni a szívét és Ő neki adta.
Még mások elvesztek volna az élet rossz pillanataiba, addig Ő felismerte a benne lévő jókat. Ami inspirációt nyújtott neki tovább, hogy elérje az álmait. Ezt felhasználva küzdött az életben. Sikeresen elvégezte a középiskolát. Az álmait megtartva tovább ment állatorvos felé, hogy senki mással ne történjen olyan, mint vele. Még folyamatban van a tanulással, de már most önkénteskédik a falujába.
Így nem is egy ártatlan kis életet mentett meg az elmúlástól. Mikor segít nekik, akkor érzi, hogy jót cselekszik. Tudja, hogy odafent figyeli a Démonja és boldogan nézi, amit elért. Ezért Ő sem feledkezik meg róla. Mindig az egyik zsebébe ott lapul a szív alakú medál.
Hogy honnan tudom mind ezt. Onnan, hogy az a srác én magam voltam. Ő volt az saját angyalom, mert néha az angyalok szárnyak helyett bundát és négy lábat választanak. Ő egy valódi álom volt.
Mert az élet álmokat teremt. Az álmok életet teremtenek.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.