Kaliczka Katalin: A házi UFO
Egészen természetes hétköznapi reggelnek indult. Reggel hatkor kiugrottam az ágyból, mint az a bizonyos Órarugó Járású Felpattanó a POM-POM mesében amit előző este néztek a gyerekek. Nem tudom, ki hogy van vele? De én a reggeleket nagyon szeretem. Valahogy tele vagyok energiával, tenni akarással, olyan hosszúnak, sokat ígérőnek mutatkozik a nap, hogy azonnal felkelés után elhatározom, - most aztán mindent elvégzek, amit eddig csak halogattam, de mindent!
Először is főzök egy jó kávét, mert az fontos. Még hálóingben odaállok vele a konyhaablak elé, mert az a kedvenc helyem a reggeli kávéiváshoz. A délutánié a terasz. Ugyanis reggel még hűvös van kinn, viszont a konyhaablakból nagyszerűen rálátok a kis hátsó udvarunkra, ahová olyan gyönyörű növényzetet varázsoltam az évek folyamán, hogy öröm nézni! Virágok , bokrok levelein csillan a reggeli harmat, a madarak örömteli csivitelése hallatszik. Délután már más a helyzet. Kiülni a friss levegőre a teraszra és jólesően ejtőzni a napi sürgős teendők elvégzése után... nézni ahogy a kis szorgos méhek körül döngicsélik a színes virágokat, kóstolgatják a nektárt ... jól érzem magam olyankor az én kis kávémmal, na!
A gyerekek, életünk bearanyozói még alszanak. A nagyobbik kislányunk Dóri 11 éves, igazi nyakigláb kiskamasz, mindenről konkrét véleménnyel, elképzeléssel és ennek szűnni nem akaró közlési vágyával. A mondatai véget nem érő lavinaként hömpölyögnek körénk. Igazi közbeszólásra akkor van lehetőségünk, ha vesz egy nagy levegőt. Viszont áldott jó lélek. Azt mondta egyszer a tanára, hogy egy igazi kis angyal. Amit ,mint egy elfogulatlan igazi anya rögtön helyeseltem is. Ez bizony így igaz ! A kisebbik 8 éves, Gabó. Ő minden lében két kanál megfigyelő, erre a típusra szokták mondani, "A szeme sem áll jól". És mint ilyen, persze az esze azonnal vág, mint a borotva. éles megfigyelőkészsége, beszélőkéje van és mint a kisebb testvérek általában hihetetlenül képes a nővérét bemártani a legkülönbözőbb helyzetekben. Amikor felébrednek onnantól kezdve él a lakás, megelevenednek még a bútorok is.
Megittam a kávém. Vetettem még egy pillantást a még bóbiskoló virágaimra, és gyorsan felöltöztem. elkészítettem a gyerekek reggelijét. A férjem már korábban elment dolgozni. Felmentem a gyerekszobába. - Jó reggelt Tündér virágszálaim!- ébresztettem a gyerekeket! -Gyorsan mosakodni, öltözni, lenn vár a reggeli! Gyerünk, gyerünk suliba kell menni! Egy-kettő gyönyörűim!
A gyerekek nyújtóztak nagyokat, és kelletlen bár, de kidugták a lábukat a takaró alól, amit biztató jelnek véltem és lementem a konyhába folytatni a teendőimet, konkrétan elkészíteni a tízórait, amit majd elvisznek magukkal az iskolába.
Egyszer csak iszonytató robajra lettem figyelmes. Mintha valami vagy valaki lezuhant volna a lépcsőn. Csigalépcső visz fel a tetőtérbe, mindig is féltem, hogy valamelyik gyerek egyszer leesik rajta. Pedig van korlát és százszor fel lett híva a figyelmük, hogy ne siessenek, de hát hiába!
- Úristen valamelyik leesett! Biztosan Gabó, ő olyan kicsike, figyelmetlen, szeleburdi! Te jó ég, nem moccan! - ugyanis a másodperc törtrésze alatt amíg ez átfutott az agyamon, és megkövülten álltam a konyhában, mozdulni sem bírva az ijedtségtől,se zaj, se sírás, se SEMMI nem hallatszódott a lépcső felől! Erőt vettem magamon és araszoltam a lépcső felé. A szívem majd kiugrott a helyéről és elképzeltem, hogy a gyerekem a lépcső alján fekszik mozdulatlan! ÚRISTEN!!!! Nem élem túl!
