Koncz Rózsa: Hangaszál: 1. rész
ELŐSZÓ.

Gyerekkoromban nem volt TV, csak egy kis telepes rádió, a konyha falára felfúrva, amit csak a felnőttek hallgathattak. Nekünk, gyerekeknek nagyapánk és nagyanyánk a rég múlt időkről meséltek. Szájtátva hallgattunk nagyapám első világháborús beszámolóit, csodálkoztunk, mekkora hős volt. Megtanultuk a katonadalokat és ámultunk, hogy Papi milyen sok országban járt, pajtásait megvédte a harcmezőn, segített a sebesülteknek. Ő vitéz volt. Vitézségéért, elismerést, és tiszteletet kapott. A történetek igazak voltak, de kissé elferdítve, mert a gyermekeknek csak jót és szépet lehetett mesélni. Tanmesék voltak a javából. Leginkább a hazaszeretetről, az egymás segítségéről szóltak. Harci feladatokról, és hősökről. Ma is emlékszem, elhatároztam, hogy én is hős katona akarok lenni. Akartam a hazámért harcolni, az igazságot szolgálni. Mivel lány vagyok finoman érzékeltették velem, hogy ez csak fiúknak való. A harcmező férfias tett. Sajnáltam magam, hogy csak egy lány vagyok, aki, nem való a harcmezőkre.
De nagyanyám elbeszélése is megragadott. Ő bábaasszony volt, aki ismerte az egész környéket. Cselédektől az uraságig! Neki mindenki egyforma volt, a születendő gyerek és az anyák voltak a legfontosabbak számára. Mindegy, hogy szegény vagy gazdag. A születés csodálatos élménye ragadta meg. Az anyák, akik életet adtak gyerekeiknek, a gyerekek, akik a nagy munka után /születés/ munkájában elfáradva, sírva jöttek a világra. Öröm és szeretet vette körül a ház népét és természetesen a szülőket is. Nagyanyám minden születendő gyermeket, szinte a sajátjának tekintett. A világot jelentette neki az új jövevény. Ő mindent tudott, ami a környéken történt, otthon a családban elmesélte, mi volt a szülés közben, mit hallott a szomszédokról, vagy a környezetünkről. Ő is csak a gyerekek fülének valót mondta el, a többi nem ránk tartozott. Mikor felcseperedtünk, már komolyabb dolgok is szóba jöttek. Így ragadott engem meg ez a történet, amit évekig meséltek a környéken. Most már megettem a kenyerem javát, gondoltam leírom azokat a történeteket, amik felejthetetlenek számomra. Elhatároztam, hogy megosztom Önökkel, írok egy olyan sorozatot, amit érdekesnek, szórakoztatónak tartottam.
Kedves olvasók, kérem, fogadják olyan szeretettel és odaadással, mint én, ezeket a kedves visszaemlékezéseket. Felejthetetlen nagyszüleim, szüleim emlékére. Az első könyv amint említettem nagyanyám visszaemlékezése. Címe: Hangaszál. Miért is ezt a címet adtam neki? Mert többszínű hangaszál közül, az én főszereplőm sárga színű Hangaszálat talált. Félve bizakodott, az csak egy szóbeszéd, hogy halált jelent ez a különleges sárga virág. Köszönettel tartozom nagyanyámnak, hogy elmesélte és bizalmába fogadott. Úgy érzem, ennyi idő elteltével leírhatom, ami az 1900-as években történt. Igaz történet alapján.

1.

