Tóth Györgyné: Tűz
Házasságunk első éveiben, mielőtt a városba költöztünk volna, apósomékkal éltünk
az egykori családi birtokon épült házban. Két domb védelmében a völgyben, nyugatról szőlőhegy, keletről erdő, ami minden évszakban változatos látvánnyal örvendeztetett meg bennünket.
Egy márciusi napon a késő esti órákban, már apósomék aludni mentek, én még olvasgattam, a kutya nagyon furcsán ugatott, majd vonyított.
Kilépve a teraszra láttam, hogy a szemközti erdőt, valami vibráló fény világítja meg. Nem mertem a ház takarásából kilépni, bementem férjemnek szóltam,
- Gyere ki, mert nem tudom mit láttam, valami fénylik az erdőben!
Tudta, hogy félek a sötétben, mindenféle létező, vagy csak a képzeletemmel játszadozó
démonoktól,, ha nem látok elveszettnek érzem magamat,
- Csak nem ufót láttál?
Kimentünk az udvarra onnan a hegyre tekintve láttuk hogy a házunk fölött lévő zsúpfedeles házon felcsapnak a lángok amiben egy özvegy asszony lakott a lányával. Döbbenten mondta párom.
- Úr Isten Naca néniék háza ég!
Az épület két vége lángolt. Bementünk apósoméknak is mondtuk mit láttunk, mire ő,
- Gyorsan menjetek, vödröt vigyetek vizet hordani, bajban az ellenségnek is kell segíteni!
Apósom és Naca néni közt folyt a szomszéd háború távol laktak egymástól, de a birtokuk határos volt. Apósom rendkívüli igazságérzettel, mig Naca néni kötekedő, pletykálkodó képességgel volt megáldva, harcban állt szinte mindenkivel. Nem volt lakat a száján,
Sietve mentünk fel a dombra, mire odaértünk, már lángokban állt az egész tető, a száraz zsúp, szikrát szórva, hatalmas lángnyelvekkel ostromolta az eget. Az éjszaka csendjében
kísérteties hang rendkívül félelmetes volt, mintha a pokol összes lakója démoni táncát lejtette volna a tűz fergetegben.
Késő este volt nem sokan voltunk a háznépen kívül, akik sokkos állapotban halálra váltan álltak rémülten, három férfi és két nő, akikhez csatlakoztunk mi is. Már nem volt segítségre szükség, menthetetlenül égett minden a nagy hőtől meg sem lehetett közelíteni, de az út túl oldalán kissé távolabb volt egy másik zsúpfedeles ház amiben egy idős néni lakott, egyedül férje már rég itt hagyta, egy kisfiúk volt akit egy szaladgáló csikó rúgott agyon. Fájdalmasan örök gyászban, küszködve telt az élete. A sok munkától megroppant a gerince, hajlott hatával
mintha az egész világ terhét cipelte volna, nagyot hallott, mélyen aludt ezért nem hallotta a kinti zajokat.
Feltámadt a szél a lángok felett átvette a hatalmat, már az ő irányítása szerint lobogtak. ezért féltünk, hogy az öreg néni hazát sem kíméli.
Három fiú felmászott a tetőre, próbálták az oda pattant szikrákat megakadályozni abban, hogy lángra gyúljanak Hárman mentünk a vízért, a domb lábanál lévő jó mélyre ásott kerekes kútból egy erős ember húzta, gondoltuk ha vizes lesz a szalma nem gyullad ki.
Nem volt szerencsénk félelmünk beigazolódott, a szél minden erejével a ház felé vitte a lángokat, hiába volt a pár vödör víz, pillanat alatt elillant. Az égő házból úgy pattogtak a szikrák mintha egy óriás csillagszóró működött volna.
A tetőn lévők elszántan küzdöttek, de hiába a tűz a széllel társulva erősebb volt a csatát megnyerte, a tetőt védőknek fel kellett adni a harcot igy leugráltak, hogy közös erővel mentsük a menthetőt.
Ha eddig nem sikerült felébreszteni a nénit, most már mindenképpen fel kell költeni.
Próbáltunk, kopogni az apró ablakon, kiabálni, de ő nem hallotta csak aludt. Nagyon régi épület volt vastag erős ajtó ősrégi zárral amit egy nagy kulccsal zárták, ami benn volt a lyukban, reménytelennek látszott, hogy kinyissuk kívülről, egy nagy doronggal vertük az ajtót, már terveztük, hogyan törjük be, nem volt köztünk szakképzett betörő, mire riadtan kiszólt,
- Mi van? Mit akarnak?- sürgettük,
- Gyorsan jöjjön ki, mert tűz van! kiabáltunk neki.
Mire álmából felriasztva, hálóingben kibotorkált, csak annyit tudott mondani, hogy
- Jajj Istenem, Istenem! - össze kulcsolt kézzel csak sírt.
- Mi lesz velem? Odavan mindenem, az életem! Miért nem hagytak benn, hogy pusztuljak én is!
Volt pár perc arra hogy valamit megmentsünk a dolgaiból, legalább tudjon valamibe takarózni a hűvös, de a tűztől és az izgalomtól felforrósodott márciusi éjszakában.
A kiszáradt zsúp elnyelte a rápattanó szikrákat, először lassan terjengtek a lángok, majd az egész tetőt birtokba vették.
Félre kellett állnunk, átadni a terepet a pusztító erőnek
Mindkét ház lobogva égett, az éget nyaldosták a lángok, mintha egymással hadakoztak volna ki tud magasabbra törni. Elszabadult a pokol, Nem tehettünk semmit, letaglózott bennünket a tudat, hogy vesztettünk. A félelmetes erő legyőzött bennünket.