A folyosón csend, a gyerekszobából sem hangzik zaj. A tíz lépés egy örökkévalóság a konyhából a lépcsőig. A lépcső aljában a homályban egy nagy tárgy. gabó táskája. Nem jött ki hang a torkomon. csak valami nyöszörgésféle... - Gabó... - megköszörültem kicsit a torkom.
- Gabó, hol vagy? Minden rendben?
- Mi van anya? - kérdezte ártatlanul harsányan másodszülöttem előbújva a fürdőszoba jótékony takarásából. Mi bajod?
- Semmi, ( még mindig suttogtam ) a frászt hoztad rám kislányom! Mi a fenéért dobtad le a táskád?
- Jaaaa? Leesett... De jó ötlet! Minek cipeljem le? Ezentúl ledobom! Miért, megijedtél? - és jóízűen nevetett.
- Nem kicsit, de mindegy, légy szíves ne dobd le máskor jó?
- Ok, gyere fel akarok mutatni valamit.
Felmentem. Dórika nem volt sehol, gondoltam a fürdőszobában van. Beszéltünk Gabóval pár szót az aznapi leckéjéről, mert a szorgalmit nem akarta megcsinálni és nem is csinálta meg este, hogy mit szólok hozzá? - Mit szólnék? - A szorgalmi az szorgalmi. Ha szorgalmas vagy megcsinálod, ha nem, nem. Ezt mindenki maga dönti el. Nem köteleztem őket semmi ilyesmire. Kitűnő tanulók voltak . Plusz feladat helyett inkább játszanak kinn az udvaron. Jobban járnak!
Elgondolkodva ballagtam lefelé a csigalépcsőn, amikor valaki hirtelen alulról megfogta a bokám. Ugrottam olyant, hogy egy zerge tutira megirigyelte volna! Sikításomra a szomszéd kutyája eszeveszett vonításba kezdett. Együtt egész jó hangzást produkálnánk bármelyik horror filmben. Erre elengedte a kéz a bokámat, és kibukkant a lépcső alól Dórikám ártatlan angyalarccal...-Anya megijedtél? Ne csináld! Alig nyúltam hozzád! Látva levegő után kapkodó számat azért megjegyezte: Naaaa, nem akartalak ennyire megijeszteni!
Ekkor kezdtem el azon gondolkodni vajon minek is iszom reggelente kávét? Simán megspórolhatnám! A várnyomásom úgyis az eget veri!
Nagy nehezen elindítottam iskolába a gyermekeimet. Puszi-puszi, jók legyetek, ügyesen szépen viselkedjetek, stb. stb...
Megnyugodva mentem el a boltba. Gabó délben ér haza, Dodika fél kettőkor, addigra megfőzök, a nagyja dolgom elvégzem és jöhet a délután együtt. Jó velük lenni, még akkor is, ha dolgom van, csak a tudat, hogy ott vannak az ember lánya körül, csacsognak, leckét írnak, teszik a dolgukat, játszanak, jelen vannak. Nagyon sokat lehet a gyerekektől tanulni, és én nyitott füllel, nyitott szívvel, élesre állított érzékszervekkel járkáltam körülöttük, el ne szalasszak valamit abból az ezernyi jóból, amire csak a gyerekek képesek! Bevásároltam a főznivalót, hazamentem, elkezdtem a munkát. Közben hazajött a párom, beszélgettünk a konyhában... úgy fél tizenkettő lehetett, már majdnem kész volt az ebéd, amikor nyílt a bejárati ajtó és Gabó berobbant rajta leizzadva, csatakosan, a pulóver félkeresztben lógott rajta, a táskáját a földön húzta, a térdén persze megint kiszakadva a nadrág...
A nadrágja mindig kiszakadt a térdén. Egyszer utána lopakodtam az iskolába, hogy mi a bánatot csinál? Csak nem bántja valaki??? Az én Gabókám mit sem sejtve tette a napi rutinját. Kinyitotta az osztályajtót, szépen letette a táskáját a földre, lódított rajta egy nagyot, és azon lendülettel együtt térdre vetette magát és utána csúszott. - Mentségére legyen mondva olyan szép csillogósra volt vikszelve az osztály padlója, hogy öröm volt nézni! Na,volt nagy meglepődés amikor csípőre tett kézzel megálltam fölötte! Akkor megígérte, hogy nem teszi többet! ( Hogy mit csinálhatott mégis? Mindenesetre teleraktam folttal a varrós dobozomat. Volt ott csigabiga, alma, cseresznye, amit a szakadás megkívánt.)
