Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Gant Elizabet: Tükör
Azt mondják, a kutya tükröt tart az embernek. Valószínűleg igaz a mondás. Én csak azt tudom, hogy egész életemben nagyon szerettem a gazdáimat. Ó, még nem mutatkoztam be! A nevem Stefi, fajtám szerint yorkshire terrier.
Amikor az új családomba kerültem, olyan apró voltam, hogy könnyedén elfértem egy ember tenyerében. Később sem nőttem túl nagyra, a súlyom csupán a két kilogrammot érte el. Aki nem ismeri a fajtát, annak elárulom, hogy nagyon selymes szőrrel rendelkezem, a tapintása olyan, akár az emberi hajé. Az arcomon és a hasamon akácmézszínű a bundám, de a hátamon olyan fekete, akár a szén.
A szeretett családom négy tagból állt: Anyu, Apu és a gyerkőcök, Szandi és Viki. Kaptam tőlük egy egész szobát, ami emberi lépték szerint egy négyzetméteres körbekerített részt jelentett. Ennek a felét a fekhelyem tette ki, melyet puha takaróval béleltek ki, és volt egy szív alakú párnám szívecskés huzattal. Még elfért egy vizes tál, egy etetőtányér és a szőnyegem, ami egy újságpapír volt. Ez egyúttal vészhelyzeti mosdóként is szolgált. Még nem említettem, hogy emeletes házban laktunk?
Amikor először aludtam az új otthonomban, nagy honvággyal küszködtem. Folyton sírtam. És kicsiny méretemből adódóan a szobám falát alkotó rácsok között nekifutásból ki tudtam ugrani, amelynek - érthető módon - a gazdik annyira nem örültek. Ezután Apu egy puha, fűzöld hálóval kerítette körbe szobám falát. Szerencsére három nap után a honvágyam alábbhagyott.
Eltelt néhány hét, mire kialakult a napi rutin. Korán, már reggel hatkor talpon voltam. Apu vagy Viki engedett ki ilyenkor kicsi szobámból. Megtanultam kinyitni az emberek ajtóit is. Önbizalomhiányban sohasem szenvedtem! Az a fontos, hogy futva kell megközelíteni a kiszemelt ajtót, és mielőtt elérnénk azt, a két hátsó lábunkra támaszkodva egyenesedjünk fel, és a két első tappanccsal nagy erőt fejtsünk ki. Nagyon szerettem Anyu mellé bekucorodni reggelente a puha paplan alá. Közben Viki vagy Apu kicserélte a vizemet, kaptam elő-reggelire száraz tápot, és a szülői ágyban vártam, mikor szólítanak, hogy mehetünk a reggeli sétára.
A leghosszabb, ötméteres pórázt kaptam, mert nagyon szerettem futkosni és felfedezni a környéket. Mindent megszimatoltam, és a szomszédban lakó kutyák által hagyott illatanyagokból tájékozódtam az ebek hogylétéről. Ez a szeánsz olyan volt, mint elolvasni a reggeli újságot egy csésze finom, friss kávé mellett.
Nagyon szerettem utazni is. Hordozható, ketreces bejáratú szállítóeszközt kaptam a gazdiéktól. Ezt ők fölerősítették a biciklijük csomagtartójára, és már suhanhattunk is több kilométeres távolságra. A kerékpározásnál csak a kocsikázást szerettem jobban. Egyenesen imádtam. Tudtam, ha kilépünk a lépcsőházajtón és balra fordulunk, akkor a garázs felé megyünk. Ez a tény akkora izgalommal töltött el, hogy elkezdtem rohanni, s a nyakamon feszülő pórázon keresztül vonszoltam a gazdit, hogy minél előbb a szeretett autómhoz érjünk. Egy idő után - hogy hogyan sem - a családom hámra cserélte a nyakörvemet.
Kis méretem ellenére igazi kutyaszív dobogott testemben. Tehát a fellehető összes házi macskát megkergettem! Nem láttam túl jól, de arra rájöttem, ha a gazdi azt mondja, "Sicc!", akkor cica van a közelben. Ekkor teljes erőmből rohantam. Ha a háztömbünk előtti udvaron póráz nélkül voltam, akkor addig szaladtam és ugattam, amíg a macskát fel nem üldöztem a legközelebbi fára. Az udvart védtem az arra járó kutyáktól is. Egyszer majdnem pórul jártam! Már póráz nélkül szimatolgattam, mikor egyszer csak megütötte orromat egy nagy alaszkai malamut illata. Idegen eb a területünkön! A fenséges állaton is megfeszült a póráz, annyira felém húzódott, vészjósló, tengerkék szemeivel csak engem nézett. Nekem sem kellett több! Teljes erőmből nekiálltam felé futni, hogy elkergessem. Hogy nyomatékosítsam szándékomat, szaladás közben folyamatosan ugattam. A nagytestű kutya csak állt, nem hallatott hangot. Mire elég közel értem, hirtelen kinyitotta a száját, és hatalmas csattintással összezárta a fogait. Csak a reflexemen múlt, hogy oldalra tudtam ugrani, és megmentettem az életemet. Eközben a gazdi mit csinált? Nem tudom pontosan, de nagyon kiabált a hátam mögött, majd odaszaladt hozzám, és jól megszidott. A gazdik hangulatait addigra megtanultam megfejteni. Azt is tudtam, hogy szerintük jót vagy rosszat cselekedtem, attól függően, milyen hanglejtéssel mondták ki a Stefi nevet.
Én nagyon szerettem a családomat, melyet kedveskedéssel, játékra invitálással mutattam ki. Mindig imádtam a közelükben lenni, beleértve a délelőtti és délutáni szunyókálásokat is.
Hihetetlen, hogy milyen finom ételeket kaptam a gazdiktól! Azt bevallom, hogy a tápot nem nagyon szerettem. Nem is nyúltam hozzá, csak végszükség esetén. A reggeli májkrémes kenyérért viszont bármit megtettem volna! Ízletes, finom és tápláló eledel, imádtam! Ebédre és vacsorára azt kaptam, amit a gazdik ettek, de általában húsos, tojásos vagy sajtos ételt tettek a tálamba. Idősebb koromra szinte mindenevő lettem, így elfogyasztottam akár egy teljes adag rakott zöldbabot is.
Nagyon jó emlékeim vannak a gazdiékról. Sokat sétáltunk a természetben, utaztunk két, illetve négy keréken szerte az országban. Rengeteget játszottunk Szandival és Vikivel. A családom, ha kellett, bármilyen kutyától megvédett, beleértve az udvarló kan kutyákat is a tüzelés időszakában. Finomakat ettem, ez is nagyon fontos. Nincs olyan, hogy cserébe. Egyszerűen nagyon szerettem őket.