Odakint dermesztő hideg van! Az apa kinézett az ablakon.
- Cudar idő van - mondta -, a gyerekeket jól fel kell öltöztetni és fel kell segíteni őket a lovas szánra.
– Gyerekek, gyertek! - szólt az anya a vastag meleg kézzel kötött sál, sapka, kendő előkerült. Jól felöltöztette a gyerekeket. - Takarjátok be magatokat a jó meleg pokrócba! – a forró teás poharat is a kezükbe adta. - Fogjátok, ez melegít benneteket, és igyátok meg útközben. A poharakat küldjétek vissza apátoktól.
Elindult a lovas szán. Az apa menet közben összeszedte az arra lakó gyerekeket, mire az iskolához értek a szán megtelt. Apa a lovak közé csapott, nyakukban csilingelő csengő szólt, úgy húzták a szánt olyan jó kedvvel, mint ha üres lenne. A gyerekeknek szinte égett az arcuk a hideg hótól, de nem bánták, vidámak voltak, és izgatottak. Ma új tanító néni jön, a régi már nem bírta, megöregedett, belefáradt a tanításba. Az új tanító néni a városból jött, és fiatal.
Az iskola a templommal szemben állt, reggelente az út elsőnek a templomba vezetett, mise után kezdődött az első óra. A templom előtt várt egy fiatal, törékeny, szelíden mosolygó kedves nő. Odasietett a lovas szánhoz, és segített a gyerekeknek leszállni.
- Ahogy ugráltok le a lovas szánról, mondjátok a neveteket – mondta. - Én Márta néni vagyok.
Tizenkét gyerek száll le a szánról.
- Minden itt vagytok?
- Nem még a túl oldalról is jönnek.
- Hányan?
- Még tizennyolcan, de vannak, akik ilyen zord időben nem engedik el gyerekeiket.
- Aki leszállt szaladjon be a templomba, ne fújja a szél a havat az arcotokba.
Lassan jöttek a többiek is, a szülők, akik kísérték őket, utat csináltak az iskola felé. Kedves, segítőkész emberek, vidáman lapátolták a havat. A tanítónő elérzékenyült ettől a pillanattól. A városban ez nincs, ott mindenre külön ember van, akit megfizetnek munkájáért. Ingyen nem dolgoznak. „Jól fogom itt érezni magam” - gondolta Marta. Belliner kendőjét maga köré tekerte, olyan törékeny, sovány, hogy bőven keresztül érte.
A kis falu egy völgybe helyezkedett el, elég távol vannak egymástól a házak. Körülvették a dombon levő fenyves erdők. Csodálatos látni a téli erdőt, a fenyőágakon vastag hótakaró, roskadoznak a fa ágai, de büszkén viselik. Azok az emberek jöttek ide lakni, akik gazdálkodtak, földműveléssel foglalkoztak. Ilyenkor télen kevesebb volta a munka, csak az állatokkal kellett foglalkozni. Szinte minden háznál volt tehén, birka, ló. Az asszonyok vajat, sajtot készítettek, a városban eladták, ellátták a családot, és segítettek a gazdaságban is. A faluban egyforma fehér tornácos házak voltak, nagy udvarral, amit most belepett a hó. Az apró jószágokat ki sem engedték az ólból. Benn a házban, jó melegen pattogott a tűz. A kályhán főtt az ebéd, majd délutánra várták haza a gyerekeket.
Az iskolában folyt az ismerkedés. A tanító néni első órán ismerkedett tanítványaival, annak ellenére, hogy ilyen rossz idő van sokan eljöttek ma. Kíváncsiak voltak, az új tanítóra. Marta néni nagyon bájos mosolyú, kicsit sápadt arcú néni, jellemezte az egyik tanítvány, de nagyon - nagyon kedves.
Ma a nap nem csak ismerkedéssel, hanem tanulással folytatódik. A gyerekek kissé csalódottak voltak, és nagyon tetszett nekik a kedves tanító néni. Ma, Márta és a gyerekek is jól érezték magukat. Tanítás után, már nem esett a hó, a kis diákok gyalog indultak haza. Márta figyelte őket az ablakból, ahogy ki tették a lábukat az iskolából, elszabadult a pokol. Hógolyózás, egymás mosdatása, esnek, kelnek angyalkákat csináltak hanyatt fekve, hancúroznak a friss hóban. A tanító mosolyogva nézett utánuk.
Marta az iskola épületében kapott egy szobát ingyen, ott rendezkedett be. Kevés holmiját könnyedén elrakta. A szoba berendezése egy kályha egy szekrény egy ágy, asztal és szék. Megpróbálta otthonossá tenni. Még a városban és az apácáknál varrott kis hímzéseivel díszítette. A padlóra terített egy pokrócot, nagyon hideg volt fázott a lába. Tegnap pár férfi látogatta meg és felajánlották segítségüket. Fát aprítottak, hoztak a feleségük által készített ételekből, kenyeret, tojást, vajat, túrót, tejfölt. Ez aztán a vidéki élet, mennyivel nyitottabbak, szelídebbek, segítőkészebbek az emberek, mint a városban.