Szóval Gabó lihegve, nagy szemében ijedelemmel megállt előttünk:
- Anya, apa ( de jó, hogy itthon vagy! ) nagy baj van!
Azt hittük hogy most aztán vége a világnak! El nem tudtuk képzelni mi történhetett...
- Mi a baj szívem? Mi a baj?
- Úgysem tudtok rajtam segíteni, végem van! - mondta olyan elkeseredéssel a hangjában, hogy apjával együtt komolyan aggódni kezdtünk.
- Bökd már ki az ég szerelmére! Mi bajod? Mi történt?
- Az úgy volt, - kezdte nagy levegővétellel, hogy Mártiék minden féléket lódítottak a szünetben, és én tudtam, hogy hazudnak, és nem mondanak igazat, és mindenki tudta, de olyan sok butaságot összehordtak, hogy azt én már nem bírtam elviselni, és azt mondták, hogy de igen úgy van és nem hazudnak, és a végén azt mondták, hogy jó, akkor mondjam meg hogy mire vagyok én olyan nagyon okos és hogy mit tudok én ha csak hallgatok és akkor mondjam meg mi van nekünk ami nekik nincs és én akkor azt mondtam, hogy van egy házi UFO-nk és öt perc múlva itt lesz az egész osztály megnézni a tanító nénikkel együtt. - Egy szuszra sorolta, a végén kipirulva vett csak levegőt.
- Miiiiiii? Mink van nekünk? Milyen osztály? A tanító nénik is? - Le kellett ülnünk.
- Én mondtam, hogy nem tudtok rajtam segíteni! Most mit csináljunk anya ????- Gabó olyan elkeseredett képet vágott, hogy azonnal beindult az agyunk...
Na nem! Kihúzzuk a pácból! Már csak varázsolunk ide egy UFO-t! ( Valahogy ) Munkára agysejtek, de gyorsan!
- Anya, hozz egy takarót! - mondta a férjem. Van egy gázálarc a pincében és egy vegyvédelmi köpenyem még a katonaságtól, kitömjük a takaróval, elé tesszük a gázálarcot, becsukjuk rá az ajtót. Gabó te mond azt, hogy olyan szörnyen érzékeny az UFÓ, hogy csak egyenként lehet a kis ablakon át megnézni, de csendben, mert különben támad. Ok? No gyorsan, nincs idő!
Szétszaladtunk, mindenki a dolgára. Munkaasztalra a pincében a gázálarc, mögé Köpeny, alája takaró. Gondosan lelógatva, mintha bóbiskolna szegény. Becsuktuk az ajtót, addigra már tódultak is be a gyerekek a kapun. A két tanítónéni utánuk. Szabadkoztak, hogy erre azért ők is kíváncsiak voltak, ne haragudjunk már az alkalmatlankodásért. Mi csak odatessékeltük őket egyenként a pinceablakhoz UFÓ nézőbe. A gyerekek hitetlenkedve, nevetgélve, kissé félve közelítettek az ajtó felé szépen libasorba, ahogy Gabó kérte őket nagy komoly szinte tudományos arckifejezéssel. De ahogy bekukucskáltak, szörnyülködve pisszenés nélkül szinte lábujjhegyen hátráltak vissza. egytől egyig elhitték. Gabó mindent pontosan elmesélt a mi kis UFÓ-nkról. Amire csak kíváncsiak voltak. Addig a tanítónénikkel leültünk kávézni a teraszra. Mi felnőttek az UFO-ról nem beszéltünk. Némán is értettük egymást. Nem volt szükség kivesézni a dolgokat.
Jól megbeszéltük a világ folyását, felszedelőzködtek, elmentek. Csak a huncut mosoly a szánk szögletében volt egyforma, és mérhetetlen jókedvünk. Közben Dórikánk is hazaért. Amikor megtudta hogy mink is van nekünk, fogta a fejét, de jót nevetett. Ő is.
Sokáig megvolt az idegen. Nem nyúltunk hozzá. Mígnem egyszer nyitva felejtette valamelyikünk a pince ajtaját, és Brúnó kutyánk aki mit sem sejtett az UFÓ ingerlékeny voltáról jól szétrágta a gázálarcot.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.