***
Stefi este gyengélkedett. Miután megette a vacsoráját, az ágyába sétált. Anyu betakarta, és a kiskutya szája szegletében mosoly jelent meg.
Egy madárcsicsergős, áprilisi napra virradtunk. Emlékszem, erős melegfront volt. Addigra már Stefi a kutya-mennyországba került. Egy fővárosi kollégiumban tengődtem, mikor kaptam a telefonhívást Stefi haláláról. Megrendültem. Majd patakokban folyt a könnyem. Amíg beszéltem Apuval, zokogtam. Elveszítettünk egy gyönyörű lelket! Stefi az önzetlenség, a hűség, a szeretet igazi megtestesülése volt.
Stefi gazdájaként megváltoztam. Az őszinte szeretete jobb emberré tett. Tükröt tartott nekem. Megtanított a türelemre, a megbocsájtásra és az elfogadásra. Úgy hiszem, cselekedeteimmel és személyemmel kiérdemeltem a sok szépet és jót tőle. Köszönöm, kedves kiskutyám! Nagyon szeret téged a te Vikid!
Az űrt, amelyet Stefi maga után hagyott, nem tudom, és nem is akarom pótolni. Stefi örökre az én egyetlen kiskutyám marad.
5843
Gant Elizabet - 2019. november 10. 16:35:25

Kedves Kitti, Heart
Köszönöm, hogy olvastad az írásomat, köszönöm a kritikát is! Igyekszem okulni belőle. Hogy legyen újra kiskutyánk, nemcsak rajtam múlik. Lehet, hogy már nem leszek többé kutyatulajdonos... Neked mindenképpen a legjobbakat kívánom! In Love
Szeretettel,
Elizabet Rose

