Kacsó Krisztina: Tükörtündér (2019. május)
Timi nyűgösen kászálódott ki az ágyból. Morogva keresgélte lábával a mamuszát, de végül mégis muszáj volt lehajolnia, hogy megtalálja az elkallódott lábbelit. Szíve szerint ki sem kelt volna az ágyból, ha a kávé semmihez sem hasonlítható aromája nem csalogatja ki a konyhába.
- Mi van te hétalvó? Azt hittem, már fel sem kelsz ma reggel - szólalt meg Tímea férje, Péter. Timi fintorogva nézett a férfira. Nem azért mert nem szerette, sokkal inkább az gerjesztett haragot benne, hogy a férfi már ilyen korán, üdén és frissen vigyorgott. Olyan volt, mint egy harmatos tavaszi fűszál.
- Ezt ne! Kérlek, csak ezt ne! - emelte a magasba mindkét kezét a kócos hajú, zsörtölődő asszony. - Hol a kávém? - nyafogott újfent, miközben a konyhapulthoz csoszogott.
- Attól tartok a ház úrnőjének saját magát kell kiszolgálnia, mert a ház ura máris késésben van - szökellt a feleségéhez Péter, hogy forró csókot leheljen a homlokára.
- Peti, ne már! Nem igaz, hogy még annyi időd sincs, hogy egy csésze kávét tölts nekem! - kiabálta a férje után, de már csak az enyhe huzatban meglebbent függöny tanúsította, hogy a férje hallótávolságon kívül van.
Timi a forró kávéscsészével a kezében a fürdőszobába csörtetett, de a hálószoba előtt megtorpant, mert suttogást hallott.
- Jöjj, kedves Tímea! - csalogatta a kedves, ám mégis hátborzongató hang a szobába. Timi óvatosan lépkedett a puha szőnyegen. Arcán víg táncot járt a félelem, ahogy a tükörbe nézett. Egy hófehér bőrű asszony tekintett rá, mintha csak ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.
- Péter, jó erős kávét főztél ma reggel, már rémeket látok! Lehet, hogy máris túltoltam a koffeint? - kérdezte Timi az orra alatt motyogva.
- Semmit se toltál túl, létezem - felelt határozottan a különös tükörasszony.
- De....mégis.....hogy..... - kereste Timi a megfelelő szavakat, de sehogy sem tudott összerakni egy értelmes mondatot. Még pironkodott is, hogy újságíró létére ilyen kelekótya.
- Most ez nem fontos. Azért jöttem, hogy rávilágítsak a hibáidra.
- Mi van? Nekem nincsenek olyanjaim - állította Timi határozottan. Persze tudta, hogy ez nem igaz, de nem fog a tükörrel diskurálni. Főleg nem egy tükörben élő valakicsodával, aki nem is létezhetett. Az egész olyan abszurd volt.
- Most lehetőséget adok arra, hogy megváltozz! Mindössze annyi a dolgod, hogy öt képzeletbeli tükröt öt ember zsebébe helyezz. Ezek az emberek öt teljes percen keresztül úgy fognak viselkedni, ahogy te is szoktál, vagyis ők lesznek a te tükörképeid, a te pontos másaid. És akkor a szemed elé tárul a valóság, te is láthatod majd, hogyan bánsz a szeretteiddel.
- Ez egy marhaság! - robbant ki Timiből a meggondolatlan felelet, de a kíváncsisága olyan hatalmasra duzzadt a bensőjében, hogy majd' szétfeszítette a mellkasát.
- Komolyan ezt hiszed? Most lehetőséget adok a változásra. A változásra, hogy jobb ember váljék belőled - reflektált a tükör bizarr hölgyeménye.
***


Timi álmosan és nyúzottan esett be a munkahelyére. Már mindenki a reggeli értekezleten ült. Újságíróként szerette a munkáját, de a pontosság nem tartozott az erősségei közé. Már útközben eldöntötte, hogy kik kapják a mesebeli, talán nem is létező tükröket. Az elsővel a főnökét, Mártit örvendeztette meg. A másodikat a legjobb barátnője, Zita zsebébe csúsztatta, persze csak gondolatban. Míg a harmadikat Dia, egyik legnagyobb ellensége nem létező zsebébe süllyesztette. A másik két tükröt az anyjának és Péternek, a férjének tartogatta.