Márta árva lány volt, korán a zárdába került. Valaki, aki nevét nem fedte fel, taníttatását fedezte. Sok pénzt adott a zárdának. Igen jó képességű lány volt. Az apácáknál, kitanulta a tanítás fortélyait, elsajátította a latin nyelvet, tudott zongorázni, hímezni, francia nyelven beszélni, és nagyon szeretett olvasni.
Minap, a zárdába egy férfi hozott könyveket, kölcsönzésre, megvételre. Márta megismerkedett vele, sokat beszélgettek. Irodalomról, írókról, versekről, költőkről. Kölcsön hagyott pár könyvet Mártának.
Havonta járt a zárdába. Márta alig várta a hónap végét, tetszett neki, hogy végre talált valakit, aki nem csak tanítja, hanem a véleményét is kikéri. Szabadon dönthetett az olvasmányairól, olvasás után kielemezték a könyvet, vagy verset. Egy napon könyvcserénél, Gusztav közelebb ült Mártához a padon, és megérintette a lány kezét. Mártát mintha ütés érte volna, elrántotta kezét. Szemébe nézett, Gusztav érezte, látta, hogy Marta vonzódik hozzá. Gusztav nős ember, szerette a szerelmet, amerre járt, minden faluban, városban volt barátnője. Ám, apácazárdából még senkit nem tudott meghódítani.
Minden alkalommal közelebb kerültek egymáshoz. Márta, mint afféle jóravaló lány nem sejtette, hogy a férfinak ő csak egy kihívást jelent. Olyan szerelmesen nézett rá, hogy majd elolvadt, vidám volt és nagyon várta Gusztávot. Sok könyvet kiolvasott, hogy mielőbb találkozhassanak. Minden este Gusztav szavaira gondolt, nem is sejtette, hogy ez mivel jár. Gusztav nem véletlenül olyan könyveket, regényeket, verseket ajánlott, ami felkeltette a lányban a kíváncsiságot a szerelem iránt. Elbűvölte okosságával, kedvességével. Márta napközben is elmerengett, és öröm járta át a szívét. Ez az érzés új volt Marta életében, és nagyon tetszett neki.
A zárdában feltűnt a lány jókedve és vidámsága. Egy idősebb nővér figyelmeztette, hogy vigyázzon ezzel az emberrel, mert nincs jó híre a városban. Márta értetlenül nézett a nővérre.
- Nem értem nővér, én csak kizárólag a könyvek miatt beszélek vele.
- Jó lesz óvatosnak lenned.
„Milyen figyelmes ez a nővér, mennyire aggódik értem” - gondolta Marta.
Lejárt a hónap, Márta minden könyvet elolvasott, amit ki kölcsönzött. Várta Gusztvot, de nem jött. Elmúlt egy hét, majd kettő, amire Gusztáv jelentkezett. Márta nem tudta leplezni örömét, elébe szaladt és megölelte Gusztávot. Ő pedig szorosan a karjaiban tartotta, tudta, érezte, hogy a lány beszeretett.
Itt az idő, gondolta, most kell megragadni az alkalmat!
- Márta, szökjön ki a zárdából! Lefedett kocsiban várom este nyolckor.
Márta remegve megígérte, és vágyakozva várta az estét. Magának sem tudta megmagyarázni tettét, hogy ígéretet tett, zakatolt kattogott a fejében, mi lesz, ha kisurran a zárdából? Félt, rettegett attól, hogy észreveszik, de a kíváncsiság jobban érdekelte, valami belső erő túltett a félelmén. A vágyakozás, a kíváncsiság úrrá lett rajta. A nővérnek azt mondta kicsit gyengélkedik, emiatt korán lefekszik. Kérte, nem zavarják. A nővér aggódva nézett rá, tenyerét a lány fejére tette, így nézte meg, hogy láza van-e, de nem érezte lázasnak.
- Márta, ha szükséged lenne valamire, csak szólj bátran! - mondta a nővér.
A lány lázasan, bár ez a láz nem betegségtől volt, várta a nyolc órát, jó melegen felöltözött és kisurrant a hatalmas ajtón. Sötétben, a falat tapogatva végigsiklott a folyosón. Az ajtó nyikorogva nyílott, majd záródott be, de a kocsi nem volt sehol. Márta reszketett, most mi fog történni?
Valaki megfogta a vállát.
- Itt vagyok - mondta Gusztav. - A kocsi a másik utcába várakozik, nem akartam, hogy valaki meglásson minket.
A lány idegesen nézett körül, az utcán, senkit nem látott. Beült a kocsiba, a lefüggönyözött ablakon kilesett, az utca üres.
- Nem látott meg senki - mondta Gusztav és megfogta a lány kezét.
Márta közelebb húzódott a férfihoz, aki magához ölelte. Mindketten vágytak egymás szerelmére.

A kocsi egy fogadónál megállt, a lány kiszállt, kendőjét az arca elé tette. Gusztav egy kis szobába tessékelte. Márta öröm teli órákat töltött el a férfival, majd jött a lefüggönyözött kocsi és elvitte vissza a zárdába.
Hetenként egyszer kiszökött, és halálosan beleszeretett Gusztavba. Várta a találkozásokat, mindig merészebb lett. Több időt kért Gusztavtól, ő vonakodott néha, de a lány tiszta őszinte szerelme meghatotta. Nem tudott nemet mondani neki.
A zárdában felfigyeltek Márta viselkedésére, az egyik nővér nyomozni kezdett utána. A piacon érdeklődött Gusztav felöl. Kiderítette, hogy nős, két gyermek apja. A zárdába nem mondta senkinek, biztos volt benne, hogy Márta és Gustav között csak közös szimpátia van.
Gusztáv felesége gazdag volt mikor meghódította, aztán házasság után nagyon gyorsan sikerült elszórni a vagyont. Az asszony szerelmes volt férjébe, sejtette, hogy van valakije. Kezdett féltékeny lenni. Egy este a gyerekeket lefektette aludni és elment Gusztav után, az utcán a házak mögül leste, hogy ki fog kiszállni a lefüggönyözött kocsiból. Érezte, hogy oda kell rohanni, és számon kérni, de meggondolta magát, inkább majd később a hölggyel elbeszélget. Lélegzetét visszatartva állt és várt…
6266
Katinkakata - 2019. május 23. 21:06:06

Kedves Rózsa!

Kíváncsian várom történeted folytatását, és gratulálok az első részhez. Nagyon tetszett. SzeretettelRoseKata

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.