5396
Kitti - 2019. november 10. 12:40:14

Kedves Elizabet!
Számomra csupán az epilógus hordoz igazi, mély tartalmat. Akár hangulatában , stílusában és értelmezésében. Persze látom, hogy ez egy memento gyakorlatilag az eltávozott kedves lény emlékére, egy pillanatnyi megállás, és ráemlékezésnyi idő tisztelete. A megszemélyesítés nehéz dolog, mert beleélés nélkül száraz, sivár marad, csupán leírása a tényeknek. A tényeket pedig nagy részt ismerjük, hiszen sokunknak van kutyája, macskája, madara stb. Olyasmiket hiányolok pl. : Mikor ölbe ugrottam és elértem a szép kis kezét, muszáj volt megnyalintanom rajta az Anyu illatot. Ugrálni azonban nem szabad, mert olyankor rám szólnak. Stefi! Hagyd abba! És ilyenkor lehajtom az okos fejemet és elszégyellem magam... vagy: Két mellső lábacskámra helyeztem az okos fejemet és úgy néztem rá kérdőn... Szóval igazi megszemélyesítésben nem a napirendet soroljuk fel, hanem belebújunk, de rendesen, akár egy kiskutya bőrébe.
A záró bekezdésed azonban megható, lélekkel teli és szomorúságában is felemelő szép érzésekről tanúskodik. Próbáld meg egy másik kiskutyával is az életet! Új és szép élmények sora jöhet még vele.
Szeretettel.
Rose

5843
Gant Elizabet - 2019. november 10. 10:33:04

Drága Rózsa, Heart
Köszönöm, hogy olvastad az írásomat a kiskutyámról! Kedves véleményed különösen megérintette az szívemet! In Love Szép, ihletben gazdag hétvégét kívánok neked!
Szeretettel,
Elizabet Rose

6482
rozsa koncz - 2019. november 09. 16:55:31

Szia Elizabet!
Öörömmel olvastam írásod, szép visszaemlékezés.
Szeretettel. RózsaHeartRose

5843
Gant Elizabet - 2019. május 15. 14:45:48

Kedves Klári!
Nagy-nagy öröm, hogy ismét nálam jártál! Köszönöm a gratulációt, a kedves szavakat! További kellemes, ihletben gazdag napot kívánok!
Szeretettel:
Elizabet (Viki) Rose

6081
varonklari - 2019. május 15. 08:38:06

Kedves Elizabet!
"Megtanított a türelemre, a megbocsájtásra és az elfogadásra" - olyan erényekre, melyeknek- még ha észre sem vesszük- sokan hiányában vannak. Gyakran kellene tükörbe néznünk, szembenézni önmagunkkal is.
Együttérzéssel olvastalak, gratulálok szeretettel: Klári

5843
Gant Elizabet - 2019. május 14. 21:44:32

Kedves Gyöngyi!
Nagyon örülök, hogy olvastad az írásomat! Stefi már hosszú ideje eltávozott, de emléke örökre a szívemben marad! Még sosem írtam róla, és úgy gondoltam, az ő szemével idézem fel életének egy-egy jelentős eseményét.
A SISI - egy kis galamb igaz története című műved kötet formában még rendelhető? Érdekelne, hogy még kapható-e.
Szeretettel:
Elizabet (Viki) Rose

1119
tatos - 2019. május 14. 20:29:22

Kedves Elizabet!
Nagy figyelemmel és együttérzéssel olvastam szép megemlékezésedet. A legjobb lelki gyógyulást találtad meg, hogy ezt a kedves írást most olvashatom. Olvasás közben eszembe jutott kedves kis Sisi nevű galambom kit soha nem felejtek. Annyi szépet és kedves órát adott, hogy mindig. Még sok idő után is hiányzik. A hiányát és az elvesztését keserűségemben az írással próbáltam pótolni. Így született meg az első regényem Sisi cimmel. Itt is fent van az oldalon ha érdekel. Sok sikert és még sok vidám írást is kívánok Neked. Szeretettel Gyöngyi

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.