***[/center

- Nézd, Timi, holnaptól egyáltalán nem fontos pontosan bejönnöd. Legyél laza, ne is foglalkozz vele, hogy mi halálra dolgozzuk magunkat. A lényeg az, hogy te jól érezd magad.
- Ö......ö.....- hebegett Timi, mert nagyon rossz érzés volt visszahallani a nyegle stílusát.
- Én akkor is kifizetem a béredet, ha nem csinálsz egyetlen riportot sem, hiszen megérdemled, hogy jól bánjak veled - dőlt hátra elégedetten, karba tett kézzel Márti.
Timi kikerekedett szemmel meredt a főnökasszonyára, aki soha ilyen hányavetin még nem beszélt vele. Először azt hitte, hogy Márti csak gunyoros megjegyzést tesz a sokadik késése miatt, de beszéd közben mosolygott és ekkor Timinek eszébe jutottak Tükörtündér szavai. A hideg is kirázta. Nem csak attól, hogy az otthoni tükörben egy tündér garázdálkodik, hanem mert Márti éppoly fennhéjázón beszélt vele, mint ahogyan ő is, valahányszor a főnöke az irodájába hívatta. A szégyen egyre terebélyesebb rózsát rajzolt az arcára. Restelkedve iszkolt el a parányi szobából, de megfogadta magában, hogy a jövőben komolyabban veszi a munkáját.
Annyira elmerült gondolatai tengerében, hogy észre sem vette, ahogy legjobb barátnője, Zita közelít felé.
- Héhéhé! Mi ez a sietség? - kérdezte Timi nevetve, de Zita nem volt éppen jókedvében.
- Annyira elegem van! Kész vagyok! Márti egész reggel ordítozott, kiömlött a kávém és Dávid is felbosszantott.
- Nem megyünk kávézni? Ta…... - kezdett volna bele egy mondatba, de Zitából úgy ömlöttek a szavak, mint zivatarkor, a sötét felhőkből a kövér esőcseppek.
- Nem akarok lemenni a büfébe, de ha hoznál nekem egyet, megköszönném. Beütöttem a lábamat, állni is alig bírok - gyártotta a kifogásokat Zita, pontosabban éppen ugyanúgy, mint ahogyan ő is szokta minden áldott nap. A tükör effektus nála is beindult. - Este azért szívesen elmennék moziba, semmi kedvem hazamenni. Dávid akkora gyökér volt tegnap - ontotta magából a keserű megjegyzéseket a barátnője.
Timi elképedve tapasztalta meg milyen érzés a másik oldalon lenni. Azon csodálkozott, hogy Zitának, hogy lehetett annyi türelme irányába, hisz neki öt perc alatt is elege lett saját magából.
[center]***


- Muszáj volt megint nekem jönnöd? Mondd, te csak nézel, de nem látsz? - háborodott fel Dia. Szőke haja a vállain tekergőzött, mint egy megvadult kígyó.
- Bocs.....én nem akartam - hebegte Timi.
- Ja, persze! Mint, ahogy a páromat sem akartad elcsábítani azon a bulin - kelt ki magából a szőkeség.
Timi félve nézett körbe, mert nem akarta, hogy a színjátéknak más is szemtanúja legyen. Úgy érezte magát, mint egy csapdába szorult állat. Évekkel korábban azzal gyanúsította meg Diát, hogy szemet vetett a férjére. Persze tökéletesen megbízott a társában, mégis olyan jólesett Diát hibáztatni minden egyes alkalommal, amikor a férjével összezördültek. Most azonban kifejezetten gyerekesnek érezte a szituációt, és a legszívesebben a föld alá süllyedt volna, hiszen évek óta macerálta a fiatal lányt, aki boldogan élt a vőlegényével.
Timi villámgyorsan az irodájába iszkolt. Magára zárta az ajtót. Nekitámaszkodott és lassan csusszant egyre lejjebb és lejjebb, míg a feneke a padlóhoz ért. Valami nyomta. Kitapogatta. A telefonja volt az. Mire észbe kapott, már az anyját tárcsázta.
- Most nem érek rá. Rohanok - hadarta az anyja a telefonba.
- De anya! Most olyan nagy szükségem van rád! Képzeld.....- kezdett a mondanivalójába, de az anyja félbeszakította.
- Most tényleg nem érek rá. Tudod, te mennyi dolgom van? Tisztában vagy vele, mennyi teher nehezedik rám?
- Igen, de a hétvégét akartam megbeszélni veled. Az ebédmeghívás...
- Bocs, kicsim, de nem fog menni. Más programom van - felelt határozottan az anyja.
- De úgy hiányzol!
- Most le kell tennem, majd hívlak - darálta az anyja.
Timi gyászosan pislantott a búgó telefonra. El sem akarta hinni, hogy ennyire gonoszul bánt az anyjával. Az anyjával, aki úgy szerette, ő pedig majdnem minden egyes alkalommal lerázta valami semmitmondó indokkal. Abban a pillanatban elhatározta, hogy minden követ megmozgat, hogy az anyjával helyreálljon a viszonya. Nem akarta magától eltaszítani. Szeretni akarta. Bele sem mert gondolni, hogy mi várja majd otthon, hiszen az utolsó képzeletbeli tükröt a férjének szánta.
***


- Szia, drágám! Milyen napod volt? - kérdezte Pétert hazaérve.
- Most hagyj, kérlek! Zsong a fejem - válaszolt a férfi durcásan.
- Rendben, békén hagylak! Egy pohár bort esetleg? - tépte fel Timi a hűtő ajtaját.
- Mondtam már, hogy egy kicsit maradj csendben! - förmedt rá Péter.
- Oké. Mi lenne, ha elvonulnál a nappaliba, én pedig készítenék valami finomat vacsorára?
- Nem rendelhetnénk inkább valamit? Sokkal jobban élvezném - húzta el a száját Péter. - Vagy mehetnénk a kifőzdébe. Légysziiiii - húzta el a szó végét tőle szokatlan módon Peti.
***


Timi borzongva ébredt fel. Álmosan nyújtózott az ágyban, Péter még halkan szuszogott mellette. Boldogan konstatálta, hogy a Tükörtündér csak egy rossz álom volt, ennek ellenére a konyhába tipegett, hogy kávét főzzön és meglepje a férjét a fekete nedűvel. Míg a kávéfőzőből csordogáló forró italcseppek megtöltötték a porcelán kiöntőt, hálát adott a sorsnak, hogy a Tükörtündér nem létezett. Ennek ellenére át akarta formálni az életét, mert úgy viselkedett, mint egy elkényeztetett kisgyerek.
Egy tálcát egyensúlyozott a kezében, miközben férje mellé fészkelte magát. Háta mögött, a szekrény tükrében egy elmosódott alak elégedetten bólintott. Most már nyugodt szívvel tovább állhatott. Ebben a házban már nem akadt több dolga.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.