Döbbenten, tehetetlenül álltunk, már ereje fogytán a tűz, a szalma láng ellobbant,
visszahúzódtak a lángok, csak a szarufák izzottak mikor meghallottuk a tűzoltók szirénáit, akik a városból vonultak, nem volt messze a vasút. A bakter látta a tüzet mivel mobil telefon még nem volt, vezetékes is csak a faluban a postán igy nem lehetett segítséget hívni, ő telefonált, mikor meglátta a lángokat.
Mire oda értek már nem tudtak mást tenni, mint a tartálykocsiban hozott vízzel eloltották az izzó gerendákat.

Reggel a felkelő Nap már csak a hamut, elszenesedett romhalmazt és a kormos falakat találta, amelyek egykor fehérre meszelve őrizték a múlt emlékét a füsttől megfeketedett zsúpfedelükkel, apró ablakaikkal.
Az arra járók, közelben lakók csodálkozva nézték mi történt az éjszaka észre sem vették, vagy nem akarták tudni, inkább a jó meleg takarójukat a fejükre húzták, örültek, hogy nem az ő házuk ég.
Naca néni és a lánya a városi házukba ment, ők csak azért laktak a hegyen, hogy a munka közelében legyenek, mert szerettek ott élni, öreg nénit a testvére családja magához vette náluk töltötte hátralévő életét.
6081
varonklari - 2019. március 01. 17:10:53

Kedves Magdi!
A segítségadás szép példáját örökítetted meg. A tűz, tűzvész borzalmas erővel bír, alattomos pusztító erő. Jól sikerült írásodhoz szeretettel gratulálok: KláriRose

6191
Magdolna43 - 2019. március 01. 08:15:42

Kedves Icu!
Köszönöm, hogy olvastál és a kedves szavaidat.Régi a történet,
még 1965 ben történt, de ha rágondolok, még most is borzogok.
Apósom rendkívül bölcs ember volt,
Sok szeretettel, üdvözöllek,
Magdi

524
BogIcu - 2019. március 01. 07:43:57

Kedves Magdi!

Jaj, de félelmetes volt még olvasni is. Amikor elszabadul a pokol, és nem tudsz mit tenni, beleborzongtam!
Ami megragadott, az apósod hozzáállása, miszerint: A bajban az ellenségnek is kell segíteni! Bár mindenki így gondolkodna.

Sok szeretettel és empátiával olvastam történetedet: IcuRose

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.